Ugrás a tartalomhoz

Bevezetés az állattanba

dr. Csörgő Tibor, dr. Farkas János, Kis Viktor, dr. Molnár Kinga, dr. Sass Miklós, Szatmári Zsuzsanna, dr. Török Júlia Katalin (2012)

Eötvös Loránd Tudományegyetem

23.4. A fonálférgek rendszere

23.4. A fonálférgek rendszere

A fonálférgek rendszere erősen átalakulóban van. Hagyományosan két nagy osztályukat különböztetik meg. Az Adenophorea osztályban sok a szabadon élő, bár vannak fontos (humán) paraziták is. A monofiletikus Secernentea osztályba zömmel élősködők tartoznak, köztük vannak a legfontosabb emberi fonálféreg-kórokozók. A következő összeállításban taxonómiai besorolás nélkül a jelentősebb fajok ismertetésére törekszünk a legjellegzetesebb életmódok bemutatásán keresztül.

A Caenorhabditis elegans mérsékelt övi talajokban él, hímnős, populációiban hímek csupán nagyon kis gyakorisággal fordulnak elő. A kifejlett állatnak kisszámú (959) testi sejtje van[51]. Kis mérete miatt az egész szervezet tanulmányozható. Ez az első többsejtű élőlény, amelynek teljes genomszekvenciája elkészült (1998, teljes: 2002). 1974 óta a genetika és a fejlődéstan kiemelkedő fontosságú modellállata[52] (23.2. ábra).

A fotón zöldes háttér előtt áttetsző, szintén zöldes, ívben meghajlott állat látszik. A feje felül, a hegyes farka pedig alul van.

23.2. ábra. A Caenorhabditis elegans hímnős példánya (fénymikroszkópos felvétel)

A talajban nagy számban és egyedsűrűségben fordulnak elő a növényeket lebontó fonálféregfajok (23.3. ábra).

Az összeállítás mindegyik felvétele fekete-fehér, az állat áttetsző, a körvonalát és az egyes szervek vonalát csak vékony fekete vagy fehér vonalak jelzik.

23.3. ábra. Talajlakó fonálféregfaj (Mononchoides composticola) testfelépítése. A nőstény feji végén jól látható a száj és a garat (A). Nőstény hegyes testvége a végbélnyílással (B) és hím testvége kloakával és a párzást elősegítő (a test síkjából kiálló) tüskével (C). D) Nőstény testének részletén a méh látható, E) a testfelszínen pedig a kutikula hosszanti bordázata. F–G) Nőstény fogazott szélű szájnyílása, valamint a szájban található fajspecifikus struktúrák

A Tylenchida rend fajai növény- és rovarparaziták. Utóbbiak – az ún. entomopatogén („rovarokat betegítő”) fonálféregfajok – a biológiai védekezésben használhatók rovarkártevők (pl. burgonyabogár) ellen.

A különféle orsóférgek (Ascarididae) egygazdás paraziták, megtermékenyített petéik a széklettel kerülnek a külvilágba. A kutya orsóférge (Toxocara canis) az ember orsóférgének rokona. Kutyák között – a széklet mellett történő szoptatáskor – a tejjel jut be az utódba. Emellett méhlepényen át is terjed. Kutyáról átkerülve emberi kórokozó is lehet, de életciklusa nem teljes: a lárva (23.4.D ábra) nem tudja elérni a béltraktust, ahol kifejlődhetne az ivarérett alak. A lárva a szervezetben a legkülönbözőbb helyeken akadhat meg, ettől függ, milyen tünetek alakulnak ki. A visceralis larva migrans (VLM) tünetegyüttes okozója. Főként Észak-Amerikában és Nyugat-Európában fordul elő.

Az orsóféreg (régies, félrevezető nevén orsógiliszta, Ascaris lumbricoides, 23.4.E ábra) a leggyakoribb humán féreg okozta betegség (szakkifejezéssel helminthiasis) okozója. Napjainkban a trópusi, szubtrópusi területeken fordul elő nagy gyakorisággal, de a sarkvidéki területek kivételével elvileg bárhol lehet. Nagytermetű, a kifejlett hím 15–30 cm, a nőstény 20–53 cm hosszúra nőhet. A kifejlett egyedek az emberi vékonybélben tartózkodnak. Az általa okozott betegség az orsóférgesség (ascariasis), amelyre nézve a 3–8 éves gyermekek a legveszélyeztetettebbek.

A fertőzés leggyakrabban talajjal szennyezett kéz szájbavételével történik. Fejlődésmenete a következő: a fertőzőképes peték a szájon át a szervezetbe kerülnek, majd a nyombélben a lárvák kiszabadulnak a peteburokból. A bélfal kapillárisaiba, majd onnan a májkapuérbe jutnak, ezt követően a vénás rendszer erein és a nyirokutakon át a szív jobb kamrájába és onnan a tüdőbe kerülnek. A szöveteken áttörve magukat a légcsőbe érnek, onnan felköhögve a garatba jutnak. Lenyelést követően a vékonybélben ivaréretté válnak. A peték a széklettel ürülnek. A fertőződés és a peték ürítése között kb. 60–90 nap telik el. A világ szegényebb régióiban (pl a Távol-Kelet egyes területein) az emberi széklettel történő trágyázás jelent nagy fertőzési kockázatot.

A hegyesfarkú bélgiliszta vagy cérnagiliszta (Enterobius vermicularis, 23.4.F–G ábra) a mérsékelt öv kontinentális éghajlatú területein elterjedt faj. Feji vége kihegyesedő. Gyermekek körében a leggyakoribb előfordulású, még a mai Magyarországon is rendszeresen okoz fertőzéseket, elsősorban közösségekben (óvoda, általános iskola), a petékkel szennyezett élelmiszer fogyasztásakor.

A gazdák között valamilyen vektor (átvivő) szervezettel terjedő fonálféregfajok között az emberre a vérben, illetve a nyirokerekben tartózkodók a legveszélyesebbek. Ezeket filariáknak, lárváikat mikrofilariáknak nevezik.

A nyirokféreggel (Wuchereria bancrofti, 23.4.H ábra) történő fertőződés eleinte gyakran tünetmentes. Emberben a 3. lárvastádium fertőz, amely különféle csípőszúnyogfajok által jut be vérszívás során. A lárvából kifejlődő férgek összetekeredve a nyirokcsomókban tartózkodnak. Azokat eltömítve a nyirokkeringést akadályozzák, fájdalmas ödémákat okoznak. A nyirokkeringés akadályozása miatt extrém módon megduzzadhatnak egyes testrészek, például az emlők, a herezacskó vagy a végtagok.

A 3 hónaptól egy évig tartó lappangási idő alatt a nyirokcsomók, nyirokutak gyulladását okozzák, de ez még tünetmentes is lehet. A kifejlődő férgek szaporodnak, és nagyszámú utódot hoznak létre életük során, úgy 10–15 éven keresztül. A mikrofilariák a tüdőerekben és a nagyerekben (a koszorúerekben is!) tartózkodnak, éjszaka innen rajzanak ki a bőr közelébe, a perifériás erekbe. Ekkor aktívak a szúnyogok, amelyek a mikrofilariákkal csípéskor fertőződnek és továbbviszik azokat egy másik gazdába. A mikrofilariák tömegei extrém módon eltömítik a nyirokereket. A kialakuló tünetegyüttes az elefántkór (Wuchereriasis, elephantiasis), ebben a késői fázisban már csak sebészeti úton kezelhető. Trópusokon, főként Afrikában fordul elő. A megelőzés nagyon nehéz, mert a vektor számos szúnyogfaj lehet, ráadásul nem csak vérszívó rovarokkal terjedhetnek.

A medinaféreg (Dracunculus medinensis, 23.4.I ábra) első stádiumú lárváit parányi édesvízi rákok (kandicsok) eszik meg. Azok szervezetében kétszer vedlenek, majd az ember a harmadik stádiumú lárvát tartalmazó kisrákok elfogyasztásával (a szűretlen, szennyezett ivóvízből) fertőződik.

A bélcsatornában a rák elpusztul, és a féreglárva átfúrva a gyomor és a bél falát a keringésben kerül. A kifejlett férgek szaporodnak. A nőstény a megtermékenyített petékkel a bőr közelébe hatol, ahol elvékonyodó, fájós duzzanatot kelt. Az ember szívesen enyhíti a fájdalmat a végtag vízbe mártásával. Ekkor a kelés felreped, a lárvák a vízbe kerülnek. A nőstény ezután visszahúzódik, majd később ismét petét ürít. A kifejlett medinaféreg nőstény hossza a 80 cm-t is eléri, míg a hím csak 3–4 cm hosszú.

Az összes fénykép színes, kivéve a jobb felsőt és az alatta lévő kettőt, amelyek fekete-fehérek.

23.4. ábra. Fonálférgek különböző környezetből: A) szójabab-cisztaképző fonálféreg (Heterodera glycines) petékkel telt barnásfehér cisztái a gyökérzeten, B) szójabab-cisztaképző fonálféreg a petéjével (színezett SEM felvétel), C) gyökérgubacs-fonálféreg (Meloidogine incognita) lárvája éppen behatol a gazdanövénybe (SEM felvétel), D) a kutya-orsóféreg petéi: balra szedercsíra állapotú embrióval, jobbra 3.stádiumú lárvával (fénymikroszkópos fotó), E) sertés orsóférge (Ascaris lumbricoides), F) hegyesfarkú bélgiliszta (Enterobius vermicularis) petéi és G) kihegyesedő feji vége, H) nyirokféreg (Wuchereria bancrofti) okozta elefántkór tünetei, I) medinaféreg (Dracunculus medinensis) eltávolítása

Ez a nagy fájdalmat keltő élősködő az ókortól kezdve ismert volt, és eltávolításának módja a gyógyítás, majd a patikák szimbóluma lett. A nőstény testét a bőr felnyitott duzzanatából több ezer éven át vékony pálcára feltekerve távolították el az orvosok. A patikák cégérén valójában nem kígyó kúszik fel Aszklepiosz botjára, hanem a jelkép a medinaféreg pálcára történő feltekerésének hagyományát örökíti meg. Bár a középkori Európában is előfordult, az utóbbi időkben főként Afrika trópusi területeire korlátozódott.

A WHO fonálférgek okozta betegségek megfékezésére irányuló programjai közül a medinaféreg okozta dracunculiasis elleni program kiemelkedően sikeres lett: az utóbbi 25 év alatt a globális eradikációs kampány eredményeként az addig milliókat fertőző féreg 2010-re mindössze 6 országban már csak 1800 körüli fertőzéses esetet produkált.

Megválaszolandó kérdések és feladatok

  1. Jellemezze a fonálférgeket jelentőség, leszármazás, anatómiai felépítés szerint!

  2. Nevezzen meg egy szabadon élő fonálférget, amelynek kutatása kapcsán Nobel-díjat adtak!

  3. Mutasson be parazita fonálférgeket (orsóférgek, nyirokféreg, medina féreg), s ismertesse terjedésüket!



[51] Ez a szám a hermafrodita állatra vonatkozik.

[52] A kutatását elkezdő Sydney Brenner 2002-ben Nobel-díjat kapott.