Ugrás a tartalomhoz

Bevezetés az állattanba

dr. Csörgő Tibor, dr. Farkas János, Kis Viktor, dr. Molnár Kinga, dr. Sass Miklós, Szatmári Zsuzsanna, dr. Török Júlia Katalin (2012)

Eötvös Loránd Tudományegyetem

4.2. Az álszövetesség

4.2. Az álszövetesség

A szövet meghatározásából kiindulva az álszövetes állatok sejtjeinek közösségei olyan csoportokat alkotnak, amelyben a sejtek vagy nem azonos eredetűek, vagy nem állandósult kapcsolatban állnak egymással.

Az álszövetes állatokra az alábbi bélyegek jellemzőek:

  1. A sejtek kapcsolataikat intenzíven és állandóan átszervezik, saját rétegükben helyüket is intenzíven változtatják. A szövetesekre jellemző szoros sejtkapcsolatokat nem alakítanak ki, szervezetük minden rétege állandó reorganizációban (átrendeződésben) van. A szöveteseknél ilyen nem fordul elő!

  2. A szervezetüket a környezettől elhatároló sejtrétegek alatt ugyan van egy rostok szövedékéből álló lemez, ám ezt nem tekinthetjük azonosnak a szövetesek alaphártyájával (membrana basalis), mivel összetétele eltér a Metazoában jellemzőtől. Ezért ezeket a rétegeket nem is tekintjük hámrétegnek, azaz epitéliumnak. Megnevezésük: ős-epitél. A csíralemeznek nevezett sejtegyüttesek (ektoderma, mezoderma, entoderma) képesek alaphártyát termelni. Mivel alaphártya az álszöveteseknél nem alakul ki, ezért csíralemezekről sem beszélhetünk.

  3. Sejtjeik nagymértékben átalakulóképesek, azaz egy már meghatározott funkcióval rendelkező, differenciált sejt könnyen és a mindennapi élet során megszokottan dedifferenciálódik, hogy egy másik funkciójú és típusú sejtté alakuljon. Erre példa, hogy a szivacsok galléros ostoros sejtjei amöboid vándorsejtekké alakulhatnak át a táplálék felvétele után azért, hogy a tápanyagokat ők maguk szállítsák el a szervezet többi sejtéhez. Ugyanilyen átalakulás az ivaros szaporodás során is megfigyelhető, amikor a galléros ostoros sejtek a bekebelezett (saját fajú) hímivarsejtet – a megtermékenyítés érdekében – a petesejthez szállítják. Mindkét esetben a saját, hámrétegnek tűnő rétegükből lépnek ki egy kötőszöveti állományba. Egy hámsejt nem képes átlépni az alaphártyát, hogy elhagyja a rétegét!

  4. Az egyedek individualitása kicsi. Ez azt jelenti, hogy a telepek nem különülnek el önálló egyedekre, s két azonos fajú szivacs sejtjeit is „összekeverhetjük” egymással, azok képesek és hajlandóak egy „közös” egyed kialakítására.

Mindezen jellemzők alapján összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy az álszövetesekben valódi szövetek nem alakulnak ki. Hám- és kötőszövetre emlékeztető sejtegyütteseik alakulnak, de izom- és idegszöveti funkciókat ellátók nem.

A többsejtű állatok országát (Regnum Animalia) a fentieknek megfelelően két, egymással párhuzamosan fejlődött csoport alkotja: a valódi szövetesek alországa (SubregnumEumetazoa) és az álszövetesek alországa (SubregnumParazoa, 15.8. ábra). A kettő közül a szövetesek bizonyultak sikeresebbnek.