Ugrás a tartalomhoz

Környezetgazdálkodás

Dr. Barótfi István (2011)

Szent István Egyetem

12. fejezet - Szag és csökkentése

12. fejezet - Szag és csökkentése

A levegőtisztaság-védelem egyik speciális területe a légkörnek különböző szaganyagokkal, bűzös gázokkal történő szennyezése és az ez elleni védekezés. Az egyes légszennyező források szagkibocsátásával kapcsolatban szinte mindenkinek van valamilyen saját élménye. A lakott területhez túl közel vagy az uralkodó szélirány figyelembe vételének mellőzésével elhelyezett szagforrások (pl. vegyi, élelmiszeripari üzemek, állattartó telepek stb.) ezen sajátosságait a közelében lakók különösen jól ismerik. Ezt a problémát fokozhatja például az is, hogy a hazai mezőgazdaságban végbemenő szerkezetátalakulás eredményeképpen megjelenhetnek a lakott terület közvetlen közelében is olyan kis- és közepes gazdaságok, amelyek állattartással is foglalkoznak. A következőkben az egyes légszennyező források által kibocsátott szaganyagokról, ezek egészségügyi hatásairól, a szagkibocsátás méréséről, valamint a szagkibocsátás csökkentési lehetőségeiről lesz szó.

Szaganyagok

Egyes légszennyező forrásokból távozó gázok és gőzök jelentős része igen intenzív szaggal rendelkezik. A bűzös gázok között megtalálhatók például aldehidek, merkaptánok, ketonok, aminok, kis molekulájú zsírsavak, észterek, metán, szerves savak, egyszerű és aromás kéntartalmú vegyületek. Ezek a szaganyagok a kibocsátást tekintve általában kis mennyiségűek, de már igen kis koncentrációban is jelentős szaghatást okoznak a szagforrások környezetében. A műszeres koncentrációméréssel párhuzamosan elvégzett érzékszervi vizsgálatok eredményeképp meghatározták az egyes szaganyagok szaglási küszöbértékét (szaglási határ), amely azt a szaganyag-koncentrációt jelenti, amelyet egy "átlagos orral rendelkező" ember már érzékelni tud. Az elvégzett vizsgálatok során az is világossá vált, hogy a keletkezett szag mértékét bűzös gázok keveréke esetén nem lehet az egyes alkotók koncentrációjával jellemezni. A szaghatást kiváltó összetevők meghatározása során ugyanis kb. 400 féle szaghatást okozó vegyületet különítettek el. Ezeknek, mint szaganyagoknak a bonyolult keveréke eredményezi általában a szagforrásokból kikerülő szagot, de nem ismert, hogy a keverékek összetevői hogyan hatnak egymásra.

A szaganyagok meghatározása, a szag és az azt okozó anyag összepárosítása rendkívül nehéz feladat. A bűzös anyagok azonosítására, mennyiségi meghatározására leggyakrabban használt módszer a gázkromatográfiás elemzés. Ennek során a szétválasztott szennyező anyagok érzékelésére és azonosítására lángionizációs detektort használnak. A kvalitatív kiértékelést a tömegspektrométeres vizsgálatokkal lehet még biztosabban megalapozni.

A szaganyagok hatásai

A légszennyező források szagkibocsátása gyakran okoz problémákat a szomszédság és a forrás tulajdonosa, a termelő között, mivel a kibocsátott szaganyagok a környezetben felhígulnak ugyan, mégis akár több ezer méterre is érezhetők. Ezt igazolják a saját méréseinken alapuló légköri terjedési szimulációink is. Arra vonatkozóan, hogy mi is a szag, amely a szomszédsági problémákat kiváltja, álljon itt egy idézet: „A szag nem egy anyag tulajdonsága vagy jellemzője, hanem az anyag által az emberekből kiváltott reakció”.

Ahhoz, hogy egy anyag szaghatást okozzon (az érzékszervvel a jelenlétét észleljük) az szükséges, hogy koncentrációja a szagküszöbérték szintjét elérje, víz- és zsíroldható legyen, és valamely „szaghordozó” kémiai csoporthoz tartozzon. A korábban már említetteknek megfelelően a kibocsátó forrásokból származó szag esetén általában nagy számú bűzös anyag keverékéről van szó. Nemcsak a szag intenzitása, hanem elsősorban a szag minősége is a keverék alkotóitól függ. A szagérzet és a kialakuló reakciók emóciókkal és emlékekkel párosulnak, és ezekkel magyarázhatók.

Az immisszió oldaláról szemlélve a dolgot éppen azok a szagok bizonyulnak megterhelőnek és zaklatónak, amelyek „kedvezőtlen időpontban” fejtik ki hatásukat: például akkor, amikor egy család a vasárnapi ebéd után a kertben üldögél. Az éppen munkát végző ember viszont nem reagál olyan erősen a kellemetlen szagokra. Az olyan egyéni jellemzők, mint a kor, a nem, a szaglóképesség és az idegi állapot jelentősen befolyásolják a szag hatására kiváltott reakciót: amíg az egyik személy még semmit sem érez, addig a másik már úgy érzi, hogy „megmérgezték”. Ez utóbbi esetben alakulhatnak ki olyan stressztünetek, amelyek azt tükrözik, hogy az érintett személy szerint az adott szagterhelés számára már elviselhetetlen, illetve hatását nem tudja feldolgozni. A szagokkal kapcsolatban tehát megállapítható, hogy a szaghatással bíró anyagok általában nem okoznak közvetlen megbetegedést vagy egészségkárosodást, hanem a kiváltott reakciók útján az ember jó közérzetére hatnak károsan.

Önellenőrző kérdések

  1. Mit nevezünk kibocsátási határértéknek?

  2. Milyen légszennyező forrásokat különböztetünk meg?

  3. A helyhez kötött légszennyező pontforrások kibocsátási határértékek:

  4. Mióta korlátozzák a gépjárművek kipufogógázának összetevőinek mennyiségét?