Ugrás a tartalomhoz

Bevezetés az állattanba

dr. Csörgő Tibor, dr. Farkas János, Kis Viktor, dr. Molnár Kinga, dr. Sass Miklós, Szatmári Zsuzsanna, dr. Török Júlia Katalin (2012)

Eötvös Loránd Tudományegyetem

21.3. Szervezettani jellemzés

21.3. Szervezettani jellemzés

Az alább bemutatott csoportok testfelépítése nagyon különböző, így arra részletesebben az adott osztályoknál térünk ki. Itt csak rövid, általános jellemzést adunk, melynek részleteit a szervrendszerekkel foglalkozó fejezetek tartalmazzák.

A puhatestűek köztakarója bőrizomtömlő, amelynek köpenyszegélyen fejlődő felhámja (epidermis) külső vázat termel. Ennek funkciói a védelem vagy a lebegtetés (hidrosztatikai váz, 6.9. ábra). Redukálódhat, sőt el is tűnhet. A köpenyszegény képződménye a szifó, amely hosszabb-rövidebb csőszerű nyúlvány.

Tápcsatornájuk háromszakaszos, felépítése a táplálkozásnak megfelelően alakult. A törzsre jellemző jellegzetességei a reszelőnyelv (radula) és az állkapocs, valamint a középbéli mirigy (hepatopancreas) megléte. Az utóbélhez tintazacskó kapcsolódhat (lábasfejűek). Légzőszerveik köpenyszervek, kopoltyú vagy tüdő. A kopoltyú felépítése a kagylók rendszerezésében fontos szempont (l. 21.4.3. fejezet). A légzőszervek mellett a légzésben – még a fejlett csoportoknál is – a testfal és a köpenyfal is részt vesz. Légzőpigmentjük a hemocianin és ritkábban a hemoglobin. Kiválasztószervük módosult vesécske, amely többnyire vesét (ren) képez. Keringési rendszerük nyílt, szívük (cor) a szívburok (pericardium) üregében helyezkedik el. A puhatestűek többsége váltivarú (pl. a kagylók többsége, lábasfejűek), de vannak közöttük hímnősek is (pl. szárazföldi csigák). Ez utóbbi esetben az ivarmirigyek petesejteket és hímivarsejteket egyaránt termelnek (!), ivarmirigyük tehát ún. hímnős mirigy (ovotestis). Egyes fajok képesek nemük megváltoztatására (pl. tavikagyló).

Idegrendszerük dúcidegrendszer, amelyben a páros dúcokat hosszanti idegkötegek kötik össze. Garatideggyűrűjük van. A fejletlen csoportok idegrendszere hasdúcláncszerű, míg a magasabbrendűekére a dúcok egyesülése, s ezzel a központosulás jellemző. Érzékszerveik változatosak. A tapogatók, helyzetérzőszervek és szemek a primitívebb csoportokban hiányoznak. A többi csoport képviselőinek fején rendszerint kemo- és mechanoreceptorokkal ellátott tapogatók találhatók. A helyzetérző szerv a lábban, a kemoreceptorként funkcionáló érzékszerv (érzékhámmal borított, köpenyüregbe nyíló kis gödör) pedig a köpeny területén helyezkedik el. A puhatestűek többségének életében a fényérzékelésnek kiemelkedő szerepe van: csésze- és hólyagszemeik is lehetnek.

21.3.1. Testüregviszonyok

Egy általánosított felépítésű puhatestű egyedfejlődése során az embrió jobb és bal oldalán megjelenő mezodermatelep – amely másodlagos testüreget (deuterocoelomát) tartalmaz –három-három részre különül. Ezek kezdetben természetesen kapcsolatban vannak egymással. Később a három rész közül az egyik a szívet veszi körül (ez a szívburok, pericardium), egy szomszédos pedig a vese üregét képezi (renalis coeloma) (21.1. ábra). E kettő megtartja az egymás közti összeköttetését, amely a kifejlett állatban csillós tölcsérként jelenik meg. A harmadik elkülönül az előzőektől, és messzire vándorolva az ivarmirigyek üregévé alakul (gonadalis coeloma). A szívburok, a vesezsák, valamint az ivarmirigyek ürege tehát másodlagos testüreg eredetű tér, amelyet mezodermális falazat vesz körül.

Mindkét rajz színes, ahol fekete vastagabb vonal jelzi a testüreg körvonalát, rózsaszín kitöltés pedig az üreget. A szív narancssárga körvonalú, ürege sárga, az utóbél zöld gyűrű.

21.1. ábra. A deuterocoeloma tagolódása puhatestűeknél (keresztmetszetek): A) Általánosított, korai fejlődési állapot: középen a szív átmetszete, alatta a tápcsatornáé, kétoldalt a még egységes másodlagos testüreg (II.). B) A kifejlett kagylók testüregviszonyai: a szívkamra körülnövi az utóbelet,a szív körül a pericardialis, alatta és vele kapcsolatban a renalis coeloma, tőlük távolabb a gonadalis coeloma található. Látható, hogy e testüregrészek a fejlődés során változtatják helyzetüket (vándorlásukat szürke, szaggatott vonalú nyilak jelzik)

21.3.2. Fejlődésmenet, lárvatípusok

A puhatestűek a spirálisan barázdálódók (Spiralia), azon belül a tapogatós-csillókoszorús állatok (Lophotrochozoa) csoportjába tartoznak. Primitív lárvatípusuk a csillókoszorús lárva (trochophora), míg fejlettebb puhatestűeknél megjelenik a vitorlás lárva (veligera) is (21.2. ábra).

A „vitorla” csillókat viselő, mozgatható, lebegtetésre használatos szerv, páros nyúlványai a csillókoszorús lárva egyik csillókoszorújából fejlődnek. E lárvatípusnak már van köpenye, héjkezdeménye és lába. A puhatestűek jelentős részénél a trochophora a peteburokban átalakul, s csak a vitorlás lárva kel ki (az édesvízi kagylók közül pl. ilyen a vándorkagyló).

Az édesvízi kagylók (pl. a tavikagyló) speciális vitorlás lárvája a kajmacsos lárva (glochidium, 6. ábra): halak kopoltyújához rögzül (teknőjének szegélyén fognyúlványok, s ideiglenes bisszuszfonál segíti ebben), hetekig innen táplálkozik, s viteti magát (elterjedés), majd átalakulva leválik, s önálló életet kezd.

A rajzokon a héjak fehérek, az állatok ez alól kilátszó részei barna színezetűek.

21.2. ábra. Puhatestűek vitorlás és kajmacsos lárvája. A vitorlás lárvának két csillós lebenye van, a kajmacsos lárvának héjkezdeménye és a rögzítését szolgáló ideglenes bisszuszfonala

Az édesvízi és egyes tengeri csigáknak, kagylóknak, valamint a legfejlettebbnek tartott lábasfejűeknek nincsen szabadon úszó lárvájuk: petéikből már átalakult fiatal állatok kelnek ki.