Ugrás a tartalomhoz

Bevezetés az állattanba

dr. Csörgő Tibor, dr. Farkas János, Kis Viktor, dr. Molnár Kinga, dr. Sass Miklós, Szatmári Zsuzsanna, dr. Török Júlia Katalin (2012)

Eötvös Loránd Tudományegyetem

35.5. A kétéltűek rendszere

35.5. A kétéltűek rendszere

A farkos kétéltűek (Caudata) rendjét olyan állatok alkotják, amelyeknek mindig van farkuk, ami gyakran hosszabb, mint a fej és a törzs együttvéve. Négy, meglehetősen kicsi, rövid lábuk van, ami segíti a talajon és a vízben való mozgásukat, de nem emeli el a testet a felszíntől. Mindig nedves környezetben élnek, sokszor életük jelentős részét a vízben töltik. Szaporodásuk a vízhez kötött.

A gőték (Ambystomatidae) családjának képviselői közül hazánkban három faj él: ezek a pettyes gőte, a tarajos gőte (35.4.A, B ábra) és az alpesi gőte. Nedves erdőkben, réteken, vízfolyások, vagy tavak környékén élnek. Rejtőzködő életmódot élnek, csak véletlenül lehet rájuk találni, legtöbbször lehullott fadarabok, ágak, kövek alatt. Ragadozók, apró gerinctelen állatokkal táplálkoznak. Szaporodásmódjuk érdekes. Kora tavasszal a hímek nászruhát öltenek, kiszínesednek és (fajtól függően) a hát, farok területén magas úszóhártyájuk nő. Ilyenkor a vízbe vonulnak, és viszonylag gyakran lehet őket látni a sekély részeken. A hím erőteljes nászjáték után spermatokot rak le, amelyet a nőstény felvesz a kloakájába és ott raktározza. A peték itt termékenyülnek meg. Az egyesével lerakott petéket a nőstény a hátsó lábával összehajtott vízinövény levelekre rakja. A lárvák a vízben fejlődnek és alakulnak át. A szaporodási időszak végeztével a kifejlett állatok a szárazföldre vonulnak vissza és a hímek elveszítik nászruhájukat.

Az alpesi gőtéről a Google-ban, a „Triturus alpestris” címszó alatt, a „képek” menüben találhatnak képeket.

A gőték körében gyakori az ún. ifjanmaradás (neoténia). Ilyenkor az állatok lárvaformában élik le életüket és ebben az állapotban válnak ivaréretté. A legismertebb ilyen faj a Mexikóban élő axolotl (35.4.C, D ábra), amelyet számos laboratóriumban tartanak és a fejlődéstani vizsgálatok egyik állatmodelljévé vált.

A felső sorban az álatok a kép közepén vannak, az alsó sorban bal oldalon fehér, a jobb oldalon szürke alapon fekete pettyes axolotl látható.

35.4. ábra. Gőték: a hazánkban honos pettyes gőte (Triturus vulgaris, A) és a tarajos gőte (Triturus cristatus, B), akváriumban tartott mexikói axolotl fehér (C) és normál pigmentációjú változata (D)

Külön családba (Cryptobranchidae) sorolják az akár 1,8 méteres testnagyságot elérő, patakok vizében élő óriásszalamandrákat, amelyek legnagyobb faja Kínában él.

A szalamandrák (Salamandridea) családjának tagjai közül hazánkban a foltos szalamandra fordul elő, de sajnos, meglehetősen ritka állat (35.5. ábra). Elsősorban az Északi-Középhegységben találhatjuk meg. Rejtőzködő, éjszakai életmódot folytat, ezért is nehéz rátalálni. Bőrmirigyei nagyon jól fejlettek, méreganyagokat tartalmazó váladékot termelnek, amely bőr irritációt, a szembe jutva erős kötőhártya gyulladást okoz. A szalamandrák a szárazföldön szaporodnak. Ezek is spermiumtartó tokocskában adják át a hímivarsejtjeiket a nőstényeknek, robosztus nászjáték közepette. A nőstények eleventojók, 50-70 db, 3 cm hosszú lárvákat hoznak világra, amelyeket a hegyi patakok vizébe raknak le. A vízhez igyekezve gyakran utakat kénytelenek keresztezni és ilyenkor gyakran esnek áldozatul a forgalomnak.

A szalamandrák fekete alapon élénk sárga foltjaik miatt feltűnőek.

35.5. ábra. A foltos szalamandra (Salamandra salamandra)

Mivel a kétéltűek anatómiai jellemzése a békák (Anura[78]) rendjére vonatkozik, itt csak annyit jegyzünk meg, hogy a gerinces állatok körében a középfül a békák szervezetében jelenik meg először. A hallószerv jelentős fejlődése együtt jár a hangadás szervének, a gégefőnek a kialakulásával. A valódi gégefő is a békáknál figyelhető meg először. C saládjaik a következők: pipa békák (Pipidae), korongnyelvű békák (Discoglossidae), ásóbékák (Pelobatidae), valódi békák (Ranidae), varangyok (Bufonidae) és levelibékák (Hylidae). Közülük csak az utóbbi három családot mutatjuk be, mivel ezeknek vannak hazánkban is képviselőik.

A valódi békák (Ranidae) családjának tagjai a sík és dombvidéki lassú folyású vizekben és tavakban, illetve ezek környezetében élnek. Jellemzően három valódi béka faj gyakori: a kecskebéka (Rana esculenta), a tavi béka (Rana ridibunda) és a kis tavi béka (Rana lessonae, 35.6.A–B ábra). Megjegyzendő, hogy e három faj hibridizálódik a természetben is. Nálunk a hibridek előfordulása a jellemző, noha a három eredeti alapfajra hasonlító egyedek is megfigyelhetők. A három faj életmódja nagyrészt megegyezik. Nyáron a sekélyebb, sűrű növényzettel fedett vizek környékét kedvelik, könnyen megfigyelhető, nappali állatok. Ragadozók. Elsősorban gerinctelenekkel táplálkoznak, de megeszik a kisebb halakat, halivadékokat, sőt saját fajtársaikat is. Zömmel májusban szaporodnak. Ilyenkor a hímek éjszaka is hangos brekegéssel hívják fel a figyelmet magukra.

A Rana nemzetségből még az erdei béka (Rana dalmatina) gyakori hazánkban (35.6.C ábra). Kb. 1200 méter magasságig elterjedt bozótosokban, bükk- és vegyes erdőségekben. A víztől gyakran eltávolodik. Jóval kisebb, mint az előbb tárgyalt fajok. Színe barnás, esetenként sötétebb foltokkal. Jellemző, hogy a szeme mögött, körül egy hosszúkás sötétbarna sáv húzódik. Hasa fehéres. Elsősorban kisebb tavakban, vízmosásokban szaporodik.

A valódi békák elterjedésének központja Afrika, de valamennyi kontinensen gyakori ez a rendkívül fajgazdag csoport. Közöttük nagyon látványos és különleges színű, nagyon érdekes szaporodásbiológiájú, ivadékgondozó fajok is ismertek. Sokat közülük terráriumi díszállatként is tartanak és tenyésztenek. Az interneten, a Google-ban, a Dendrobates, Rhinoderma, Mantella címszavak alatt, a „képek” menüben nagyszerű képeket találnak e pompás színű kis állatokról.

A varangyok (Bufonidae) családjába tartozó állatok közül nálunk honos a barna, vagy közönségesvarangy (Bufo bufo, 35.6.D ábra). Az uralkodó testszín a barna, annak sötétebb és világosabb árnyalataival. A hímek kisebbek, 7-8 cm hosszúak, de a nőstények akár a 12-15 cm–t is elérhetik. Nyáron erdőkben, mezőkön, sőt kultúrkörnyezetben is előfordulnak, ahol kőrakások, üregek, földlyukak szolgálnak rejtekhelyükként. Maguk is szivesen ásnak a laza talajba 20-40 cm mély járatokat, ahol napközben megbújnak. Lényegében minden náluk kisebb, élő (mozgó) állatot elfogyasztanak. Nagy hasznot hajtanak a káros rovarok és pl. a meztelen csigák megtizedelésével. Kora tavasszal szaporodnak, ilyenkor kisebb tavakat keresnek fel tömegesen. Petéiket jellegzetes zsinór alakú nyálkaburok védi, amely több méter hosszúságú. A zöld varangy (Bufo viridis) valamivel kisebb és zöldes színű, nagyon sok szemölccsel tarkított (35.6.E ábra).

A levelibékák (Hylidae) családját nálunk az európai zöld levelibéka (Hyla arborea) képviseli (35.6.H és 35.7.A ábra). Háta jellemzően zöld, de ezt a színt igen széles skálán, a sötétszürkétől a smaragdzöldig változtatni tudja. Hasoldala fehér. A zöld és a fehér színezetű részeket egy sötét, csaknem fekete sáv választja el egymástól. Hanghólyagja nincs, a táguló szájfenék erősíti a hangjukat. Mint minden béka, nedves környezetben él, de nem elsősorban a leveleken, ahogy a neve mondja. Kétségtelen, hogy akár függőleges felületen is jól mászik és így látható a sás, nád, vagy akár a fák levelein is. Apró gerinctelen állatokkal táplálkozik, főként rovarokkal. Inkább alkonyatkor élénkülnek fel. A petéiket a vízbe rakják és a lárvális fejlődés is ott zajlik.

Leveli békák mindenütt élnek, a sarkvidékeket kivéve. Számos faj nagyon látványos, talán a legszebb színezetű a vörös szemű levelibéka (35.7. ábra).

További képeket találnak ezekről a csodaszép trópusi békákról a Google-ban, a „Litoria”, és az „Agalychnis” címszavak alatt.

Ezen az összeállításon az állatok jól belesimulnak a környezetükbe, de mindegyik a fénykép közepén található.

35.6. ábra. Békák: kecskebéka (Rana esculenta, A), tavibéka (Rana ridibunda, B), erdei béka (Rana dalmatina, C), barna (Bufo bufo, D) és zöld varangy (Bufo viridis, E). A fejlődésbiológiai laboratóriumok kedvelt kísérleti állata az afrikai karmosbéka (Xenopus laevis, F, G), zöld levelibéka (Hyla arborea, H)

A levelibékák a felső sorban élénk színűek, az alsóban fakó, egyszínűek, rejtőzködnek.

35.7. ábra. Levelibékák: a nálunk élő zöld leveli béka (Hyla arborea, A) , a vörös szemű levelibéka (Agalychnis callidryas, B, C), ugyanez a béka rejtőzködő pozícióban (D, E) és a Litoria tyleri nevű faj

Akétéltűekharmadik, egyben utolsó rendje a lábatlan kétéltűek (Gymnophiona) rendje. Sok rendszertani leírás a rendszer elején tárgyalja őket, mint a legegyszerűbb testszerveződésű – ezért valószínűleg a legősibb – kétéltű csoportot. Mások úgy vélik, hogy ezek az állatok szélsőségesen alkalmazkodtak egyfajta élőhelyhez és életmódhoz, és ennek a következménye a szervezetük egyszerűsödése. A lábatlan kétéltűek kifejezetten féregszerű, hengeres testű, hosszú állatok (35.8. ábra). Átlag 25–30 cm hosszúak, de vannak 130 cm méretű óriások is közöttük. A bőrükön harántirányban gyűrűszerű bemélyedések vannak, amitől még inkább hasonlítanak egy gilisztára. Lábaik nincsenek, farkuk egészen rövid, csökevényes, nincsenek kopoltyúik, a szemük, fülük visszafejlődött. Orruk és előagyuk ezzel szemben igen jól fejlett. Nyelvük végig lenőtt a szájfenékhez. Legtöbbször csak egy tüdejük van, bőrlégzésük jelentős. Gyakori körükben a belső megtermékenyítés, és ezek a fajok ovivivipar állatok. Mások a petéiket csomókban lerakják, majd a lárvák a vízben fejlődnek ki. Elsősorban Dél-Ázsiában elterjedtek, de élnek Afrikában és Dél-Amerikában is. Talajlakók. Valószínűleg gilisztákkal és más talajban élő gerinctelenekkel táplálkoznak. Rejtőzködő életmódjuk miatt kevessé ismertek. A leggyakoribbak a gilisztagőték, amelyek Sri Lankán és Indonéziában élnek.

A gilisztagőtékről képeket a Google-ban, a „Gymnophiona” és az „Ichthyophis” címszavak alatt, a „képek” (images) menüben találnak.

A rajzon világos háttér előtt zöldes színű az állat.

35.8. ábra. Gilisztagőték testfelépítése

Megválaszolandó kérdések és feladatok

  1. Jellemezze a kétéltűek osztályát, emelje ki azon tulajdonságaikat, amelyek a szárazföldi életmódhoz való alkalmazkodást tükrözik! Sorolja fel az idetartozó rendeket!

  2. Hasonlítsa össze a farkos és a farkatlan kétéltűeket! Nevezzen meg 3 hazai farkos kétéltű fajt és a 3 hazai farkatlan kétéltű családot, példákkal!

  3. Jellemezze pár mondatban a lábatlan kétéltűeket!



[78] Az elnevezés a farkos kétéltűek Urodela elnevezését idézi, fosztóképzővel