1.4. Tanuláselméletekről

6. videó

Arra a kérdésre, hogy van-e a tanulásnak elmélete, a válasz meglehetősen összetett. Kötetekben lehet összefoglalni az ezzel kapcsolatos tudományos – elsősorban pszichológiai és természetesen pedagógiai –, részben empirikus vizsgálatokra épülő, részben koncepcionális elméleteket alkotó megállapításokat. A tanulás kérdéskörével foglalkozik a sejtbiológiától a formális logikán át a szervezetelmélet, hogy csupán néhányat megemlítsünk, s az ismert állatkísérleteken túl a kétségtelenül legkomplexebb összefüggés az emberi tanulást jellemzi. Jelen lehetőségek között az általános értelmezési keretekre szorítkozunk, s bár az állatkísérletek 1 eredményei is számos esetben alkalmazhatóak az emberi tanulásra.

A tanulást pedagógiai értelmezésben valamilyen képesség elsajátításával, annak fejlesztésével azonosítjuk, az így létrejött tudást – éppen mérhetőségének igénye szerint – olyan (teljesítmény-, viselkedés- vagy tudásbeli) változásként értelmezzük, amely külső hatásra, tapasztalásra, gyakorlás eredményeképpen jön létre.

Az emberi tanulás komplex jellegéből adódóan számos elmélet fogalmazódott meg, ezek részben a tanulás életkori szakaszaihoz, részben különböző, elsősorban a tudás minősége által meghatározott szintekhez kapcsolódnak. Az egyik meglehetősen általános s a pszichológia által a legkorábban, illetve átfogó módon megfogalmazott tanuláselmélet a behaviorizmus (viselkedéstan). Ehhez kapcsolódik Piaget fejlődéselmélete, aki a belülről motivált tanulás jelentőségét hangsúlyozta. E koncepció lényege, hogy az emberekben velük született tendencia él arra, hogy koherensnek és stabilnak lássák a világot. Az intellektuális folyamatok is az egyensúlyteremtést célozzák.

A tradicionális felfogás szerint az elemi tanulás az emberek esetében alapvetően asszociatív. Normáink és szokásaink eredendően a fejlődés évmilliói alatt oly módon formálódtak, hogy az emberi viselkedésre a jelenségek és tevékenységek egymáshoz való kötődése, ismételt sikeres vagy éppen sikertelen kapcsolódása a jellemző.

A tanulás legkönnyebben ugyanis akkor jön létre, ha az érzékelés során legalább két információbemenet működik egy időben. Ez esetben az agyban létrejön a két folyamat társulása, asszociációja.

E nézet szerint a tanulás főképpen asszociatív, vagyis „kétcsatornás” jellegű ugyan, ugyanakkor az egyszerűbb, nem-asszociatív, „egycsatornás” információfelhalmozás mechanizmusa is gyakran tetten érhető. Az eredményes, tartós tanulás lényeges előfeltétele két vagy ennél több információbemenet szimultán, szinkron jellegű befolyása az agyállományra. A több bemeneti csatorna általában erősíti egymást, tudásunk alapja, hogy az információk összekapcsolása megerősítést nyer, s ezáltal más időben és szituációban is van esély arra, az aktuális információk összekapcsolásával sikerrel tudjunk problémákat, helyzeteket megoldani. 2

Filozófiai szemléletet tükröz, ugyanakkor az intézményes oktatásra s annak kereteiben az iskolai tanulásra nagy hatással van a konstrukcionizmus, amelynek értelmében a tanulók ismereteket építenek, és ennek során a „learning-by-doing” tanulással, vagyis a megtapasztalás általi tanulással szereznek új ismereteket. A tananyag fejlesztését is kitüntetetten kezelő elmélet a felfedezéses tanulásra épít, melyben a tanulókat a tudás megszerzésére történő motivációnak jelentős szerepe van. A konstruktivizmus módszertana a források összegyűjtéséről, összekapcsolásáról, a tanulók egyéni és csoportos moderálásáról szól, s a természettudományos tanítás-tanulás, a kísérleteket és projektmunkát előnyben részesítő pedagógiai programok számára kínál elméleti keretet.

Az elmúlt évtizedekben az intézményes oktatásban a tanulás komplexitásának – differenciált tantárgyrendszereinek és szervezeti formáinak kiépülésével szinkronban – általánosan érvényesült a kognitív tanuláselmélet. A kognitív pszichológia felismerései számos adatot szolgáltattak arra, hogy a tanulás kulcsa az ember azon képességében rejlik, hogy a világ egyes vonatkozásait mentálisan leképezi, és azután ezeken a mentális reprezentációkon műveleteket hajt végre. Piaget fejlődés-lélektani vizsgálatai is rámutattak arra, hogy a gyermek kognitív fejlődésében világosan megkülönböztethetőek olyan szakaszok, melyek időbeli elhelyezkedése és tartama egyénenként változhat, de ettől eltekintve mindenkire jellemzőek, és egymáshoz viszonyított sorrendjük szigorúan meghatározott, mindenkire egyformán érvényes.

A modern oktatáselmélet az ezredforduló időszakában a folyamatos tanulás évszázados pedagógiai paradigmájának lassú térnyerésén hirtelen „átlépett”. Egyfelől újabb képviselői (Downes, Siemens) a klasszikus pszichológiai és filozófiai (behaviorista, kognitív, konstruktív) iskolákra alapozva, másfelől az IKT hatására jelentős impulzív fordulatot tettek a hálózati sajátosságok felismerésével. Az elmúlt évtizedben az életen át tartó tanulás elméletének és gyakorlatának térnyerése is hozzájárult ahhoz, hogy az informális és nonformális tanulás a korai fejlesztés, a szocializáció, a szociális tőkefejlesztés eszköztárába éppen a nevelés-oktatás gyakorlatának színterein sikeresen integrálódik.

A konnektivizmus (hálózatalapú tanulás) különösen jelentős hatású tanuláselméleti irányzattá vált, mivel a hálózatelméletek, az informatika, a web 2.0 elvi alapjainak pedagógiai alkalmazását jelenti. George Siemens 2005-ben publikált elmélete 3 szerint a konnektivizmus kifejezetten a digitális korszaknak szóló tanuláselmélet. Ez az elmélet, definiálva a kapcsolódó fogalmakat, az új pedagógiai paradigma számára azért is fontos, mert középpontjába a hálózatelméletet és ennek tudásmenedzsmentbe emelését tette. 4

A konnektivizmus mint tanuláselmélet napjainkban történő térnyerése azzal is összefügg, hogy a progresszív oktatási intézmények, s különösen a felsőoktatási intézmények alkalmazkodva az új hallgatói attitűdhöz, szokásrendszerhez s az új tanulási formákhoz, az utóbbi két évtizedben e-learning alkalmazásokat részben-egészben adaptáló oktatási módszerekre tér át. Ennek hatása érzékelhető az elektronikus tanulási környezetek 5 egyre szélesebb tanulói/hallgatói körében és gazdagodó funkciórendszerrel történő alkalmazásában (ezzel a témakörrel részletesen foglalkozik jegyzetünk záró, VIII. fejezete – Elektronikus tanulási környezetek használata az oktatásban). Ezek a rendszerek online, illetve webalapú tanulástámogató rendszerek, s megteremtik a hálózati csomópontok közti folyamatos kommunikációt szinkron vagy aszinkron formában a résztvevők (oktató-hallgató, oktató-oktató és a hallgató-hallgató) között.

A konnektivizmus a tanulást olyan folyamatnak fogja fel, amelyben az informális, hálózatba szervezett, elektronikus eszközökkel támogatott információcsere a csomópontok között meghatározó szereppel bír. A tudás megszerzése egy olyan folyamat, melynek során a specializált csomópontok információforrásokhoz kapcsolódnak. A hálózati részvétel, az információkhoz és az információk értelmezését, kontextusba helyezését szolgáló szoftverekhez való hozzáférés teljesen új, együttműködő és önszervező tanulásra ad lehetőséget.

7. videó

A fenti tanuláselméleti áttekintés részlegessége ellenére is meglehetősen színes képet mutat. a valóságban ezek az elméletek együtt, egymással némi átfedésben érvényesülnek akár az egyén tanulási folyamatait, akár az intézményes oktatásban szervezett tanulási folyamatokat szemléljük. Még differenciáltabb a kép, ha az életkori szakaszokat tágabban értelmezzük, s kilépünk a formális oktatás intézményi kereteiből. Ha egy leegyszerűsített rendszerezésre vállalkozunk, akkor a modern tanuláselméletek hatása a behaviorizmus megjelenésével vette kezdetét több mint egy évszázaddal ezelőtt, s az intézményes tanítás-tanulás kiépülésével egyre erősebben érvényesült a konstruktivizmus hatása, majd a XX. század második felében a kognitív tanuláselmélet vált a reformok koncepcionális alapjává. Napjainkban, különösen az ezredfordulót követően a konnektívista tanuláselmélet hatása egyre erősebben érvényesül, s ez már kifejezetten a web 2.0-s környezet és közösségi tevékenység által fejti ki hatását, ami az új pedagógiai paradigma fejlődésére is meghatározó módon hatással van.

Kép 7

5. ábra: A komplex tanuláselméletek háttere

A tanuláselméletek hatása egyáltalán nem lényegtelen, ha a tanítás-oktatás, a tanulás irányításáról, szabályozásáról van szó. A tanulásszervezési, eljárási kérdések tág értelmezési keretekkel jellemezhetők. E keretekben a lényeges elemek a következők: elméleti, gyakorlati ismeretek 6 , jártasságok, készségek elsajátítása, képességek kialakítása, érzelmi és akarati tulajdonságok fejlesztése, valamint a magatartás tanulása.

A modern oktatásügyben az eredményességét a tanulók értelmi és érzelmi tulajdonsága, valamint a tevékenységek jellege határozza meg. A fejlett oktatási rendszerekben az értelmi fejlesztés kitüntetett jelentőséggel bír. Bloom tantervelméleti megállapításai, melyek elsőként foglalták keretbe a kognitív, affektív és pszichomotorikus fejlődés-fejlesztés iskolai szakaszainak és funkcióinak leírását, mintegy fél évszázaddal ezelőtt fogalmazódtak meg. S kisebb korrekciókkal a mai napig hatással vannak az intézményes oktatásra. A tanulási célokat taxonómiai rendszerbe foglaló megközelítés épít a tanulási témák megtanulásához szükséges előzetes tudásra és a tanulók motivációjára, s az érzelmi beállítódás mellett fontos szerepet tulajdonít a tevékenységek, mozgásműveletek pszicho-motorikus összetevőinek is. A tantervelmélet eredeti és az évtizedek során továbbfejlesztett hierarchikus fogalmi modelljét az alábbi ábra szemlélteti:

Kép 8

6. ábra: Bloom nyomán a tanítási-tanulási célok rendszere 7

Az európai oktatásfejlesztésre és a tantervek korszerűsítésére nagy hatást gyakorló Bloom-taxonómia lényeges tulajdonsága, hogy egy-egytanegység elsajátítása olyan kognitív és affektív teljesítmény, ami előzetes tudásként jelenik meg a következő tanulási feladatnál. Általában a tanulók alacsony tanítási színvonal esetén kevesebben teljesítenek jól, nem lesz előzetes tudásuk. Mindez hatással van a gyakorlottságra, mely a jártasság 8 fogalmával írható le. Ez az új feladatok, problémák megoldásában az ismeretek alkotó alkalmazásával, maximálisan begyakorolt feladatmegoldással jár együtt, ahol a törvények, szabályok felidézése szükséges. Lényeges a készségek 9 fejlesztése, mely megfelelő szintű gyakorlás esetén, mint a tudatos tevékenység automatizált komponense (dinamikus sztereotípia, maximálisan begyakorolt műveletvégzés) is kialakítható.

Végül utalni kell arra is, hogy a tanulásnak jelentős szociológiai hatása van. Ez esetben a kulturális alapképességek elsajátítása az élet kezdetétől, különösen a kisgyermekkorban, majd az iskolai képzés kezdeti szakaszaiban jelentős szerepet játszik. A család s különösen a szülők a szocializáció társadalmivá válás – alapozó szakaszának meghatározó szereplői, s a gyermekkor egészében hatásuk a nevelésre, annak társadalmivá tételére, az első intézményekkel együtt, meghatározó. Az általános, némiképp szűkítő értelmezés szerint az oktatás keretében folyik a tervszerű tanítás-tanulás, ugyanakkor – különösen a magasabb iskolázási szinteken – lényeges az individualizáció, az önmagunkká válás folyamata.


1 A legismertebbek: Thorndike macskával végzett kísérleteiben a próba-szerencse viselkedés sajátosságait tárta fel, Pavlov orosz fiziológus kutyákkal végzett kísérletében kimutatta, hogy az emberek, illetve az állatok viselkedése is feltétlen és feltételes reflexekből épülnek fel. A feltétlen reflexek automatikusan váltódnak ki, tehát akaratunktól függetlenek és ingerspecifikusak.
2 Ádám György szerint (idézet az ajánlott irodalomban megjelölt TéT kötet bevezetőjéből): „… Ez persze nem jelenti azt, hogy az „egycsatornás” tanulás nem lenne jelentős mechanizmus az emberi ismeretszerzésben, főleg a korai gyermekkorban. Többféle, jelentős bevésődési formát ír le a kísérleti lélektan, amelyben éppen ez a korlátozott információbevitel játszik döntő szerepet. Ilyen például a korai csecsemőkor „imprinting” (bevésés) jelensége, vagy az egész életen át érvényesülő „habituáció” (megszokás) folyamata, avagy a „szenzitizáció” (érzékenyítés) eseménye. … az emberben a fent említett két- vagy többcsatornás rögzítés egyértelműen domináló, amint arra Pavlovon kívül sok más klasszikus szerző, például az amerikai Thordike… is rámutat.” További forrás: Thordike, Edward (1898): Animal intelligence. MacMillan, New York, London, illetve Skinner B. F. (1938): The behavior of organisms. Prentice Hall, Englew Cliffs.
3 Siemens, G., Connectivism: A learning theory for the digital age. International Journal of Instructional Technology and Distance Learning; 2005.
4 A konnektivizmus konzervatív bírálói szerint mindez inkább egy új pedagógiai szemlélet, mely az informatika, a pedagógia és a hálózatkutatás interdiszciplináris találkozásába helyezhető, s mely a konstruktivista elmélethez is kapcsolható. A tanuláselméleti felfogások közül a konstruktivista felfogás ugyanis magában hordozta már a hálózati jelleget, erre példák a közösségi oldalak. A tudástartalmak hálózaton történő közös kezelésére a legismertebb példa, mely az új konnektivista felfogás jegyeit hordozza, a Facebook közösségi portál.
5 Ezekre példák a Moodle, Olat, Ilias, Claroline, CooSpace rendszerek, melyek egy része a felsőoktatásban jelen lévő adminisztrációs és tanulmányi rendszerrel, mint pl. Neptun, ETR, szinkronizált kapcsolatban működhet.
6 A klasszikus oktatáselmélet alapfogalma az ismeret, amely tények és a belőlük levont általánosítások egysége, a megismerési folyamat eredményeként kialakuló pszichikus képződmény.
7 http://www.odu.edu/educ/roverbau/Bloom/blooms_taxonomy.htm http://projects.coe.uga.edu/epltt/index.php?title=Bloom%27s_Taxonomy
8 A jártasság – a didaktika hagyományos fogalmaként – az operatív tevékenység cselekvés, tudás, az ismeretek alkalmazásának egyik művelete. A jártasság kialakításának (tanulásának) feltételei: a gyakorlat által fejlesztett teljesítményképes előzetes tudás; a tevékenységre motiváló célprobléma, feladat, a megoldáshoz szükséges tudás szelektív felidézése (aktualizálás); továbbá a hiányzó tudás pótlása, valamint a felidézett tudás alkalmazása alapján a megoldási koncepció és terv kidolgozása és megvalósítása. http://www.pedlexikon.hu/index.php?title=Pedag%C3%B3giai_Lexikon%2C_1997:J%C3%A1rtass%C3%A1g
9 Készségnek tekinti a tradicionális oktatáselmélet a cselekvés (és tevékenység) automatizált elemét, amely a tudat közvetlen ellenőrzése nélkül funkcionál. http://www.pedlexikon.hu/index.php?title=Pedag%C3%B3giai_Lexikon%2C_jav%C3%ADtott_v%C3%A1ltozat:K%C3%A9szs%C3%A9g