Ugrás a tartalomhoz

Környezetgazdálkodás

Dr. Barótfi István (2011)

Szent István Egyetem

I. rész - Az ember és környezete

I. rész - Az ember és környezete

Az ember magatartása a körülötte levő világgal szemben a történelem során mindig változott. Az az elképzelés, hogy a Föld a világmindenség középpontja, csaknem ötszáz évvel ezelőtt - Kopernikus felismerése alapján - megváltozott, és később kiderült, hogy az a naprendszer melyben élünk, csak egyike azoknak a rendszereknek, amelyek az általunk tejútnak nevezett spirálködben találhatók. Az idők folyamán azt is felismertük, hogy a tejúton kívül is több millió tejútrendszer van a világegyetemben. A világegyetem kitágulásával együtt kibővültek ismereteink a Földről is. A témkör ennek a kapcsolatnak a különböző vonatkozásait és ezek változását mutatja be. A témakör keretében az alapvető fogalmakat és összefüggéseket kell elsajátítani.