Ugrás a tartalomhoz

Bevezetés az állattanba

dr. Csörgő Tibor, dr. Farkas János, Kis Viktor, dr. Molnár Kinga, dr. Sass Miklós, Szatmári Zsuzsanna, dr. Török Júlia Katalin (2012)

Eötvös Loránd Tudományegyetem

15.2. Az állatrendszertan kategóriái

15.2. Az állatrendszertan kategóriái

A rendszertani kategóriákat először Linné (1758) alkotta meg. Ezek: osztály, rend, nem, faj, változat. A rendszertani egységeket taxonnak nevezzük. 1866-ban Ernst Haeckel megalkotta azt a kategóriarendszert, amit kisebb-nagyobb változtatásokkal ma is használunk (15.1. és 15.2. ábra).

Az arcképek felső sora fekete-fehér rajz vagy fotó, az alsó sor két szélső portréja színes.

15.1. ábra. Linné (A), Haeckel (B), Ray (C), Cuvier (D), Lamarck (E), Geoffroy Saint-Hilaire (F), Latreille (G), Darwin arcképe (H)

A rendszertani kategóriák első, másod, harmad és negyedrendű egységekbe tartoznak. Az elsőrendűek piros, a másodrendűek narancssárga, a harmadrendűek zöld, a negyedrendűek pedig kék leretben és alapszínnel szerepelnek.

15.2. ábra. A rendszertani kategóriák

A rendszerezés alapegysége a faj. A faj (species) elnevezés John Ray angol természetbúvártól származik (1686, 15.1. ábra). Tudományosan Linné határozta meg először a faj fogalmát, logikai úton levezetve, és bevezette kettős nevezéktant (binominalis nomenclatura).

Linné fő célja a fajok egymástól való világos elkülönítése, majd ezek rendszerezése volt. Ismert műve a Systema Naturae („A természet rendszere”), amelynek 10. kiadásában kristályosodott ki rendszerezésének alapelve, ezért ezt az időpontot tekintik a kettős nevezéktan kezdetének. Magáról a fajról részletesebb definíciót nem adott. Nevéhez fűződik még a faj állandóságának (species sunt constantissimae) tana és az állítás, hogy annyi faj van, amennyi kezdetben teremtetett (species tot numeramus, quod diversae formae in principio sunt creatae). Később azonban megfigyeléseket közölt a fajok változékonyságáról, és felállította a varietas kategóriát.

A fajfogalom első definíciója G. Cuvier francia anatómus-szisztematikustól származik (1798, 15.1. ábra ). „A faj összessége mindazon szerves testeknek, amelyek egymástól vagy pedig közös szülőktől származtak, valamint mindazoknak, melyek éppen annyira hasonlítanak azokhoz, mint egymáshoz.”

Amikor Lamarck (1744–1829, 15.1. ábra), majd Étienne Geoffroy Saint-Hilaire (1722–1844, ???15.1. ábra) munkái eredményeképpen megindult a származástan, a törzsfejlődéstan kutatása, kezdett inogni a faj állandóságának tana. Ekkor lépett fel Charles Darwin (1809–1882, 15.1. ábra), az evolúció tanának megalapítója. Az 1859-ben megjelent „A fajok eredete a természetes kiválogatódás útján, vagy a létért való küzdelemben előnyhöz jutott fajták fennmaradása” című munkája után a faj addigi fogalma lényeges változáson ment át.

A fajt többféle alapon kísérelték meghatározni, de eddig még nem született olyan definíció, amely az élővilág valamennyi csoportjára alkalmazható lenne. Az egyik legfrappánsabb meghatározás: Faj az, amit egy szavahihető taxonómus annak tart.

A számos fajfogalom közül két széles körben akalmazott definíciót mutatunk be. A taxonómiai vagy morfológiai faj a gyakorlati rendszerező munka számára a strukturális bélyegeken nyugvó fajdefiníciót jelenti: azon egyedek összességét, melyek minden lényeges strukturális bélyegben – ezek variabilitását is figyelembe véve – egymással és az utódokkal megegyeznek.

A múzeumi taxonómia (Grant, 1976) megpróbálja az élőlényeket többé-kevésbé rendszeresen összegyűjteni, konzerválható maradványaikat megtartani, ezeket besorolni és elnevezni. A morfológiai faj legfontosabb metodikai kritériumai a hasonlóság, illetve az elválaszthatóság. A morfológiai faj azon alapszik, hogy az élőlények egyedei nem változnak folyamatosan (kontinuusan), így az alaksorok közt megszakítottság (hiátus) van, ami lehetővé teszi a fajok elhatárolását. A probléma azonban az, hogy az esetek egy részében a megszakítottság nem mindig egyértelmű, és mértéke is eltérő lehet. Így ennek megállapítása erősen függ a rendszerező szubjektív ítéletétől, szakmai gyakorlatától és tudásától.

A biológiai faj olyan természetes körülmények közt létrejövő szaporodási közösség, amelyben korlátlan a génáramlás, és amely más, hozzá hasonló szaporodási közösségektől reproduktív izolációval elválasztott. A genetikai alapokon meghatározott biológiai faj az evolúció alapegysége is.

A genetikai alapon nyugvó fajdefiníció alkalmazása azonban sokszor komoly nehézségekbe ütközik. Az interfertilitás vagy intersterilitás vizsgálatait a közel 1,5 millió állatfajnál elvégezni nem lehet. Az állományfelvételek, faunisztikai felmérések eredményeképpen már holt vagy szaporodásra már nem képes egyedekkel van dolgunk, amelyeknél ilyen vizsgálatokra értelemszerűen nincs lehetőség, csakúgy, mint a fosszíliák esetében. Végül problémát jelent a tisztán partenogenetikus ( szűznemzés ) és a vegetatív úton való szaporodás jelensége is.

Az esetek többségében a két fajfogalom azonos faji körülhatároláshoz vezet, mert mindkettő a fajkeletkezés folyamatának eredményét nézi, csak más-más oldalról közelíti meg a problémát (morfológiai elkülönülés, illetve genetikai izoláció).

A faj tehát olyan objektíven létező organizáció, amelynek lényege, hogy egyedei szaporodó közösséget alkotnak, egyedeinek belső kritériuma az egymás felismerése és a más hasonló közösségektől való reproduktív izoláció.