Ugrás a tartalomhoz

Bevezetés az állattanba

dr. Csörgő Tibor, dr. Farkas János, Kis Viktor, dr. Molnár Kinga, dr. Sass Miklós, Szatmári Zsuzsanna, dr. Török Júlia Katalin (2012)

Eötvös Loránd Tudományegyetem

38.4. Az emlősök rendszere

38.4. Az emlősök rendszere

38.4.1. Tojásrakó emlősök (Prototheria) alosztálya

Hangyászsünfélék (Tachyglossidae) családja

Termeszekkel, hangyákkal táplálkozó ausztráliai és új-guineai emlősök. Állkapcsuk megnyúlt, nyelvük ragacsos. Szőrök nagy része tüskeszerűvé vált. A fajok állkapcsaik megnyúlásának mértékében térnek el (38.2. ábra). Hasonló kinézetű és életmódú fajok az erszényesek és a méhlepényesek között is vannak.

A két színes fénykép közepén vannak az állatok, a bal oldali jobbra, a jobb oldali balra néz. Mindkét faj megnyúlt „arca” világos, csaknem fehér színű.

38.2. ábra. A bal oldalon rövidcsőrű-hangyászsün (Zaglossus bruijn), a jobb oldalon hosszúcsőrű-hangyászsün (Tachyglossus aculeatus)

Kacsacsőrű-emlősfélék (Ornithorhynchidae) családja

Vízben élő tojásrakó emlősök. Ausztrália keleti partvidékén és Tasmánia-szigetén élnek. A tojásokat a partban készített üregekbe rakják. Kacsa csőrére emlékeztető állkapcsaikkal az ajzatról szedegetik a különféle gerinctelen állatokat (38.3. ábra). A hímek hátsó lábán sarkantyú van, amely méregmirigyeket is tartalmaz. Ennek funkciója ismeretlen.

Az állat feje a kép bal alsó sarkában látható, a „csőre” szürke, széles.

38.3. ábra. Kacsacsőrű emlős (Ornithorhynchus anatinus)

38.4.2. Theria alosztály

38.4.2.1. Erszényesek (Metatheria / Marsupialia) öregrendje

Körülbelül 272 faj tartozik közéjük. Többségük (kb. 200 faj) Ausztráliában, a többi Dél- és Közép-Amerikában él[84]. Ősi, diverz csoport, amely a Kréta időszak közepén vált le a méhlepényesekkel közös ágról.

OPOSSZUMALAKÚAK (DIDELPHIMORPHA) rendje

Oposszumfélék (Didelphidae) családja

Újvilági erszényes család, főként Közép- és Dél-Amerikában élnek, de egyes fajaik Észak-Amerikában is megtalálhatóak. Az Amerikai Egyesült Államokban szinte a kanadai határig előfordul az északi oposszum (Didelphis virginiana). Az egéroposszum (Marmosa elegans) peleszerű, éjszakai állat.

A családban fajtól függően lehet jól fejlett erszény vagy akár hiányozhat is. Általában kicsi vagy közepes méretű állatok. Gyomruk egyszerű. Néhány fajuk vízi életmódot folytat. A vízioposszum (Chironectes minimus) az egyetlen vízi életmódú erszényes (38.4. ábra). Délnyugat-Mexikóban, Bolíviában és Észak-Argentínában él. Akár 3000 m-es tengerszint feletti magasságokban is élhetnek.

A bal felső képen több szürke bundájú, fehér fejű, fekete szemű állat néz felénk. A jobb felső fényképen zöldes színezetű állat bal oldalát látjuk, az alsó képen pedig sötétbarna alapszínen világosbarna csíkolatú oposszum rajza látható.

38.4. ábra. Északi oposszum (Didelphis virginiana, A), egéroposszum (Marmosa elegans , B) és vízioposszum (Chironectes minimus, C)

CICKÁNYOPOSSZUM-ALAKÚAK (PAUCITUBERCULATA) rendje

Cickányoposszum-félék (Caenolestidae) családja

Dél-Amerikában nem élnek valódi cickányok. Helyüket az ugyanolyan kisméretű oposszumfajok foglalják el (38.5. ábra). Ők is rovarokkal táplálkoznak.

A peru-cickányoposszum (Lestoros inca) Peru déli részén az Andok-hegység 2800-4000 m-es magasságában, sűrű vegetációjú hegyi erdőkben él. Szintén az Andok-hegység lakója a Chile-cickányoposszum (Rhyncholestes raphanurus).

A bal oldalon fekete állat látható egy kesztyű ujjai, orra és ujjai rózsaszínűek. A jobb oldalon barna színű állat ember csupasz tenyerén.

38.5. ábra. Peru-cickányoposszum (Lestoros inca) és Chile-cickányoposszum (Rhyncholestes raphanurus)

ERSZÉNYES RAGADOZÓK (DASYUROMORPHIA) rendje

Erszényesfarkas-félék (Thylacinidae) családja

Az erszényesfarkas (Thylacinus cynocephalus, 38.6.A ábra) valaha Ausztrália és Tasmánia legnagyobb erszényes ragadozója volt. Zsákmányát főleg kenguruk és talajon fészkelő madarak alkották. Hírnevén sokat rontott, hogy megölte a juhokat, emiatt 1888 és 1904 között 2268 állatot irtottak ki. Az utolsó példányt 1961-ben ölték meg tévedésből. Utolsó fogságban tartott példánya 1936-ban pusztult el Hobart állatkertjében.

A tasmániai ördög vagy erszényesördög (Sarcophilus harrisi, 38.6.B ábra) a ma élő legnagyobb erszényes ragadozó. Főként dögöket eszik. Régebben Ausztráliában is gyakori volt, de ott teljesen kiirtották, ma már csak Tasmania szigetén él. Természetes ellensége nincs, csak az emberi hatások, főként élőhelyének beszűkülése veszélyezteti.

A bal oldalon színezett rajz, a jobb oldalon fénykép látható.

38.6. ábra. Erszényesfarkas (A, Thylacinus cynocephalus) és az erszényesördög (B, Sarcophilus harrisi)

Erszényeshangyász-félék (Myrmecobiidae) családja

Az erszényeshangyász (Myrmecobius fasciatus) Nyugat-Ausztrália bozótosaiban élő, termeszek fogyasztására specializálódott állat (38.7. ábra). Nyelve nagyon hosszú és ragacsos. Élőhelyének beszűkülése és a behurcolt méhlepényes ragadozók (kutya, macska) miatt állopmánya megritkult. A nősténynek nincs erszénye.

A képen vöröses barna fejű és nyakú, hátán fekete-fehér keresztben futó csíkokat viselő állat látható barna háttér előtt.

38.7. ábra. Erszényeshangyász (Myrmecobius fasciatus)

ORMÁNYOS ERSZÉNYESEK (PERAMELEMORPHA) rendje

Valódi bandikutfélék (Peramelidae) családja

Ausztráliában, Tasmániában, Új-Guineában és néhány környékbeli szigeten élő, hosszú fülük miatt a nyulakhoz hasonlító erszényesek (38.8. ábra). Általában magányosan élnek és territóriumot tartanak. Kisebb gerincteleneket és magvakat, bogyókat is esznek. Jellegzetes képviselőjük a hosszúorrú bandikut (Perameles nasuta) és az erszényes nyúl vagy nagy nyúlfülű bandikut (Macrotis lagotis).

A bal oldali állat szürke, barna köveken áll, a jobb oldali vörös aljzaton áll és bundája vöröses szürke.

38.8. ábra. Bal oldalon hosszúorrú bandikut (Perameles nasuta), jobb oldalon nagy nyúlfülű bandikut (Macrotis lagotis)

ERSZÉNYES VAKOND-ALAKÚAK (NOTORYCTEMORPHA) rendje

Erszényes vakond-félék (Notoryctidae) családja

Az északi erszényes vakond (Notoryctes typhlops) a méhlepényes vakondhoz hasonló kinézetű és életmódú faj (38.9. ábra). A mellső lábán levő hatalmas karmokkal ássa járatát. Szép példa a konvergens fejlődésre, amikor eltérő eredetű fajok a hasonló életmód miatt hasonló kinézetűek.

Az állat két hátsó lábán áll, karmai és orra barnák, bundája zöldes színezetű.

38.9. ábra. Északi erszényes vakond (Notoryctes typhlops)

KEVÉSFOGÚ ERSZÉNYESEK (DIPROTODONTIA) rendje

Koalafélék (Phascolarctidae)

A koala (Phascolarctos cinereus) táplálékspecialista faj, csak bizonyos eukaliptusz fák leveleit eszi (38.10. ábra). Emiatt, bár látványos állat, tartása nehézkes. Mivel védett állatt, sok helyen túlszaporodott, így nincs elegendő tápláléka, ezért az egyedek egy részét át kell telepíteni.

A koala a kép közepén felénk néz, egy barna fatörzsön ül.

38.10. ábra. Koala (Phascolarctos cinereus)

Vombatfélék (Vombatidae) családja

A csupaszorrú vombat (Vombatus ursinus) zömök, medveszerű, növényevő erszényes. Szörzete rendkívül dús, lapított karmaival ássa járatrendszerét (38.11. ábra). Nappal üregében pihen, csak éjszaka aktív. Főként füvet eszik, de a kiásott gyökereket is elfogyasztja. Nem igényes, így állatkertekben könnyen tartható.

A bal oldali képen fekete, a jobb oldalin barna bundájú állat látható.

38.11. ábra. Csupaszorrú vombat (Vombatus ursinus)

Kengurufélék (Macropodidae) családja

Erős hátsólábakkal, gyengébb mellsővégtaggal és erős farokkal rendelkező növényevő erszényesek. Az utódok fejletlenül jönnek világra, majd bemásznak az erszénybe, rátapadnak a csecsbimbóra és hozzá is nőnek (38.12. ábra). Közben az anya az idősebb testvért is tudja szoptatni. Néhol túlszaporodtak.

38.12. ábra. A kenguru mozgása (A) és szaporodása (B)

Jellegzetes lépviselői a szürke kenguru (Macropus giganteus) és a vörös kenguru (Macropus rufus, 38.13. ábra).

38.13. ábra. Bal oldalon keleti szürke óriáskenguru (Macropus giganteus), jobb oldalon vörös kenguru (Macropus rufus)

38.4.2.2. Méhlepényesek (Placentalia / Eutherua) öregrendje

A vendégizületesek (Xenarthra) csoportjába tartozó fajokra jellemző, hogy az utolsó háti és a keresztcsonti tájékon a csigolyáknak a rendes izületi nyúlványok mellett járulékos nyúlványai is vannak, amelyek ún. vendégizületet alakítanak ki. Régebbi, ma már nem használt nevük a „foghíjasok” (Edentata), mivel a családok egy részének hiányoznak a fogai a hangya- és termeszevéshez való adaptáció miatt.

SZŐRÖS VENDÉGIZÜLETES-ALAKÚAK (PILOSA) rendje

Háromujjú lajhárfélék (Bradypodidae) családja

A közönséges háromujjú lajhár vagy ai (Bradypus tridactylus) mellső végtagján három, hatalmas karmokkal bíró ujj van. Kilenc nyakcsigolyája van, így fejét 180 fokban is el tudja fordítani. Dél-Amerika esőerdeiben él, leveleket eszik. Lassú mozgású. Bundájában a szőrszálak has-hát irányban fut le. A szőrök között algák tenyésznek. Van egy fényilonca lepkefaj, melynek hernyója kizárólag ezeket az algákat eszi. Külön családba tartozik a kétujjú lajhár vagy unaut (Choloepus didactilus), amelynek az előbbi fajjal szemben csak hat nyakcsigolyája van (38.14. ábra).

A bal oldalon a barna, fehér foltos állat zöld lombozatban látható, a jobb oldalon lévő állat az előtérben van, s egy közel vízszintes faágon kapaszkodva lóg lefelé.

38.14. ábra. Bal oldalon háromujjú (Bradypus tridactylus), jobb oldalon kétujjú lajhár (Choloepus didactilus)

ÖVESÁLLAT-ALAKÚAK (CINGULATA) rendje

Tatufélék (Dasypodidae) családja

Új-világi állatok. Testüket szarupikkelyek védik, melyek egy része ún. övekbe rendeződik (38.15. ábra). Összegömbölyödve a ragadozók többségétől védve vannak.

A bal oldalon aranybarna faleveleken álló szürkés színezetű állat hátát látjuk, a jobb oldalon fekete-fehér rajz mutatja az óriás tatu bal oldalát.

38.15. ábra. Balra kilencöves tatu (Dasypus novemcinctus), jobbra óriás tatu (Priodontes giganteus)

Hangyászfélék (Myrmecophagidae) családja

Megnyúlt állkapcsú, hangyákkal táplálkozó állatok. A kizárólag Közép- és Dél-Amerikában élő sörényes hangyász (Myrmecophaga tridactyla) a család leginkább veszélyeztetett faja (38.16. ábra).

A barna és fehér bundájú állat zöld háttér előtt lépked, feje jobb kéz felé esik, farka vastag, hosszú, a földre lóg.

38.16. ábra. Sörényes hangyász (Myrmecophaga tridactyla)

A rovarevők (Insectivora) régebben széleskörűen használt rendszintű megnevezése azon állatfajoknak, amelyekről kiderült, hogy polifiletikus eredetűek, így a csoportot ma több rendre bontották.

AFRIKAI ROVAREVŐ ALAKÚAK (AFROSORICIDA) rendje

Aranyvakondfélék (Chrysochloridae) családja

Két alcsalád több faja tartozik a családba. Kizárólag Afrikában élő állatok. A nálunk élő vakondhoz hasonló életmódot folytatnak. A konvergenciára jelentenek példát. Egyik nemük az Eremitalpa, amelybe a namíbiában élő grant aranyvakon is tartozik (38.17. ábra).

A vöröses homokon álló állat aranyozott, tömött bundájú, a háta kicsit sötétebb, az orra felénk áll.

38.17. ábra. Aranyvakond

SÜNALAKÚAK (ERINACEOMORPHA) rendje

Sünfélék (Erinaceidae)

Az egyik leggyakoribb rovarevő faj. Kedveli a természetes és lakott területek határát. Az egyik leggyakrabban elgázolt állat. Védekezési reakciója az összegömbölyödés. Speciális izmai és tüskeszerű szőrei vannak. Téli álmot alszik.

A nálunk is élő európai sün (Erinaceus europaeus) és a keleti sün (Erinaceus roumanicus) elvileg tudna szaporodni egymással, de a téli álomból eltérő időpontban ébrednek fel.

A bal oldalon lévő állat zöld fűben, a kép közepén látható, a jobb oldali barna faleveleken egy zöld mohával borított fatörzs mellett áll.

38.18. abra. Európai (Erinaceus europaeus, A) és keleti sün (Erinaceus roumanicus, B)

CICKÁNYALAKÚAK (SORICOMORPHA) rendje

Cickányfélék (Soricidae) családja

Rendkívül gyors anyagcseréjű állatok. Téli álmot nem alszanak. Az éhezést csak pár óráig bírják ki. Három csoportjukat a fogak végének színe alapján különítjük el. A vörösfogú cickányok (Sorex-fajok) főként erdős területeken élnek, a fehérfogú-cickányok (Crocidura-fajok), melyek fogának vége fehér, a nyíltabb területeket kedvelik. A vízi cickányok ujjai szélén és a farkuk alsó szegélyén sertesor növeli a felületet. Akár halivadékokat is elkapnak. Harapásuk mérgező.

Ide tartoznak a mezei cickány (Crocidura leucodon), az erdei cickány (Sorex araneus) és a vízi cickány (Neomys fodiens, 38.19. ábra).

A felső két képen lévő állatok barnák, egymással szembe néznek, az alsó képen bemutatott cickány fekete, hosszú orra balra áll.

38.19. ábra. Cickányok: mezei cickány (Crocidura leucodon , A), erdei cickány (Sorex araneus , B), vízi cickány (Neomys fodiens,C)

Vakondfélék (Talpidae) családja

A közönséges vakond (Talpa europaea) ásó életmódot folytató emlős. Gerincteleneket, főként földigilisztákat esznik. Téli álmot nem alszik, gilisztákból táplálékkészletet halmoz fel. Mellső végtagjában az ásás miatt egy plussz csont, az ún. sarlócsont alakult ki. Bundája sűrű, kefeszerű, egyik irányba sem hajló szőrszálakkal (38.20. ábra).

A vakond fekete, a feje balra esik, bal mellső lábának feltűnő, világosbarna, nagy tenyere felénk áll.

38.20. ábra. A közönséges vakond (Talpa europea)

MÓKUSCICKÁNY-ALAKÚAK (SCANDENTIA) rendje

Mókuscickányfélék (Tupaiidae) családja

A rovarevők és a főemlősök közötti helyzetben levő emlősök. A feltételezések szerint az ember ősei is hasonló életmódot folytattak, mint ők. Élő kövületnek tekinthetők. A mókuscickányok közül a közönséges mókuscickány (Tupaia glis) elterjedési területe a legnagyobb: Észak-Indiában, Délkelet-Kínában és Indozézia esőerdeiben él (38.21. ábra).

A fényes, barna bundájú állat balra tekint, nagy, fekete szeme és e mögött világos, nagy fülkagylója van.

38.21. ábra. Közönséges mókuscickány (Tupaia glis)

DENEVÉREK (CHIROPTERA) rendje

Az egyedül valódi repülésre képes emlősök. Mellső végtagjukon a második ujjuktól kezdve az ujjak erőteljesen meghosszabbodnak. Az ujjak között, valamint az ujjak és a törzs között bőrhártya, az ún. vitorla feszül, amely szárnyként működik. A vitorla a hazai fajoknál kiterjed a farokra is. A rágcsálók után a második legfajgazdagabb rend, fájszámuk 930 körüli. Pihenéskor, alváskor, téli álom idején fejjel lefele lógnak. Zömük éjszaka aktív. Echolokációval tájékozódnak. Két nagyobb csoportra oszthatók méret alapján, ami mára kiderült, nem jelent rendszertani elkülönülést is egyben.

NAGYDENEVÉREK (Megachiroptera)

Repülőkutya-félék (Pteropodidae) családja

Kizárólag óvilági fajok. Gyümölcsökkel táplálkoznak (38.22. ábra).

Mindkét állat fejjel lefelé lóg, a kép közepén vannak faágak és lomblevelek között.

38.22. ábra. Repülőkutyák: balra óriás repülőróka (Pteropus giganteus), jobbra nílusi repülőkutya (Rousettus aegyptiacus)

KISDENEVÉREK (MICROCHIROPTERA)

A denevérek többsége ebbe a csoportba tartozik. Többségük rovarokkal táplálkozik, de vannak közöttük komoly egészségügyi problémákat okozó vérszívó fajok is. Fajtól függően pihenhetnek faodvakban, épületek padlásán, templomtornyokban vagy barlangokban is. Néha hatalmas kolóniákat hoznak létre. Egyszerre csak egy utódot hoznak világra. Közéjük tartozik a ma élő legkisebb emlősfaj, a dongódenevér (Craseonycteris thonglongyai) is. A 1,5-2 g testtömegű állatot 1973-ban fedezték fel egy thaiföldi barlangban. Többségüket élőhelyeik megszűnése, leromlása, pihenő-, telelőhelyeik megszűnése veszélyezteti. Magyarországon minden fajuk védett! Hazánkban élő denevérek kettő családba tartoznak.

Patkósdenevér-félék (Rhinolophidae) családja

E család tagjai az orrukat fedő, patkó alakú bőrredőn keresztül adják ki az ultrahangot.

Simaorrú denevérek (Vespertilionidae) családja

Az ide tartozó állatok a nyitott szájukon keresztül adnak hangot. A fajok élőhelyük forrásait időben is felosztják, nem egyszerre vadásznak.

Szikláról lefelé lógó, szürke denevér, nyitott szájában egy rovart fog, látszik rózsaszínű szájpadlása.

36.23. ábra. Dongódenevér (Craseonycteris thonglongyai)

NYÚLALAKÚAK (LEPIDOMORPHA) rendje

A rágcsálókhoz hasonlóan hosszú, folyamatosan növekvő metszőfogaik vannak. Azonban azoktól eltérően a főmetszőfogak mögött még egy második pár csökevényes metszőfog is található a felső állkapocsban. További különbség, hogy a metszőfogak hátulsó felszínét is zománc borítja. Emésztőrendszerük növényi táplálék felhasználására adaptálódott. A cellulóz lebontását végző mikroorganizmusok a vakbélben találhatók. A nélkülözhetetlen B12 vitamint is ezek állítják elő, és a nyulak koprofágiával jutnak hozzá.

Az üregi nyulat (Oryctolagus cuniculus) a rómaiak terjesztették el, belőle domesztikálták a házinyulat. Utódait védett helyen, üregekben hozza világra. A nyúlfiak csupaszok és vakok. Magyarországon sajnos kihalt (38.24. ábra).

Az ülő állat barna, jól beleolvad a környezetébe. Balra néz, mögötte néhány világos és sötétbarna ág hever.

38.24. ábra. Üregi nyúl (Oryctolagus cuniculus)

A mezei nyúl (Lepus europaeus) nem készít járatokat, utódai szőrösen, nyitott szemmel jönnek a világra. Másnap már futnak és egy hetes korukban elválasztódnak (38.25. ábra).

Az állat zöld fűben áll, felénk néz, a feje a kép bal oldala felé található.

38.25. ábra. Mezei nyúl (Lepus europaeus)

RÁGCSÁLÓK (RODENTIA) rendje

Az emlősállatok közel 40%-a tartozik ide. A legkülönbözőbb élőhelyeken lehet megtalálni őket, gyakran az ember környezetében, jelentős gazdasági károkat vagy súlyos járványokat okozva, illetve a föld sok részén fontos élelemforrásként szerepelnek. A rágcsálók sikeressége többek között arra vezethető vissza, hogy nagyon fiatal csoportnak tekinthetők evolúciós szempontból (26-38 millió év), így megőrizték a nagyfokú genetikai varianciájukat. Évente több alkalommal nagyszámú utódot ellenek. Táplálkozási spektrumuk igen széles. A legtöbb rágcsáló kicsi, kb. 100 g körüli. Mindegyik ide tartozó fajt jellemzi azonban a tipikus rágcsáló fogazat, 1-1 pár folytonosan növekvő metszőfog, amelynek azonban csak a külső felszínét borítja zománc. Koponyájuk általában megnyúlt, farkuk hosszú, végtagjaik rövidek. Kiváló érzékszervekkel (szaglás, látás, érzékszőrök) rendelkeznek. Többségük növényevő, de kisebb gerinctelenekkel és gerincesekkel is táplálkozhatnak. Különösen hatásos az emésztésük, ugyanis a bevitt energia mennyiség kb. 80%-át hasznosítják.

A rendet három csoportba szokták osztani a rágóizmok alapján. Az első alrendben, az egérszerűek (Myomorpha) csoportjában a rágóizom nemcsak összezárja az állkapcsokat, de az alsó állkapcsot még előre is húzza, előidézve a jellegzetes rágcsáló szájmozgást. Ez csak ennek a rendnek a tagjaira jellemző. A mókusszerűek (Sciuromorpha) oldalsó, felszínes rágóizmai előrehúzódnak a szem előtt az orr irányába, a mélyebben futó erősebb rágóizmok pedig csak összezárják az állkapcsokat. A harmadik alrendre sülszerűek (Caviomorpha/Hystricomorpha) az erős rágóizmok és járomívek jellemzőek.

Egyes fajaik az emberiséghez kötődnek. A házi egér (Mus musculus) főként házakban, gazdasági épületekben él. Belőle tenyésztették ki a labor egeret. A patkányfajok közül a házi patkány (Rattus rattus) volt egész Európában az elterjedt. Bolhája terjesztette a kolera kórokozóját. A nagyobb méretű vándorpatkány (Rattus norvegicus) azonban kiszorította, és ma már a legtöbb helyen ez a faj fordul elő (38.26. ábra). A labor patkányt a vándorpatkányból tenyésztették ki.

A bal oldali állat fekete, narancssárga ételt eszik, a jobb oldali állat szürke. Mindkét állat testének csak az elülső fele látszik a képen.

38.26. ábra. Balra házi patkány (Rattus rattus), jobbra vándorpatkány (Rattus norvegicus)

FŐEMLŐSALAKÚAK (PRIMATES) rendje

Több mint 180 fajt tartalmazó rend. Méretük igen változatos, a legkisebb az egérmaki (60 g), a legnagyobb pedig a gorilla (170 kg). A fajok többsége a meleg, trópusi és szubtrópusi területek erdeinek lakója, de a Himalájában a barlangi makákó vagy a japán makákó extrém hideg területeken fordul elő. A rend az evolúció során korán kialakult, már a Kréta időszakban is éltek fajai, vagyis a dinoszauruszok kortársai voltak. Két nagyobb csoportra osztható a rend.

FÉLMAJOM-ALKATÚAK (STREPSIRRHINI) alrendje

A főemlősök ősi csoportja, melynek fajai Madagaszkáron, Afrikában és Dél-Ázsiában élnek. Jellegzetes tulajdonságuk, hogy fogazatuk a rovarevőkéhez hasonlít, hátsó végtagjuk hosszabb, mint a mellső. Ujjaikon lapos köröm található, kivéve a hátsó végtag második ujját, amely hosszú karomban végződik. Éjszaka aktív, hatalmas szemű emlősök. Rovarokkal, gyümölcsökkel, kis testű emlősökkel táplálkoznak.

Igazi makifélék (Lemuridae) családja

A gyűrűsfarkú maki (Lemur catta) elterjedési területe Dél-, Délnyugat-Madagaszkár. Főként növényekkel táplálkozik. Leginkább élőhelyének eltűnése (erdőtüzek, fakitermelés) veszélyezteti (38.27. ábra).

Az állatok egy fatörzsön, szorosan egymás mögött ülnek. Farkuk fekete-fehéren gyűrűzött mintázatú, arcuk fehér, szemfoltjuk fekete, hátuk barna.

38.27. ábra. Gyűrűsfarkú maki (Lemur catta)

IGAZI MAJOM-ALKATÚAK (Haplorrhini) alrendje

A főemlősök fajokban gazdagabb alrendje, szinte a Föld minden részén előfordulnak. Két fő csoportra oszthatók. A szélesorrú majmok, orrsövénye széles és csak az Újvilágban fordulnak elő. A keskenyorrú majmokat a keskeny orrsövény a jellemző és az Óvilág lakói. Az igazi majmok élénk, értelmes állatok. Vegyes táplálkozásúak, gyümölcsök, egyéb növényi táplálék mellett rovarokat, sőt kisebb emlősöket is fogyasztanak.

Koboldmakifélék (Tarsiidae) családja

Törpe koboldmaki (Tarsius pumilus) Délkelet-Ázsia szigetein él. Éjszaka aktív állat (38.28. ábra).

A maki aranybarna, nagy szemeivel felénk néz.

38.28. ábra. Törpe koboldmaki (Tarsius pumilus)

Karmosmajmok (Callithricidae) és Csuklyásmajomfélék (Cebidae) családjai

A bal oldalon a piros-sárga-fekete szinezetű majmocska feje látszik, felénk néz. A jobb oldali állat teljes teste látszik, egy faágról néz le ránk.

38.29. ábra. Arany oroszlánmajmocska (Leontopithecus rosalia) és pókmajom

Cerkóffélék (Cercopithecidae) családja

Az Óvilág trópusi, szubtrópusi területein élnek (38.30. ábra).

Mindkét fényképen barna majmok láthatók kék háttér előtt.

38.30. ábra Berber-makákó (Macaca sylvanus) és japán makákó (Macaca fuscata)

Emberfélék (Hominidae) családja

Ide tartoznak a közismert emberszabásúak: a csimpánz (Pan troglodytes), a bonóbó (Pan paniscus), a gorillák és az orángután (38.31.–38.33.képek).

A bal felső kép egy barnás színezetű régi fénykép, amelyen egy anyaállat és kölyke látható. A többi képen az állatok feketék: a csimpánz arca világos, a bonóbóé feketén pigmentált.

38.31. ábra Bal oldalon csimpánz (Pan troglodytes) , jobb oldalon bonobó (Pan paniscus)

A gorilláknak két faját különítik el, a nyugati gorilla (Gorilla gorilla) Nyugat- és Közép-Afrika erdeiben él, míg a keleti gorilla(Gorilla beringei) Közép- és Kelet-Afrika esőerdeiben honos (38.32. ábra). A keleti gorillákat egyesek két fajra osztják.

Mindkét állat a kép közepén van, a bal oldali jobban belesimul szinezetével a háttérbe, ami egy szikla.

38.32. ábra. Balra nyugati gorilla (Gorilla gorilla), jobbra keleti gorilla (Gorilla beringei)

A borneói orángután (Pongo pygmaeus) Borneó esőerdeiben él. Rokonfaja, a szumátrai orángután Szumátrán fordul elő. Mindkét faj erősen kötődik az erdős élőhelyekhez (38.33. ábra). Bennszülött nyelven „erdei embernek” is hívják őket. Az erdők visszaszorulása, és az egyre gyarapodó úthálózat veszélyezteti.

A kép közepén barna majom ül, éppen gyümölcsöt eszik.

38.33. ábra. Orángután (Pongo pigmeus)

A páviánok (Papio fajok) óvilági majmok, amelyek Észak-Afrikában és az Arab-félszigeten fordulnak elő. Nagytermetű, csapatokban élő állat. 5-7 fajuk ismert. A talajon tartózkodnak (38.34. ábra). Az ülőgumó színe jelzi, hogy mikor készek a szaporodásra. Általában csak egy utódot hoznak a világra.

Az előtérben zöldes-barna bundájú majom lépeget négykézláb jobbról balra.

38.34. ábra. Guineai pávián

RAGADOZÓK (CARNIVORA) rendje

Néhány kivétellel (óriáspanda, vörös macskamedve) húsevő állatok. A medvefélék és a néhány egyéb faj, pl. róka inkább mindenevőnek tekinthető. Testfelépítésük jól jelzi, hogy miként szerzik zsákmányukat. A kutyafélék, amelyek gyakran falkában vadásznak hosszú lábúak, karmaikat nem tudják visszahúzni. A macskafélék többsége lesből vadászik, így lábuk rövidebb, karmaik visszahúzhatóak.

Kutyafélék (Canidae) családja

A házi kutya őse a farkas volt, és az eszkimók néha még napjainkban is keresztezik kutyáikat a vadonélő farkasokkal, hogy még ellenállóbbak legyenek. A legtöbb nép igyekezett saját kutyafajtákat kitenyészteni különböző feladatokra.

A szürke farkasnak (Canis lupus) pár évtizedig csak kóbor példányai tűntek fel Magyarországon, újabban néhány család megtelepedését is megfigyelték a Zemplénben, ill. az Északi-Középhegység néhány helyén. Tartós jelenléte vadgazdálkodási szempontból is fontos lenne (38.35. ábra).

A farkas feje felénk van, bundája barnás szürke, a háttér szürke.

38.35. ábra. Szürke farkas (Canis lupus)

Kilenc magyar kutyafajta létezik, amelyeket természetesen nemcsak hazánkban, hanem sok más helyen is tartanak, kedvelnek (38.36. ábra). A rövidszőrű magyar vizsla ősét valószínűleg már az Árpád-házi királyok idején is használták vadászatra. A fajta kialakításában más kutyafajták, pl. agarak is szerepet játszottak. A drótszőrű magyar vizsla a legkésőbb kialakított vadászeb. Szőrzete hosszabb, durvább, hosszabb szálú, mint a magyar vizsláé. A vízi vadászatoknál kiválóan használható. A magyar agár az egyik legősibb vadászkutyafajtánk. Egy időben a magyar agarászat európai hírű volt. Később a vadászatok helyett az agár versenyek lettek kedveltebbek. A magyar agár más agarakkal szemben kitartóbb, de rövidtávon azoknál lassúbb, emiatt a magyar agár állomány rendkívül lecsökkent. Az erdélyi kopót elsősorban a vadak hajtására tenyésztették ki, de kiváló házőrző is. Tanulékony állat. A komondor a pásztorkutyák legszebb példája. Nyugodt, megbízható, önállóan is dolgozó állat. Feladata a juhász és a nyáj őrzése volt. Házőrzőként is kiválóan helytáll. A kuvasz eredetileg szintén pásztorkutya volt, amely nemcsak a ragadozó állatoktól védte meg a nyájat, hanem a rablóktól is. Kiváló házőrző. Közepes termetű terelő kutya a mudi. Fejformája jellegzetes ék alakú, tekintete értelmes, szeretetreméltó. Talán a legismertebb pásztorkutyánk, a puli. Feladata korábban elsősorban az állatok terelése volt. Már honfoglaló őseink behozták a Kárpát-medencébe. A pumi a pulihoz hasonló, de annál rövidebb szőrű terelő kutya. A pulitól csak az 1920-as években tudták tudatos tenyésztéssel elkülöníteni.

az összes fotó színes, az állatok a képek közepén vannak.

38.36. ábra. Magyar kutyafajták: rövidszőrű magyar vizsla (A), drőtszőrű magyar vizsla (B), magyar agár (C), erdélyi kopó (D), kuvasz (E), komondor (F), mudi (G), pumi (H), puli (I)

A vörös róka (Vulpes vulpes) vegyes megítélésű ragadozónk. Rágcsálópusztításával sok hasznot hajt, de a háziállatok vadászata miatt a kártétele is jelentős. Régebben a veszettség terjesztése jelentette a legfőbb negatív hatást. Ma már a sikeres immunizálás miatt állományai túl nagyok. Urbanizálódó faj. Egyre több példányát találjuk meg a lakott területeken. Újabban a rühesség terjed a túlszaporodott állománban (38.37. ábra).

Az aranysakál (Canis aureus) régebben a vizes-nádas élőhelyeken gyakori volt Magyarországon, majd teljesen eltűnt. Az utóbbi időkben a Dráva-mentéről visszatelepült, így ma már az ország nagy részén előfordul. A róka és a farkas közötti átmenetet jelenti méretét, ökológiai szerepét illetően (38.37. ábra).

Az afrikai vadkutya vagy hiénakutya(Lycaon pictus) latin nevét bundájának színéről, mintázatáról kapta (38.37. ábra). Csapatokban vadászó állat. A Szaharától délre eső területeken fordul elő. Rendkívül fejlett a szociális életük.

A bal oldali képeken az állatok kevésbé feltűnőek, bundájuk aranybarna, mindkettő feje jobbkéz felé esik. A jobb oldali képen a hiénakutya bundája sárga alapon fekete foltos, a pofája fekete. Előrehajolva csontot rág.

38.37. ábra. Bal oldalon felül vörös róka (Vulpes vulpes), alul aranysakál (Canis aureus), jobb oldalon hiénakutya (Lycaon pictus)

Macskafélék (Felidae) családja

Az eurázsiai hiúz (Lynx lynx lynx) Európa legnagyobb macskaféle ragadozója. Az erős területek lakója. Állományai mindenütt ritkák. Mivel a nagykiterjedésű, háborítatlan erdőket kedveli Magyarországon csak kevés hiúz él az Északi-Középhegység területén. A hazaiak a kárpáti hiúz alfajba tartoznak. A rágcsálókon, madarakon kívül őzeket, szarvas borjakat, vadmalacokat is elejt (38.38. ábra).

Az oroszlán (Panthera leo) Afrikán kívül Indiában él, de régebben Európában is előfordult. Több alfaja ismert, amelyek keresztezését meg kell akadályozni (38.38. ábra).

A szumátrai tigris (Panthera tigris sumatrensis) magános, ó-világi ragadozó (38.38. ábra). Apárok csak a szaporodási időszakban találkoznak. Állatkertekben sikerült már keresztezni az oroszlánnal, de a természetben tigris-oroszlán hibridet nem találtak. A két faj viselkedése, életciklusa annyira eltér, hogy a természetben nem kereszteződnek.

A jaguár (Panthera onca) Dél-Amerikában élő nagymacska. Nemcsak fára mászik ügyesen, de jól is úszik. A puma(Felis concolor) Észak-amerikai ragadozó. Hívják még magyarul ezüst oroszlánnak és hegyi oroszlánnak is. Az afrikai leopárd(Panthera pardus pardus) talán a legkecsesebb nagymacska. Afrika, Ázsia lakója. Foltjai kisebbek, mint a jaguáré (38.38. ábra).

A házi macskát (Felis silvestris domesticus) a vadmacskából (Felis silvestris) háziasították (38.38. ábra). Sajnos a kivadult példányok továbbra is képesek szaporodni a vadmacskával, ezáltal gyengítve annak állományát.

Az állatok természetes környezetükben láthatók, a kép közepén.

38.38. ábra. Macskafélék: eurázsiai hiúz (Lynx lynx lynx , A), oroszlán (Panthera leo, B), szumátriai tigris (Panthera tigris sumatrensis, C), jaguár (Panthera onca, D), puma (Felis concolor, E), afriaki leopárd (Panthera pardus pardus, F), házimacska (Felis silvestris domesticus, G)

Hiénafélék (Hyaenidae) családja

Elsősorban dögökkel táplálkozó afrikai állatok. Intenzív kutatásuk során azonban kiderült, hogy ügyesen vadásznak falkában. Végtagjaik – főként a hátsók – viszonylag gyengék, harapásuk azonban még az oroszlánénál is erősebb (38.39. ábra). Gyakran még az oroszlánt is elüldözik zsákmányától.

Mindkét állat a kép közepén van, a bal oldali bundája barna alapon fekete pöttyös, a jobb oldalié sárga alapon fekete csíkos.

38.39. ábra. Hiénafélék: balra a foltos hiéna (Crocuta crocuta), jobbra a csíkos hiéna (Hyaena hyaena)

Menyétfélék (Mustelidae) családja

Hengeres testű, óvilági ragadozók. Hátukat gyakran meggörbítve felemelik. Bűzmirigyeik vannak. Egyes fajaik, pl. a nyest urbanizálódott. Régebben prémjükért vadászták őket. Többségük védett vagy fokozottan védett állat.

Az európai vidra (Lutra lutra)fokozotttan védett menyétfélénk (38.40. ábra). Magyarország a faj védelemének köszönhetően „vidra nagyhatalomnak” számít. Halastavakban néha károkat okoz. Régebben kártétele és prémje miatt vadászták. Ma a fő halálozási ok az utakon való gázolás. Az eurázsiai borz (Meles meles) gyakori menyétféle ragadozónk (38.40. ábra). Gyümölcsöket is eszik. Jelenlétére leginkább a borzvárakból következtethetűnk. Néha a rókával közös várakat készít. Az egyik leggyakrabban elgázolt állat.

A menyét (Mustela nivalis) a család névadó faja. Legkisebb ragadozó emlősünk (38.40. ábra). Sokféle élőhelyen megtalálható, főként az erdős területeket kedveli. Gyakran a városokba is beköltözik. Éjszaka vadászik zsákmányára, amely lehet üregi nyúl, patkány, rágcsáló, madár vagy akár nálánál nagyobb egyéb állat is. Áldozatát mindig a tarkójánál harapja meg. A hermelin(Mustela erminea) a menyéthez hasonló, de annál kissé nagyobb ragadozó. Farkának a vége mindig fekete. Nyáron bundája felül barna, hasa pedig fehér, télen a farokvég kivételével mindenütt fehér (38.40. ábra). Tipikusan erdei faj, bár mezőken, sövények között vagy mocsaras helyeken is megtalálható. Néha a baromfiudvarokban is kárt okoz. Területét illatmirigyének váladékával jelöli meg. Az emberen kívül a nagyobb ragadozó madarak az ellenségei.

A közönséges görény (Putorius putorius) Európa nagyrészén, elsősorban az erdős területeken fordul elő. Gyakran az emberi települések közelében is megjelenik. Rágcsálókkal, üreginyúllal, békákkal, hüllőkkel, madarakkal, tojással táplálkozik. Néha a baromfiakat is megöli. Több állatot is megöl, mint amennyit megeszik. Éjszaka vadászik (38.40. állat).

A nyuszt(Martes martes) a görénynél lényegesen nagyobb, erdőlakó faj. Fogságban akár 17 évig is elél. Magányosan, párokban vagy kis csoportokban vadászik. Bár tipikusan húsevő, de a gyümölcsöket vagy a mézet sem veti meg. Nappal odvas fákban tanyázik, és éjjel vadászik kisemlősöket, madarakat is magában foglaló táplálékára. Néha a baromfiudvarokban is kárt okoz. Bundájáért vadásztak rá (38.40. ábra).

A nyest(Martes foina) a nyusztnál valamivel kisebb, fehér torokfoltú ragadozónk. Torokfoltja a lábak felé, jobb és bal oldali részre ágazódik (38.40. ábra). A nyusztnál gyakoribb, gyakran az elhagyatott épületek padlásain is megtelepszik. Éjszaka zsákmányol. A baromfi- és vadgazdaság kártevője. Egyre inkább beköltözik a lakott területekre, urbanizálódó faj.

Az állatok természetes környezetükben, vízben, fészkük előtt, fűben láthatók.

38.40. ábra. Menyétféle ragadozók: felső sorban bal oldalon vidra (Lutra lutra), középen borz (Meles meles), jobbra menyét (Mustela nivalis); a középső sorban balra hermelin téli és nyári bundában (Mustela erminea); az alsó sorban balra nyest (Martes foina , álló kép), középen az álló a nyuszt (Martes martes); mellette jobb oldalon görény (Putorius putorius)

Medvefélék (Ursidae) családja

A család kettő alcsaládra osztható. A pandaformák közé egy faj tartozik, az óriáspanda(Ailuropoda melanoleuca). Az óriáspanda a természetben csak Kínában él, egyedszáma erősen lecsökkent. Kizárólag bambuszrügyekkel táplálkozik. Érdekesség, hogy az óriáspandák, ha bármely ország állatkertjében is éljenek, a kínai állam tulajdonába tartoznak. Bár pandának hívják a kis pandát (Ailurus fulgens) is, de az a faj egy másik család, a kispandafélék (Ailuridae) egyetlen képviselője (38.41. ábra).

a kis panda barna fején fehér foltokkal és gyűrűzött mintájú farokkal, a jobb oldalon látható nagy panda alapszíne fekete, feje fehér, szemfoltja és fülei feketék.

38.41. ábra. Kis panda (Ailurus fulgens) és óriáspanda (Ailuropoda melanoleuca)

A medveformákhoz (38.42. ábra) már több faj tartozik. Egy részük csak gyümölcsöket eszeget, mások vegyes táplálkozásúak és vannak kizárólag ragadozók is. Többségük nagytestű, az emberre is veszélyes állat.

A barnamedve (Ursus arctos) az Északi-félteke nagytestű ragadozója. Kedveli a gyümölcsöket is. Színe néha lehet szürke vagy fekete is. Hosszú téliálmot alszik. Magyarországra csak kóbor példányok jutnak el napjainkban. A fiatal példányok ügyesen másznak a fára is. A jegesmedve (Ursus maritimus) az Északi-sarkvidék csúcsragadozója. A védelemnek köszönhetően sok helyen túlságosan elszaporodott. Némely alaszkai és kanadai településeken éjszaka nem lehet kimenni a „kukázó” jegesmedvék miatt. A globális klímaváltozás miatt élőhelye jelentősen le fog csökkenni.

A grizzly (Ursus arctos horribilis) a barnamedve észak-amerikai alfaja, bár sokan külön fajnak tartják. Nem tud fára mászni. Az emberre is veszélyes ragadozó. Dögöket a medvék nem eszik, így támadás során a halottnak tettetés általában segít a megmenekülésben.

Az ajakos medve (Melursus ursinus) DK-Ázsiában és Sri Lanka (Ceylon) szigetén élő faj. Rendszertani helyzete bizonytalan, néha a barna medvével azonos nembe helyezik. Fogságban sikerült keresztezni is őket. Metszőfogai hiányoznak, így „szürcsölgetik” az érett gyümölcsöket.

A bal oldali két medve barna, a jobb oldali felső fehér, az alsó pedig fekete bundájú.

38.42. ábra. Medvefélék: barnamedve (Ursus arctos , A), jeges medve (Ursus maritimus , B), grizzly medve (Ursus arctos horribilis , C), ajakos medve (Melursus ursinus , D)

ÚSZÓLÁBÚAK (PENNIPEDIA) rendje

Tengeri ragadozó emlősök. Elsősorban halakkal táplálkoznak, de az ajzaton élő gerincteleneket is szívesen elfogyasztják. Szaporodásuk a szárazföldön történik, ilyenkor gyakran hatalmas telepeket alkotnak. Vedlés miatt is kétszer a szárazföldre kell vonulniuk. A hímek általában háremeket tartanak. Prémjükért vadászták, vadásszák őket.

Rozmárfélék (Odobenidae) családja

A legnagyobb úszólábúak közé tartoznak. Az északi jeges tengerek lakója. A bikák testtömege akár az 1 tonnát is elérheti. Agyaruk kb. 70 cm hosszúságú, az ajzatot túrják fel vele (38.43. ábra). Rákokkal, puhatestűekkel, algákkal táplálkoznak.

a sötét fókák fehér jégtáblán pihennek, szájukból fehér agyarak állnak ki.

38.43. ábra. Rozmár (Odobenus rosmarus)

Fülesfókák (Otariidae) családja

Külső fülkagylójuk van, hátsó lábukat előre tudják hajlítani. A szárazföldön is ügyesen mozognak. A fóka „show” fő szereplői. Szaporodáskor a háremek hatalmas telepeket alkothatnak (38.44. ábra).

A bal oldalon egy fóka látható, felénk fordulva a fejét felemeli. Sötétebb, mint a háttérben alló sziklák. A jobb oldalon felnőtt és kölyök fókák a háttérbe elég jól illeszkedő színezettel.

38.44. ábra. Fülesfókák: bal oldalon dél-afrikai medvefóka (Arctocephalus pusillus), jobb oldalon északi medvefóka (Callorhinus ursinus)

Igazi fókák (Phocidae) családja

Nincs fülkagylójuk, a hátsó lábak oldalra nem fordíthatóak (38.45. ábra).

A bal oldalon sok fóka hever a homokban: az állatok barnák, szürkék. A jobb oldalon egyetlen, havon fekvő fehér színű állat néz velünk szembe.

38.45. ábra. Igaz fókák: balra elefántfókák (Mirounga leonina), jobbra grönlandi fóka (Phoca groenlandica)

CETEK (CETACEA) rendje

A vízi életmódhoz tökéletesen alkalmazkodott emlősök. Már szaporodáskor sem mennek szárazföldre. Testük szőrtelen, de utódaikat tejjel táplálják. Végtagjaik úszószerűen alakulnak, de farokúszójuk a halakétól eltérően vízszintes helyzetű. Nevezetesek kommunikációjukról és fejlett intelligenciájukról.

SZILÁSCETEK (MYSTICETI) alrendje

Szájukban levő fésűszerű szilákkal planktont szűrögetnek. Többségük hatalmasra növő állat. Főként a planktonban dús hideg vizekben élnek (38.46. ábra). Húsukért, olajukért halászták, vadászták őket. Ma már a legtöbb ország csatlakozott a cetek védelméről szóló nemzetközi egyezményekhez.

A kék tengervízben két állat úszik egymás mellett jobb kéz felé.

38.46. ábra. Sziláscetek felülnézetben

FOGASCETEK (ODONTOCETI) alrendje

Tengeri ragadozó emlősök. Fogaik mind egyformák (homodont fogazat). Értelmi képességük kiemelkedő az állatvilágban, nagyon sok mindenre megtaníthatók (38.47. ábra).

A bal oldalon két világoskék delfin feje látszik, fekete háttér előtt, a jobb oldalon egy fekete alapon fehér mintázatú állat ugrik ki a vízből: a jobb oldalát és a hasát látjuk.

38.47. ábra. Fogascetek: balra palackorrú delfin (Tursiops truncatus), jobbra kardszárnyú delfin (Orcinus orca)

SZIRÉNEK VAGY TENGERI TEHENEK (SIRENIA) rendje

Édesvízben vagy tengerekben élő emlősök. A cetekhez hasonlóan szinte teljesen szőrtelenek. A manátifélék farokúszója lekerekített és főként édesvíziek, a dugongok tengeriek és farokúszójuk bemetszett (38.48. ábra). Növényekkel táplálkoznak.

Steller tengeritehenét 1741-ben fedezték fel a Berring-szorosban, de 1768-ban már ki is pusztították.

A bal oldalon két állat néz velünk szembe, kék háttér és zöld aljzat előtt, a jobb oldalon egy barnás fekete anyaállat és egy borjú úszik együtt jobbról balra.

38.48. ábra. Szirének: bal oldalon manatusz (Triheus sp.), a jobb oldalon dugong (Dugong dugon)

ORMÁNYOSOK (PROBOSCIDEA) rendje

Elefántfélék (Elephantidae) családja

Nagytestű szárazföldi növényevők. A rend a nevét a megnyúlt ormányról kapta, amelyet táplálkozáskor, kommunikációkor és szinte mindenhez használ. Ma két fajuk él. A nagyobb testű, fülű és agyarú az afrikai elefánt(Loxodonta africana), a kisebb testű, kisebb agyarú, de jól idomítható az indiai elefánt (Elephas maximus).

Az afrikai elefántot agyaráért vadászták, de a védelem miatt több helyen a populációk túl nagyra nőttek, ami természetvédelmi problémát okoz. Családi közösségekben élnek. Egy-egy elefántcsordát tehenek és a borjak alkotnak, a bikák magányosan vagy külön csapatban élnek. Az elefántcsordák, csapatok tagja védik, segítik egymást. A csoport vezére egy idősebb elefánt tehén.

A bal oldalon vöröses barna elefánt néz velünk szembe, a jobb oldalon sárgás barna állat jobb oldalát látjuk.

38.49. ábra. Elefántfélék: balra afrikai elefánt (Loxodonta africana), jobbra indiai elefánt (Elephas maximus)

PÁRATLANUJJÚ PATÁSOK (PERISSODACTYLA) rendje

Lófélék (Equidae) családja

A gyors futáshoz adaptálódott lábbal rendelkező emlősök. A háziló (Equus caballus) legközelebbi rokona a Przewalski-ló vagy ázsiai vadló (Equus caballus przewalskii), és nem az észak-amerikai vadló, a musztáng. Ez utóbbi a spanyol hódítók elvadult lovainak leszármazottja. A Przewalski-ló Belső-Mongóliában maradt fenn, de ma már több helyen, pl. a Hortobágyon is tartják őket (38.50. ábra).

A bal felső sarokban három, a jobb felsőben két barna ló látható: az utóbbi képen az egyik állat csikó. Az alsó bal oldali képen csíkos zebrát látunk oldalról, a középsőn felénk álló szürke szamár fejét, a jobb oldalin pedig barna állatot, amelynek nyaka és feje fehér csíkos.

38.50. ábra. Lófélék: a felső sorban balról jobbra háziló (Equus caballus) ésPrzewalski-ló (Equus caballus przewalskii), az alsó sorban balról jobbra hegyi zebra (Equus zebra), afrikai vadszamár (Equus asinus) és kvagga (Equus quaaga)

Tapírfélék (Tapiridae) családja

Az elefántok ormányára emlékeztetően megnyúlt orrú emlősök. Két fajuk van. A közönséges tapír (Tapirus terrestris) Dél-Amerikában, az indiai vagy maláj tapír (Tapirus indicus) pedig Délkelet-Ázsiában él (38.51. ábra). Mindkét faj élőhelye és elterjedési területe erősen összezsugorodott.

A bal oldali állat barna, a bal oldalát látjuk zöld háttér előtt. A jobb oldali fénykép éjszaka készült, a felénk közeledő állat feje és lábai barnák, a törzse fehér.

38.51. ábra. Balra közönséges tapír (Tapirus terrestris), jobbra maláj tapír (Tapirus indicus)

Orrszarvúfélék (Rhinocerotidae) családja

Nagytestű afrikai növényevők (38.52. ábra). Látásuk rossz, szaglásuk, hallásuk kifinomult. Tülkükért vadászták őket. A veszélyeztetett fajok védelmében az in vitro megtermékenyítést is felhasználják. Erre először a Budapesti Állatkertben került sor.

A bal oldali állat sötétbarna, balra néz, a jobb oldali szürke, a háttértől kevésbé különül el.

38.52. ábra. Orrszarvúfélék: balra keskenyszájú vagy fekete orrszarvú (Diceros bicornis), jobbra szélesszájú orrszarvú (Ceratotherium simum)

PÁROSUJJÚ PATÁSOK (ARTIODACTYLA) rendje

DISZNÓALKATÚAK (SUINA) alrendje

Disznófélék (Suidae) családja

Főként növényi termésekkel táplálkozó állatok.

A vaddisznó (Sus scrofa) a házi sertés őse (38.54. ábra). A többi disznóféle többségét is megpróbálták már háziasítani. Európa legtöbb országában a vadászati értéke miatt túl nagy állományai vannak, ami környezetvédelmi és közlekedés biztonsági problémákat okoz.

A házi sertést körülbelül tízezer évvel ezelőtt háziasították a vaddisznóból valószínűleg Dél-Európában vagy Törökország területén. A későbbiekben a szelektálást hús vagy zsír előállítás céljából folytatták. Ősi magyar fajták voltak a bakonyi és a szalontai sertés, ezek azonban az 1800-as években fokozatosan eltűntek, főként amiatt, hogy a balkánról bekerült ún. sumadia sertéssel keresztezték őket, és így alakult ki az a fajta, amit mangalicának nevezünk. Többféle változatát hozták létre, így van vörös (38.53. ábra), szőke, fekete, vadas és fecskehasú mangalica is.

Az állat vöröses barna, felénk néz, az orra fekete.

38.53. ábra. Vörös mangalica

A babirussza (Babyrousa babyrussa) Celebeszen élő állat. Felső állkapcsának metszőfogai áttörik a szájpadlást. Alsó szemfogai hatalmas agyarrá alakulnak (38.54. ábra).

A varacskos disznó (Phacocoerus sp.) afrikai állat. Két fajuk ismert, mindegyik a nyílt területek lakója. Szemfogai agyarrá módosultak. Más állatok üregeit használják lakóhelyül.

Az örvös pekari (Pecari tajacu) Dél-Amerikában honos. 10-16 fős csoportokban, kondákban él. Egyes helyeken háziállatként tartják (38.54. ábra).

A bal felső állat sötétbarna, a bal oldalát látjuk, a jobb felső vöröses barna, velünk szembe néz, az agyarai fehérek. A bal alsó képen a varacskos disznó bal oldalának csak az elülső része létszik. A jobb alsó képen szürke állat áll szürke háttér előtt.

38.54. ábra. Disznófélék: vaddisznó (Sus scrofa, A), babirussza (Babyrousa babyrussa , B), varacskos disznó (Phacocoerus sp.,C), örvös pekari (Pecari tajacu, D)

Vízilófélék (Hippopotamidae)

Nagy testű, vizekhez kötődő emlősök. Az emberre legveszélyesebb öt afrikai vad közé tartozik. A nap nagy részét a vízben tölti, többnyire csak éjszaka jár ki legelni a szárazföldre. Természetes ellensége nincs, az emberi hatás azonban az élőhelyeit könnyen tönkreteheti. Ma már csak 2 fajuk létezik. A nílusi vízilovat (Hippopotamus amphibius) a világon először a budapesti állatkertben sikerült tenyészteni (38.55. ábra).

A képen két fekete viziló áll zöld háttér előtt.

38.55. ábra. Nílusi víziló (Hippopotamus amphibius)

KÉRŐDZŐK (RUMINANTIA) alrendje

Tevefélék (Camelidae)

A száraz, sivatagi életmódhoz alkalmaskodott emlősök. Talpuk ellaposodik súlyuk alatt, így nem süppednek bele a laza homokba. A púpjukban elraktározott zsírt felhasználva, hosszú ideig bírják víz nélkül.

A kétpúpú teve (Camelus bactrianus)Közép-Ázsiában él, az egypúpú teve (Camelus dromedarius)Észak-Afrikában, Délnyugat-Ázsiában, Indiában és Ausztráliában fordul elő (38.56. ábra).

Mindkét képen látható állat barna, jól előtűnik a háttérből.

38.56. ábra. Kétpúpú teve (Camelus bactrianus) és egy púpú teve (Camelus dromedarius)

Tülkösszarvúak (Bovidae)

A juh (Ovis aries) az egyik legkorábban háziasított állat. Pontosan nem lehet tudni, hogy melyik vadjuhból háziasították. Az biztos, hogy a magyarok már a honfoglaláskor hozták magukkal juhaikat. Ősi magyar fajta a racka juh (38.57. ábra). Ezt a fajtát csak ott lehet megtalálni, ahol magyarok élnek.

A képen barna állatok láthatók, a felénk nézőnek hosszú, egyenes, csavart szarva van.

38.57. ábra. Racka juh

A vízibivaly (Bubalus bubalis) több alfaja ismert (38.58. ábra). Ezek egyike a házi bivaly, amely a Föld számos pontján a leginkább használt igavonó állat. Teje rendkívül magas zsírtartalmú.

38.58. ábra. Vízi bivaly (Bubalus bubalis)

A szarvasmarhát (Bos primigenius vagy Bos taurus) az őstulokból (Bos primigenius primigenius) háziasították. Két alfaja létezik, a vállpúppal rendelkező, Ázsiában elterjedt zebu és a vállpúp nélküli közönséges szarvasmarha.

Magyar ősi szavasmarha a szürkemarha, amely eredetéről megoszlanak a vélemények. Szabadon tartható, nem igényes fajta. Hús- és tejtermelés szempontjából jó tulajdonságokkal bír a magyar tarkamarha (38.59. ábra).

A felső állat szürke, a faja balra van, a szemfoltja fekete. Az alsó képeken látható állatok barnák, fehér foltokkal.

38.59. ábra. Magyar szürkemarha (felül) és magyar tarkamarhák (alul)

Zsiráffélék (Giraffidae)

A lombkoronából való táplálkozáshoz alkalmazkodott afrikai emlősök. Az extrém módon megnyúlt nyakuk miatt számos élettani, anatómiai sajátosságuk is van. A fajok, alfajok mintázata eltér egymástól, de mindegyik jól beleolvad a környezetbe (38.60. ábra). Hosszú mellső végtagjuk miatt inni csak terpeszállásban tudnak, és ekkor a legvédtelenebbek.

38.60. ábra. Zsiráf (Giraffa camelopardalis)

Igazi szarvasok (Cervidae)

Agancsukat évente váltják. A csapnak nevezett részről építik fel agancsukat. Az agancsnak a ragadozók elleni védekezésben és a hímek rivalizálásában van szerepe (38.61. ábra).

A gímszarvas (Cervus elaphus) bikák a szarvasbőgés idején összecsapnak a tehenekért. A borjak a tehenekkel maradnak, míg a bikák eltávolodnak a csoporttól.

A dámszarvas (Cervus dama) pöttyözöttségéről könnyen felismerhető. Agancsa kissé lapított. A bikák párzási viselkedését barcogásnak hívják. Ekkor a hímek egy gödröt kaparnak, amelybe belevizelnek, majd abban meghemperegnek és jellegzetes hangot kiadva hívogatják a teheneket. A bikák között nincs olyan heves összecsapás, mint a gímszarvasoknál.

A jávorszarvas (Alces alces) a tundrák lakója. Patái megnyúltak, hogy a mocsaras területeken ne süllyedjen el. Agancsa lapos, lapátszerű. Magyarországon csak kóbor példányok fordulnak elő nagy ritkán.

A rénszarvas (Rangifer tarandus) az északi területek lakója. Félig háziasított állat. Észak-Amerikában karibunak hívják.

Az állatok a képek közepén vannak, a bal oldaliak barnák, a jobb oldaliak barna alapszínen fehér foltosak.

38.61. ábra. Szarvasfélék: gímszarvas (Cervus elaphus, A), dámvad (Cervus dama , B), jávorszarvas (Alces alces , C), rénszarvas (Rangifer tarandus ,D)

TOBZOSKAALAKÚAK (PHOLIDOTA) rendje

Tobzoskafélék (Manidae)

Megnyúlt állkapcsú, hangyákkal-termeszekkel táplálkozó állatok. Testüket szarupikkelyek fedik (38.62. ábra) .

38.62. ábra. Hosszúfarkú tobzoska (Manis gigantea)