Ugrás a tartalomhoz

Animációs mozgóképtörténet II.

M Tóth Éva, Kiss Melinda (2014)

Typotex Kiadó

7.7. Varga Miklós

7.7. Varga Miklós

(1963– )

Varga Miklós az Iparművészeti Főiskola animáció-videó szakára járt, és 1990-ben diplomázott A bábjátékos című, sötét tónusú diplomafilmjével. Rövid ideig a Pannónia Filmstúdióban dolgozott, de a Varga Stúdió hamar lecsapott a kiváló animációs adottságokkal megáldott fiatal rendezőre.

Reklámfilmek tervezése-rendezése mellett neki sikerült, ami keveseknek, egyedi filmeket is készíteni. Under-ground (1995) című filmje egy időben készült az első magyar mobiltelefonos hirdetésekkel, amelyeknek ugyancsak ő volt az animátora.

„Az emberi élet ebben a »bűneset« utáni világban így néz ki. Under-Ground-ban élünk. Metró-mikrokozmosz, amit ő (Varga Miklós) csinált, s az emberi életre nagyon jellemző. Például egy vészfék közelről, amit meg lehetne már húzni végre, hogy újat kezdjünk, hogy elég volt ebből, de nem meri senki meghúzni...” – mondja Békési Sándor animációs rendező-teológus Varga művéről. (Cirka-Firka, 1998. április, M Tóth Éva riportja)

„Ez egy szürrealisztikus föld alatti utazás, végig egy kamerát követünk a metróban, illetve a föld alatti képek, illatok, hangulatok ihlette asszociatív világban. Tudattalanul alakult ki ez a kép bennem… 3000 rajz készült szén-, ceruzatechnikával. Nincs benne vágás, végig rajzoltam kockáról kockára a kamera és a figura mozgását.” (Varga Miklós, 2003)[59]

Az emberi életutat a metróutazással szimbolizáló nyomasztó, szorongást ébresztő Under-Ground torz, szétcsúszó figuráival, monokróm grafikai világával a következetes folytatása démoni bábjátékos történetének.

A kilencvenes évek második felében a világ vallásait feldolgozó és népszerűsítő sorozat készült a Varga Stúdióban Animated World Faiths címmel, a BBC, a Channel 4, és az S4C koprodukciójában. Az egyenként 14 perces filmekből Varga Miklós a Jézus élete című epizódot rendezte. Később a stúdió egyik nagy vállalkozásaként futó animációs Mr. Bean-sorozat (2002) főrendezője is ő lett.

A reklám- és sorozatfilmek mellett Varga Miklós az egykori tanára, Richly Zsolt által menedzselt, Magyar képek című Bartók-összeállításban a Kicsit ázottan (1998) című részt készítette el a Pannóniafilm-Grácia Alkotócsoportjában. A húszas évek grafikai stílusában fogalmazódott, negatívba fordított filmkép e műben kifejezetten emlékeztet a korai rajzfilmek fekete háttéren fehéren futó vonalmorfózisaira.

7.15. ábra - Varga Miklós: Magyar képek /Kicsit ázottan

Varga Miklós: Magyar képek /Kicsit ázottan