Ugrás a tartalomhoz

Bevezetés az állattanba

dr. Csörgő Tibor, dr. Farkas János, Kis Viktor, dr. Molnár Kinga, dr. Sass Miklós, Szatmári Zsuzsanna, dr. Török Júlia Katalin (2012)

Eötvös Loránd Tudományegyetem

Összefoglalás

Összefoglalás

Bevezetőként megvizsgáltuk a keringési rendszer kialakulásának létjogosultságát, elkülönítettük és összehasonlítottuk a zárt és a nyílt típusát. Röviden jellemeztük e kettő felépítését és meghatároztuk a vér és vérnyirok összetételét. Megneveztük azon állatcsoportokat, ahol még nem alakul ki keringési rendszer, majd jellemeztük a gyűrűsférgek és a puhatestűek keringési rendszerét. Kitértünk az ízeltlábúak kevésbé fejlett keringésének rákokban és rovarokban közös és eltérő vonásaira. Ezután összefoglalóan jellemeztük a gerincesek keringési rendszerét, röviden felvázoltuk annak alapszabását, majd részletesebben átnéztük a halak és a négylábúak érrendszerét. Láttuk, hogy a vérkörök és a szív felépítése hogyan változik, hogy a madarak és az emlősök érrendszere miben tér el egymástól, s azt, hogy mindkettő a hüllőkéből vezethető le. Végül bemutattuk az emlősök nyirokrendszerét is.

Megválaszolandó kérdések és feladatok

  1. Mik a keringési rendszer feladatai, s mely állatcsoportokban és miért nem alakult ki? Mi a vér, a vérnyirok és a nyirokfolyadék?

  2. Határozza meg a zárt és a nyílt keringési rendszert, s hasonlítsa össze őket!

  3. Mutassa be a gyűrűsférgek és a puhatestűek keringési rendszerét!

  4. Jellemezze az ízeltlábúak keringését, keresse meg a hasonlóságokat és a különbségeket a rákok és a rovarok szervrendszerében!

  5. Röviden foglalja össze a gerincesek keringési rendszerének fő vonásait! Milyen felépítésű és milyen feladatokat lát el az emlősök nyirokrendszere?

  6. Mutassa be a keringési rendszer gerinces alapszabását, s a halak érrendszerét!

  7. A kifejlett kétéltűek és a hüllők keringési rendszerében keresse meg azokat a jellemzőket, amelyek a szárazföldi életre való áttérés következményeiként alakultak ki!

  8. Hasonlítsa össze a madarak és az emlősök érrendszerének fő vonásait, s vezesse vissza azokat a hüllők viszonyaira!