Ugrás a tartalomhoz

Tudás reprezentálása a világhálón

Görögh Edit, Harangi Gabriella, Karácsony Gyöngyi

Debreceni Egyetem

A nyílt hozzáférés (open access)

A nyílt hozzáférés (open access)

A nyílt hozzáférés definíciója

Az “open access” a szakcikkekhez történő ingyenes, nyílt hozzáférést jelenti Interneten keresztül: „Szabad hozzáférésen azt értjük, hogy mindenki számára ingyenesen olvashatók, letölthetők, lemásolhatók, kinyomtathatók, terjeszthetők […] a cikkek, bennük keresés végezhető, a cikkek teljes szövegéhez csatolások fűzhetők, keresőmotorral indexelhetők, adat formájában valamely szoftverrel kezelhetők, vagy egyéb törvényes célra felhasználhatók pénzügyi, jogi vagy műszaki korlátozás nélkül […] a szerzői jogvédelem szerepe ezen a területen abban nyilvánuljon meg, hogy a szerzők ellenőrizhessék műveik integritását, továbbá jogosultak legyenek arra, hogy megfelelően elismerjék munkájukat, és hivatkozzanak rájuk.” (Budapesti Manifesztum - Budapest Open Access Initiative = BOAI, 2002)

A nyílt hozzáférés ingyenes hozzáférést biztosít a felhasználók számára. Ha bárki hozzáfér a cikkekhez előfizetési kötelezettség nélkül, akkor nagyobb valószínűséggel idézi, tehát nagyobb hatása (idézettség) lesz a szerzőknek, ezáltal láthatóbbá válnak a személyes és intézeti kutatási eredmények. Az elektronikus publikálás és a szerzői változat közzétételével hamarabb elérhetők az anyagok, tehát felgyorsul az információcsere. Ha mindenki látja az egyes kutatóintézetekben folyó munka jellegét és eredményét, elkerülhetők a párhuzamos kutatások, kísérletsorozatok, így pénz takarítható meg. További lépésben a kutatási adathalmazok elérésével egymás kísérleteire építve lesz lehetőség az erőforrások (laboranyagok, munkaerő, idő) optimalizálására.

Ez a gondolatsor forradalmian új a hagyományos publikációs modellre vetítve. Elsősorban a szerzői jog fogalmát helyezi új megvilágításba, melynek szellemi és anyagi oldala rendkívül sok embert és még több pénzt érint.

Fontos megjegyezni, hogy a nyílt hozzáférést nem a hagyományos publikálási mód helyett és a kiadók rovására javasolják, hanem ezek kiegészítéseként. Az ingyenesség azonban csupán a cikkek elérésére igaz, előállításukra nem - bár a nyílt elérés költségei mindenképpen kisebbek a nyomtatott kiadványok előfizetésénél, részben a nyomtatott verzió hiánya miatt. A költségek átirányításáról van szó: hagyományos előfizetéses sémában a fizetőképes intézmények kapnak hozzáférést, ha viszont a pénzt a cikkek szabad elérésére fordítják, ugyanannyi pénzből bárki olvashatja a dolgozatokat. Új megtérülési modellek és finanszírozási mechanizmusok kialakítására van szükség, ahol a finanszírozás nem a kimeneti (előfizetés), hanem a bemeneti (dokumentum-előállítás) oldalon történik.

Az open access koncepciója megalkotásakor elsősorban a folyóiratokra, tehát a cikkek dokumentumtípusára vonatkozott.

Az open access története

A XX. század végén a hagyományos kommunikációs folyamat különböző finanszírozási, szerzői jogi és technikai problémákkal küzdött. Tarthatatlanná vált az a rendszer, melyben a kutatók ingyen írták a cikkeket az egyetemek, kutatóintézetek által biztosított infrastruktúrára (kísérletek, eszközök, műszerek, tanulmányutak, stb.) és szakirodalomra támaszkodva; kutatótársaik ingyen lektorálták az írásokat, míg a létrejött tartalmat formai igazítás után a kiadók rendkívül nagy haszonnal értékesítették (3. ábra). Így az egyazon intézményben dolgozó kutatók is csak akkor jutottak hozzá egymás cikkeihez, ha az intézménynek volt pénze előfizetni a folyóiratokat. Ebben az ördögi körben a kutatásfinanszírozók is felismerték a kutatások kettős finanszírozásának csapdáját: előfizetik a folyóiratot azért, hogy annak alapján újabb szakirodalom jöjjön létre, melyre ugyancsak elő kell fizetni, amennyiben használni akarják a további kutatásokban. A szerzők által aláírt copyright-szerződések a közzététel minden jogát a kiadó számára biztosították, a szerző csupán néhány ajándék-példányt remélhetett. A rendszer iránti elégedetlenséget fokozta a folyóiratválság áremelkedési hulláma, de megszületett a megoldás is a megfelelő technológia létrejöttével: Tim-Berners Lee és a CERN (Európai Nukleáris Kutatási Szervezet) a preprintek, munkaanyagok és a szürke irodalom egyéb dokumentumainak cseréjét kívánta hatékonyabbá tenni a word wide web kialakításával és nyilvánossá tételével az 1990-es évek elején.

Az open access tehát három feltétel együttállásával alakult ki:

  • A tudományos kommunikáció folyamata és annak válsága

  • Folyóiratkrízis

  • A megfelelő technológia rendelkezésre állása

3. ábra

3. ábra

Az eszme mozgalommá kovácsolódását, a célok és fejlesztési irányok kijelölését néhány mérföldkő jelzi:

  • Preprint anyagok publikálása, online csereberéje az 1980-90-es években, majd az első repozitórium kialakítása (arXiv, 1991) a fizika és társtudományai területén.

  • A Nyílt Archívum Kezdeményezés Szövetsége (Open Archives Initiative, OAI) egy 1999-ben Santa Fében rendezett találkozón kialakította az Open Archives Initiative Protocol for Metadata Harvesting (OAI-PMH) szabványt, mely az elektronikus archívumok adatcseréjét és lekérdezését, begyűjtését teszi lehetővé.

  • A Budapesti Manifesztum (2002) a nyílt hozzáférés első hivatalos deklarációja, elsődleges hivatkozási pont a mozgalom definíciója és stratégiái tekintetében. (http://en.wikipedia.org/wiki/Budapest_Open_Access_Initiative)

  • A Bethesdai Nyilatkozat (2003) jelentősége a mozgalom szélesedése és az open access folyóiratok részletes definíciójában rejlik (http://en.wikipedia.org/wiki/Bethesda_Statement_on_Open_Access_Publishing)

  • A Berlini Deklaráció (Berlin Declaration on Open Access to Knowledge in the Sciences and Humanities, 2003) a nyílt hozzáférés hivatalos deklarációja, 2013 januárjáig világszerte 415 intézmény (egyetemek, kutatásfinanszírozók) csatlakozott az aláírókhoz.

  • 2001-ben a CERN éves (2005-től kétéves) találkozósorozatot kezdeményezett a nyílt hozzáférés aktuális kérdéseinek megvitatására (https://indico.cern.ch/internalPage.py?pageId=9&confId=211600). A téma egyik legnívósabb nemzetközi eseményén (közkeletű nevén: “OAI Series”) a jeles szakemberek mellett a tudományos kommunikáció valamennyi szereplője (kutatásfinanszírozók, kiadók, kutatóintézetek, kutatók, könyvtárak, fejlesztők, szolgáltatók) képviselteti magát .

Az open access elsőként a folyóiratcikk-orientált, így a folyóiratválság által leginkább sújtott STM (science, technology, medicine) tudományterületeken alakult ki, míg a monográfia uralta humánterületeken néhány évtizeddel később indult meg mind az elégedetlenség, mind a technikai és kiadói átalakulás.

A nyílt hozzáférés módjai, stratégiái

A nyílt hozzáférés stratégiáinak megértéséhez szükséges átlátni a tudományos publikációk előállításának fázisait:

  • preprint: a szerző által a folyóirat szerkesztőségébe beküldött kézirat

  • postprint: lektorált, azaz a szakma által validált, javított kézirat

  • kiadói változat: a kiadói tördelőszerkesztésen és korrektúrán átesett, végleges, “nyomdakész” verzió

A kutatók a publikációikban a hozzáférhető szakirodalomra épített saját kutatási eredményeiket közlik. A szakirodalmat a könyvtári előfizetések, a kísérleti eszközöket, tanulmányutakat, egyéb infrastruktúrát az anyaintézmény vagy valamely más kutatásfinanszírozó (pl. pályázat útján) biztosítja.

A kiadó a kutatóknak nem fizet sem a cikkírásért, sem a lektorálásért, tehát a tartalmat ingyen kapja. Ebből az alapanyagból állítja elő fizetett alkalmazottai segítségével a helyesírási, stilisztikai javítások és formázás után a nyomtatásra vagy elektronikus közlésre kész közleményt. A cikk közlésre elfogadásakor ún. copyright-szerződés köttetik a szerző(k) és a kiadó között, mely megszabja, hogy a szerző milyen jogokkal rendelkezik a publikációval kapcsolatban. Hagyományosan a kutató minden jogát a kiadónak adja át, csupán néhány példányt (nyomtatott vagy elektronikus különlenyomat) ajándékozhat kollegáinak.

A nyílt hozzáférés logikája szerint a cikkek pre- és postprint állapotában a kiadónak anyagi befektetése még nem történt, hiszen a tartalom a szerző és bíráló közreműködésével jött létre. A pre- és postprint verzió szerzői, közreadási jogával tehát a szerzőnek kell rendelkeznie: annak elérhetővé tétele elé a kiadó nem gördíthet akadályokat. A különböző tudományterületeken eltérő a közlés dinamikája, így a cikkek különböző készültségi fázisainak értéke is. A fizika területén például fontos a kísérleti eredmények gyors, azonnali közzététele - így a preprint értéke magas -, míg az orvostudományban nem elfogadható a lektorálás nélküli közzététel, hiszen szélsőséges esetben akár emberéletekbe kerülhet az ellenőrizetlen adatok, eljárások, következtetések nyilvánosságra kerülése.

A fenti elgondolás alapján a nyílt hozzáférésnek két módja, stratégiája alakult ki:

  1. az “arany út”, ahol a nyílt hozzáférésű folyóiratok esetében megmarad a pénzbefektetés, ám átstrukturálódik a kimeneti oldalról (előfizetés) a bemeneti oldalra (cikk-előállítás) (4. ábra);

  2. a “zöld út”, melyen a pre- és/vagy a postprint verzió a szerző tulajdonában marad, aki archiválhatja, azaz elhelyezheti és közreadhatja saját vagy intézete honlapján, vagy intézeti, ill. szakterületi elektronikus archívumban (5. ábra).

4. ábra

4. ábra

5. ábra

5. ábra

Open Access folyóiratok

Az open access folyóiratok közleményei ingyenesen, bárki számára elérhetők, függetlenül attól, hogy a szerzőknél marad-e a szerzői jog, vagy a kiadóé lesz. A szellemi alkotások egyéni engedélyeztetésére 2001-ben létrehozott és egyre népszerűbb ingyenes jogi formula, a Creative Commons egyik licence csatolható a dokumentumhoz, amelyben a szerző rendelkezhet a további felhasználás módjáról. A szerzők cikkelőállítási költséget fizetnek a közlemény megjelentetéséért.

A Lundi Egyetem „Directory of Open Access Journals” (DOAJ, http://www.doaj.org/) nevű folyóirat-regisztere ma 2580 nyílt hozzáférésű folyóiratot tart számon.

Az open access folyóiratok 2000 után jelentek meg a tudományos kommunikáció piacán, minőségük és elismertségük folyamatosan növekszik. A BioMed Central (BMC, http://www.biomedcentral.com/) kiadó honlapján jelenleg 243 természet- illetve élettudományi folyóirat érhető el ingyenesen, közöttük több az Institute for Scientific Information (ISI) által jegyzett, egyre magasabb impakt faktorú cím.

Az OA kiadók, illetve folyóiratok mellett egyre több “hagyományos” kiadó ajánl OA opciót a szerzők számára: cikkelőállítási díj fejében egy egyébként előfizetéses folyóiratban publikált cikk nyílt hozzáférése is biztosítható.

Szerzői archiválás

A szerzői archiválás tárgya tudományterületenként eltérő. Egyes diszciplínákban (pl. fizika) bevett gyakorlat a preprintek, kísérleti eredmények gyors, informális közreadása, más területeken (pl. orvostudomány) kizárólag a szerző utolsó saját változatának (referált postprint) közreadása elfogadható, s vannak olyan tudományágak, amelyeknél a szerzői jog féltése teljesen gátat vet a nyílt hozzáférés gyakorlatának. A szerzői archiválás egyik módja a cikkek közreadása a saját vagy intézeti honlapokon. Ezeken a weboldalakon erősen szóródik a szakirodalom, s a keresőszolgáltatások esetenként nehezen találják, vagy nem a megfelelő relevanciaszinten rangsorolják azokat. Gyakran előfordul a honlap vagy tárhely költözésekor megtörő linkek, így elérhetetlenné váló dokumentumok hibája. Az egyes szakterületeken, majd intézményekben ezért adatbázisokat, azaz elektronikus archívumokat (más néven repozitóriumokat) hoztak létre, ahová a kutatók feltölthetik cikkeiknek a copyright-szerződésben engedélyezett változatát. A szabad hozzáférésű archívumok előnye a szolgáltató (sok esetben könyvtár) által a cikkekhez hozzáadott szabványos metaadatokban és az archívum OAI-PMH-kompatibilitásában rejlik, így a regiszterek be tudják gyűjteni a dokumentumok adatait, valamint a teljes szöveg keresése és állandó hozzáférése is megoldott. Ilyen összesített regiszter például a brit OpenDOAR (http://opendoar.org – University of Nottingham), az amerikai OAIster (http://oaister.umdl.umich.edu/o/oaister/ – University of Michigan) és a német BASE (http://www.base-search.net – Bielefeld Academic Search Engine – Universitätsbibliothek Bielefeld), valamint a brit ROAR - Registry of Open Access Repositories (http://roar.eprints.org/) szolgáltatás.

Tudományterületi archívumok

A tudományterületi repozitóriumok egy, vagy hasonló publikálási sémákat alkalmazó rokon tudományterületeken kínálnak közreadási és cserelehetőséget a kutatók számára. Nagyságuk rendkívül változó, a néhány száz tételestől többszázezerig terjed: a legnagyobb (PubMedCentral) 2,6 millió, a legrégibb (arXiv) 815 000 cikket tartalmaz elérhető teljes szöveggel.

A legjelentősebb tudományterületi archívumok:

További szakterületi repozitóriumok listája található a http://oad.simmons.edu/oadwiki/Disciplinary_repositories címen. Az openDOAR (http://www.opendoar.org/) regiszter 2013 januárjában 236 tudományterületi archívumot tart számon.

A témaorientált repozitóriumokat rendszerint egy-egy tudományterületen együttműködő kutatók alapítják, működtetésüket valamely egyetem vagy kutatóintézet vállalja magára. A fenntartással járó költségek, a hosszútávú működtetés azonban az esetleges pályázati finanszírozás kifutása, a megnövekedett adatforgalom, szolgáltatásfejlesztés anyagi és humán erőforrás igénye, stb. miatt nem mindig biztosított.

Intézményi repozitóriumok

Az intézményi repozitóriumok (IR) az egyes intézményekhez kötődő preprintek és postprintek, illetve közölhető pdf-ek elektronikus archívumai. Tágabb értelmű definíció szerint: az intézményi repozitórium egy egyetem (vagy más kutatási intézmény) által a kutatók számára kínált szolgáltatáscsomag az intézményben keletkezett digitális dokumentumok összegyűjtésére, archiválására és szolgáltatására. Az intézményi repozitóriumok működtetői legtöbb esetben a könyvtárak, ahol az anyagok rendszerezéséről, hosszútávú megőrzéséről és közzétételéről is gondoskodnak.

Az intézményi archívumok a nyílt hozzáférés eszméjére épülnek, ám bizonyos szempontból ki is tágítják az eredeti kezdeményezést. Használatának három alapelve:

  • hozzáférés a kutatási eredményekhez,

  • az információcsere (publikálás-olvasás-idézés) felgyorsítása,

  • a formális publikációs folyamat költségei által felállított hozzáférési akadályok leküzdése.

Az intézményi jelleg további szempontokat érvényesít: a személyes és intézményi eredményeket összegyűjtve teszik láthatóvá, és lehetőség nyílik további intézményi dokumentációk archiválására.

A repozitóriumok olyan lehetőséget kínálnak az intézményeknek, amelynek segítségével megoszthatják szellemi tulajdonukat a világ kutatóközönségével, az érdeklődő olvasók pedig betekinthetnek az intézményben folyó munkába és értesülhetnek annak eredményeiről. Egyrészt az intézményben folyó munka kirakatává válnak, másrészt biztosítják a tudományos eredmények hosszútávú megőrzését.

Az intézményi archívumokban rejlő lehetőségek teljes összhangban vannak a kutatóknak azzal a törekvésével, hogy eredményeik minél szélesebb körben ismertté és idézetté, elismertté váljanak, és a könyvtárosokéval is, amellyel igyekeznek felhasználóik információigényét kielégíteni. A repozitórium hasznos az egyetem vezetésének, amely törekszik az intézmény helyi, nemzeti és nemzetközi láthatóságának növelésére, valamint a finanszírozóknak, akik a nyílt tárolóeszköz révén lehetőséget kapnak a támogatott kutatások nyomon követésére és értékelésére, valamint befektetéseik megtérülésére. Ezért várható, hogy az intézményi archívumok hamarosan egyre több felsőoktatási intézmény infrastruktúrájának szerves részévé válnak.

A könyvtárak hagyományosan rendelkeznek a repozitóriumok kialakításához és gondozásához szükséges ismeretekkel – információkezelés, metaadat-készítés (katalogizálás) és archiválás –, így természetes módon válhatnak az intézményi archívumok gazdájává. Sokan a felsőoktatási könyvtárak hanyatlását jövendölték a digitális korban, ám az archívumok gondozásával a könyvtár központi szerepet kaphat az intézményen belül. Ehhez természetesen szemléletváltásra van szükség: a könyvtár már nem csupán külső információkat továbbít az intézmény tagjaihoz, hanem egy ellentétes irányú információáramlás irányítója; az intézményben született dokumentumokat közvetíti a külvilág felé.

Az intézményi repozitóriumok tehát kutatási dokumentumok (lektorált cikkek, e-printek, hallgatói dolgozatok, beszámolók, konferenciaanyagok stb.) online kiadóiként működhetnek, de felhasználhatók az akadémiai intézményekben létrejött, nem publikálásra szánt tartalmak (pl. oktatási anyagok) tárhelyéül is. Az archivált anyagok között szerepelhetnek irattári dokumentumok: jegyzőkönyvek, tantárgyleírások (évkönyvek, prospektusok), vizsgaeredmények, intézményi, tanszéki beszámolók, jelentések, stb. Ezek nagy része nem publikus, mégis felmerül az igény, hogy elérhetők legyenek a kampuszon belül határozott vagy akár határozatlan ideig.

Egy intézményi archívum létrehozása és működtetése költségekkel jár. Szükség van szerverre (ingyenes operációs rendszerrel csak hardverköltség), és megfelelő méretű tárhelyre. A repozitórium keretrendszeréül számos nyílt forráskódú programcsomag között válogathatunk (DSpace, ePrints, Fedora, Archimède, OPUS), és a kereskedelmi szolgáltatók is megjelentek a repozitórium-szoftverpiacon (Open Repository, Digital Commons, Digitool). A humánerőforrás-igényt egy közepes méretű archívum első öt évére vetített tanulmány (Jones 2006) a következőkben határozza meg:

  • rendszerfejlesztő: az első évben 0,8 FTE (full-time employee = teljes munkaidőben foglalkoztatott alkalmazott), a második évben 0,5 FTE, majd a következő években 0,3 FTE-re csökken, és a karbantartásra korlátozódik;

  • metaadat-szerkesztő: az első három évben 0,1 FTE, ami a következő két évben 0,5 FTE-re emelkedik;

  • a képzést, népszerűsítést, anyaggyűjtést végző PR-felelős: 0,8 FTE;

  • egy felső vezető idejének nem több mint 0,1%-a, a rendszer kialakításának első két évében.

A felsorolt költségek nem elhanyagolhatók, és a konkrét alkalmazásoknál a fejlesztés újszerűsége, az intézmények tapasztalatlansága miatt pontosan nem prognosztizálhatók, ám összefogással, tapasztalatcserével már a kezdeti szakaszban kordában tarthatók. Ha a szolgáltatás sikeres (az anyaintézmény „megveszi”, a felhasználók körében népszerűvé válik), a további fejlesztésekhez, esetleg a metaadatok gondozásához, hozzáadott értékű szolgáltatásokhoz nem lesz nehéz forrást keresni.