Ugrás a tartalomhoz

Animációs mozgóképtörténet II.

M Tóth Éva, Kiss Melinda (2014)

Typotex Kiadó

10.4. Ternovszky Béla

10.4. Ternovszky Béla

(1943– )

„Vállalt célom, hogy olyan filmeket csináljak, amelyeket amíg csinálom, én is jól érzem magam. Ha még utána, a vetítésen is tudok szórakozni, az egy külön haszon.” Ternovszky Béla, 1998 (CirkaFirka, MTV – M Tóth Éva interjúja)

10.22. ábra - Ternovszky Béla (középen) a 2013-as Kecskeméti Animációsfilm Fesztiválon Orosz Istvánnal és Mikulás Ferenccel

Ternovszky Béla (középen) a 2013-as Kecskeméti Animációsfilm Fesztiválon Orosz Istvánnal és Mikulás Ferenccel

Valóban, Ternovszky Béla egész pályáján következetesen a szórakoztató animációs művészetet gyakorolta, számos nemzetközi produkción és nagyobb ívű hazai vállalkozáson edződve. Filozófiai tanulmányok után a hatvanas évek elején került a Pannóniába, s Macskássy Gyula mellett kezdett dolgozni. (Peti és az időgép, 1967) Emlékezetes humorú első szerzői filmje, a Modern edzésmódszerek (1970) remek humorérzékről és lendületes animátori kvalitásról tanúskodik. Több egyedi film mellett a hetvenes években elsősorban a Pannónia Filmstúdió kiemelten fontos sorozatait rendezi, így a Mézga család és a Kérem a következőt! epizódjait, amely megbízások rendkívüli szakmai tapasztalatot biztosítanak számára, Ő is készít Gusztávokat, majd a hetvenes évek végétől néhány évig Németországban, a népszerű, Magyarországon is vetített Pumukli-sorozatban dolgozik a bajor televízió megbízásából.

A nyolcvanas évek közepén a Nepp József forgatókönyvéből rendezett zenés rajz-játékfilm, a Macskafogó (1986) az abszolút szakmai elismerést és máig tartó közönségsikert hozta meg számára. A Macskafogó mai kifejezéssel élve kultfilm lett, ezért is különös, hogy ezután Ternovszky Béla nem készíthette zsinórban a szórakoztató filmeket. Ebben a Magyarországon szinte már szokásos reflektálatlanságban bizonyára közrejátszott a rendszerváltás és a Pannónia helyzetének megrendülése is az adott esetet tekintve... A Macskafogó folytatása (Macskafogó II., A sátán macskája, 2007) csak huszonegy évvel az első rész után készült el, s az első film sikerét ez a produkció már nem tudta megközelíteni. Ternovszky a kilencvenes években több sorozatot rendezett külföldi produkcióban és Nepp-pel közösen egész estés gyerekfilmet készítettek (Egérút, 1999) – szintén külföldi háttérrel.

10.23. ábra - Ternovszky Béla – Nepp József: Macskafogó

Ternovszky Béla – Nepp József: Macskafogó

Fontosabb filmjei:

  • Peti és az időgép, 1967

  • Modern edzésmódszerek,1970

  • Tandem, 1971

  • Mézga család (sorozat), 1971-től

  • Tartsunk kutyát, 1974

  • Tartsunk kutyát, 1974

  • Mindennek van határa, 1975

  • Cini és Pufi, 1975

  • Gusztáv-sorozat (társrendező), 1976–tól

  • Pumukli, 1978–79

  • Leó (sorozat), 1980–81

  • Macskafogó, 1986

  • Mecki (sorozat Szórády Csabával), 1990–94

  • Rubbish (sorozat), 1995

  • Egérút, 1999

  • Macskamesék (1–2. epizód), 2000

  • Macskafogó 2: A sátán macskája, 2007