Ugrás a tartalomhoz

Az elektroakusztikus zene története

Szigetvári Andrea, Loch Gergely (2014)

Typotex Kiadó

Ondes Martenot

Ondes Martenot

A thereminnel lényegében azonos módon hozza létre a hangot, ám másféle játéktechnikai lehetőségeket kínál Maurice Martenot (1898–1890; 5.5. ábra) francia muzsikus találmánya, az ondes Martenot (ejtsd: ond mártöno). Martenot Tyermennel közös vonása, hogy (zongora- és zeneszerzés-tanulmányai mellett) csellózni is tanult, és az ő egyszólamú elektronikus hangszere is képes volt a csellón és más vonós hangszereken könnyen megvalósítható glisszandó és vibrátó kivitelére.

5.3. ábra - Maurice Martenot és hangszere

Maurice Martenot és hangszere

Az ondes Martenot 1928-as első változatai két egységből álltak. A hangmagasságot egy, a tokjába porszívóvezeték módjára visszatekeredő zsinór kihúzásával és visszaengedésével lehetett szabályozni, a zsinór végén gyűrű volt a jobb kéz hüvelykujja számára. A hangerőt és a hangindítás élességét a bal kéz határozta meg egy, a gázpedálhoz hasonlóan működő kallantyú lenyomásával.

Az első két változatot 1929-ben követő harmadikban a hangmagasságot szabályozó gyűrűs zsinór egy ál-zongorabillentyűzet fölé volt vízszintesen kifeszítve, és olyan hurkot alkotott, mely az álbillentyűzet két szélén elhelyezett csigákon fordult meg – tehát a zászlófelvonó zsinór elvén működött. Az 1930-as harmadik változat hagyományos zongorabillentyűzetet alkalmazott, így glisszandót nem tett lehetővé. A ma is használt 1933-as negyedik változat az első kettő és a harmadik típus szintézise, tehát egyaránt található rajta zongorabillentyűzet és gyűrűs zsinór. Az üvegből készült hangerőszabályzó billentyű és a regiszterkapcsolók egy kis fiókban kaptak helyet(5.6. ábra). A gyűrű mozgatásakor vagy a zongorabillentyűk lenyomásakor a hang még nem szólal meg, csak a hangerőszabályzó megbillentésekor.

5.4. ábra - Az ondes Martenot fiókja

Az ondes Martenot fiókja

További lényeges eltérés a thereminhez képest a hangszínszabályozás kifinomultsága. A T, G, 8, N, C, O és g jelekhez tartozó kapcsolókhoz különböző hullámformák tartoznak, a D betűkkel párosított számok alatti kapcsolók pedig különleges hangszórókat hoznak működésbe. Az ondes Martenot-hoz a hagyományoson kívül további háromféle, kiegészítőkkel ellátott hangszóró tartozik: az egyik egy kisméretű gonggal, a másik rezonánshúrokkal, a harmadik pedig zengető rugókkal van felszerelve – ezek mindegyike sajátos aurát kölcsönöz a hangnak.

5.5. ábra - Az ondes Martenot hangszórói

Az ondes Martenot hangszórói

Az elektronikus hangszerek közül a 20. századi klasszikus zenében leginkább az ondes Martenot nyert polgárjogot, főképpen Franciaországban. Edgard Varèse 1918–21-es Amériques című művében eredetileg sziréna szerepelt, ám a szólam megnevezését a zeneszerző a darab 1928-as variánsában ondes Martenot-ra változtatta, s ugyanezt tette 1932–34-es Ecuatorialja theremin-szólamainak esetében is a mű 1950-es első kiadásakor. Az ondes Martenot-t ekkor már sokkal könnyebb volt beszerezni, mint a theremint, különösen annak csellószerű változatát.

Az ondes Martenot hallható többek között Arthur Honegger Johanna a máglyán című, 1938-as oratóriumában, és kiemelten fontos szerepet kap Messiaen két monumentális művében, az 1946–48-as Turangalîla-szimfóniában és az 1975–83-as Assisi Szent Ferenc című operában – az utóbbi mű partitúrája három ondes Martenot-t ír elő. Egy hat ondes Martenot-ból álló együttest használ az 1937-es párizsi világkiállításra készült Fête des belles eaux (A szép vizek ünnepe), melynek Oraison szakaszát Messiaen négy évvel később a Kvartett az idők végezetére című művének egy tételeként hangszerelt újra.