Ugrás a tartalomhoz

Bevezetés az állattanba

dr. Csörgő Tibor, dr. Farkas János, Kis Viktor, dr. Molnár Kinga, dr. Sass Miklós, Szatmári Zsuzsanna, dr. Török Júlia Katalin (2012)

Eötvös Loránd Tudományegyetem

1.2. A kétoldalian szimmetrikus állatok jellemzésének alapfogalmai

1.2. A kétoldalian szimmetrikus állatok jellemzésének alapfogalmai

A legtöbb állat testét egy nyílirányú középsík (median–sagittalissík) két közel azonos felépítésű jobb (dexter) és bal (sinister) félre osztja. Ha az ilyen irányú metszés nem a középsíkban fut, akkor a nyílirányú síkkal párhuzamos (parasagittalis) síkról beszélünk. Ha egy sík, vagy szerv a középsíkhoz közelebb esik, akkor az mediális (medialis) helyzetű a középsíktól távolabb eső, laterális (lateralis) elhelyezkedésű struktúrákhoz képest.

Az állat testét egy vízszintes (horizontalis) síkkal egy háti, dorzális (dorsalis) és egy hasi, ventrális (ventralis) helyzetű részre lehet tagolni. Egy harmadik, a hossztengelyre merőleges, transzverzális (transversalis) síkkal a testet egy elülső (anterior) és egy hátulsó (posterior) részre oszthatjuk. Ezt a síkot frontálisnak (frontalis) is nevezik, mert (ha van ilyen, akkor) a homlok (frons) síkjával megegyező helyzetű a négylábú állatokban.

Az elülső testvéget gyakran fejinek (kraniális, cranialis), a hátulsót „farki”-nak (kaudális, caudalis) említjük, de találkozhatunk a szájfelöli (orális, oralis) és a szájnyílással ellentétes (aborális, aboralis) elnevezésekkel is. Egy szervnek a középsíkhoz közelebb eső részét proximálisnak (proximalis), a távolabbit disztálisnak (distalis) nevezzük. Emberben az álló testhelyzet miatt kicsit mások a viszonyok (itt a frontális sík a horizontálissal egyezik), de az elnevezések azonosak, így azok használatával a félreértések elkerülhetők.

A kétoldalian szimmetrikus állatok leírásánál használt síkokat és irányokat az 1.2. ábra mutatja be.

Az ábrán egy antilop rajza látható, rajta ábrázolva a fő anatómiai síkok és irányok.

1.2. ábra. A kétoldalian részarányos állatok jellemzésére használt síkok és elnevezésük

A promorfológia tárgyához tartozik a szelvényesség (metaméria, metameria) kérdésköre, amikor a törzs olyan kisebb részekre tagolódik, amely részekben egyes szervek megismétlődnek. Két alaptípusa van. Az egynemű szelvényesség (homonom metaméria)esetén minden szelvény hasonló, ugyanazokat a szerveket tartalmazza. Ez az ősibb típus. A különnemű szelvényességnél (heteronom metaméria) eltérő morfológiájú és funkciójú szelvények jönnek létre. Nagyobb specializációt és adaptációt tesz lehetővé, s az, hogy melyik fajnál melyik típust találjuk, az az életmód függvénye (l. 22.3.1. fejezet).