Ugrás a tartalomhoz

Animációs mozgóképtörténet II.

M Tóth Éva, Kiss Melinda (2014)

Typotex Kiadó

7.4. Az Experanima-projekt

7.4. Az Experanima-projekt

„A nyolcvanas évek elejére az animációban – és a művészetben – …..a progresszió elhalt, kimúlt. Visszakerült Walt Disney az őt megillető szokásos helyre, ahogy ez a fajta ízlésterror és ízléskultúra is. Akkor, a nyolcvanas évek elején azok a képzőművészek – sajnos, ezt is bizonyította az élet –, akik elszenvedték a maguk területén, tehát a képzőművészetben a maguk perszonális vereségeit, az animációban lehetőséget láttak: megpróbálták menteni azokat az értékeket, amiket már egyszer felfedeztek az animációs produkciókban. Tehát az a különbség, mondjuk Háy Ágnessel összehasonlítva az Experanima-sorozatban vagy összeállításban látható filmek hátrányára, hogy ez a kísérlet, amennyiben forradalomnak vagy progressziónak tekinthető is, akkor is kizárólagosan, vagy elsődlegesen művészeti, sőt a művészeten belül is animációs-nyelvi, képzőművészeti, ábrázoló művészeti-forradalomként fogható föl. Ilyen értelemben egy ezoterikus jelenség egy társadalmi forradalomhoz képest. Mielőtt azonban keresztet vetnénk erre a filmre – nem ez a szándékom –, fel szeretném hívni egy olyan műre a figyelmet ebben a sorozatban, mely szerintem maradandó érték. Baranyai András Közös portré Jane Morrisszal című filmje ez, ami, ha jelent valamit számomra az a megfoghatatlan kifejezés, hogy posztmodernitás a filmművészetben vagy az animációs művészetben, akkor az ebben a filmben benne van. Baranyai András maradandó, valóságos értéket alkotott. Ehhez a sorozathoz, annak idején a pályázók dolgozatokat, rövid esszéket írtak. Hajas Tibor is részt vett a pá1yázatban, s írt egy gyönyörű esszét, amely szerint egy halott embert animált volna újra életre. Reanimáció volt a terv címe. Sajnos a film elkészítése olyan hosszú ideig húzódott, hogy Hajas Tibor közben elhunyt. Az Experanimában szerepel egyébként A szobáról című film Beke László és társai kivitelezésében, de ez már nem az a terv. Talán gusztustalannak hangzik, amit mondok, de ha már hozzányúltak ehhez a tervhez, nagyon érdekes lett volna akár Hajas holttestét életre animálni. Megvalósulhatott volna az a fikció a valóságban, amit ő elképzelt. S éppen Hajasra hivatkozva gondolom, hogy ez nem hangzik ízléstelennek. Ez a terv tehát egy fantasztikus esszében ma is él, de a film nem valósulhatott meg.” Antal István Juszuf, 1998, (M Tóth Éva, Interjú)

1981-ben Kisfaludy András[57] kezdeményezésére a Pannónia és Balázs Béla Stúdió koprodukciójában neves képzőművészek és teoretikusok lehetőséget kaptak animációs koncepciók tervezésére, írására, amely terveket rövidfilm-füzérként, Experanima „fedőnéven” szándékozott a két produkciós partner bemutatni. Hogy pontosan hol, azt ma már nem lehet tudni, talán igazából nem is volt ilyen szándék...

„...Megcsináltam volna a Tavaly Marienbadban című Resnais filmet vagy Jancsó Csillagosok, katonákját pálcikaanimációval. A nagymozit pálcikafigurákkal imitálva, például a jancsói kameramozgást, színészvezetést. Egy pálcika-szereplőnek még olyan arca sincs, mint Buster Keaton-nek, mert a pálcikának csak pálcikaarca van, s a háta mögött ugyanolyan pálcikák vannak… Mindent, ami jelentés a Jancsó filmben, azt lecsupaszítani a mozgás kontextusára! Természetesen az egész film groteszk lett volna, az eredeti film hangjával és zenéjével, drámaiságával.” (Kisfaludy András, 2009)

Amikor a kilencvenes évek vége felé a projektről hallottam és a 35 mm-es tekercseket előbányásztuk, régóta nem volt rájuk senki sem kíváncsi, az alkotók meg azért nem jutottak hozzá, mert a sokszorosítás egészen digitália eljöveteléig kevesek kiváltsága volt.

Kisfaludy Andrással 2009-ben beszélgettem az általa koordinált akcióról.

„A Balázs Béla Stúdióban hetvenkilenc-nyolcvanban a 3K – Kísérlet-Kutatás-Kör[58], Bódyék és Erdély Miklós köre –, kiírt egy forgatókönyvírói pályázatot, amire sok nagyon érdekes film terve érkezett be. Jártam a BBS-be, s ez a program nagyon izgatott és érdekelt… Akkoriban a Pannónia Filmstúdióban dolgoztam az egyetlen kísérletező emberrel, Kovásznai Györggyel, s jó barátságban is voltunk. Mellettem készültek olyan produkciók, mint a Vuk s hasonló filmek, amelyek egyáltalán nem lebecsülendőek, sőt fantasztikusak, de engem ezek nem vonzottak. Ezért arra gondoltam, hogy jó lenne az Erdélyékéhez hasonló kísérleti kurzust csinálni a Pannóniában is. Kérdezzünk rá arra, hogy milyen is az animációs filmnyelv?...

Az Experanima cím experimentális animációt jelent. Egyfelől az animációs filmnyelv sajátosságait próbáltuk megkeresni, megfogni, megnevezni, másrészt az érdekelt bennünket, hogy képzőművészek tudnak-e ehhez az animációs gondolkodáshoz a maguk gyakorlatából hozzátenni valamit. Ez a megfontolás a kiválasztásnak is alapot adott. Érkezett jó néhány terv, persze olyan is, ami megvalósíthatatlan volt.

A dokumentumként megmaradt költségvetésekből kiderül, milyenek voltak a tervek általában. Hajas Tibor, Vető János, Erdély Miklós, Erdély Dániel, Antal István, Donáth Péter, Baranyai András, Birkás Ákos, Türk Péter, Legéndy Péter, Mengyán András, Háy Ági, Tóth Gábor és mások tervei. Az Experanimából két változat készült 35 mm-es filmre, az egyik külön-külön 6-6 epizódból állt, hogy a művészek egyenként is hozzá juthassanak filmjükhöz, a másikon egy szalagra került az összes film.

Két Experanima-sorozat készült volna, de csak az első valósulhatott meg. A második sorozat nem az első körben kiesett terveket jelentette, ebben szerepelt volna többek közt az én Erdély Miklóssal közös tervem is, Gáyor Tiboré, Haris Lászlóé, Legéndy új terve, Szirtes Andrásé, és más kollégáké.

...Az elején beérkezett nagyjából tizenöt tervből a költségek, a lehetőségek, és az ötlet színvonala alapján választottuk ki Beke Lászlóval azokat, amelyek a legjobbnak tűntek. Az összes elképzelés a mai napig sem valósult meg, s azt hiszem, ez a műfaj nagy hiányossága. Hagyni kellett volna az embereket, hogy szabadon megcsinálhassák a terveiket...

Az Experanima-filmek legnagyobb erénye az, hogy egyáltalán létrejöttek. Amely tény már maga is rendkívüli, tekintve a kor – 1980-84 – kísérleti animációs filmek készítésére és befogadására egyaránt kedvezőtlen feltételrendszerét. Az Experanima filmjei nem is tekinthetők igazi animációs kísérleti filmeknek, hiszen az animáció legtöbb esetben nyomokban, vagy a trükkök, effektusok szintjén van jelen az egyes művekben, sőt van, ahol leginkább alibinek tűnik jelenléte. Alibinek ahhoz, hogy az alkotó egyáltalán “beadhassa” filmötletét megvalósításra a Pannónia Filmstúdióba, végtére is a projekt mégiscsak a kísérleti animációról szólt… Más elérhető eszköz oly korlátozottan állt rendelkezésre bármely mozgóképkészítéshez, hogy jó lehetőségnek tűnhetett megragadni a kínálkozó alkalmat. Akiknek a terve “átment” – ideológiailag, pénzügyileg, és talán mert valamely döntnöknek tetszett is egyik-másik koncepció – az miért ne próbálkozott volna animációs eszközök alkalmazásával ott, ahol amúgy erre nem is lett volna feltétlenül szükség? Sőt, több esetben kifejezetten jót tett volna a műnek az animációs trükkök mellőzése, vagy legalábbis féken tartása.

„ ...az a különbség, mondjuk Háy Ágnessel összehasonlítva az Experanima-sorozatban vagy összeállításban látható filmek hátrányára, hogy ez a kísérlet, amennyiben forradalomnak vagy progressziónak tekinthető is, akkor is kizárólagosan, vagy elsődlegesen művészeti, sőt a művészeten belül is animációs-nyelvi, képzőművészeti, ábrázoló művészeti-forradalomként fogható föl. Ilyen értelemben ezoterikus jelenség egy társadalmi forradalomhoz képest. Mielőtt azonban keresztet vetnénk erre a filmre – nem ez a szándékom –, fel szeretném hívni egy olyan műre a figyelmet ebben a sorozatban, mely szerintem maradandó érték. Baranyai András Közös portré Jane Morris-szal című filmje ez, ami ha jelent valamit számomra az a megfoghatatlan kifejezés, hogy posztmodernitás a filmművészetben, vagy az animációs művészetben, akkor az ebben a filmben benne van. Baranyai András maradandó, valóságos értéket alkotott.

Ehhez a sorozathoz, annak idején a pályázók dolgozatokat, rövid esszéket írtak. Hajas Tibor is részt vett a pá1yázatban, s írt egy gyönyörű esszét, amely szerint egy halott embert animált volna újra életre. Reanimáció volt a terv címe. Sajnos a film elkészítése olyan hosszú ideig húzódott, hogy Hajas Tibor közben elhunyt. Az Experanimában szerepel egyébként A szobáról című film Beke László és társai kivitelezésében, de ez már nem az a terv. Talán gusztustalannak hangzik, amit mondok, de ha már hozzányúltak ehhez a tervhez, nagyon érdekes lett volna, akár Hajas holttestét életre animálni. Megvalósulhatott volna az a fikció a valóságban, amit ő elképzelt. S éppen Hajasra hivatkozva gondolom, hogy ez nem hangzik ízléstelennek. Ez a terv tehát egy fantasztikus esszében ma is él, de a film nem valósulhatott meg.” (Antal István Juszuf, 1998)

Az egyetlen igazán animációs természetű munka Türk Péter matematikai stratégiára épülő Statikus mozija, amelyben egy portréfotó önmagában absztrahálódik kockákra bontott, változó struktúrájú felületté anélkül, hogy az eljárás applikációnak bizonyulna.

Türk koncepciója, mintegy magyarázatul, ugyanakkor a film szerves részét képezve el is hangzik, s az általa feltételezett egyedi narrációs megoldás – EZ AZ EREDETI tartalmú szöveg hosszan kitartott beszédhangjai – egyfajta értelmezési lehetőséget is felkínálnak a nézőnek. A film pontosan addig tart, ameddig a koncepció a befogadó számára feldolgozhatóvá válik, egy másodperccel sem tovább, eszközei világosak, logikusak. Türk animációs technikája végtelenül egyszerű, pontosan arról és annyit szól, amennyit ígér: egy vizuális, sőt audiovizuális felvetésnek jár a végére, s eredményét tényszerűen közli a nézővel. A kísérlet sikerült.

Az elegáns türki arányrendszer a többi műben már nem fedezhető fel, ahogy az animáció sem, mint valódi probléma. Fegyelmezett, elgondolkodtató vizualitású összművészeti alkotás Baranyai András: Önarckép Jane Morrissal című Satie-reflexiója, amelyben a zenei anyag a mű bázisa. Furcsa re-animációs kísérlet az elhunyt Hajas Tibor helyett Vető János és társai – Beke László, Mertz Loránd – által megvalósított A szobáról című filozofikus munka. A szobáról az eredeti koncepció sajátos átírásával emelkedik Hajas iránti tiszteletadássá, beemelvén a művész elementáris performance-dokufotóit. Megismerve Hajas radikális-animációs filmtervét – lsd. Antal István Juszuf fentebbi gondolatai – felvetődik a kérdés, etikus-e A szobáról című filmben ezt az ötletet, afféle illusztrációként, felmelegítve “hasznosítani”? Az elhunyt alkotó szobájában forgatott vízió azon részletei bizonyulnak valóban költői szépségű megoldásoknak, ahol az animációt nem erőltették, így emblematikus jelenetté válik a néző számára az emberi bőr felületét idéző papírba (?) hasító, baljós árnyékú pengék sokasága, a véletlenszerűnek tűnő, ámde más aspektusból sokrétű asszociációs lehetőséggel “megvert” tárgyak konstellációja…

Érdekes felvetés Tóth Gábor Analóg portrék című karakterjátéka, az animáció itt is szerencsésen mértéktartó, mondhatni minimalista, ahogy az ismert modell hosszúkás arca az ismeretlen, széles arccsontú fiatal lány premier plánjával osztja meg a film idejét. Az alkotói szándék sokféleképpen értelmezhető, sőt, a múló idő is kiegészíti a maga sajátos értelmezési tartományával a filmet, hisz az egykori modell divatjamúlt sminkje, hajviselete éppen a korban ünnepelt szépség szépség-mivoltát teszi idézőjelbe műviségének felerősítésével, míg a hétköznapi, túlzottan szépnek nem mondható, sőt kicsit esetlennek tűnő lány arca mai szemmel is érvényes, hiteles portré marad.

A két utóbbi film esetében is csakúgy, mint Vető másik filmje, a Spirál, illetve Legéndy Péter Téveszme című munkája esetében felvetődik a kérdés, kik és miből válogatva szerkesztették a mozgóképek hanganyagát? Hisz a filmhang csupán Türk Péter művében azonosítható, lévén az alkotó saját narrációja, a többi mű alkotói közt egyértelműen nem fedezhető fel, ki “felelős” a kérdéses hangkulisszáért, mint amilyen Legéndy intarzia-filmjében is hallható.

Intarzia, hisz a “főszereplő”, Kisfaludy András elmondja, hogy a Téveszme cím, az ő, Kisfaludy anyagiak hiányában meg nem valósult filmtervét rejti, míg Legéndy filmjének “igazi” címe: Nem ez, nem az.

Érdekes lenne valami e világon kívüli perspektívából látni, hogy válna szét a két alkotó eredeti elképzelése, amely így, összegyúrva, bár érdekes, mozgalmas játékká válik, olyan különös elegyet alkot ugyanakkor, amelyben az összetevők képtelenek bármiféle egységgé válni, eltérő fajsúlyuknál, sűrűségüknél, halmazállapotuknál fogva… Az animáció ahelyett, hogy valamelyest összeterelné a széttartó pályákat, még inkább növeli a zűrzavart, s kifejezetten mulatságos, ahogy a tárgyak mozgatását segítő damilok, mint afféle home-videóban, lépten nyomon láthatóvá válnak! (Sajnos ez történik A szobáról című filmben is, ahol még inkább illúzióromboló a hiba, tekintve a film hangulatát…) Bár az alkotói hevület erős jelenléte, s az ötlettobzódás enyhíti a Téveszmével kapcsolatos kételyeket, a film sem hosszában, sem rétegzettségében nem igazolja a két elképzelés valós vagy imitált összeépítését, az animáció jelenléte és szerepe éppen olyan véletlenszerű, mint amilyennek a végeredmény tűnik.

„Amelyik filmnek nincs jól felépített, egymásra utaló kontextusa, az hiányérzetet kelt a nézőben, mert a filmnek a valóság összes elemével kell foglalkoznia. Legéndy esetében, ha csak a fahrt érdekelte volna őt, az lett volna jó, ha ezerféle fahrt-megoldást próbál ki, végignézi esetleg filmtörténetet, bevág nagy fahrtokat Ejzensteintől kezdve… Az ő számára talán akkor kezdődhetett volna el valami, amikor a fahrtmester nem tudja tovább húzni a kocsit, mert vége a sínnek. Akkor ezen el lehetett volna gondolkodni, hogy mik a határok, mi értelme, hogy vége van? A fahrt önmagában véve semmi, ha nem kontextusban használják.

Türk Péter és Baranyai András, akik minimál-kérdéseket tettek fel, s abból próbáltak valamit csinálni, jó műveket hoztak létre. Aki a hagyományos értelemben vett filmnyelvi elemeket, eszközöket használta, de kontextus nélkül, annak nem sikerült. Ez tanulsága is az egész vállalkozásnak.”(Kisfaludy András, 2009)

A Spirál, Vető János műve kinagyított, fázisoknak is vélhető fotógrafikáin meghatározott irányban pásztázik a kamera, a képkockákba a későbbi videoklipekből ismerős mozgások és látványelemek jelennek meg, s az animáció funkciója itt sem tisztázott – inkább dekor, s inkább hátrányára, mint előnyére válik a filmkép grafikai minőségének. Türk Péter Statikus mozijának kivételével az Experanima maga nemében úttörő jelentőségű műegyüttese olyan ígéretes gyermek maradt, aki – a program folyatásának megakasztásával – nem érhetett felnőtté. A filmezés, pláne az animációs filmezés drága műfaj volt, s a kísérleti munkák bizonyára nem kecsegtettek sem anyagi haszonnal, sem nagy tömegeket befolyásolni képes ideológiai, vagy éppen a gondolatokat az ideológiáról elterelni képes erényekkel, így a Pannónia elegánsan kihátrált a folytatásból.

Ahogy a videotechnika, majd még inkább a digitális mozgóképkészítés emberközelbe került, a tét immár sokkal kevésbé volt nyomasztó, az alkotókat nem kényszerítette az egyszeri – vagy nagyon ritkán – hozzáférés gyakorlata arra, hogy műveikbe egyszerre próbálják meg összes elképzelésüket és ötletüket belepasszírozni. Az Experinanima még a korábbi korszak szó szoros értelmében vehető végjátéka, s a lehetőségekhez képest a hat filmből másfél vagy két műben az alkotók a belső mércéjük szerinti higgadt teljességet produkálták. Ez nem rossz mérleg – főleg, ha a “hivatalos” mozgóképtermelés egészéhez viszonyítunk, amelyben ez az arány aligha ilyen megnyugtató!

7.8. ábra - Experanima / A szobáról (Beke László, Vető János, Mertz Loránd)

Experanima / A szobáról (Beke László, Vető János, Mertz Loránd)


7.9. ábra - Experanima / Türk Péter: Statikus mozi

Experanima / Türk Péter: Statikus mozi


7.10. ábra - Experanima / A szobáról

Experanima / A szobáról


A Pannónia flörtje a kísérleti filmezéssel az egyszeri Experanima-vállalkozással megszakadt. Reisenbüchler Sándor, Orosz István megbízhatóan egyenletes színvonalú művekkel gazdagították ouvre-jüket, de Kovásznai halálával, s a hozzá kapcsolódó csapat széthullásával a stúdió stabilan hagyományos értékeket termelt. Rofusz Ferenc Oscar-jával sem igen tud mit kezdeni az akkori struktúra, A légy című filmjének kiugró nemzetközi sikere – ami pedig éppen a klasszikus magyar rajzfilmes hagyományok csúcsprodukciója – inkább zavart keltő meglepetést okoz, mint felhőtlen elragadtatást.



[57] Kisfaludy András filmes, festő, zenész, egykori pannóniás tervező, és a hatvanas évek végén, hetvenes éve elején a KEX együttes dobosa. Kovásznai György egyik legközelebbi munkatársa, később a Kovásznai–alapítvány elnöke. Animációs és vegyes technikával készült filmeket egyaránt készített, sokoldalú, széles érdeklődésű gondolkodó, jelenleg a Magyar Dokumentumfilm-rendezők Egyesületének elnöke, dokumentumfilmeket készít, létrejöttüket menedzseli.

[58] Helyesen: K/3 (Közművelődési Komplex Kutatások)