Ugrás a tartalomhoz

Környezetgazdálkodás

Dr. Barótfi István (2011)

Szent István Egyetem

8. fejezet - A hatékony intézkedések kezdetének korszaka (1980-as évektől napjainkig)

8. fejezet - A hatékony intézkedések kezdetének korszaka (1980-as évektől napjainkig)

A 70-es években nem sikerült megállítani a környezetromlás folyamatát, és a globális problémákra vonatkozó előrejelzések (pl. savas esők, ózonréteg vékonyodása, üvegházhatás fokozódása) sorra igazolást nyertek. Ezen túlmenően súlyos üzemi balesetek sorozata figyelmeztette a közvéleményt és a szakértőket, hogy főleg a vegyipar és az atomerőművek biztonsága körül nincs minden rendben.

A legsúlyosabb vegyipari baleset 1984-ben az indiai Bhopal városában következett be, ahol a növényvédőszer-gyárból kiszabadult gáz 2000 ember halálát okozta, mintegy 20000 ember pedig súlyosan megbetegedett, sokan megvakultak. A 80-as évek katasztrófa sorozatát a csernobili atomerőmű négyes blokkjának felrobbanása tetőzte be 1986-ban. A robbanás 35000 ember halálát okozta, a hosszú távú következmények pedig a hirosimai atombomba hatásaihoz mérhetők.

Az 1980-as években sorozatban születtek nemzetközi egyezmények, amelyek konkrét feladatok megoldását követelik meg meghatározott időre. A konferenciák e témakörben persze korábban is voltak, de még a tudatos környezetvédelem fogalmának használata csak a hetvenes évektől jelenik meg. A teljesség igénye nélkül a fontosabb történések az első konferencia után:

1972 - Róma: az Európai Közösség kijelenti: „A gazdasági növekedés nem önmagáért való. Legfontosabb célja, hogy az életkörülmények különbségei csökkenjenek. A növekedés valamennyi társadalmi partner részvételével történhet. Európa szellemiségének megfelelően különös figyelmet kell fordítani az olyan értékekre, mint amilyen a környezet megóvása.”

1973 - Megjelenik a Gaia-hipotézis. A Föld egységes organikus rendszer, melynek mûködési egyensúlyát az emberi technológia alapjaiban zavarja meg.

1973-76: Az Európai Közösség Első Környezetvédelmi Akcióprogramja (Második: 1977-81, Harmadik: 1982-86, Negyedik: 1987-92, Ötödik: 1993-2000)

1980 - Az alternatív (egyensúlyi, ökológiai) közgazdaságtan alapmûve: E.F. Schumacher: A kicsi szép.

1982 - A hirtelen klímaváltozások múltbeli megtörténtének bebizonyulása (Dansgaard-Oeschger).

1983 - Becslések látnak napvilágot, melyek szerint a Föld ismert kőolajtartalékainak eltüzelése a légkör széndioxid-tartalmának megnégyszereződésére vezet.

1986 - Varga Domokos: Föld és ég (Móra Könyvkiadó): „A sok széndioxid miatt jobban megreked a meleg a Föld levegőburka alatt. ‘Mi lesz, ha olvadni kezdenek a sarki jégtömegek? Ha emelkedni kezd a tenger vize, s elönti a mélyebben fekvő parti területeket? Ha sok más vidéket növekvő szárazság, sőt elsivatagosodás fenyeget?’ Egyre több ilyen kérdést hallani. Mások ellenben cáfolják e rémképeket. A lassú változás hozhat szerintük még jót is. Ha ugyan nem hoz mégis rosszat.”

1987 - A Környezet és Fejlődés Világbizottság ún. Brundtland-jelentése „Közös jövőnk” címmel bevezeti a fenntartható fejlődés fogalmát: a jelenlegi gazdasági növekedés a Föld véges ökológiai rendszerében nem fenntartható.

1987 - Montreali jegyzőkönyv az ózonréteget pusztító anyagok tilalmáról.

1988 - A WMO (Meteorológiai Világszervezet) és az UNEP (United Nations Environment Program, ENSZ Környezeti Program) megalapítja az Éghajlatváltozási Kormányközi Testületet (Intergovernmental Panel on Climate Change, IPCC). Feladata, hogy „értékelje azokat a tudományos, technikai és társadalmi-gazdasági információkat, amelyek az ember által okozott éghajlatváltozás kockázatának megértéséhez szükségesek.” — Az addigi legmelegebb esztendő.

1989 - A Scientific American különszáma: „Megőrizhető-e a Föld?”

1990 - Az IPCC 1. munkacsoportjának Első helyzetértékelő jelentése: a kockázat növekszik.

1990 - A Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet jelentése a globális felmelegedésről (megjelenik az Oxford University Pressnél).

1992 - A Maastrichti Uniós Szerződés tartalmazza a fenntartható fejlődés elvét és a környezetpolitikát, mint „a gazdasági és a környezeti érdekek közötti konfliktus feloldásának eszközét”.

1992 - Rio de Janeiro: Az ENSZ Környezet és Fejlődés Világkonferenciája. Nyilatkozat; a Montreali jegyzőkönyv kiterjesztése az ott nem szabályozott (az ózont nem lebontó, de üvegházhatású) gázokra. Agenda 21: a fenntartható fejlődés intézményrendszere a XXI. századra; az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény (UNFCCC, Framework Convention on Climate Change) útnak indítása. Megállapítják: „a Föld lakosságának csupán 20 %-a él a fejlett országokban, mégis ők felelősek az összkibocsátás 80 százalékáért. A 60 milliós Anglia légszennyezése akkora, mint az 1 milliárdos Indiáé”.

1995 - Berlin: COP-1 (Conference of Parties, a részt vevő országok első konferenciája). Helmut Kohl: „Rióban elfogadtuk, hogy az üvegház-hatású gázok kibocsátását 2000-ig az 1990-es szintre szorítjuk vissza.” (Nem teljesült.) „Az ipari országok felelőssége, hogy 2000 után tartósan csökkentsék a kibocsátást. Ez az első, feltétlenül szükséges lépés.”

1996 - Genf: COP-2 (a részes felek második konferenciája). „Az üvegház-gázok légköri koncentrációinak az ipari forradalom előtti szint kétszeresén való stabilizálása megköveteli, hogy a globális kibocsátás a jelenlegi szint 50 %-a alá csökkenjen.” „Ahhoz azonban, hogy a hőmérséklet-növekedés ne lépje túl a kritikusnak tekinthető 2 Celsius-fokot, a globális kibocsátás nem nőhet az 1990-es szint fölé. Ahhoz tehát, hogy az elmaradott országok tovább fejlődhessenek és növelhessék kibocsátásukat, a fejlett ipari országoknak nagyarányú csökkentést kell végrehajtaniuk.”

1997 - Bill Clinton az ENSZ közgyûlésén: „Az elmúlt években országunk gazdasági növekedése gyors volt, s ezt az üvegház-gázok kibocsátásának növekedése kísérte, az új technológiák ellenére.” Egy hónappal későbbi beszéde szerint „elegendő tudományos tény mutatja, hogy a globális felmelegedés már nem elmélet, hanem valós tény. Amerikának felelősségteljes magatartást kell tanúsítania, mert ha ezt nem teszi meg, unokáinkra katasztrófa vár.”

1997 - Kiotó, COP-3 (harmadik konferencia), Kiotói Protokoll. A 2008 és 2012 közötti időszakra az 1990-es szinthez képest 5 % csökkentést ígér; ratifikációja azonban elmaradt. Republikánusok az USA-ban: „a korlátozás tönkretenné az Egyesült Államok gazdaságát”. Tudósok: „5 százalék csökkentés teljesen értéktelen, egy azonnali 50 százalékos visszafogás esetleg még megmenthetne minket”. Greenpeace: „Kiotó egy hamarosan tragédiába torkolló bohózat újabb felvonása”.

1997 - A regisztrált emberi történelem addigi legmelegebb esztendeje.

1998 - Amerika, szenátusi meghallgatás: „Az USA a riói megállapodásban kibocsátása csökkentését vállalta. Ezzel szemben országunk emisszója jelentősen növekedett.”

1998 - Buenos Aires, COP-4. Vita az emisszió-kereskedelemről, megegyezés nélkül. „A kibocsátási kvótákkal való üzérkedés kedvéért föláldozták a jövőt” (A Föld Barátai szervezet).

1998 - Újabb „legmelegebb év”.

1999 - A mérések meggyőzően mutatják a múltban végbement gyors, pusztító éghajlati átalakulásokat.

1999 - Bonn, COP-5. A megállapodás elmarad. CAN (Climate Action Network): Azonnali korlátozás és teljes technológiai irányváltás szükséges.

2000 - Angol és amerikai klimatológusok bejelentik: a melegedés gyorsabb és veszélyesebb, mint gondolták.

2000 - Hága, COP-6: kudarc. Zöldek: a kapitalizmus megbukott, a növekedés téves társadalmi céltételezésnek bizonyult. Globalizációja, további világméretû elterjesztése életveszélyes. Pénzt vagy életet!

2000 - Rekordok sora dől meg, erdőtüzek Amerikában, áradások Európában, Ázsiában.

2001 - Bonn, COP-6. Megállapodás 5.2 %-os csökkentésről az 1990-es szinthez képest. Egyezmény az ellenőrzésről, a megállapodást megszegők elleni szankciókról ( + 30%-ot kell teljesíteniük). Az egyezmény értéke nem a vállalt százalék, hanem az egyetértés, a csatlakozások lehetőségnek megnyílása.

2001 - Marrakesh, COP-7: 165 ország négyezer delegáltja megállapodik: a kiotói jegyzőkönyv jogerőre emelkedhet, ha a szennyezés 55 %-át produláló, legalább 55 ország ratifikálja. EU: ratifikáció 2002-ben, akkor is, ha Ausztrália, Kanada, Japán nem írja alá. Formailag: 2012-ig 5.2 %-kal az 1990-es szint alá kell menni. Tartalmilag ez alig 2 %-os csökkentés a kibocsátási kvóták kereskedelme és a szénnyelők (erdőtelepítés, erdőállag-javítás, sőt: városi parkosítás!) beszámítása miatt.

2002 Johannesburg, 'Rió + 10' , 'Föld-csúcs', 'Fenntartható Fejlődés Világkonferencia'. Oroszország megígéri a Kiotói Protokoll ratifikációját, de lebegteti: konkrét lépést egyelőre nem tesz.

2002 - COP-8, Új-Delhi

2003 - COP-9, Milánó

2004 - COP-10, Buenos Aires

2004 - Putyin elnök Oroszország nevében aláírja a szerződést, a Duma mindkét háza ratifikálja.

2005. február 16 - a Kiotói Egyezmény hatályba lép.

2005 - COP11 COP/MOP1, Montreal (MOP: Meeting of the Parties)

2006 - COP12 /MOP2, Nairobi

2007 - COP13 /MOP3, Bali

A konferenciák legfontosabb eredményei a környezeti elemek és hatások szempontjából:

  1. SO2-egyezmény; Helsinki, 1985. - 1993-ig a kén-dioxid kibocsátást az 1980-as szinthez képest 30 %-kal csökkentik.

  2. Ózonréteg védelme; Montreal, 1987. - Az ózonréteg lebomlását okozó anyagok, azaz a freon gázok termelését 1992-ig nem növelik, 1998-ig pedig az 1986-os kibocsátási szint 50 %-ára csökkentik, 2000-ig a CFC-vegyületek termelését és felhasználást teljesen megszűntetik.

  3. NOX-egyezmény; Szófia, 1988. - A nitrogén-oxidok kibocsátása 1994-ben nem haladhatja meg az 1987-es szintet.

  4. Éghajlat-változási keretegyezmény; New York, 1992. - A CO2-kibocsátás 2000-ig ne haladja meg az 1990-es szintet.

  5. Bázeli Egyezmény, 1989. - Hulladékok nemzetközi szállítását szabályozza.

A hetvenes évek elején a környezetvédelme és a fejlődés kérdése egymással összeegyeztethetelennek tűnt, ezért fontos a Brundtland norvég politikusasszony vezetésével létrehozott szakértői csoport jelentése, amely „Közös jövőnk” címmel jelent meg. A jelentés a fenntartható fejlődés feltételeinek megteremtésében látja a megoldást.

A fenntartható fejlődés, mint a környezetvédelmi szabályozás alapelve

A fenntartható fejlődés fogalma

A fenntartható fejlődés fogalma világszerte közismerten a Brundtland jelen-tésben került megfogalmazásra, mely szerint “A fenntartható –harmonikus – fejlődés a fejlődés olyan formája, mely a jelen igényeinek kielégítése mellett nem fosztja meg a jövő generációját saját szükségleteik kielégítésének lehetőségétől.” A definiciónak van egy köznapibb, és ugyancsak közismert megfogalmazása is, mely egy kenyai közmondás magyarosított fordítása: “ Gondozd jól a földet. Azt nem a szüleid adták neked. A gyerekeidtől kaptad kölcsön.”

A megfogalmazásokban két kulcsfontosságú alapfogalom van elrejtve:

  • a szükségletek és

  • a korlátozások eszméje, azaz a szükségletek kielégítése mindaddig "harmonikusan" biztosítható, míg az korlátokba nem ütközik.

A növekvő szükségletek kielégítése fejlesztéssel lehetséges, de a csak a harmonikus fejlesztés lehet hosszútávon fenntartható.

Az a fejlesztés harmonikus, melyben:

  • az adott társadalmi forma és

  • gazdasági színvonal

  • a környezet eltartó képességével

összhangban van.

A gazdaság hatékonysága meghatározza a társadalmi méltányosságot, s mindezeknek a környezet eltartó képessége szab határt. Csak az előzőek szerinti összhangban lévő környezet képes mind a jelen, mind a jövő igényeinek kielégítésére. Összefoglaló a Környezet és Fejlődés Világbizottság ajánlott alapelveiről

Általános alapelvek, jogok és felelősségek

  1. Alapvető emberi jog. Minden emberi lénynek joga van az egészségét és jólétét biztosító környezetben élni.

  2. Nemzedékek közti egyenlőség. A környezetet és a természeti erőforrásokat mind a jelen, mind a jövendő nemzedékek javára kell az államoknak megőrizni és használni.

  3. Védelem és fenntartó használat. Az államoknak fenn kell tartani a bioszféra mű-ködése szempontjából alapvető ökoszisztémákat és ökológiai folyamatokat, meg kell őrizniük a biológiai változatosságot, be kell tartaniuk a fenntartást optimáli-san biztosító kitermelés elvét az élő természeti erőforrások és ökoszisztémák használata során.

  4. Környezeti szabványok és megfigyelés. Az államok alakítsanak ki megfelelő kör-nyezetvédelmi szabványokat, figyeljék a változásokat, és hozzanak nyilvános-ságra megbízható adatokat a környezetminőségről és erőforrás-használatról.

  5. Előzetes környezetvédelmi hatásbecslés. Az államok gondoskodjanak arról, hogy követeljék meg azt, hogy a környezetet vagy a természeti erőforrások jelentősen befolyásolható javasolt tevékenységek esetében előzetes környezetvédelmi ha-tásvizsgálat készüljön.

  6. Előzetes tájékoztatás, hozzáférhetőség és méltó eljárás. Az államok kellő időben tájékoztassanak minden személyt, akit valamely tervezett tevékenység jelentősen érinthet, és adjanak számukra egyenlő hozzáférhetőséget és méltó részvételi le-hetőséget az igazgatási és jogi eljárásokban.

  7. Harmonikus fejlesztés és segítség. Az államok biztosítsák azt, hogy a megőrzést a tervezés és a fejlesztési tevékenységek megvalósítása szerves részeként ke-zeljék, és nyújtsanak támogatást más államoknak, különösen a fejlődő országok-nak a környezetvédelem és a harmonikus fejlődés megvalósításához.

  8. Az együttműködés általános kötelezettsége. Az államok más államokkal jó vi-szonyban működjenek együtt a következő jogok és kötelezettségek érvényesíté-sében.

    Alapelvek, jogok és kötelességek a határoktól független természeti erőforrások és beavatkozások terén

  9. Ésszerű és egyenlő használat. Az államok a határoktól független természeti erő-forrásokat ésszerű és egyenlő módon használják.

  10. Megelőzés és enyhítés. Az államok előzzék meg vagy enyhítsék a határukon át-terjedő környezetvédelmi hatásokat, amelyek jelentős ártalmakat okozhatnak vagy okoznak.

  11. Szigorú felelősség. Az államok tegyenek meg minden ésszerű megelőző intézke-dést annak érdekében, hogy korlátozzák a bizonyos veszélyes, de hasznos tevé-kenységek megvalósítása vagy engedélyezése nyomán létrejövő kockázatot, és garantálják, hogy kártérítést szolgáltatnak, ha jelentős, határon átterjedő kár keletkezik abban az esetben is, amikor a tevékenységet létrehozásakor nem tartották ártalomkeltőnek.

  12. Előzetes, még a tervezés során megegyezések a károkat nagyban meghaladó megelőzési költségek esetében. Az államoknak tárgyalniuk kell az érintett ál-lammal azon méltányos feltételekről, amelyek révén a tevékenység megvalósítható; ha olyan tevékenységeket hajtanak végre vagy engedélyeznek, amelyek határon átterjedő károkat okoznak, és az okozott kár sokkal kisebb, mint a megelőzési költség (ha nem érhető el megegyezés, a 22. cikkely érvényes).

  13. Megkülönböztetéstől való mentesség. Az államoknak a határoktól független ter-mészeti erőforrások és környezetvédelmi beavatkozások tekintetében minimáli-san ugyanazokat a szabványokat kell alkalmazniuk, mint amelyeket az országon belül használnak (azaz: ne tedd azt másokkal, amit nem tennél a saját polgáraid-dal).

  14. A határokon átnyúló környezetvédelmi problémákkal kapcsolatos együttműködés általános kötelezettsége. Az államok más államokkal a bizalom alapján működje-nek együtt, hogy a határoktól független természeti erőforrások optimális haszná-lata és a hatékony megelőzés vagy a határon átterjedő környezetvédelmi ártal-mak csökkentése érdekében.

  15. Információk cseréje. A beavatkozó államnak időbeli és megfelelő információt kell adnia az érintett más államoknak a határokon túlnyúló természeti erőforrások vagy környezetvédelmi beavatkozások tekintetében.

  16. Előzetes felmérés és közlés. Az államok előzetesen és időben adjanak tájékozta-tást és megfelelő információt a többi érintett államnak, és készítsenek vagy ké-szíttessenek központi felmérést azon tervezett tevékenységekről, amelyeknek je-lentős, határokon túlnyúló hatásai lehetnek.

  17. Előzetes konzultációk. Az okozó államoknak idejekorán és őszintén kell a többi érintett állammal konzultálniuk a fennálló vagy lehetséges, a határokon átterjedő azon hatásokról, amelyek a természeti erőforrások vagy a környezet általuk tör-ténő használatból adódnak.

  18. Együtt-megállapodások a környezetfelmérés és védekezés terén. Az államok működjenek együtt az érintett államokkal a környezet érdekében, a tudományos kutatásban és szabványosításban a határoktól független természeti erőforrások és környezetvédelmi beavatkozások esetében.

  19. Veszélyhelyzetek. Az államok dolgozzanak ki akcióterveket olyan rendkívüli hely-zetekre, amelyek várhatóan határon átterjedő környezetvédelmi hatásokkal jár-nak, és amikor a váratlan helyzet előáll, azonnal figyelmeztessék és lássák el kellő információkkal az érintett államokat és működjenek velük együtt.

  20. Egyenlő hozzáférhetőség és kezelés. Az államoknak egyenlő hozzáférhetőséget, méltányos eljárást és egyenlő kezelést kell biztosítaniuk minden személy számá-ra, akit a természeti erőforrások vagy a környezet általuk történő használatának határokon átterjedő hatásai érintenek vagy érinthetnek.

  21. Állami felelősség. Az államoknak fel kell hagyniuk azon tevékenységekkel, ame-lyek a környezet terén vállalt nemzetközi kötelezettséget sértenek, és az okozott ártalmakért kártérítést kell adni.

  22. A viták békés rendezése. Az államok környezetvédelmi vitáit békés úton kell ren-dezni. Ha 18 hónapon belül nem jutnak kölcsönös megállapodásra, vagy a vitát más módon nem rendezik, a vitát békéltető elé kell terjeszteni, és ha az sem old-ja meg, ezután választott bírói eljárás vagy jogi rendezés alá kell vetni bármely érintett állam kérésére.

A Riói konferencia

A Brundtland-bizottság tevékenységének hatására hívták össze 1992-ben Rio de Janeiróban, a Stockholmi Környezetvédelmi Konferencia 20. éves évfordulóján az ENSZ Környezetvédelmi és Fejlesztési Konferenciáját, amelyen a fenntartható fejődés globális kérdéseit tárgyalták meg.

A Riói Konferencián öt dokumentum megvitatására került sor:

  1. Agenda 21 (feladatok a XXI. századra)

  2. Föld Charta (a bioszféra jogairól szóló okmány)

  3. A Föld biodiverzitásának megőrzéséről szóló egyezmény

  4. Éghajlat-ellenőrzési megállapodás az atmoszféra védelméről

  5. A trópusi őserdők pusztításának megállításáról szóló egyezmény

A tagállamok érdekellentétei olyan markáns módon nyilvánultak meg, ami lehetetlenné tette, hogy a konferencián mindenki számára kötelező érvényű dokumentumokat fogadjanak el. A viták hátterében többnyire az a kérdés húzódott meg, hogy ki, és milyen arányban járuljon hozzá a globális problémák megoldásához.

Az Agenda 21 dokumentummal kapcsolatban a feladatok megoldásához szükséges pénz előteremtésének módjáról folyt a vita.

A Föld Charta elfogadását az akadályozta, hogy túl sok lemondást követelt volna a fejlődő országok részéről. Kompromisszumként egy nyilatkozatot fogalmaztak meg azokkal a követelményekkel, amelyek a fenntartható fejlődés alapját képezik.

A klímakonvencióhoz, a biodiverzitás-egyezményhez és az erdőkonvencióhoz több, mint 150 ország csatlakozott, azonban ezek hibája, hogy semmilyen kötelező előírást nem tartalmaznak.

A Riói Konferenciát túlzott várakozás előzte meg, amit csalódás követett. Ugyanakkor a konferencia jelentősége, hogy 10 napon keresztül a környezetvédelem a világpolitika központi kérdése volt, valamint az, hogy a nemzeti jelentések elkészítéséhez miden országnak fel kellett mérni környezetének állapotát, és a károk elhárításával kapcsolatos feladatait. Ezen kívül, a dokumentumok bármennyire is általános jellegűek, mégis kötelezettségeket fogalmaznak meg a jövőre vonatkozóan.

A legutóbbi környezetvédelmi konferenciát a Riói konferencia 10. évfordulóján, 2002. augusztus 26.-szeptember 4. között rendezték meg Johannesburgban, Fenntartható Fejlődés Világkonferenciája címmel. A konferencia alapvetően kudarccal zárult, két témában fogadtak el elvi megállapodást, a szegénység enyhítésének és a környezet megóvásának összehangolása témájában.

A fő kérdés az éghajlatváltozás témaköre volt, amelynek apropóján a Green Peace aktivistái a nagy olajtársaságokat (Shell, Esso, BP), élesen bírálták. A bírálat alapja, hogy a légkörbe kerülő CO2 40 %-a az olaj elégetésekor keletkezik, amiért a nagy olajtársaságokat lehet felelőssé tenni. A különböző nemzetközi egyezmények ellenére a CO2-kibocsátás a Riói konferencia óta eltelt 10 év alatt 11 %-kal nőtt, ami jelentősen hozzájárul a globális felmelegedéshez.

Az ipari forradalomtól 1975-ig az Alpok gleccsereinek tömege felére, területük 2/3-ára csökkent. 1975-től napjainkig további 20-30 %-uk olvadt el, és szakértői becslések alapján 2050-re az Alpok gleccsereinek 3/4-e eltűnhet. A gleccserekben hatalmas vízkészlet tárolódik, aminek elolvadásával óriási árvizek és földcsuszamlások járnak együtt.

A klímaváltozás globális következményeinek tükrében még inkább sajnálatos, hogy a környezetvédelmi konferenciák és az egyes témakörök köré csoportosuló konferenciák sorozatban érdemi eredmények nélkül érnek véget.

Johannesburgi, Fenntartható Fejlődés Világkonferencia

2002. augusztus végén - szeptember elején a dél-afrikai Johannesburgban rendezték meg a következő nagyszabású találkozót Fenntartható Fejlődési Világkonferencia elnevezéssel. Ezen áttekintették a riói konferencia óta eltelt tíz évet, értékelték az elért eredményeket, a kitűzött célok megvalósulását, illetve feltárták a megvalósítást akadályozó tényezőket, az elmaradások okait.

Annak ellenére, hogy az elmúlt évtizedek során egyre nyilvánvalóbbá, nemzetközileg általánosan elfogadottá vált a társadalmi-gazdasági fejlődés és a környezet védelme közötti szoros kölcsönhatás, mégis igen kevés történt a környezeti és fejlesztési szempontoknak a gazdasági tervezésben és döntés-hozatalban történő integrálása érdekében.

A nemzetközi környezetvédelmi együttműködés számos területén történt ugyan jelentős előrelépés, de Földünk általános környezeti állapota összességében mégis erőteljesen romlott. Az ózonréteg elvékonyodásának, a globális éghajlatváltozás növekvő kockázatának és a természeti erőforrásokkal is kapcsolatos más környezeti problémáknak a világméretű nemzetközi összefogás révén történő kezelése egyre sürgetőbbé vált. Ezzel párhuzamosan a társadalmak közötti fejlettségi, átlagos életminőségi különbségek is nagy mértékben nőttek, s ebben is óriási szerepe van az erőforrásokhoz való hozzáférésben, azok hasznosításában, hasznosításának hatékonyságában megmutatkozó különbségeknek.

A johannesburgi világkonferencia végrehajtási tervének főbb pontjai:

VÍZELLÁTÁS/KÖZEGÉSZSÉGÜGY: a cél 2015-ig felére csökkenteni azoknak a számát, akik nem jutnak ivóvízhez, illetve még a minimális közegészségügyi szolgáltatásokat is nélkülözik.

ENERGIA: megegyezés született az energiahordozókhoz való minél szélesebb hozzájutásról, de az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti nézeteltérések miatt nem sikerült konkrét célokat meghatározni a megújuló energiaforrások (például nap- és szélenergia) egyre növekvő kihasználásával kapcsolatban.

HALÁSZAT: 2015-ig újra kell szaporítani a túlhalászat miatt kipusztulással fenyegetett halfajokat, mert ennek elmaradása veszélyeztetheti a tengerek élővilágát. A tengeri élővilág egyensúlyának felborulása a halászat által biztosított élelem-utánpótlásban is gondokat okozhat később.

VEGYI ANYAGOK: 2020-ig el kell jutni odáig, hogy a vegyi anyagokat az emberi egészségre és a természetre nem ártalmas módszerekkel állítsák elő. A veszélyes hulladék tárolását vagy megsemmisítését szintén ellenőrzött és biztos módon kell végrehajtani.

EGÉSZSÉGÜGY: elfogadták a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) korábbi határozatát, amely kimondta: a gyógyszergyártók szabadalmai nem akadályozhatják meg a szegény országokat, hogy akár nem szabadalmaztatott gyógyszerekkel is enyhítsék a rászorulók bajait. Ez abból a szempontból fontos kérdés, mivel a legtöbb fejlődő ország nem képes például a drága AIDS-gyógyszerek megvételére, így a kór áldozatainak élete megpecsételődik.

NŐK HELYZETE: az egészségügyi ellátásnak figyelemmel kell lennie az alapvető emberi jogokra, de a helyi vallási és kulturális hagyományokra is.

SEGÉLYEK: az akcióterv a fejlődő országok számára juttatott segélyek növelését támogatja, szorgalmazza, hogy a gazdag országok nemzeti jövedelmük 0,7 százalékát utalják át segélyként számukra.

GLOBALIZÁCIÓ: a terv elismeri, hogy a globalizációnak van jó és rossz oldala. Miközben új lehetőségeket nyújt a világgazdasági növekedéshez és a magasabb életszínvonal eléréséhez, a szegényebb országok különleges hátrányokat szenvednek, s emiatt a sürgősen bevonandók a profitálók körébe.

KERESKEDELEM: a tervezet támogatja a kereskedelmet és a környezetvédelmet, anélkül, hogy említést tenne a WTO néhány határozatáról, amelyek ellentétben állnak nemzetközi környezetvédelmi egyezményekkel. Mindenesetre a zöldek lobbi-győzelmének fogható fel, hogy az akcióterv ezen kitétele nem veszélyezteti az üvegházhatású gázok kibocsátás-csökkentésével foglalkozó kiotói jegyzőkönyvet. A gazdag országok megerősítették, hogy csökkentik a saját termelőiknek juttatott pénztámogatásokat.

BIOLÓGIAI SOKFÉLESÉG: 2010-ig mérsékelni kell a kihalófélben lévő állat- és növényfajok pusztulásának folyamatát.

KORMÁNYZAT: az akcióterv kimondja, hogy a fenntartható fejlődéshez mind nemzeti, mind nemzetközi szinten alapvető fontosságú a felelősségteljes politikai kormányzati tevékenység. A gazdag országok szándéka szerint a segélyeket csak olyan államokba volna szabad eljuttatni, amelyekben a demokratikus intézmények már működnek és a korrupció visszaszorulóban van.

STRATÉGIÁK: a részt vevő országok megállapodtak, hogy 2005-ig stratégiai terveket dolgoznak ki az erőforrások megőrzéséről a jövő nemzedékek számára.

SZEGÉNYSÉG: a szöveg megállapítja, hogy a szegénység jelenleg a "legnagyobb globális kihívás, amivel a világnak szembe kell néznie". A résztvevők megállapodtak a segélyeket kiegészítő szolidaritási alap létrehozásában, amelybe önkéntes módon utalhatnak át összegeket az államok.

A (indikátorok) célja, hogy egy adott ország, térség, település számára egyértelműen megmutassa a fenntarthatóság felé haladás mértékét, mérje az eredményeket, valamint lehetővé tegye az összehasonlítást a különböző időszakok, illetve nemzetközi szinten az országok, térségek között.

Az elmúlt évek során többféle fenntartható fejlődés alakulását jelző mutatókat, mutatószám-rendszert fejlesztettek ki a világban (ENSZ, EU intézményei - Eurostat, EEA, OECD, egyes országok saját rendszerei). Ezek a rendszerek lehetnek számszerűsítettek, térképi ábrázolásúak (amelyben a hasonló jellemzőket azonos színnel jelölik), de közös tulajdonságuk, hogy sok elemből álló, összetett rendszerek.

Létezik egy más megközelítésű mutatószám is, az ún. "ökológiai láblenyomat". Ez azt mutatja meg, hogy egy adott ország, település a földrajzi kiterjedése hányszorosának megfelelő területet vesz igénybe ahhoz, hogy szükségleteit (élelmiszer, víz, ruházkodás, energia, szállítás, lakóhely, alapanyagok, stb.) kielégítse, illetve "megtermelt" hulladékát elhelyezze.