Ugrás a tartalomhoz

A konfliktuskezelés technikái

Dr. Budavári-Takács Ildikó (2011)

Szent István Egyetem

2. fejezet - tanulási egység: A konfliktusokról való gondolkodás a huszadik századtól napjainkig.

2. fejezet - tanulási egység: A konfliktusokról való gondolkodás a huszadik századtól napjainkig.

A második tanulási egységben áttekintjük a konfliktusról való gondolkodást a huszadik századtól napjainkig. Választ keresünk arra a kérdésre, hogy mi a konfliktus - a huszadik század nagy pszichológusainak segítségével (Freud, Adler, Rogers), majd Coser elméletével folytatjuk, akinek a gondolatait Deutsch vitte tovább. Sartre, gondolatait követik Slavin és Kriegman nézetei, majd a konfliktusos gondolkodásról De Bono, végül Glasl eszkalációs elmélete zárja a sort.

Cél: a hallgató ismerje meg a konfliktusról vallott nézeteket a huszadik századtól napjainkig.

Követelmény: a hallgató tudjon különbséget tenni a különböző gondolkodók konfliktusról alkotott nézetei között.

A huszadik század gondolkodói a konfliktusokról

 A pszichoanalízis megteremtője Sigmund Freud.

Pszichoanalítikus elmélete az intrapszichikus (a személyiségen belüli) konfliktusokon alapul. Szerinte a személyiség sajátossága a tudat és a tudattalan közötti konfliktus. A személyiség tudattalan része (id) az ösztönök, vágyak és az elfojtott szexuális tartalmak tárháza. A személyiség egy másik része (super ego/felettes én) irányítani, szabályozni igyekszik a személyiséget, olyan tudattartalmakkal, amelyek szabályokat, normákat, törvényeket tartalmaznak. Ez a két személyiségrész állandó konfliktusban van egymással. Az ösztön én kielégülni akar, a felettes én gátolni. A személyiség harmadik része, az én (ego), a kettő között közvetít és szabályozza, hogy a személyiség késztetéseit mikor, hol milyen szabályoknak, normáknak megfelelően lehet kielégíteni. Freud a konfliktusra úgy tekint, mint a személyiség működését kísérő természetes folyamatra.

7. ábra: Sigmund Freud (1856-1939) Forrás: http://macaulay.cuny.edu/eportfolios/judell09/2009/10/06/the-elements-of-the-joke/

A pszichoanalízis atyját először követő, majd vele szakító Alfred Adler, az individuálpszichológia atyja. Szerinte a konfliktusok az ego felsőbbrendűségi törekvései és környezetének interakciójából adódnak. Ez a konfliktus a viselkedés mozgatórugója.

Elméletében kifejti, hogy a velünk született kisebbrendűségi érzés alapvető emberi tulajdonság, és a konfliktus abból a késztetésből fakad, hogy az ember felsőbbrendűségre törekszik. Szerinte: „Embernek lenni annyit jelent, hogy kisebbrendűnek érzi magát, s emiatt állandóan saját magát igyekszik legyőzni.”

A konfliktus Adler elméletében egy minden emberben létező egyetemleges állapot. Szerinte a konfliktus megszüntethető, amennyiben pozitív kompenzáció révén a környezet segíti az önalakítás-önteremtés kreatív folyamatát.

8. ábra: Alfred Adler(1870-1937). Forrás: http://www.rankopedia.com/Psychology-:-Most-Influential-Builder-of-Psychology-Sciences/Step1/20264/.htm

Carl Rogers a személyközpontú pszichológia egyik fontos képviselője és a nondirektív terápiás módszer megalapozója. Szerinte a konfliktus gyökere a személyiség veleszületett pozitív természete és a civilizációs társadalom sokszor természetellenes hatásai között kereshető, amelyek rárakódnak a személyiségre.

Carl Rogers a személyközpontú pszichológia egyik fontos képviselője és a nondirektív terápiás módszer megalapozója. Szerinte a konfliktus gyökere a személyiség veleszületett pozitív természete és a civilizációs társadalom sokszor természetellenes hatásai között kereshető, amelyek rárakódnak a személyiségre.

A konfliktusok a társadalom (család, kultúra) szabályrendszerei, elvárásai az egyén pozitív törekvései között vannak.

„Terapeutaként arra törekszem, hogy kliensem a saját módján és tempójában jusson el konfliktusának gyökeréig.” (Id.: Randolph, Strasser, 2008)

Terápiájában olyan légkör megteremtésére törekszik, amelyben az egyén a saját erőfeszítései révén tudja megoldani konfliktusait. Ez a légkörteremtő hármas az empátia, a kongruencia és a feltétel nélküli elfogadás.

Ma a konfliktuskezelés nehezen elképzelhető Rogers hármasának ismerete és alkalmazása nélkül, amelyeket a későbbiekben bővebben kifejtünk.

9. ábra: Carl Rogers (1902-1987). Forrás: http://www.floridahumanist.org/humanism/famous%20humanists.html

Jean-Paul Sartre a huszadik század legismertebb francia író filozófusa. Sartre gondolkodásának középpontjában az emberi szabadság áll. Szerinte az ember azzá lesz, amivé teszi magát: mivel a szabadságunk adott, lépten-nyomon választanunk kell, ami felelősséggel ruház fel bennünket. A lét és a semmi c. művében kifejti, hogy önmagunk és a mások között kialakított kapcsolat a „kölcsönösségen” és a „változáson” alapul. Ez a kölcsönösség és változás magában hordozza a konfliktusok lehetőségét. Az egyén, amikor másokat egyenrangú félként tisztel, akkor ez maga megteremti az egyének közötti különbség élményét, ebből természetszerűleg következik a konfliktus. Amikor másokkal interakcióba lépve tiszteletben tartjuk mások másságát, ez önmagában konfliktus helyzet.

10. ábra: Jean-Paul Sartre (1905-1980). Forrás: http://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=F%C3%A1jl:Sartre.jpg&filetimestamp=20060602130542

Lewis Coser szociológus, aki A társadalmi konfliktus funkciói c. művében, kifejtette, hogy a társadalmi konfliktus gyökere a korlátozott erőforrásokért folyó küzdelem. A küzdelem célja a rivális csoport semlegesítése, bántalmazása vagy megsemmisítése. Legfőbb mondanivalója, hogy a konfliktus a csoporthoz tartozók és a nem a csoporthoz tartozók között keletkezik. Szerinte a konfliktusnak összetartó szerepe van. Ez teremti meg az erős összetartozást és a kohéziót egy adott csoporton belül.

Ez az elmélet pozitív értelmezést ad a konfliktusnak, amely szerint a konfliktus hozadéka az összetartás és az együttműködés.

11. ábra: Lewis Coser (1913-2003). Forrás: http://www.lifeinlegacy.com/2003/WIR20030712.html

Morton Deutsch (1920- ), a Columbia egyetem professzora, Coser elméletét követve továbbvizsgálta konfliktus pozitív és negatív aspektusait. „A konfliktus feloldása” (1973) c. művében kifejti modern konfliktusfelfogását. Szerinte a konfliktusokat nem megszüntetni kell, hanem a fejlődés lehetőségeként kell felfogni. Megkülönbözteti a konstruktív és a destruktív konfliktust. A destruktív konfliktusban a résztvevők vesztesnek élik meg magukat, a konstruktív konfliktusokban résztvevők pedig nyertesnek, amely megelégedéssel tölti el a résztvevőket.

12. ábra: Morton Deutsch. Forrás: http://www.tc.columbia.edu/news/article.htm?id=4688

Malcolm Owenn Slavin és Daniel Kriegman amerikai pszichológusok a pszichoanalitikus terápiás szemléletből közelítik a konfliktus fogalmát. Úgy gondolják, hogy a konfliktusok a természetes emberi létezéshez tartoznak, a konfliktusoknak evolúciós funkciójuk van, a fejlődést szolgálják. Rávilágítanak arra, hogy a konfliktusok az emberi kapcsolatokat jellemző jelenségek, még terápiás kapcsolatokban is előfordulnak, minden más kapcsolathoz hasonlóan.

Edward de Bono a Máltán született pszichiáter „Konfliktusok” c. művében fejti ki konfliktusokról szóló álláspontját. Szerinte a konfliktus forrása a konfliktusos gondolkodásban keresendő. A konfliktusos gondolkodásra a rugalmatlanság, a merev logikai szabályok jellemzőek. A hegeli tézis – antitézis logikája vezet szerinte a konfliktusokhoz, amely a kommunikációban is tetten érhető.

A konfliktusok kezelése a gondolkodás megváltoztatásával érhető el. A merev logika helyett a kreatív oldal irányú (laterális) gondolkodást kell előnyben részesítenünk, amellyel kreatív problémamegoldást érhetünk el. De Bono szerint a konfliktusok oka a merev értékrend és a viselkedési sémák jelenléte (De Bono, 1985).

14. ábra: Edward de Bono (1933 - ). Forrás: http://www.telegraph.co.uk/culture/books/authorinterviews/5438846/Culture-Clinic-Edward-de-Bono.html

Friedrich Glasl osztrák konfliktuskutatással foglalkozó kutató a konfliktusok kiterjedésére, eszkalációjára mutatott rá. Úgy gondolja, hogy a konfliktusok mélyülésével a beavatkozás módszere is változik. Kilenc fokozatot különböztet meg a konfliktusok kiterjedése alapján (Glasl, 1999). Az első három fokozatnál lehetséges a közös megoldás, azonban a konfliktus mélyülésével, ennek esélye csökken, közvetítőre (mediátor) vagy valamilyen hatalmi kényszerítő erőre van szükség.

Számunkra az első fokozatok fontosak, hiszen itt az együttműködés még létrejöhet, az egyéni konfliktuskezelés itt hatásos!

15. ábra: Friedrich Glasl (1941-). Forrás: http://www.forumzfd-akademie.de/en-af/node/1134

A konfliktus szó a latin confligo-ból származik, amelynek jelentése összevet, összecsap, megütközik, perlekedik. Az általunk használt konfliktus definíció a következő: „egyének vagy társadalmi csoportok közötti olyan ütközés, amely mögött igények, szándékok, vágyak, törekvések, érdekek, szükségletek, nézetek, vélemények, értékek szembenállása húzódik meg.

Harcra, összeütközésre akkor kerül sor, amikor a felek viselkedése akadályozza egyikük vagy a másik igényeinek érvényesítését, vagy értékrendjük különböző.” (Szekszárdi 1995, 1996)

Összefoglalás

Az második tanulási egységben áttekintettük a konfliktusról való gondolkodást a huszadik századtól napjainkig. Választ kerestünk arra a kérdésre, hogy mi a konfliktus a huszadik század nagy pszichológusai segítségével (Freud, Adler, Rogers), majd Coser elméletével folytattuk, akinek a gondolatait Deutsch vitte tovább. Sartre, gondolatait követte Slavin és Kriegman nézetei, majd a konfliktusos gondolkodásról Edvard De Bono, végül Glasl eszkalációs elmélete zárta a sort.

Ellenőrző kérdések

  1. Gondolja végig az előző fejezetben olvasottakat! Sorolja fel kik voltak azok a gondolkodók, akiknek a konfliktusról való vélekedéseit megismertük a második tanulási egységben?

  2. Fejtse ki Freud Adler és Rogers nézeteit konfliktusokról!

  3. Vázolja fel Coser és Deutsch elméletét a konfliktusokkal kapcsolatban!

  4. Ismertesse Sartre gondolatait a konfliktusról!

  5. Fejtse ki, Slavin és Kriegman nézeteit a konfliktusról!

  6. Ismertesse De Bono mivel járult hozzá a konfliktusokról való gondolkodásunkhoz!

  7. Vázolja fel Glasl eszkalációs elméletének lényegét!