7.1. Mi az élményalapú tanulás?

Egyik definíciója szerint a tanulás olyan tevékenység, melynek során valamely ismeretet, képességet elsajátítunk. Hagyományosan ez úgy történik, hogy a tanuló általában valamilyen külső segítséggel jut új tudásának birtokába. Így tanul tanárának előadása és magyarázatai, mások által megírt tankönyvek elolvasása, vagy oktatója mozdulatainak és tevékenységének utánzása alapján.

Ezek azonban mind kívülről jött információk, külső, idegen tudások. Ahhoz, hogy ezek belső meggyőződéssé, saját tudássá alakuljanak, a kezdetben idegen tudásnak belsővé kell válnia, interiorizálódnia kell. E folyamat legtöbbször tovább tart, mint maga a szűkebb értelemben vett tanulás1.

Az ilyen tanulás skolasztikus hagyományokra épül. Napjainkban is alkalmazott fő módszereit még Comenius dolgozta ki, bár ő az eredeti eljárásokat forradalmian újakkal bővítette. A frontális tanári munkát kiegészítette a szemléltetés korszerű elveit felhasználó módszerekkel, melyekhez hozzákapcsolta az egyoldalú tanári „monológot” felváltó, saját élmények, tapasztalatok emlékeit aktivizáló elbeszélés, sőt párbeszéd, csoportmunka verbálisan szemléltető eszközeit is. A klasszikus pedagógia elemei közé tartozik ezeken kívül a tanulói kiselőadás is, amely lényegében az egyéni tanulói aktivitás hasznosítása.

A hagyományos pedagógia tehát jól érzékelte a belsővé válás jelentőségét. Széleskörűen elterjedt módszerei között ezért éppúgy megtaláljuk a rá jellemző frontális munka elemei mellett a csoportmunka eszközeit, mint az egyéni tanulás eljárásait is. A felkészült pedagógus módszertani palettájából olyan eljárás-kombinációkat tud összeállítani az évszázadok alatt kidolgozott módszerekből, melyek segítségével hatékony oktatómunkát tud végezni. Nem véletlen tehát, hogy a hagyományos pedagógiai eljárások az iskolák többségében még ma is dominálnak.

Az elmúlt egy-másfél évszázadban azonban több hullámban is komoly kihívások érték ezt a tanítási paradigmát. Ennek legfőbb okai között a következőket kereshetjük:

 

Ezek a tényezők kényszerítették a pedagógia tudományát és gyakorlatát új, a korábbiaktól gyökeresen eltérő módszerek kidolgozására. Először úgy látszott, hogy ennek eredményeként új pedagógia jön létre a régi elvetésével, ezért is terjedt el az alternatív pedagógia fogalma. Az új eljárások látszólag teljesen tagadták a régieket, hiszen olyan kérdésekre adtak hatékony választ, amelyek a hagyományos pedagógia kialakulása idején még fel sem merültek. Napjainkra viszont a két tábor közötti vetélkedés enyhülni látszik. Kiderült ugyanis, hogy a hagyományos pedagógia nagy hatékonysággal képes működni, ha eszköztárát kibővíti az alternatív oktatás elemeivel, és az alternatív pedagógia sem képes önmagában eredményeket elérni a hagyományos tanítási eljárások nélkül.

Az alternatív tanulási stratégiák alapvető célja az, hogy a tanuló ne a passzív „elszenvedője” legyen az ismeretek elsajátításának, hanem aktív tevékenysége (vagy legalábbis annak szimulációja) alapján vonjuk be őt ebbe a folyamatba. Ennek hatására váljék számára élményszerűvé az új tudás elsajátítása és belsővé válása is. A fenti cél alapján nevezzük az ilyen módszereket összefoglalóan élményalapú tanulásnak.

A korábban ismertetett kihívásoknak megfelelően a pedagógiában többféle, egymás elemeit is felhasználó módszer alakult ki a tanulási élmények elérésére. Ezek közül a legtöbbször említik a következőket:

 

Élményalapú tanuláson értjük tehát a továbbiakban azokat a módszereket, amelyek kifejezetten az új ismeretek elsajátításának és belsővé válásának elősegítésére irányulnak.

7.2. Felfedezéses tanulás brainstorming módszerekkel

A szellemi munka szervezése a vezetéstudomány önálló szakterületévé fejlődött az elmúlt évtizedekben. Nem véletlen dolog ez, hiszen e kérdéskör lényegesen komplexebb a fizikai tevékenységek megszervezésénél. A szellemi munkához kapcsolódó döntéselméleti és minőségbiztosítási módszerek számos szállal kötődnek az operációkutatáshoz, a pszichológiához és a szociológiához, de sikeres végzésükhöz elengedhetetlen a gyártási technológiák hagyományos, mérnöki ismerete vagy a pedagógiai törvényszerűségek alkalmazásának képessége is.


1 Sokan állítják ezzel összefüggésben például azt, hogy az idegen nyelven elsajátított tudomány elemeit meg lehet ugyan érteni, de „érezni” sohasem fogjuk. Ez a vélemény a fentiekhez hasonló jelenségre épül.

2 Egy tanulmány szerint 50 évvel ezelőtt egy gyerek az iskoláskoráig elsajátított tudás közel felét szüleitől és nagyszüleitől, 30-40%-át pedig testvéreitől, illetve kortárs csoportjából szerezte hagyományos úton, tehát „kérdés-felelet”, utánzás formájában. Tudásának alig 10-20%-a eredt tehát külső forrásból. Napjainkra a szülőktől, nagyszülőktől szerzett információk aránya 10-20%-ra csökkent, a testvérektől és a kortárs csoporttól 20-30%-nyi információ jut el a gyerekhez, míg az összes tudás többsége tévén és rádión, illetve egyre nagyobb mértékben az interneten keresztül jut el hozzá. Ilyenkor azonban nincs lehetősége sem azok ellenőrzésére, sem értelmezésük elősegítésére és feldolgozására – az információ tehát utasításjelleget ölt.

3 A médiapedagógia problémaköréhez hasonlóan e területhez is komoly káros hatások köthetőek. Most azonban nem célunk ezek elemzése.