Ugrás a tartalomhoz

Animációs mozgóképtörténet II.

M Tóth Éva, Kiss Melinda (2014)

Typotex Kiadó

2.2. Székely Bertalan

2.2. Székely Bertalan

(1835–1910)

Simándi preanimációs vetítései után hosszú ideig nem tudunk az animációval szorosan összefüggésbe hozható magyar vizuális kísérletekről. Ha a legközvetlenebb előzményeket keressük, amelyek csupán egy lépésnyire voltak a mai értelemben vett animációtól, elsőként minden bizonnyal Székely Bertalan mozgástanulmányait érdemes említeni, mint a mozgás fázisokra bontásának első konkrét, tanulmányszintű kísérletét, amely mintegy megelőlegezi a következő lépést, a fázisok összefűzését mozgóképpé.

Székely Bertalan élénk levelezést folytatott Étienne Jules Marey-val, a mozgás ábrázolhatóságának kutatásában úttörő tevékenységet végző francia kronofotográfussal, s vélhetően ismerhette Eadweard Muybridge sorozatfotóit is. Székely az 1870-es években a Mintarajztanoda tanáraként a ló anatómiáját tanulmányozva jutott el a valóságos mozgás rögzíthetőségének problémájáig, ahogy előtte már számosan, például az újkori monda szerint Muybridge első megbízója Leland Stanford is.

„1872-ben Leland Stanford, A Central Pacific vasútvonal egyik építtetője s egykori kaliforniai kormányzó, erősen érdeklődni kezdett a lótenyésztés iránt és megvásárolta a nagykiterjedésű Palo Alto méntelepet, melynek egy részén ma a Stanford Egyetem áll. A legenda szerint a farmon álldogáló csoport előtt egy ló ügetett el s ennek kapcsán robbant ki a vita a ló lábainak helyzetéről. Stanford azt állította, hogy időnként a lónak egyik lába sem érte a földet. A vita végül is fogadásba torkollott, melyre Stanford 25 000 dollárt tett fel. Stanford életrajzírója, George T. Clark szerint a történetet apokrif legendának kell tekintenünk, mivel Stanfordnak egyrészt nem volt szokása a fogadás, másrészt, akivel állítólag a baráti fogadást kötötte – Frederick MacCrellish –, esküdt ellensége volt.” [13]

„Marey és Székely Bertalan csak arról vitatkozott, hány fázisra kell lebontani a ló mozgását, hány lyukon át kell nézni a zootróp dobjába helyezett fázisrajzokat. A 11-es szám bizonyult ideálisnak ahhoz, hogy a mozgás illúzióját kapjuk. Egyikük sem gondolt azonban még arra, hogy a valóságban látott mozgással egyenértékű virtuális mozgást teremtsen, amint azt később a mozgófilm megpróbálta. Ők a mozgás törvényeit akarták megismerni (az igazság birtokába akartak jutni), de nem akartak új látszatigazságot teremteni” – írja Beke László Székely Bertalan igazsága című tanulmányában,[14] rávilágítva arra a tényre, hogy még a mozgókép születése előtti utolsó pillanatokban is milyen messze voltak a kor legkreatívabb elméi a valóság illúziójának attól a fajta reprodukciójáról való gondolkodástól, amely nem sokkal később természetessé vált, sőt a szándékától is milyen messze jártak, hogy ezt az illúziót megteremtsék!

2.5. ábra - Székely Bertalan mozgástanulmánya

Székely Bertalan mozgástanulmánya


2.6. ábra - Muybridge zoetrópja

Muybridge zoetrópja


2.7. ábra - Székely zoetrópfázisai

Székely zoetrópfázisai


Olvasd el!

From Daedaleum to Zoetrope, „ ... the most wonderful antics that ever a nightmare invented to puzzle the brain.”

http://www.stephenherbert.co.uk/wheelZOETROPEpart2.htm



[13] (Robert Taft: Eadweard Muybridge és munkássága, http://www.sze.hu/muvtori/belso/stilusok/muybridge/muybridge01.htm

[14] „A kronofotográfia részeire bontotta a mozgásfolyamatot, ezáltal megcáfolta azt az évszázados tudást, hogy a vágta közben levegőbe emelkedő ló kinyújtja mind a négy lábát – írja Beke már idézett tanulmányában – A festők csalásra gyanakodtak ugyan, de a tudomány csalhatatlannak bizonyult. Egyedül Rodin mert tiltakozni, mondván, hogy ha az emberi szem úgy látja, akkor mégiscsak a szemnek – a művészetnek – van igaza.
Tudományos szempontból mindössze arról volt szó, hogy lehet-e a mozgást, a folytonosságot szakaszossággal igazolni. A művészi igazság szempontjából viszont nem kevesebb a tét, mint hogy szabad-e részeire bontani valamit, aminek a lényege az egység. Hajas Tibor azt mondta, hogy tilos animációs filmet készíteni, élettelen fázisokat életre kelteni, mert az életteremtés egyedül az Isten privilégiuma. Bódy Gábor viszont, akit egész életében foglalkoztatott a művészet és a tudomány kibékíthetetlensége, arra »vetemedett«, hogy – a Hommage à Muybridge-ben és a Nárcisz és Psychében – a kronofotográfiai szekvenciákat mechanikusan mozgó, élő emberekkel helyettesítette. És hogy a magyaroknál maradjunk, a dilemmát nem oldotta ugyan meg, de konzekvensen kerülte ki Cászári Gábor, aki a célfotó-berendezést nem a mozgás megállítására, hanem ábrázolására használva fel, bizonyítani tudta, hogy a vágtázó ló a levegőben mind a négy lábát kinyújtja. Ez pedig azért sikerült neki, mert a teret és az időt egységes kontinuumként tudta kezelni.” (Beke László: Székely Bertalan igazsága, http://www.c3.hu/szekely_bertalan/index.html)