Ugrás a tartalomhoz

Emberi életfolyamatok idegi szabályozása – a neurontól a viselkedésig. Interdiszciplináris tananyag az idegrendszer felépítése, működése és klinikuma témáiban orvostanhallgatók, egészség- és élettudományi képzésben résztvevők számára Magyarországon

Ábrahám Hajnalka, Ács Péter;, Albu Mónika, Bajnóczky István, Balás István, Benkő András, Birkás Béla, Bors László, Botz Bálint, Csathó Árpád, Cséplő Péter, Csernus Valér, Dorn Krisztina, Ezer Erzsébet, Farkas József, Fekete Sándor, Feldmann Ádám, Füzesi Zsuzsanna, Gaszner Balázs, Gyimesi Csilla, Hartung István, Hegedűs Gábor, Helyes Zsuzsanna, Herold Róbert, Hortobágyi Tibor, Horváth Judit, Horváth Zsolt, Hudák István, Illés Enikő, Jandó Gábor, Jegesy Andrea, Kállai János, Karádi Kázmér, Kerekes Zsuzsanna, Koller Ákos, Komoly Sámuel, Kovács Bernadett, Kovács Norbert, Kozma Zsolt, Kövér Ferenc, Kricskovics Antal, Lenzsér Gábor, Lucza Tivadar, Mezősi Emese, Mike Andrea, Montskó Péter, Nagy Alexandra, Nagy Ferenc, Pál Endre, Péley Iván, Pethő Gábor, Pethőné Lubics Andrea, Pfund Zoltán, Pintér Erika, Porpáczy Zoltán, Pozsgai Gábor, Reglődi Dóra, Rékási Zoltán, Schwarcz Attila, Sebők Ágnes, Simon Gábor, Simon Mária, Sipos Katalin, Szapáry László, Szekeres Júlia, Szolcsányi Tibor, Tamás Andrea, Tényi Tamás, Tiringer István, Tóth Márton, Tóth Péter, Trauninger Anita, Vámos Zoltán, Varga József, Vörös Viktor (2016)

Pécsi Tudományegyetem; Dialóg Campus Kiadó-Nordex Kft

5.i. Az orvos-beteg kapcsolat zavara, mint az orvosi műhiba egyik forrása. – Jegesy Andrea [Szakmai lektor: Varga Tibor]

5.i. Az orvos-beteg kapcsolat zavara, mint az orvosi műhiba egyik forrása. – Jegesy Andrea [Szakmai lektor: Varga Tibor]

1. Az orvos-beteg viszony

Bár ebben az alfejezetben is számos jogszabályhelyet megjelölünk, és idézünk, de tankönyvünk alapvető célkitűzésének megfelelően arra próbáltunk koncentrálni, hogy mi az, amelyet a leendő orvos, majdani gyakorlata során felhasználhat.

A beteg megjelenése az orvosnál illetve az egészségügyi intézménybe történő befogadásakor olyan ráutaló magatartás, amely a beteg és az orvos illetve az egészségügyi intézmény között egy sajátos, kvázi megbízási jogviszonyt létesít. Ennek alapján az orvos, illetve az egészségügyi intézmény a betegnek, a betegsége által igényelt egészségügyi szolgáltatásokat nyújtja, amelyeket korábban kötött szerződés alapján általában az Egészségbiztosítási Pénztár finanszíroz.

Ennek pénzügyi alapja pedig az a törvényi kötelezés által biztosított egészségbiztosítási díj, amit a beteg is fizetett, illetve fizet. A beteg az említett jogviszony alapján joggal igényelheti a szükséges egészségügyi szolgáltatásokat.

Az orvos-beteg kapcsolat azonban elsősorban bizalmi viszony, kezdeményezője a beteg, azon a kölcsönös bizalmon alapul, amely beteg és hozzátartozói részéről az orvos illetve az egészségügyi intézmény iránt megnyilvánul, azaz, hogy „meggyógyítanak/meggyógyítják újra egészséges leszek/lesz, mert az intézmény rendelkezik az ehhez szükséges személyi és tárgyi feltételekkel, azaz szakmai tudása, gyakorlata és a rendelkezésére álló eszközök ezt biztosítják és az orvos a tudása és gyakorlata alapján mindent megtesz ennek érdekében”.

Az orvos pedig abban bízik, hogy a beteg nemcsak elfogadja, hanem aktívan közre is működik a gyógyítási folyamatában, betege betartja az utasításait, mindent megtesz gyógyulása érdekében.

A gyógyulás-gyógyítás ugyanannak a folyamatnak a két oldala, az orvos és betege egymásra utalt. A beteg meg akar gyógyulni, az orvos pedig csak a beteg gyógyítására és nem a meggyógyításra vállalkozott, vagyis az orvos nem az eredményéért, hanem a tevékenységért felel. Tehát a gyógyulás-gyógyítás egysége és ellentéte a kapcsolatban olyan zavarokat is okozhat, amelyek kihatnak, befolyásolhatják ezt a folyamatot. Az orvost kezelések megválasztásában, a beteget pedig az ezekbe történő beleegyezésében.

A gyógykezelés, a bánásmód, az ápolás, gondozás függvényében a kezdeti bizalom erősödik vagy gyengül. Ha a beteg állapota romlik, a beteg bizalma akár megszűnhet és a beteg más orvos gyógykezelését veheti/veszi igénybe, illetőleg az sem ritka, hogy a bizalom a beteg vagy hozzátartozója részéről megszűnik és átválthat akár bosszúvá, akár bűnbakkereséssé.

Ugyanakkor a korábbi paternalista jellegű orvos-beteg kapcsolat, amelyben az orvos a különleges szakismerete miatt felsőbbrendű, a beteg pedig alárendelt volt, átalakulóban van. Helyében egyenlő jogokkal rendelkező mellérendeltségi kapcsolat van kialakulóban, amelynek egyik alapja az egészségügyről szóló 1997 év CLIV törvényben ( a továbbiakban: Eü.tv. ) meghatározott orvos és betegjogok.

Bár a törvényi szabályozás egyértelmű, a jelenlegi orvos-beteg kapcsolat vegyes rendszernek mondható. Megtalálható még a paternalizmus több eleme, de már jelen van a beteg autonómiája is. Ez a kettősség, néha feloldhatatlan ellentmondásokhoz, az orvos-beteg kapcsolatban zavarokhoz vezethet.

Tapasztalatunk az, hogy az orvos-beteg viszony zavara vezet leggyakrabban az un. „orvosi műhiba” perekhez, amelynek jogi, etikai, fegyelmi következményei lehetnek.

A gyógyítás folyamatában a beteget büntetőjogi következményekkel járó foglakozási szabály nem terheli, de a beteg/hozzátartozó részéről is jelen lehet a bűntudat a cselekvés, vagy annak elmulasztása miatti negatív következményekért való lelkiismeret furdalás, önvád, felelősségérzet.

„Miért nem korábban mentem az orvoshoz, talán akkor meggyógyultam volna? Miért nem mentem másik, olyan orvoshoz, akinek felkészültsége, gyakorlata, orvosok közti rangja elismertebb? Megtettem-e mindent a hozzátartozóm gyógyulás érdekében?” Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel való vívódás válthatják ki az egyén bűntudatát, amelyet egyedül visel, vagy megoszt, avagy áthárít más(okra), ez utóbbi kettő a bűnbakkeresés.

A bűnbakkeresők viszont az orvos felelősségre vonását akarják elérni, amely mögött mint ahogy már említettem, a bosszú, a bűntudat megosztása és áthárítása, és nem utolsó sorban anyagi érdekek húzódnak meg.

Ebben közömbös, hogy az orvos megsértett-e olyan foglakozási szabályt, amely az eredménytelenséget okozta, valamint az a tőle ( büntetőjogi) vagy az adott helyzetnek megfelelő,(polgári jogi) elvárható gondossága esetén nem következett volna be.

Sajnos a társadalmi környezet is ezt erősíti, és nemcsak ma, hanem több mint 100 évvel ezelőtt is!

Mikszáth Kálmán (1849-1910, jogi végzettségű ismert és kiváló író és újságíró), nem igazán ismert „Bölcsességek az egészségről „ c. cikkében írja:

„Az orvos valóságos bűnbak. Azt mindenért ütik. Ha kicsibe veszi a beteg baját megharagusznak rá, hogy lelketlen kutya, ha nagyba veszi, megharagusznak rá, hogy megrémíti a beteget, és még betegebbé teszi. Ha beteg meggyógyul azt mondják , hogy magától is meggyógyult volna, ha nem gyógyul meg, azt mondják az orvos rontotta el. Ejh cudar egy pálya ez! Hálára ne számítson az ember.”

Mikszáth Kálmán ugyan nem volt orvos, de úgy tűnik nemcsak az akkori jelent látta, hanem a jövőbe is látott. Persze csak részben volt igaza. A betegek többsége meggyógyul és hálás az orvosának, (amelyet akár „hálapénzzel” is kifejezésre juttat.)

Sajnos az „eredménytelen gyógykezelésnek” annak tényleges okaitól függetlenül pedig nem lehet más „bűnbakja” csak az orvos. Ennek létrejöttét a fentieken kívül több tényező befolyásolhatja.

Ezek többek között:

  • a köztudatban meglévő vélemények Pl. a beteg halálát az okozta, hogy „elkezelték” ha műtét alatt vagy után meghal a beteg „ a műtét sikerült csak a beteg nem bírta ki.”

  • az orvos és az ápoló személyzet „felsőbbrendűség”érzése, a beteget és a hozzátartozókat is sértő magatartása, lekezelése, alárendeltségének kiszolgáltatottságának éreztetése.

2. Jogi vonatkozások

A jogszabályban vagy az orvostudomány és az orvosi gyakorlat által elfogadott foglakozási szabály megsértése okozta eredmény függvényében büntetőjogi felelősséget megállapító, vagy a nem kielégítő gondosság miatt, az okozott kár megtérítése iránti polgári jogi, továbbá etikai eljárást vonhat akár egyidejűleg is maga után

Polgári vagy büntetőjogi következmények ún. „orvosi műhiba” esetén lehetnek. Az alfejezet címeként is az „orvosi műhiba” fogalmat használtuk, hiszen a mindennapi életben és a sajtóban is ezt látjuk viszont, a peres ügyekben, a perbeszédekben a jogászok is ezt használják, azonban a jogszabályokban ilyen fogalom, kifejezés nincs. (a kifejezést Virchow használta a „Die Kunstfehler der Ärzte” című tanulmányában, ennek tükörfordítása az „orvosi műhiba” – amely azért azt is jelenti, hogy az orvos tevékenységét Művészetnek tekintette - amely az orvos objektív felelősségét jelentette, elvonatkoztatva a bűnösségtől, vétkességtől.)

2.1. Büntetőjogi vonatkozások

A nyomozó hatóság a Btk. 171. §-ba ütköző a foglakozás körében elkövetett veszélyeztetés bűncselekmény gyanúját megalapozó ügyben folytat le eljárást, tehát büntetőjogilag „orvosi műhiba” akkor állapítható meg, ha az orvos, aktív vagy passzív magatartásával a tőle elvárható olyan foglalkozási szabályt szeg meg, amellyel a betege életét, testi épségét vagy egészségét közvetlenül veszélyezteti, sérelmét, vagy halálát okozza.

A vádemeléssel kezdődő bűntető ügyek nagyobb részében a foglalkozás körében elkövetett foglalkozási szabályszegés (többnyire a veszélyeztetés) a vád. Ezekben az esetekben a vádemelést nyomozás előzi meg, már ebben a szakaszban igazságügyi orvosszakértőt vonnak be, a vádat az ügyész képviseli, és a bírósági ítéletek statisztikája szerint is mintegy az ügyek 50%-ban végződött elmarasztalással.

A jogszabályok által előírt foglalkozási szabályok megsértése a büntetőjogban, az orvost sújtja ( amely közül a legsúlyosabb nyilvánvalóan akár a nagyon ritka letöltetendő szabadságvesztés, gyakoribb annak felfüggesztett változata, és a foglalkozástól való eltiltás).

2.2. Polgári peres eljárás

Polgári peres eljárásban kifejezetten, anyagi érdek „fizessenek minél többet” motiválja a Ptk.339 § (1) bekezdése alapján indított kártérítési pereket. A kártérítési szabályokra vonatkozóan Lásd 3. m. fejezet. 2.2.1.

A polgári ügyekben kártérítési eljárás indul, ahol a felperes a beteg, az alperes pedig a gyógyintézet (ritkán a vállalkozó orvos), amely ügyekben több esetben nem születik elmarasztaló ítélet.

A gyógyintézet elleni kártérítési perekben a leírtaknak megfelelően a beteg, vagy hozzátartozója számára kell megtéríteni a károsult vagyoni és nem vagyoni kárát (a Ptk. 2013-ban elfogadott – de jelenleg hatályba még nem lépett- rendelkezése szerint a sérelem díját).

(2013. évi V. törvény A Polgári Törvénykönyvről 3.m.fejezet 2.2.2.

2:52. § [Sérelemdíj]

(1) Akit személyiségi jogában megsértenek, sérelemdíjat követelhet az őt ért nem vagyoni sérelemért.

(2) A sérelemdíj fizetésére kötelezés feltételeire – különösen a sérelemdíjra köteles személy meghatározására és a kimentés módjára – a kártérítési felelősség szabályait kell alkalmazni, azzal, hogy a sérelemdíjra való jogosultsághoza jogsértés tényén kívül további hátrány bekövetkeztének bizonyítása nem szükséges.

(3) A sérelemdíj mértékét a bíróság az eset körülményeire – különösen a jogsértés súlyára, ismétlődő jellegére, a felróhatóság mértékére, a jogsértésnek a sértettre és környezetére gyakorolt hatására – tekintettel, egy összegben határozza meg.

2:53. § [Kártérítési felelősség]Aki személyiségi jogainak megsértéséből eredően kárt szenved, a jogellenesen okozott károkért való felelősség szabályai szerint követelheti a jogsértőtől kárának megtérítését.

2.3. A büntetőeljárás és a polgári per közötti különbségek

  • A büntetőeljárás alkalmával a Btk. 171.§-ában ütköző foglakozási szabály megsértése által előidézett veszélyeztetés megalapozott gyanúja miatt az orvos/esetenként más egészségügyi dolgozó, a kártérítés iránti polgári perben viszont az orvost foglalkoztató egészségügyi intézmény ellen indul eljárás,

  • a büntető ügyben a sértett érdekeit az ügyész a polgári perben viszont a károsult beteg saját maga, vagy az általa megbízott ügyvéd képviseli,

  • a bizonyítási teher a büntető ügyben az ügyészre hárul, neki kell az orvos bűnösségét bizonyítani. A megvádolt orvos mindaddig ártatlan, amíg a bűnösségét jogerős bírói ítélet meg nem állapítja. A polgári perben viszont a felperest ( a beteget) terheli az, hogy bizonyítsa, hogy az orvos /gyógyintézet beavatkozása/mulasztása következtében valamilyen károsodás következett be.

  • Az alperesnek (kórháznak) ezt kell bizonyítania, hogy úgy járt el, az adott esetben elvárható volt, e kérdésben tehát bizonyítási teher megfordul.

  • Ugyanakkor a sokszor évekig húzódó peres eljárás során az orvosnak – még ha továbbra is eredeti munkakörében dolgozik – a „feje felett lóg a Damoklesz kardja” – rendkívüli presztízsveszteséget okozva, szorongást kiváltva. Az sem ritka, hogy az orvost munkáltatója beosztásából felmenti.

2.4. Az Egészségügyi Törvény

Ahogy azt az előzőekben írtuk, az orvos-beteg kapcsolatot létrehozó jogviszony tartalmát rögzítő jogszabályok közül a legfontosabb, az 1997 év CLIV törvény, amely meghatározza az orvos és betegjogokat, orvostudomány mindenkori állása szerint meghatározott és az orvosi gyakorlatban elfogadott szakmai szabályokat.

Érdemes megjegyezni, hogy Magyarország törvényhozása mindig elöl járt az Egészségügyi Törvények megalkotásában. Az 1876 évi XIV. Tv. Az egészségügyről csaknem 100 évig volt hatályban (persze azért sok módosítással), és példaként szolgált több európai országnak is, hiszen következő egészségügyi törvényünk az 1972 évi II. Tv., amely 25 évig, 1997-ig volt hatályban.

Főleg az utolsó 20 évben jelentős változáson ment át az orvos-beteg viszony, és amíg a csaknem 140 évvel, sőt a 25 évvel ezelőtt készült törvény elsősorban az egészségügy és az orvosok részéről határozta meg az egészségüggyel kapcsolatos feladatokat, addig az 1997 évi CLIV évi az 1994-ben kiadott „WHO deklarációja a betegek jogairól” című munkán alapuló inkább betegjogi törvény.

2.4.1. Az orvos kötelezettségei

Utalunk arra, hogy az orvos számára ezen legfontosabb jogszabálynak azért van jelentősége, mivel mind a büntető, mind a polgári peres (vagy akár peren kívüli) eljárásban alapvető kérdés, hogy az egyéb foglalkozási szabályokban foglaltakon kívül orvos megszegte-e az Egészségügyi Törvényben ( 1997 évi CLIV Tv) leírt foglalkozási szabályokat.

Az orvos-beteg viszonyban alapvető az, hogy az orvosi beavatkozás döntően a beteg tájékozott beleegyezésén alapul.

A polgári peres eljárásban egyre nagyobb szerepet kap az, hogy Eütv . 13-14 §-ai részletesen szabályozzák a beteg tájékoztatáshoz való jogát, amelynek az orvos által való teljesítése szükséges előfeltétele a beteg az ellátásához való beleegyezésének vagy megtagadásának

Az orvos, illetve az intézmény felelőssége akkor állapítható meg, ha a beteg a megfelelő tájékoztatás hiányában nem rendelkezett a döntéséhez szükséges információkkal.

Az orvos tájékoztatási kötelességét az Eütv.13.§ beteg tájékoztatási jogáról szóló rendelkezései határozzák meg.

Eütv.”13 § (1) A beteg jogosult a számára egyéniesített formában megadott teljes körű tájékoztatásra.

(2) A betegnek joga van arra, hogy részletes tájékoztatást kapjon

  1. egészségi állapotáról, beleértve annak orvosi megítélést,

  2. a javasolt vizsgálatokról, beavatkozásokról,

  3. a javasolt vizsgálatok, beavatkozások elvégzésének, illetve elmaradásának lehetséges előnyeiről és kockázatairól,

  4. a vizsgálatok, beavatkozások elvégzésének tervezett időpontjáról,

  5. döntési jogáról a javasolt vizsgálatok beavatkozások tekintetében,

  6. A lehetséges eljárásokról és módszerekről,

  7. az ellátás folyamatáról és varható kimeneteléről,

  8. a további ellátásokról, valamint

  9. a javasolt életmódról.

(3) A betegnek joga van a tájékoztatás során és azt követően további kérdéseket feltenni.(...)

(...) (8) A betegnek joga van arra, hogy számára érthető módon kapjon , figyelemmel korára, iskolázottságára, ismereteire, lelkiállapotára, e tekintetben megfogalmazott kívánságára, valamint arra, hogy a tájékoztatáshoz szükség estén és lehetőség szerint tolmácsot vagy jelnyelvi tolmácsot biztosítsanak.(...)”

Tehát a beteg tájékoztatása a kezelő vagy a beavatkozást végző orvos kötelessége, amelynek lényege:

  • a beteg megértse az orvos által elmondottakat,

  • oktató jelleg nélküliség, (nem az orvostan-hallgatóknak tart az orvos előadást),

  • erőszaktól, fenyegetéstől és minden olyan befolyástól való mentesnek kell lennie, amely a beteget szabad döntésében befolyásolná,

  • mindenre kiterjedő, teljes legyen, a beteg rendelkezzen minden olyan információval, amely a szükséges a beleegyezéséhez vagy annak megtagadásához.

A (8) bekezdés határozza meg az orvos által adott, a beteg által is megérthető tájékoztatás egyes elemeit. Ilyen többek között a beteg iskolázottsága, amelynek meg kell felelni a tájékoztatásnak. (Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a beteg azonosságát megállapító adatok körében, nem köteles iskolázottságáról számot adni.)

A jogi meghatározottságon túlmenően tehát azt érdemes hangsúlyozni, hogy az orvos-beteg kapcsolatban alapvetően az orvos a meghatározó. Ő a szakember, akitől a laikus beteg páciens segítséget meggyógyítását kéri. Ez viszont nem jelent alárendeltséget, mert, minden orvosi beavatkozáshoz - szóban, írásban vagy ráutaló magatartással- beteg előzetes beleegyezése és nem utólagos jóváhagyása szükséges.

A beteg beleegyezése nem az orvos felelősségét általánosan kizáró ok, mert az csak az orvos által közölt diagnosztikai és terápiás módszerek alkalmazásra és azokkal együtt járó ismert és rejtett kockázat alapján bekövetkezett káros következményekre is csak akkor terjed ki, ha az ellátásban részvevők így az orvosok is „ a tőlük” illetve „az adott helyzetben” elvárható gondossággal járnak el, betartva a foglakozási szabályokat, ezzel a beavatkozással szükségszerűen együtt járó sérelem okozásának jogellenességét, kizárva az azokért való felelősségüket.

A beteg beleegyezése csak akkor joghatályos, ha megfelel az alábbi feltételeknek:

  • a beleegyezést adó beteg, megfelelő ítélőképességgel és cselekvőképességgel rendelkezik, birtokolja a döntéséhez szükséges információkat,

  • beleegyezése erőszaktól, fenyegetéstől és egyéb befolyástól mentes, önkéntes, komoly, egyértelmű és bármikor indoklás nélkül visszavonható legyen,

  • a beleegyezés megadása a cselekvés vagy attól való tartózkodás előtt vagy alatt és ne utólag történjen, vagyis a beleegyezés nem tudomásul vétel.

A beleegyezést - kivéve a Eütv -ben meghatározott sürgős eseteket - nem lehet vélelmezni, kiterjeszteni vagy módosítani.

A beleegyezés feltételei konjuktívek, amely azt jelenti, hogy valamennyi szükséges, bármelyik feltétel hiánya estén a beleegyezésnek nincs joghatása, úgy kell tekinteni mintha a beteg a beleegyezését megtagadta volna, következésképpen ezen esetben minden beavatkozás jogellenes, amelynek büntető, polgári, munkajogi következményei lehetnek.

Ugyanilyen jogkövetkezményekkel járhat, ha a beteg tájékoztatása nem felel meg az Eütv. 13 § (1) és (2) bekezdésében meghatározott rendelkezéseknek.

A tájékoztatás egyéniesítése azt jelenti, hogy legyen:

  • szakmailag korrekt, valósághű, reális, ne okozzon sem kilátástalanságot, sem túlzott teljesíthetetlen reményeket, érthető világos, empatikus, bizalmat erősítő,

  • feleljen meg a beteg ismereteinek, valamint

  • a tájékoztatás feleljen meg a szükségesség és az elégségesség elveinek.

A szükségesség az jelenti, hogy a tájékoztatás, amely történhet szóban és írásban , semmi mással nem helyettesíthető vagy pótolható.

A tájékoztatás akkor felel meg az elégségesség elvének, ha a beteg döntése belső meggyőződéséből fakad, az az érdekeinek megfelelő.

A beteg önrendelkezési jogát az Eütv. 15-19. §. -ai szabályozzák. Ennek lényeges eleme, hogy joga van arra, hogy a kivizsgálását és kezelését érintő döntésekben részt vegyen, a társadalombiztosítási ellátás keretében joga van arra, hogy az alapellátást (háziorvosi ellátást) megválaszthatja, de ez a jog nem terjed ki arra, hogy a továbbiakban joga lenne a kezelését végző orvost vagy az őt ellátó gyógyintézetet megválasztani

2.4.2. A beteg kötelezettségei

Az orvos-beteg viszonyban – különösen a ma már elvárt partneri viszonyban – a betegnek is van szerepe.

Az Eütv. nagyon kevés szakaszban (§-ban) határozza meg a beteg kötelezettségeit (és ugyanakkor nagyon kevés az orvos jogaira vonatkozó szakasz).

Néhány – betegre vonatkozó jogszabályi vonatkozást itt idézünk

A beteg önrendelkezési (Eütv.15 §-19 §), ellátás visszautasítási (20 §-23 §) intézmény elhagyási joga (Eütv.12 §) nem csak befolyásolja, hanem megakadályozhatja az orvost hivatásbeli jogának és kötelességének teljesítésében, amely a beteg állapotának nemcsak a romlásához, hanem még a halálához is vezethet. A következményekért való felelősség ekkor viszont nem az orvost, vagy az egészségügyi intézményt, hanem kizárólag a beteget terheli.

A beteg kötelezettségeit az Eütv. 26 § határozza meg.

„(1) A beteg az egészségügyi szolgáltatás igénybevételekor köteles tiszteletben tartani az erre vonatkozó jogszabályokat és az egészségügyi szolgáltató működési rendjét.

(2) A beteg –amennyiben ezt egészségi állapota lehetővé teszi- köteles az ellátásában közreműködő egészségügyi dolgozókkal képességei és ismeretei szerint az alábbiak szerint együttműködni:

a) tájékoztatni őket mind arról, amely szükséges a kórisme megállapításához, a megfelelő kezelési terv elkészítéséhez és a beavatkozások elvégzéséhez, így különösen minden korábbi betegségéről gyógykezeléséről, gyógyszer vagy gyógyhatású készítmény szedéséről, egészségkárosító kockázati tényezőiről.”

A törvény (1) bekezdésében meghatározott jogszabály ismeret megkövetelésével a jogalkotónak az volt célja, hogy a betegek ennek alapján az egészségügyi szolgáltatások igénybevételekor az azokban foglaltaknak megfelelő magatartást tanúsítsanak.

A (2) bekezdés a) pontjában - a többi pontokban, valamint a (3) bekezdésben- meghatározott tájékoztatási kötelesség megvalósítása viszont a beteg és az egészségszolgáltatásban résztvevőkön, elsődleges az orvos-beteg kapcsolaton múlik.

Az egészségügyről szóló 1997 évi CLIV törvény 26 § (2) b) pont értelmében tájékoztatni köteles őket- saját betegségével összefüggésben- mindarról, amely mások életét vagy testi épségét veszélyezteti, így különösen a fertőző betegségekről és a foglakozás végzését kizáró megbetegedésekről és állapotokról,

c) az egészségügyért felelős miniszter ( a továbbiakban:miniszter) rendeletében foglalt fertőző betegségek esetén megnevezni azon személyeket, akiktől a fertőző betegséget megkapta, illetve akiket megfertőzött,

d) tájékoztatni őket minden, az egészségügyi ellátást érintő, általa korábban tett jognyilatkozatáról,

e) a gyógykezelésével kapcsolatban tőlük kapott rendelkezéseket betartani,

f) a gyógyintézet házirendjét betartani,

g) a jogszabályban előírt térítési díjat megfizetni,

h) jogszabályban előírt személyes adatait hitelt érdemlően igazolni.

(3) A beteg köteles a jogszabály által előírt vagy jogszabály alapján a szolgáltató által megállapított térítési díjat megfizetni.

2.4.3. Az orvos jogai az orvos-beteg viszonyban

A fentiek azt is jelentik, hogy a gyógyítás az orvos és a beteg közösen hozott döntésén alapul.

(Nem minden beteg veszi igénybe az orvos által nyújtott szolgáltatásokat, vannak, akik öngyógyítást vállalják, mások csak már a végső estben keresik meg az orvost, azoknak a száma sem csekély, akik képzelt betegséggel vagy szimulánsként veszik igénybe az orvost).

Ugyanakkor az orvosnak minden hozzá fordulót fogadni kell és csak az Eütv.131 § és 132 §- ban meghatározott estekben tagadhatja meg az egészségügyi szolgáltatást. E szakaszok alkalmazása esetén az orvos-beteg kapcsolat gyakorlatilag nem jön létre.

A törvény szerint az orvos gyógykezelést megtagadási jogának három formája van:

  1. kötelező: az orvosnak nincsen mérlegelési lehetősége, ezekben az estekben az orvos nem dönt, hanem csak a törvény rendelkezéseit végrehajtja,

  2. vizsgálat eredményéhez kötött,

  3. fakultatív lehet, ezekben estben az orvost diszkrecionális döntési joggal rendelkezik

ad. 1.) Kötelező az ellátás megtagadása, a betegek védelmét szolgálja, erre akkor kerülhet sor, ha az orvos:

  • a beteg ellátására bármilyen okból alkalmatlan,

  • az igényelt/kért ellátás jogszabályba vagy szakmai szabályba ütközik

ad. 2.) Ha vizsgálat eredménye alapján megállapítható:

  • beteg orvosi ellátást nem igényel,

  • javasolt/kért kezelés szakmailag nem indokolt,

  • a szükséges ellátásnak nincsenek meg a személyi és tárgyi feltételei,

  • beteg állapota nem igényel azonnali beavatkozást.

ad. 3.) az orvos mérlegelési joga alapján történő megtagadás:,

  • erkölcsi, lelkiismereti, vallási ok,

  • beteg együttműködési kötelezettség súlyos megsértése,

  • a beteg sértő, fenyegető magatartása (kivéve, ha ezt betegsége okozza) következtében az orvos vagy egészségügyi dolgozók élete, testi épsége veszélyeztetett. Ilyen esetekben is azonban szükséges ellátásáról más egészségügyi intézetben/orvosnál gondoskodni, és azt biztosítani.

3. Az orvosra vonatkozó etikai és viselkedési normák

Az orvos-beteg viszonyban – sok más szakmától eltérően - alapvető etikai és viselkedési normáknak is meg kell felelnie az orvosnak. (Az Orvosi Kamara által 2011 évben megállapított és 2012 január 1-jével hatályba lépő Etikai Kódex normái, valamint a társadalom íratlan viselkedési szabályai.)

3.1. Etikai szabálysértés

Etikai szabálysértés esetén az Etikai Kódex szerint az illetékes etikai bizottságok eljárásaik során szankciókat is alkalmazhatnak. Az etikai szabályok több esetben szövődnek az Eü. Tv-ben megfogalmazott normákkal.

„A Hippokrateszi orvosi eskü” napjainkban is érvényes etikai normákat tartalmaz,

(…) Tehetségemhez és tudásomhoz mérten fogom megszabni a betegek életmódját az ő javukra, és mindent elhárítok, ami ártana nekik .

Senkinek sem adok halálos mérget, akkor sem , ha kéri , és arra vonatkozólag még tanácsot sem adok.(…) Amit kezelés közben látok vagy hallok-akár a kezelésen kívül is a társadalmi érintkezésben-, nem fogom kifecsegni, hanem titokként megőrzöm.”

Ezek a normák ma is beépültek az Eütv-be és az orvos Etikai Kódexbe.

  1. amit a hatályos Orvos Etikai Kódex is tartalmaz a beteg érdeke a legfőbb törvény,( salus aegroti suprema lex esto )

  2. az ún. ne árts! ( primum nil nocere ) elve, amelyet az Eütv. 129 § (2) bekezdése b) pontja az alábbiak szerint fogalmaz meg:

    „ a beavatkozások kockázata kisebb legyen az alkalmazás elmaradásával járó kockázatnál, illetőleg a kockázat vállalására alapos ok legyen.”

  3. etika szabály, hogy az orvos ne működjön közre a betege öngyilkosságában és az aktív eutanáziában.

  4. Az orvosi titoktartás etikai és jogilag megfogalmazott szabálya. Az Eütv 25.§ (1) bekezdése szerint:

    „A beteg jogosult arra, hogy az egészségügyi ellátásban résztvevő személyek az ellátása során tudomásukra jutott egészségügyi és személyes adatait / a továbbiakban: orvosi titok) csak az arra jogosulttal közöljék és azokat bizalmasan kezeljék”.

Az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló 2006. évi XCVII törvény 20 § alapján a szakmai kamara etikai vétség gyanúja esetén etikai eljárást folytat le. E törvény alkalmazásában etikai vétség

  1. 2 § c) pontja szerinti etikai kódexben foglalt szabályok vétkes megszegése,

  2. az alapszabályban illetőleg a szakmai kamara más belső szabályzatában foglalt vagy a választott tisztségből eredő kötelezettségnek vétkes megszegése.

Etikai vétség miatt az eljárás hivatalból vagy panaszra indul. Első fokon a területi szervezet etikai bizottsága jár el.

Az etikai eljárást a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004 évi CXL. törvény rendelkezéseinek megfelelően kell lefolytatni.

Beteg nem lehet alanya etikai vétségnek. Az Orvos Etikai Kódex a beteg számára nem írhat elő kötelezően semmilyen magatartást.

A viselkedési szabályok megszegése a szabálytalankodót közvetlen környezetének negatív értékítéletét vonhatja maga után. A kisebb- nagyobb közösségben lévő egyén számára nem mindegy, hogy a közösség tagjai milyen pl. udvarias vagy udvariatlan személynek tartják.

3.2. Viselkedési szabályok formái

Ezeket a szabályokat azért is idézzük, mivel az orvos-beteg viszonyban és azoknak az „orvosi műhiba” perekre gyakorolt hatásában sokszor meghatározó jelentősége van!

  • Az illemszabályok: ide tartoznak a társadalom érintkezés, a jó modor , az udvariasság szabályai.

  • Az etikett: a társadalmi érintkezés viselkedés formáinak társadalmilag illetve a diplomáciában megszabott rendszere.

  • A protokoll: a hivatalos kapcsolatok írott és íratlan szabályinak, szokásainak és formaságainak összessége.

Az orvosnak kerülni kell a lekezelő, kioktató magatartást. Udvarias, de határozott és következetes fellépése az egyébként zavart állapotú betegre megnyugtató hatást gyakorolhat.

Mint ahogy ezt a Romhányi professzor a POTE Kórbonctani Intézet volt igazgatója hangsúlyozta: „Két jó szó többet ér, mint száz recept.”

5.51. ábra - 1. ábra: „Két jó szó többet ér, mint száz recept.” Forrás: ( http://www.jokortv.hu/hirek/akadalyozhatja_a_gyogyulast_az_rossz_orvosi_kommunikacio)

1. ábra: „Két jó szó többet ér, mint száz recept.” Forrás: ( http://www.jokortv.hu/hirek/akadalyozhatja_a_gyogyulast_az_rossz_orvosi_kommunikacio)

A beteg nem alárendeltje vagy beosztottja az orvosnak, hanem segítséget váró páciens, aki az orvossal egyenjogú, autonóm személyiség. A diagnosztikai és a terápiás módszerek megválasztása az orvos kizárólagos joga és felelőssége, ugyanakkor ehhez szükséges a beteg tájékozott beleegyezése. A betegnek viszont tisztelettudó, az orvos szakképezettséget elismerő, az orvos utasításait betartó, a gyógyulását elősegítő magatartást kell tanúsítania.

Az illemszabályok nem foglalkozási szabályok, azoknak az orvos által történő megsértése ugyanakkor az orvos-beteg kapcsolatban okozhat zavarokat, amelyeknek önmagukban nincsenek sem büntető sem polgári jogi következményei, mégis sokszor éppen emiatt indít a beteg vagy hozzátartozója peres eljárást.

Régi tapasztalat, hogyha jó az orvos-beteg kapcsolat, még komoly ( akár szakmai szabályszegés) hiba esetén sem indít a beteg eljárást „hiszen az orvos mindent megtett”, más esetekben pedig a szakmai szabályok pontos betartása mellett is elégedetlen a beteg, és úgy érzi az orvos hibázott.

Az viszont nem kizárt, hogy az illemszabályok megsértése, az orvoshoz méltatlan magatartás, - amely veszélyeztetheti az egészségügyi intézmény jó hírnevét - miatt a munkáltató, vagy az etikai bizottság eljárást indít, amely az orvos elmarasztalását is jelentheti.

4. Az orvos fegyelmi felelőssége

A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992 évi XXXIII törvény szerint az egészségügyi intézmények orvosai közalkalmazottak, következésképpen, ha a közalkalmazotti jogviszonyból eredő lényeges kötelezettségét megszegi fegyelmi vétséget követ el és ellene a munkáltatója a tudomására jutástól számított egy hónapon belül fegyelmi eljárást indíthat. Ezen eljárás keretében, vagy ettől függetlenül - ha gondatlanul kárt okoz - hat hónapi illetményének megfelelő összeg megtérítésére lehet kötelezni.

A kártérítésnél a Munka törvénykönyvének rendelkezései az irányadók. Erre figyelemmel a 2012 .július 1. hatályba lépett új Munka Törvénykönyvéről szóló 2012 évi I törvény 179 § (2) bekezdése szerint a munkavállalónak „szándékos vagy súlyosan gondatlan károkozás esetén a teljes kárt kell megtéríteni.”

5. Igazságügyi orvosszakértői tapasztalatok

Az igazságügyi orvosszakértő sajnos már csak azokkal az esetekkel találkozik, ahol az orvos-beteg viszony megromlott, a betegnek többnyire kártérítési követelése van, vagy (kisebb arányban) kívánja az orvos büntetőjogi felelősségre vonását is.

Az un.”orvosi műhiba” perekben a büntetőeljárásban már a nyomozás során, majd – amennyiben vádemelés történik – természetesen a bírósági szakban is igazságügyi orvosszakértőt kell igénybe venni, hiszen ő rendelkezik azzal a szakértelemmel, amely a foglalkozási szabály megszegését bizonyíthatja vagy cáfolhatja.

A kártérítési követeléseknél a felek akár peres eljáráson kívül is megegyezhetnek (sajnos sokkal kevesebb ügyben, mint ami kívánatos lenne, hiszen igazából ez lenne mindkét fél érdeke), az intézmény számára ez általában „olcsóbb”, a beteg pedig előbb juthat a pénzéhez, mivel a peres eljárás általában évekig húzódik. (olyan ügyben is adtunk véleményt, ahol a káresemény 8 évvel korábban keletkezett, mint a bírósági szak befejezése). Ma már éppen emiatt az a gyakoribb, hogy még a peres eljárás előtt a peres felek szakértőt kérnek fel, ezen szakvélemény birtokában kéri a felperes a kár megtérítését, illetve a gyógyintézet is szakértőt alkalmaz, akár amiatt, hogy mérlegelhesse, milyenek a megegyezés esélyei.

Ugyanakkor éppen a biztosító az, amely gyakran ragaszkodik a bírósági eljáráshoz (ítélethez), megakadályozva a megegyezést. A gazdasági életben működő mediátori, közvetítői eljárás sajnos az egészségügy területén nem működik, (részben a megfelelő jogszabályok elfogadásának hiánya miatt), holott több mint száz kiképzett, oklevéllel rendelkező „egészségügyi mediátor” van az országban – megoldandó ügyek nélkül.

Ezen esetekben is igazságügyi orvosszakértő ad véleményt, de az ő tudománya általában az „okozati összefüggés” megállapításának tudománya, a szakmai kérdések tekintetében un. szakközreműködő (szakkonzultáns) klinikust kér fel, aki az adott ügyben érintett szakterület hivatott képviselője, és a kettőjük konzultációja alapján készül el a vélemény.

A polgári perekben ugyanígy szükséges az igazságügyi orvosszakértő igénybevétele, a szakértőt a bíróság rendeli ki, több esetben megjelöli az általa szükségesnek tartott szakközreműködők körét is (előfordult bonyolult ügyben, hogy 6 szakközreműködőt jelölt meg) azonban a peres feleknek is joguk van szakértő igénybevételére, így az is előfordul, hogy egy ügyben több ( néha akár négy) szakvélemény születik, véleményüket a bíróság előtt ütköztetik, illetve a polgári peres ügyekben lehetőség van arra is, az Egészségügyi Tudományos Tanács eljáró kijelölt bizottsága is adjon véleményt.

A bizonyítékot alapvetően az orvosi dokumentáció képezi, hiszen a gyógyintézet csak ezen módon képes hitelt érdemlően igazolni, hogy úgy járt el, ahogy az adott helyzetben elvárható. Ezen túlmenően gyakran kerül sor felperesen kívül az ügyben gyógyítást végző orvosok, ápolószemélyzet bíróság előtti meghallgatására (sokszor több év távlatából végzett gyógyítás esetén), így a szakértő is több száz, néha több ezer oldal tanulmányozása valamint a beteg vizsgálata alapján ad véleményt

5.52. ábra - 2. ábra (Grafika: Poór Viktor Soma)

2. ábra (Grafika: Poór Viktor Soma)

A bíróságot nem köti egyik, vagy másik szakvélemény sem, így szabadon mérlegelhet a bizonyítékok között, azonban ítéletében szükséges indokolnia, hogy mit, miért fogad el.

5.53. ábra - 3. ábra (Grafika: Poór Viktor Soma)

3. ábra (Grafika: Poór Viktor Soma)

5.1. A biztosító (k) szerepe

A polgári perekben a gyógyintézet ellen folyik a per, amelyben a biztosító, mint beavatkozó részt vesz ugyan, de a bíróságok által esetenként kártérítésként megítélt több milliós összegből a biztosítók helytállása csak a szerződésben rögzített összegig, általában esetenként 5 millió forintig terjed, a többit az egészségügyi intézménynek kell kifizetni, amit saját magának kell kigazdálkodnia. Ma már Magyarországon is vannak több tíz milliós ( akár 50-100 milliós) nagyságrendben megítélt kártérítések, amelyek a betegellátást is hátrányosan érintik.

A Magyar Kórházszövetség elnökének nyilatkozatai szerint az „orvosi műhiba” miatti polgári perek követelési összege 4 milliárd forint, amely az egészségügyből történő elvonásokkal együtt az ágazat tevékenységét kedvezőtlenül befolyásolja.

A bíróságok sem a büntetés kiszabásánál sem a kártérítési felelősség megállapításánál nem vizsgálják, a sértettet illetve a károsultat mi motiválta a feljelentés illetve a polgári per megindítására, következésképpen sem az egyébként erkölcsileg elmarasztalható bosszú, bűntudat áthárítása vagy anyagi haszonszerzése nem képezi a tárgyalás anyagát így ezek figyelmen kívül maradnak ( és ezekről nem készülhet semmiféle statisztika) igen ritkán – többnyire az alperes indítvány alapján sor kerül a „ káron történő haszonszerzés” vizsgálatára. A sértett, a károsult közrehatását viszont a büntetés kiszabásánál enyhítő, a kártérítésnél pedig kármegosztó körülményként a bíróságok figyelembe vesznek.

5.2. A média szerepe

Ezekben az ügyekben sem elhanyagolható, a tudósítások alapján úgy tűnik, hogy a 1990 év óta az „orvosi műhiba” miatt indult büntető és kártérítés iránti perek száma a korábbi évekhez viszonyítva jelentősen megemelkedett.

Ugyanakkor évente kb.15 büntető és kb. 300 polgári per indult, ami 100-150 milliós orvos-beteg találkozáshoz, de az évente ismertté vált kb. 450 ezer bűncselekményhez, valamint a 2011 évben helyi bírósághoz érkezett 161 336 polgári peres ügyhöz viszonyítva elenyészően csekélynek mondható. Jelentőségük nem a mennyiségükben, hanem a minőségükben van.

Tapasztalatunk mégis az, hogy ezen felelősségre vonási törekvéseket nagyobbrészt (persze nem minden esetben) el lehetne kerülni, ha a beteggel/hozzátartozóval az orvos partnerként leül, számára érthetően és világosan mondja el, hogy mi miért történt, mi az általa várt eredménytelenség oka, és mi mindent tett meg az ő gyógyítása érdekében.

6. Ajánlások a gyakorló orvosok számára

A jogi fejtegetések után (éppen a peres ügyekben szerzett tapasztalataink alapján) hangsúlyoznunk kell, hogy

  • az orvos-beteg első találkozója, amely a beteg fogadásának módjával kezdődik a kapcsolat egész idejére és tartalmára döntő jelentőségű. El kell oszlatni a betegben meglévő- „meg tudnak- e gyógyítani”- félelmet, és a számára szokatlan környezet okozta bizonytalanságot.

    A beteget hagyni kell beszélni, figyelni kell az általa mondottakra, még akkor is, ha azok nem relevánsak, az érdeklődés tanúsítása hozzásegíti a beteget zavartságának leküzdéséhez.

    Csak a nyugodt, zavarmentes betegtől várható el, hogy a diagnózis megállapításához elengedhetetlenül szükséges információkról az orvost tájékoztassa. Ehhez az is szükséges, hogy az orvos, a beteg megzavarása nélkül , közbevetett kérdéseivel a betegtől további információkat szerezzen és egyben ellenőrizze a beteg által közöltek valóság tartalmát.

    Az orvosnak tudomásul kell vennie, hogy a beteg nem tudja, hogy betegségének megállapítása érdekében, milyen információkat kell az orvos rendelkezésére bocsátani . Következésképpen nem várható el a mindenre kiterjedő tájékoztatás adása. Ezért az orvosnak nem csak joga, hanem kötelessége is kérdéseivel megszerezni a szükséges információkat.

    Az orvosnak viszont még a kihallgatás látszatát is kerülnie kell. Nem lehet sem zavaró-, sem kereszt-, sem olyan kérdéseket feltenni, amely a betegséggel nem összefüggő, a beteg magánéletre, életmódjára, szokásaira vonatkoznak, vagy sértik az emberi méltóságot és a jogegyenlőséget.

  • az információk kölcsönös átadása mindkét felet terheli. Az orvosnak az kötelessége, hogy beteggel közölje az általa megállapított diagnózist , annak megállapítása érdekében végzendő tovább vizsgálatok módját, végrehajtásukkal vagy elmaradásukkal járó kockázatokat. A terápiát, a vele és elmaradásával járó kockázatot, valamint a beteg által tanúsítandó magatartást.

A gyógyulás és a gyógyítás kétesélyes:

Az eredményes kezeléshez szükséges hogy

  • az orvos helyes diagnózist és terápiát állapítson meg,

  • a beteg meg akarjon gyógyulni, és tartsa be az orvos utasításait.

Az orvos, és a beteg csak a saját tevékenységéért tartozik felelősséggel.

Ha beteg nem tartja be az orvos utasításait és ennek következtében a gyógyulás esélyei csökkentek, gyógyulása elhúzódik, súlyos egészségromlása, testi fogyatékossága vagy halála következik be, az orvost sem etikai sem jogi felelősség nem terheli, ellene sem etikai sem kártérítés iránti polgári pert, sem büntetőeljárást nem lehet indítani. A saját élet, testi épség vagy egészség veszélyeztetése vagy sérelem okozása pedig nem jogellenes cselekmény.

Ugyanez állapítható meg abban az estben is, ha beteg lényeges információt szándékosan elhallgat vagy hamis, valótlan információt szolgáltat és ez okozza a diagnosztikai és terápiás tévedés miatt bekövetkezett hátrányokat.

Mégis volt olyan per, ahol a felperes szülőnő ( 4. terhesség esetén, tehát nem egy tapasztalatlan szülőnőről volt szó!) egyetlen esetben, a terhesség megállapításakor ( a 6.héten) volt orvosnál, majd a kitolási szakban jelentkezett a gyógyintézetben, ahol már csak a szülés levezetésére volt mód, ezt követően derült ki, hogy ikerterhesség áll fenn és a második magzat károsodott volt. A felperesi képviselő azzal érvelt a bíróságon, hogy az anyának nem volt kötelessége a terhességi vizsgálatokon résztvenni, de az orvosoknak a jelentkezésekor meg kellett volna állapítani az ikerterhességet, - az első magzat esetében ugyan nem, hiszen a kitolási szakban ez már nem lett volna lehetséges - de a második magzat esetében korábban kellett volna a császármetszést alkalmazni. Ennek az érvelésnek a bíróság helyt adott.

Mivel a gyógyító tevékenység egy folyamat , ezért a feleknek az az érdekük, hogy közöttük levő kapcsolatnak jelentősége fokozódik, minőségileg szélesedik, mélyül és a mindennapok részévé válik.

A közvetlen kapcsolat a beteg gyógyulásával lezárul ugyan, de nem ér véget.

A ”hogyan bántak velem,” megjelenik a beteg köszönetében, hálájában- még akkor is ha nem követi pénz adása -, valamint az orvosa és az intézménynek ismeretségi körében történő dicsérése, amely az orvos és az intézmény jó hírnevét erősítve, valamilyen szinten kihat az orvosok társadalmi elismerésében is.

A beteg elégedettsége magában hordozza a visszatérésének, valamint hozzátartozói által is az orvos igénybevételének a lehetőségét.

6.1. Az „orvosi műhiba” perek hatása az orvosra

Az orvos-beteg viszony zavarainak van egy kevésbé ismert, és főleg kevésbé kutatott fejezete.

A megvádolt orvos (és ebben a vonatkozásban bár nem mindegy, hogy személyében ténylegesen vádolt, azaz büntetőeljárásban vádolt, vagy a gyógyintézeti kártérítés esetén hibásnak, vétkesnek tekintett orvosról van szó ) lelkiállapota, szorongása, akár bűntudata, frusztrációja milyen kihatással van a további gyógyítási tevékenységére.

Vajon hogy tekint akár a korábbi, akár később megjelenő betegeire?

Mennyire képes kezelni ezt a helyzetet?

Hogy tudja feldolgozni a vádakat?

Mennyire érzi hibásnak, vétkesnek magát, képes-e a hibát elismerni, ezt a későbbiekben kamatoztatni, vagy mindent megtesz azért, hogy bizonyítsa”ártatlanságát”, és elfojtja saját bűntudatát?

Milyen jogi segítséget tud igénybe venni?

Képes-e arra, hogy ezekben az esetekben pszichiáter vagy pszichológus segítségét vegye igénybe, vagy inkább menekül a helyzetből?

A betegek, különösen a hozzátartozók bűntudatával több tanulmány foglalkozik, köztük magunk is foglalkoztunk, elsősorban az öngyilkosság kutatás során a hozzátartozókkal készített mélyinterjú kapcsán, de az orvosok (ápolószemélyzet) bűntudatával foglalkozó próbálkozásaink rendre csődöt mondtak, hiszen sem a megvádolt orvosok, sem a pszichiáterektől nem volt beszerezhető még hozzávetőleges adat sem (legfeljebb a tárgyaláson tett vallomás utalt erre).

Pszichiátriai intézményektől származó adat szerint a megvádolt kollegák ott nemigen jelentkeznek (ritka kivételtől eltekintve) – az orvos saját magát gyógyítja? Néhány esetben van tudomásunk arról, hogy pszichológus segítségét, azt is többnyire informálisan (baráti úton) segítségbe veszi. Véleményünk az, hogy ez is lehet egy „poszttraumás stressz reakció,” amelynek kezelésére már az orvostanhallgatókat fel kellene készíteni.

A jelenlegi helyzetben pedig az orvos gondolkodása átalakulhat az alábbi formában amely az un. defenzív medicina irányába viheti el az orvost.

5.54. ábra - 4. ábra (Grafika: Poór Viktor Soma)

4. ábra (Grafika: Poór Viktor Soma)

7. Példatár

Az un. „orvosi műhiba” perekben a jelentős összeget nem a vagyoni, hanem a nem vagyoni kártérítés (sérelemdíj) összege jelenti.

Bár az irodalomjegyzékben is megjelöltük, de itt is érdemesnek tartjuk idézni a magyar és angol ill. német nyelvű oktatásban résztvevő hallgatóink részére mivel – megjelent hivatalos statisztikák, kimutatások nincsenek - mintegy példatárként idézzük a szerző engedélyével - dr. Dósa Ágnes „Az orvos kártérítési felelőssége” c könyvében leírtakat, amely az általa összegyűjtött és a Magyarországon megállapított kártérítésen kívül más országok vonatkozásában is kitekintést jelent.

5.55. ábra - 5. ábra: A megítélt kártérítési összegek folyamatosan emelkednek. Forrás: (http://www.willisms.com/archives/2007/02/trivia_tidbit_o_415.html)

5. ábra: A megítélt kártérítési összegek folyamatosan emelkednek. Forrás: (http://www.willisms.com/archives/2007/02/trivia_tidbit_o_415.html)

„Tekintettel arra, hogy a személyiséget sértő, pénzben ki nem fejezhető hátrány pénzbeli kompenzálásáról van szó, nincs objektív mérce, amit alkalmazni lehetne a nem vagyoni kártérítés összegének meghatározásakor. Jogszabály sehol sem orientálja a bíróságokat ebben a kérdésben, legfeljebb olyan, a jogalkalmazást segítő kézikönyvek állnak rendelkezésre, amelyek a bírói gyakorlat feldolgozása alapján próbálnak számszerű segítséget nyújtani (pl. a százalékban kifejezett munkaképesség-csökkenéshez tartozó pénzösszeget határozzák meg nagyszámú jogerős eset alapján, korrekciós tényezők, mint életkor, nem, foglalkozás stb. figyelembevételével).

Magyarországon ilyen, a gyakorlat számára az összegszerűség tekintetében is orientációt nyújtó igényes feldolgozás legutóbb 1992-ben készült.(Lábady Tamás) Azóta az ár- és értékviszonyok is jelentősen megváltoztak, de ezen túlmenően a bírói gyakorlat is sok szempontból átalakult (jelentősen módosult például a hozzátartozó halála miatti nem vagyoni kár megítélése), így ez a mai bírói gyakorlatot már nem tükrözi. Ugyanakkor a peres eljárások gyakorlata még egy tekintetben jelentősen módosult azóta, hogy Lábady Tamás publikálta említett munkáját, mégpedig abban, hogy a jelenlegi bírói gyakorlatban alig találunk adatot az összegszerűségre, ennek oka pedig az, hogy az esetek jelentős részében a jogalapról hozott döntést követően a felek megegyeznek. Ez kisebb részben igaz a vagyoni károk vonatkozóban is, bár itt gyakrabban fordul elő, hogy a felek közötti összegszerűségi vitát végül a bíróság ítélettel dönti el. A nem vagyoni károk összegszerűsége vonatkozásában azonban nagyon kevés ítélet születik, így erre vonatkozóan nagyszámú ítélet feldolgozása alapján sem sikerült olyan adatokat gyűjteni, amely érdemi segítséget jelenhetne a gyakorlat számára, így az alábbi adatok inkább csak példának, semmit útmutatónak tekintendők.

Európában az egyes országok bírói gyakorlata- hasonló tényállások esetében is - meglehetősen nagy eltéréseket mutat.

A német bíróságok igen nagyvonalúak az összegszerűség meghatározása terén, míg Olaszországban csak szimbolikus összegekről lehet beszélni (igaz, az olasz jog a vagyoni és a nem vagyoni kár mellett ismeri az ún. biológiai kár fogalmát is, amely a testi épség megsértéséért jár).

Ausztriában csak körülbelül a felét ítélik meg annak, amit hasonló tényállás mellett német bíróságok megítélnének.

Hollandiában hosszú ideig a legmagasabb megítélt összeg jelenlegi pénzben kifejezve 112.500 Euro volt, de 1992-ben a bíróság ezt jelentősen meghaladó, 375.000 Euro összegű ítéletet hozott (ebben az ügyben egy orvostanhallgató a másik beteg vérével szennyezett tűt használt, és a károsultat megfertőzte a HIV-vírussal). Érdekessége az ítéletnek, hogy a bíróság itt jog-összehasonlító munkát is végzett, és a szomszédos államokban bevett gyakorlathoz igazította a kártérítés összegét.

Angliában a súlyos károk esetében nagyjából ugyanazt az összeget ítélik meg, mint Németországban, de a közepesen vagy enyhén súlyos károk esetében alulmarad a megítélt összeg. Franciaországban a legnagyobb nem vagyoni kártérítési összeget az AIDS-botrány áldozatainak ítélték meg (360.000 Euro körül).

A rendelkezésre álló adatokból mindenesetre úgy tűnik, hogy Magyarországon a bírói gyakorlat egyelőre meglehetősen visszafogott a nem vagyoni kártérítés megítélése terén. A vizsgált esetekben - ahol nem vagyoni kártérítés összegszerűségére vonatkozó adat egyáltalán rendelkezésre állt- az egy károsultnak megítélt legmagasabb nem vagyoni kártérítés összege tizenötmillió forint volt (2000. évi károkozás).

Ezt a bíróság traumatológia műtét után fellépő szepszis által okozott súlyos egészségkárosodás miatt ítélte meg. A felperes bokájából a korábban, baleset miatt behelyezett fémrögzítéseket távolította el az alperes, a műtétet követően súlyos szepszis alakult ki. Ennek következtében a X. háti csigolyától lefelé teljes érzéskiesésben és bénulásban szenved, gennyes agyhártyagyulladása következményeként a bal szemére homályosan lát. A kialakult idegkárosodás következtében székletét, vizeletét tartani nem képes, mindkét alsó végtagon az izomzat petyhüdt bénulása, az alsó végtagokon teljes mozgáskiesés észlelhető, folyamatos gondozást igényel. A korábbi életvitelét fel kellett adnia, a festőművészi munkáját nem tudja folytatni, kerekes székben ülve kénytelen leélni az életét, mások segítségére utalva. A bíróság a nem vagyoni kártérítés összegét a kár okozásakor fennállott értékviszonyok alapján állapította meg, így attól kezdődően késedelmi kamat is terhelte (Fővárosi Ítélőtábla 7. Pf. 21.816/2009.).

Súlyos agykárosodott gyermek esetében (1995. évi károkozás) hatmillió forintot ítélt meg a bíróság. Ebben az ügyben nem megfelelő szülésvezetés miatt alakult ki a súlyos oxigénhiányos állapot, amely végül a károsodáshoz vezetett (Zala Megyei Bíróság P. 20.195/1997).

Egy másik ügyben (1992. évi károkozás) a bíróság ötmillió forintot ítélt meg. Itt porckorongsérv-műtét után kialakult fertőzés nem megfelelő ellátása miatt mindkét oldali alsóvégtag-bénulás alakult ki, a károsult negyvenéves volt. Érdekes, hogy a bíróság a jogerős ítéletben a kár összegének meghatározásakor egyáltalán nem tulajdonított jelentőséget annak, hogy a betegnél a káreseményt követően sclerosis multiplex is kialakult (Fővárosi Bíróság 56. Pf. 28.912/2001.).

A hozzátartozó elvesztéséért a bíróság a feleségnek járó nem vagyoni kártérítés összegét (1993-as károkozás) kétmillió forintban, a gyermekeknek járó kártérítési összegét pedig fejenként egymillió forintban határozta meg abban az ügyben, ahol a gégefedő tályogos megbetegedése miatt kialakult gégevizenyő következtében halt meg a beteg a kórházi osztályon, mert a megfelelő felügyeletéről, megfigyeléséről nem gondoskodtak (Legfelsőbb Bíróság Pf. III. 25.204/2000.).

Abban az ügyben, ahol a beteg halálát az okozta, hogy a gyógyszereket összecserélték, és a spinális érzéstelenítés során az orvos az asszisztensnő által felszívott izomlazítót jutatta a gerinccsatornába, a bíróság - a teljes családban éléshez való jog sérelme folytán - az elhunyt férjének négy és fél millió forint, a két kiskorú (a károkozás idején két és fél éves, illetve egyéves) gyermekének fejenként öt és fél millió forint nem vagyoni kártérítést ítélt meg (1999-es károkozás) (Legfelsőbb Bíróság Pf. III. 25.219/2000.). Egy másik ügyben, ahol az I. rendű felperes házastársa, a II-III. rendű felperesek édesapja halt meg porckorongsérv műtét során kialakult, fel nem ismert és így nem megfelelően kezelt fertőzés következtében (2000-es károkozás), a férfi feleségének és születésétől fogva beteg, csökkentlátó, gondozásra szoruló gyermekének fejenként 2,5 millió forint nem vagyoni kártérítést ítélt meg a bíróság (Legfelsőbb Bíróság Pf. III. 26.890/2001.).

A nem vagyoni kártérítést a bírói gyakorlat szerint egy összegben. vagy járadékként kell megállapítani, a kettőt azonban nem lehet együttesen alkalmazni. Ugyanakkor a bírói gyakorlat szerint kármegosztás alkalmazásának sincs helye, mert nem vagyoni hátrány esetén nincs olyan összegszerűen kifejezhető kár, amely a károsultra hárítható, hanem a nem vagyoni kárpótlás összegének a meghatározásánál kell figyelembe venni azt, hogy a károsult magatartása mennyiben hatott közre a kár keletkezésében (Legfelsőbb Bíróság Pf. III. 24.734/2000.).

Az összegszerűség megállapításánál a károsult életkorát is figyelembe kell venni, valamint azokat a fizikai és pszichikai hátrányokat, amelyeket elszenvedett, továbbá azokat a maradandó hátrányokat is, amelyek a jövőben fennmaradnak, és a felperest megakadályozzák a munkavállalásban, a mindennapi élettevékenységben. A nem vagyoni kárpótlás mértékét ezért az ismert hátrányos következmények alapján, a felperes sérült személyiségi jogai kárt jelentő következményeit értékelve olyan összegben kell megállapítani, amely alkalmas, mint pénzbeli kártérítés, a felperes megfelelő kárpótlására (Legfelsőbb Bíróság Pf. III. 24.951 /1999.).

Érdekes szempontot vett figyelembe a nem vagyoni kártérítés összegszerűségének megállapításánál az az ítélet, amely a tájékoztatás elégtelensége miatt állapította meg az orvos felelősségét (lágyéksérv miatti heregyulladás, majd az egyik here eltávolítása). A bíróság jogerős ítéletében megállapította, hogy „a tájékoztatási kötelezettség megsértése miatti jogsértés megalapozza a kártérítési felelősséget, de annak összegszerűségénél mindenféleképpen figyelembe kell venni az elsőfokú bíróság által megállapítottakon túlmenően azt is, hogy műtéti hiba nem történt".

Így a bíróság megalapozottnak találta a 200 000 Ft-os összegű marasztalást. A bíróság álláspontja szerint tehát a nem vagyoni kártérítés összegszerűségének meghatározásánál figyelemmel kell lenni arra, hogy kezelés körében elkövetett mulasztás, vagy a tájékoztatás hiányossága okozta-e a kárt, és az összegszerűséget a károkozás jellegéhez kell igazítani, a tájékoztatás elégtelensége esetében kisebb összeget ítélve meg. Ez álláspontom szerint egyértelműen arra mutat, hogy a bíróság a felróhatóság fokát igyekszik az összegszerűség megállapítása során figyelembe venni, mégpedig úgy, hogy a kezelési hiba esetében ab ovo a felróhatóság magasabb szintjét feltételezi. Ez nem egyeztethető össze azokkal a szempontokkal, amelyek általában az összegszerűség megállapítását képezik, így nem helyeselhető (Csongrád Megyei Bíróság 2. Pf. 20.603/1997.).

Sajátos érdeksérelmet kellett értékelnie a bíróságnak a nem vagyoni kártérítés szempontjából abban az ügyben, ahol a felperes a korábban hepatitisben szenvedő, vírusmentessé vált a kezelés hatására. A jogerős ítélet nem állapított meg kártalanítást a felperesnek arra hivatkozással, hogy meggyógyult a betegségből. A felülvizsgálati eljárásban a Legfelsőbb Bíróság megváltoztatta az ítéletet, mert a vírusreplikáció megszüntetése folytán a szakértő csak arra látott esélyt, hogy a betegség nem fog progrediálni, de ebből az is következik, hogy nem kizárt a felperes életének későbbi szakaszában a vírusszaporulat ismételt jelentkezése és a kórfolyamat újbóli elindulása. A már eddig kialakult májbetegséget a szakértő visszafordíthatatlannak, a létrejött elváltozást irreverzíbilisnek tartotta, tehát a felperes gyógyulása nem állapítható meg. Ezért is kell rendszeresen ellenőrzésre járnia és diétát tartania. Értékelni kellett a vírusfertőzés aktív idejének fennállott következményeit, a hosszabb ideig tartó, és a szervezetet igénybe vevő kezelés tényét, továbbá a kialakult pszichés hátrányokat. Ezek súlyos egészségkárosodására utalnak, és ehhez járul a jövőben bekövetkezhető - a betegség kiújulásával kapcsolatos - bizonytalanság tudata. Ezért összességében hárommillió forint kártérítés megítélését látta indokoltnak (BH 2008. 117.) a bíróság.

Újszülött gyermek elvesztése esetén a bíróság a nem vagyoni kártérítés összegének meghatározása során figyelembe veszi azt, hogy a szülők és a gyermek közötti érzelmi, lelki kapcsolat nem tudott igazán kiteljesedni, amelynek eredményeképpen a felperesek lelki sérelme, bánata az ítélethozatal idejére jelentősen enyhült, egészségük nem károsodott, lehetőségük van arra, hogy újra gyerekük szülessen, mindennapi életük rendeződött (Csongrád Megyei Bíróság P. 21.470/1994; Legfelsőbb Bíróság Pf. IV. 22.305/1995.).

A súlyosan agykárosodott gyermek születésével a szülők személyiségi jogainak sérelmét a Legfelsőbb Bíróság így fogalmazta meg:

„A károkozással az az alapvető személyiségi joga sérül az I. rendű felperesnek, hogy egészséges gyermeket nevelhessek fel, akivel családi életet élhet, és a kialakult helyzet miatt nem számíthat gyermeke majdani támogatására sem." (Legfelsőbb Bíróság Pf. III. 22.306/1995.)

Problémás lehet, hogy a Down-kórral született gyermek féltestvérei jogosultak lehetnek-e kártérítésre, amennyiben a Down-kór felismerésének elmulasztása felróható az egészségügyi szolgáltatónak. A megyei bíróság álláspontja az volt, hogy a féltestvéreknek azért nem ítélhető meg kártérítés, mert az alperes mulasztása a terhességmegszakítás esélyének elvesztésében, a tájékoztatás elmaradásában írható körül, nem pedig a fogyatékosan megszületett gyermek jelenlegi állapotában. Ezért a testvéreket kár nem érte. A Legfelsőbb Bíróság nem értett egyet ezzel az okfejtéssel, mert álláspontja szerint a féltestvéreknek az egészséges családban éléshez fűződő személyiségi joga sérült és kimutatható hátrányuk keletkezett a genetikai károsodással megszületett testvérrel való egy családban élés következtében (Pfv. III. 20315/2009.).

A házasélet nehezítettsége, és a fiatal életkorban a további gyermekek világrahozása lehetőségének elvesztése mindkét házastárs vonatozásában megalapozhatja a nem vagyoni kártérítés iránti igényt. Így szülés után fellépő szeméremcsont-szétválás nem megfelelő ellátásával okozati összefüggésben kialakult maradványállapot (mozgási nehézség, a házasélet elnehezülése, a további gyermekszülés esélyének az elvesztése) alapján a feleségnek 1,8 millió forint, míg a férjnek 500 ezer forint nem vagyoni kártérítést ítélt meg a bíróság (1993-as károkozás) Pesti Központi Kerületi Bíróság 36. P. 87.145/1994.).

Az egyik here elvesztéséért - az antibiotikus kezelés késedelmes elkezdése miatt - való kárpótlás összegét a bíróság -1996-os károkozás esetében 800 ezer forintban állapította meg, itt figyelemmel volt a felperes fiatal életkorára, de arra is, hogy az egyik here elvesztése inkább csak pszichés, mint funkcionális problémákat okozhat (Fővárosi Bíróság 56. Pf 27.194/2001.).

A hepatitis C fertőzés által okozott megbetegedés is az egészséghez aló jog sérelmét jelenti, és megalapozza a nem vagyoni kártérítés iránti igényt. A betegség a Legfelsőbb Bíróság megfogalmazása szerint a kívülállók szemében elrettentő, riasztó típusú és veszélyesnek tekintett, gyakorlatilag gyógyíthatatlan betegség. (Legfelsőbb Bíróság Elvi Határozatok 863), melyre tekintettel a bírói gyakorlat általában hárommillió forint nem vagyoni kártérítést ítél meg.

Különösen nehéz lehet a nem vagyoni károk összegszerűségének megítélése abban az esetben, ha a károsult életpályája a káreseménykori életkora miatt még nem meghatározható. Egy magyar bírósági ítéletben, ahol egy mindössze egynapos csecsemő sérült meg azért, mert a kórház a gondozási kötelezettségét elmulasztotta, és a gyerek keze beszorult a hősugárzóba, égési sérüléseket szenvedett, a kisujj körömpercét elvesztette, a bíróság a nem vagyoni kártérítést járadék formájában állapította meg, tekintettel arra, hogy a felperes kora miatt a sérülésnek a felperes személyiségkárosító hatása ma még nem mérhető fel (Pesti Központi Kerületi Bíróság 12. P. 91.877/1993. Köles 35-37).

A gyermekszülésre való képesség elvesztése is nem vagyoni kártérítés megítélésére ad alapot. Egy magyar ügyben, ahol a szülésvezetés közben számos felróható mulasztás történt (szülésvezetés módjának nem megfelelő megválasztása, császármetszés alkalmazásának elmulasztása, a fájáserősítő infúziónak a kívánatosnál magasabb cseppszámmal történő alkalmazása), és ezért az előző császármetszés hege szétvált, a lepény a hasüregbe került, végül a méhet függelékei nélkül el kellett távolítani, a bíróság a nem vagyoni kártérítés körében értékelte a méh elvesztésével kapcsolatos károkat is. A bíróság a méhét elvesztett nőnek kétmillió forint, a férjének egymillió forint kártérítést látott indokoltnak (1994-es károkozás), de ebben az összegben már benne foglaltatott az oxigénhiányos gyermek felnevelésével kapcsolatos, életelnehezülésből adódó kár is (Pesti Központi Kerületi Bíróság 9. P. 87.089/1996.).

A bíróság indokoltnak látta a nem vagyoni kártérítés megállapítását annak ellenére, hogy a sérülés szövődmény nélkül gyógyult, de csak azért, mert a felperes állapotában - egy korábbi balesetből kifolyólag mindkét lábát amputálták - a kulcscsonttörés fokozott hátrányt jelentett addig is, amíg az meggyógyult (Szegedi Városi Bíróság 13. P. 20.343/ 1995. in: KÖLES, T.: Nem vagyoni kár. 17.). Egy másik, szintén publikált ítéletben azonban a bíróság ellentétesen foglalt állást: ugyan megállapította, hogy a jogerős ítélet törvénysértő, mert elutasította a felperes nem vagyoni kártérítés iránti igényét azzal az indokolással, hogy „a nem vagyoni kár nem fájdalomdíj (sic!), annak megítélését nem alapozzák meg a hosszú kórházi kezelés és az esetleg elszenvedett fájdalmak". A Legfelsőbb Bíróság indokoltnak látta a nem vagyoni kártérítést ebben az esetben, de csak azért, mert a felperes a hosszas kórházi kezelésen kívül egyéb hátrányokat (járászavar, fokozott fáradékonyság) is elszenvedett. A Legfelsőbb Bíróság is megállapította: „önmagában az, hogy a felperes elszenvedett sérülése fájdalommal járt és hosszabb orvosi kezelést tett szükségesség, még nem alapozná meg a nem vagyoni kár megtérítése iránt támasztott kereset jogszerűségét" (Legfelsőbb Bíróság P. törv. III. 20.635/1988.).

Nem vagyoni kártérítést ítélt meg a bíróság abban az ügyben is, ahol a felperes a kórházban leesett az ágyról, de a testi épsége nem sérült. A beteg a kórteremben egyedül volt, és a földről a nővérhívót nem érte el, kiszolgáltatottan kellett elviselnie ezt a méltatlan helyzetet, viszonylag hosszabb ideig, míg végül egy nővér bejött a kórterembe. A bíróság a nem vagyoni kártérítés iránti igényét (hetvenezer Ft) egyrészt azért látta megalapozottnak, mert ez a kiszolgáltatott helyzet átélése önmagában sértette a személyiségi jogait, másrészt a leesés visszavetette a gyógyulását, további vizsgálatokon kellett részt vennie (Fővárosi Bíróság 56. Pf. 23.283/2000.).

Tesztkérdések

  1. Az orvos büntetőjogi felelősségének megállapításakor vizsgálják (A)

    1. A foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetést

    2. „Orvosi műhiba” elkövetését

    3. A legnagyobb gondosság betartását

  2. Az orvos elleni büntetőeljárás során kinek kell bizonyítani azt, hogy az orvos a foglalkozás szabályait megszegte? (B)

    1. A sértettnek

    2. A nyomozó hatóságnak

    3. Az orvosnak kell bizonyítania, hogy nem bűnös

  3. Az orvos polgári jogi felelősségének vizsgálatakor (B)

    1. A hatóság (rendőrség, ügyészség) nyomoz

    2. Polgári bíróság előtt folyik a bizonyítási eljárás

    3. Az orvosi kamara vizsgálja a felelősséget

  4. A gyógyintézet polgári jogi felelősségének vizsgálatakor az alperesnek (általában a gyógyintézetnek) kell bizonyítani, hogy (C)

    1. nem származott a betegnek kára

    2. nincs okozati összefüggés a kár és a beavatkozás között

    3. úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható, azaz felróhatóság hiányát

  5. Mit jelent a beteg önrendelkezési joga? (A)

    1. Joga van arra, hogy a kivizsgálását és kezelését érintő döntésekben részt vegyen

    2. Joga van a kezelését végző orvost megválasztani

    3. Joga van az őt ellátó gyógyintézetet megválasztani

  6. Mit jelent a beteg tájékoztatáshoz való joga? (B)

    1. Általános tájékoztatást kell kapnia betegségéről

    2. Egyéniesített formában, teljes körű és részletes tájékoztatásra van joga

    3. Közölni kell vele a beavatkozás legkisebb, akár ezrelékes mértékű kockázatát is

  7. Az orvos beteg kapcsolat (A)

    1. Bizalmi viszony

    2. Alárendelt viszony

    3. Szerződési viszony

  8. A polgári peres eljárásban az „ orvosi műhiba”is perekben is a kártérítés feltételei (C)

    1. kizárólag a jogellenesség

    2. kizárólag a kár megléte

    3. Mindkettő

  9. A Polgári jogban az „ orvosi műhiba perekben„ is kártérítés feltételei körébe tartozik (A)

    1. A felróhatóság bizonyítása

    2. Elegendő a károsult panaszainak rögzítése

    3. Elegendő az orvosi leletek becsatolása

  10. A beteg tájékozott beleegyezése azt jelenti (B)

    1. A beteggel aláíratják a beleegyezési nyilatkozatot

    2. Felvilágosítást jelent a beteg részletes, mindenre kiterjedő, az előnyöket és hátrányokat is magában foglaló tájékoztatása

    3. Elegendő a hozzátartozó beleegyezése cselekvőképes beteg esetén is

  11. A tájékoztatás kinek a kötelessége (C)

    1. Az intézményvezetőnek

    2. Kizárólag annak a kezelőorvosnak, aki a sérülsét, vagy betegséget kezeli

    3. Valamennyi, a kezelésben részt vevő orvosnak ( labor, rtg., kezelőorvos)

  12. Van-e a betegnek kötelezettsége saját egészségügyi ellátásában? (B)

    1. Nincs ilyen kötelezettsége, ez kizárólag az orvos/gyógyintézet feladata

    2. Köteles tájékoztatni a gyógyintézetet/orvost korábbi betegségeiről, gyógyszerszedéséről ( Az Eü. Tv. 26§ alapján)

    3. A beteg dönti el, hogy miről tájékozat

  13. Megtagadhatja-e az orvos a betegellátást? (B)

    1. Soha nem tagadhatja meg

    2. A törvény által meghatározott esetekben megtagadhatja ( pl. illegális abortusz végzése)

    3. Bármikor megtagadhatja

  14. Etikai szabályokat meghatározza (C)

    1. Törvény határozza meg

    2. A Btk határozza meg

    3. Az Orvosi Kamara Etikai Kódexe határozza meg

  15. A Biztosítók szerepe az. un.”orvosi műhiba perekben” (C)

    1. Meghatározó a peres eljárásban un. „orvosi műhiba „ perekben

    2. A biztosítónak nincs szerepe ezekben a perekben

    3. A biztosító beavatkozóként játszik szerepet a peres eljárásban

Irányadó jogszabályok

  • 1876. évi XIV. közegészségügyi törvény.

  • 1936. évi I. törvénycikk az orvosi rendtartásról.

  • 1959. évi 8. számú törvényerejű rendelet az orvosi rendtartásról.

  • 1972. évi II. törvény az egészségügyről.

  • 1992. évi LXIII. törvény a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról.

  • 1994. évi XXVIII. törvény az Orvosi Kamaráról.

  • 1996. évi LXIII. törvény az egészségügyi ellátási kötelezettségről és a területi finanszírozási normatívákról.

  • 1997. évi XLVII. törvény az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről.

  • 62/1997. (X1L21.) NM rendelet az egészségügyi és hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezelésének egyes kérdéseiről.

  • 1997. évi CLIV törvény az egészségügyről. 1997. évi LXXXIII. törvény a kötelező egészségbiztosítási ellátásról.

  • 1998. évi XXII. törvény a büntető jogszabályok módosításáról.

  • 1999. évi LXXI. törvény az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény módosításáról.

  • 2000 évi C. Törvény A Büntetőtörvénykönyvről

  • 1/2004. (L5.) ESzCsM rendelet a betegjogi, az ellátójogi és a gyermekjogi képviselő működésének feltételeiről.

  • 12/2005. (IV21.) EüM rendelet az egészségügyi ellátás folyamatos működtetésének egyes szervezési kérdéseiről szóló 47/2004. (V 11.) ESzCsM rendelet módosításáról. 14/2005. (V 2.) EüM rendelet az egészségügyi szolgáltatások nyújtásához szükséges szakmai minimum feltételekről szóló 60/2003. (X.30.) ESzCsM rendelet módosításáról.

  • 2005. évi XLVII. törvény az igazságügyi szakértők tevékenységéről.

  • 2013. évi V. törvény (II.11.) A Polgári Törvénykönyvről

Felhasznált irodalom

Bar, Christian: Schmerzensgeld in Europa. in: Ahrens. H. J. (Hrsg.) Festschrift für Erwin Deutsch. Carl Heymans Verlag. Köln. 1994. 27-43.

Dezső L. :Az orvos büntetőjogi felelőssége. BM Könyvkiadó. Budapest. 1979. 24.

Dósa Á. : Tájékozott beleegyezés az Európai államok jogában és a nemzetközi dokumentumokban. Acta Humana, 1996. 25. szám 47-61.

Dósa Á. : Az orvos kártérítési felelőssége. HVG-ORAC. Budapest. 2004

Dósa Á.: Az orvos kártérítési felelőssége c. HVG-ORAC. Budapest 2010

Engljahringer D.: ärztliche Aufklärunglpflicht vor medizinischen Eingriffen. Wien. Orac. 1996. 82. o.

Eörsi Gy.: A jogi felelősség alapproblémái. A polgári jogi felelősség. Akadémiai Kiadó. Budapest. 1961. 430.

Eörsi Gy. :Elhatárolási problémák az anyagi felelősség körében. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Budapest.1962. 63.

Furrow B.R,. Greaney T.H.L., Johnson S. H., Jost TS, Schwarcz R.L. : Health Law. West. St. Paul. 2000.

Giesen D.: Arzthaftungsrecht. Tübingen: Mohr. 1995. 35.

GIatz C. H. :Der Arzt zwischen Aufklárung und Beratung. Duncker&Humblot. Berlin. 1996. 23-25.

Honsell H. : Handbuch des Arztrechts. Zürich. 1994. 122-123.

Honsell H. Schweizerisches Haftpflichtrecht. Schulthess. Zürich. 2000. 105-6.

Horváth T. : Az élet, testi épség, egészség büntetőjogi védelme. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Budapest. 1965. 415.

Igazságügyi orvostan Szerk:Sótonyi Péter Semmelweis Kiadó Bp.2005.

Jakobsen A., Holdaas H., Leivenstad T.: Ethics and safety of living kidney donation. Transplant Proc 2003 May; 35(3): 1177-1778.

Kassai B, Szőke S. :Az orvosi felelősség. Budapest. Grill.1938. 3-4. 149.

Keeton W P, Dobbs DB, Keeton RE, Owen DG. :Prosser and Keeton on the Law of Torts. West. St. Paul. Minnesota. 1984. 188-9.

Koch BA, Koziol H.: Compensation for Personal Injury in a Combibliomsettive Perspective. Springer. Wien. New York. 2003. 364-5.

Kovács J. A modern orvosi etika alapjai. Medicina. Budapest. 1997. 488.

Kovács J. Az orvosi beavatkozásokba való tájékozott beleegyezés elve a modern orvosi etikában. Lege Artis Medicinae. 1993. 6-7. sz.

Koziol H.: Österreichisches Haftpflichtrecht. II. Manz, Wien. 1984. 120. o.

Köles T.: A nem vagyoni kár. HVG-ORAC. Budapest 1997.

Köles T. :Orvosi műhiba perek. HVG-ORAC. Budapest 1999.

Lábady T. : A nem vagyoni kárpótlás iránti igények a bírói gyakorlatban. Elte Jogi Továbbképző Intézet. Bp. 1986 26.

Lábady T. : A nem vagyoni kárpótlás és elégtétel funkciója - a felelősségbiztosító nézőpontjából. Novotni Emlékkönyv. Miskolc. 1991. 209-217.

Lábady T. : A nem vagyoni kártérítés funkcióiról. Biztosítási Szemle. 1991. 11-12. szám. 4-16.

Lábady T. : A nem vagyoni kártérítés újabb bírói gyakorlata. ELTE Jogi Továbbképző Intézet. Budapest. 1992

Lábady T. : A nem vagyoni kártérítéssel kapcsolatos bírói gyakorlat legújabb tendenciái. Biztosítási Szemle. 1992. 7-8. szám. 4-30.

Lábady T. : A nem vagyoni (ideális) kártérítés a középkorban. Magyar Jog 1993. 577-582.

Lábady T. : A nem vagyoni érdekek védelmének francia útja: le dommage moral. Jogtudományi Közlöny. 1994. 1-9.

Lábady T. : Az eszmei és a büntető kártérítés a common law-ban. Állam és Jogtudomány. 1994.

Lábady T. : Az eszmei kártérítés új dimenziói a magyar jogban. Kemenes Emlékkönyv. 1993. 241-248.

Orvosi felelősség. Szerk: Sótonyi Péter Semmelweis Kiadó Bp.2006.

Luck R., Schrem H., Neipp M., Nashan B, Klempnauer J.: Lebendnierenspende. Ein Vergleich zwischen den skandinavischen Landern und Deutschland. Chirurg. 2003. 74(6): 523-529.

Laufs A. , Uhlenbruck W. : Handbuch des Arztrechts. C.H. Beck. München. 1999. 138. § Rn. 5.

Oberfrank F. : A biomedicinális etika és az emberi jogok: európai helyzetkép. Acta Humana. 1996. 25. szám.

Petrik F. : A személyiség jogi védelme. HVG-ORAC. Budapest. 2001.

Sándor J. : Gyógyítás és ítélkezés. Medicina. Budapest. 1997.

Sólyom L. : A személyiségi jogok elmélete. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Budapest. 1983. 42.

Somogyi E. : Hibák és tévedések az orvosi gyakorlatban. Medicina. Budapest. 1979.

Somogyi E.: Tévedések és hibák az orvosi gyakorlatban. Medicina. Budapest. 1986.

Tarr GY. : Gondolatok az orvosi jogról és az orvosi jogviszonyról. Magyar jog. 2002/1. 22-24.

Törő K. : Az orvosi jogviszony. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Budapest. 1986. 19-10.