Ugrás a tartalomhoz

Animációs mozgóképtörténet II.

M Tóth Éva, Kiss Melinda (2014)

Typotex Kiadó

7.8. Átmeneti idők

7.8. Átmeneti idők

A kísérleti karakterű animációs film, amely a korábbi technológiák helyhez kötöttsége s nagy anyag- ill. laborköltsége miatt csak szórványosan tudott szóhoz jutni, ma dúskálhatna a független lehetőségekben, ami a digitális képépítkezést illeti, ennek ellenére általánosságban ma sem jellemző, hogy a magyar animációs alkotók komoly késztetést éreznének járatlan utak feltörésére. Az önálló kezdeményezések gyakran minták másolását, bizonyos, mások által már megugrott magasságok újraugrását tűzik ki célul, amint azt lelkes „amatőr” tervezők tették az Egon és Dönci esetében – amely vállalkozás persze messze felülmúlja az amatőrizmusról való elképzeléseket.

A Nyócker! talán legnagyobb vizuális érdeme a natúra után futó 3D-illúzió jóízű kinevetése – a sztereo hatású verzió elkészítése mellett is, sőt azzal még inkább megfricskázva a nézőt! (Nyócker! 8D, 2012)

7.16. ábra - Gauder Áron: Nyócker 8D! (filmplakát)

Gauder Áron: Nyócker 8D! (filmplakát)

A kísérleti filmkészítés iránti motiválatlanság oka valószínűleg abban is keresendő, hogy a nem hagyományos dramaturgiájú és ráadásul szokatlan látványvilággal operáló animációs filmek fogadtatása, dacára annak, hogy a filmtörténet hajnalától jelen vannak az alkotói ouvre-ökben – Cohl, Fischinger, Richter, Eggeling –, a mai napig elutasítást váltanak ki, nem csupán a közönség részéről, de szakmai körökben is. Az olyan határterületen mozgó, a cartoon világa felől kísérleti filmesnek számító, az experimentális művészetek aspektusából nézve azonban „hagyományos” animációsnak számító mesterek okozzák a legtöbb fejtörést, mint Kovásznai György vagy Reisenbüchler Sándor, hiszen a kortárs festészettel vagy mozgóképművészettel összevetve animációs nyelvhasználatuk még konzervatívnak is tűnhet, ugyanakkor animációsként formabontónak minősülnek. Az animációs műfaj általános nehézkességére utalhat, hogy amely kifogásolható formanyelvi sajátosságokat Erdély Miklós a hetvenes évek eleji magyar animációs filmekben megnevez – ld. korábban! –, azok változatlanul fellelhetők a jelenleg készülő művek többségében is, mert a műfajjal kapcsolatos szemléletmód és elvárási stratégia lényegében mit sem változott. Sőt, talán még kevesebb nyitottság mutatkozik, mint a hatvanas-hetvenes években, amikor az animációs film mindenhol a világon, a kelet-európai országokban pedig a már említett sajátos, szelep funkciót is betöltve forradalmi változásokon ment keresztül – tartalmi és formai jegyeit tekintve egyaránt. Az animációs film talán a múlt század húszas éveiben volt olyan szinkronban a kortárs művészettel, mint a hatvanas években, s érdekes módon ez az állapot azóta sem tért vissza, a műfaj és a mindenkori progresszív művészet viszonya disszonáns és ambivalens.

A kísérleti animációsok munkái meglepően több bizalmat élveznek a képzőművészet és a mozgóképművészet egyéb műfaji szekciói felől, mint amennyire az animációs szakma képes megnyílni irántuk. A képzőművészek (Ficzek Ferenc, Lévay Jenő, Szemethy Imre, Hegedűs 2 László, ld. később), majd a határterületek, a komputeranimátorok, filozófusok és médiadesignerek (Csáki László, Waliczky Tamás) munkái többnyire a kiállítótermekben találják meg közönségüket.

7.17. ábra - Csáki László kiállítását rajzolja (Fotó: Barakonyi Szabolcs)

Csáki László kiállítását rajzolja (Fotó: Barakonyi Szabolcs)


Lévay Jenő grafikus Meander címmel egyedi animációs mozgóképet készített a kilencvenes években, egy ma már özönvíz előttinek mondható analóg fénymásoló nem rendeltetésszerű „közreműködésével”. A félabsztrakt, fekete-fehér fázisok alapjául egy zsoltár felnagyított betűi szolgáltak, de szisztematikusan elforgatva a szkenner ablakán. Az önmagába visszatérő, tehát semmiféle hagyományos dramaturgiába vagy narratívába nem kapaszkodó művet kiállítótérben vetítette, a fázisgrafikák installációjának közegében. A befogadók számára mozgóképe többszörösen kódolt üzenetnek tűnhetett, amely minden egyes néző számára más kulccsal nyílik... Kísérleti mozgó grafikát láttunk, s motivációjáról faggatva az alkotó elmondta, úgy véli, a kísérlet a művészetben azért fontos, mert a továbblépés lehetőségét jelenti, és akkor is szükséges kísérletezni, ha az eredmény megpróbáltatást jelent a panelekhez szokott befogadóknak. (Cirka-Firka, MTV, 1998, mté riport)

Mindazonáltal lehet, hogy a kísérlet nekünk, alkotóknak fontos leginkább? Hiszen az újítás a műfaj minden területén érezteti hatását, akkor is, ha esetleg a mű/alkotó, aki/amely elindítja, nem válik általánosan ismertté. A Whitney-fivérek korai komputerkísérletei, Stan Brakhage „szendvicsfilmjei” vagy Fischinger zenére komponált stúdiumai közvetve ott vannak a videoklipekben, a szórakoztató szuperprodukciók trükkjeiben vagy a kiállítótermekben otthonra találó mozgóképes installációkban. És visszaköszönnek a „fura filmek” a főcímekben, a világháló szövetében, a közvetlen környezetünk vizuális mozzanataiban.

Az experimentális mozi talán fontosabb, mint a „nagymozi”, hiszen mentes a megrendelői igényektől, az aktuális közönségízléstől, vagyis olyan szabad, amilyen szabadságra az alkotói fantázia képes, s ez a szabadság néha irritáló, mint egykor a képzőművészetben Malevics négyzetei, mégis e bosszantó darabok billentik ki a műfajt kényelmes konvencióiból.[60]

7.2 Film: Kovács Eszter - Simon Balázs: Juniper Twig (vezető tanár: Gauder Áron)

7.18. ábra - Ulrich Gábor: A hentes zsebrádiója

Ulrich Gábor: A hentes zsebrádiója