Ugrás a tartalomhoz

Genetika és genomika

Falus András, László Valéria, Tóth Sára, Oberfrank Ferenc, Pap Erna, Dr. Szalai Csaba (2014)

Typotex Kiadó

1. fejezet - A genetikai információ átadása

1. fejezet - A genetikai információ átadása

László, Valéria

Az élőlények felépítését és működését a bennük található genetikai információ a környezettel való kölcsönhatás során határozza meg. Ennek a DNS-ben tárolt információnak az átadása eltérő módon valósul meg egy szervezeten belül, illetve a generációról generációra történő átadás során. Az előbbi esetben az a cél, hogy az információátadás hiánytalanul és hibátlanul történjen, ugyanakkor a következő nemzedékre történő átadás során a genetikai információ mennyiségének változatlansága mellett a variabilitás fokozása a cél, legalábbis a magasabb rendű élőlények esetében. Először a szervezeten belüli, sejtről sejtre történő információátadással foglalkozunk.

A sejtciklus és szabályozása

A genetikai információ (DNS) sejtről sejtre egy adott szervezeten belül, a sejtciklus során adódik át. A sejtciklusban a sejtek megkettőződnek, majd kettéosztódnak. Különbséget kell azonban tennünk a sejtmagban és a citoplazmában történő események között. A sejtmag DNS-e nagyon pontosan és szabályozottan duplikálódik, majd kromoszóma formában kettéosztódik, aminek az lesz a következménye, hogy osztódással két, genetikailag azonos sejt keletkezik. Kevésbé szigorúan szabályozott a citoplazma megkettőződése, lényegében növekedése, majd kettéosztódása.

A sejt anyagainak megkettőződése az interfázisban történik, amelyben a G1 (preduplikációs, a DNS megkettőződését megelőző), az S (DNS szintézis) és a G2 (posztduplikációs) szakaszokat különítjük el. Az M fázisban először a kromoszómák osztódnak ketté, ez a mitózis, amit a citoplazma kétfelé osztódása, azaz a citokinézis követ. Sokszor ezt a két szakaszt együtt nevezik mitózisnak.

A soksejtű szervezetek sejtjei igen eltérő intenzitással osztódnak, a sejtek nagy része ún. G0 szakaszban van, ahol se osztódás, sokszor még növekedés sincs. Ahhoz hogy a sejtek újból belépjenek a G1 szakaszba, ún. növekedési faktorokra és/vagy más sejtekhez vagy az extracelluláris mátrixhoz történő letapadásra van szükségük.

A sejtciklusban egy nagyon bonyolult irányító, vezérlőrendszer működik, amelynek alapvető komponensei a ciklin dependens (függő) protein kinázok, a Cdk-k. Nevüket az aktivitásukhoz szükséges ciklinekről kapták. Ez utóbbiak mennyisége a sejtciklus során periódikusan, ciklikusosan változik. A ciklin-dependens kinázok aktivitását a megfelelő ciklinszinten kívül még más tényezők is befolyásolják. Ezek közé tartoznak a Cdk-aktiválóés-gátló kinázok, amelyek a Cdk-okat foszforilálják. Az aktiváló kináz hatására foszforilálódott Cdk aktív, a gátló kináz által foszforilált viszont inaktív lesz. Ezeket a foszfátcsoportokat foszfatázok távolítják el, értelemszerűen az előbbi eltávolítása gátolja, az utóbbié pedig serkenti az enzim működését. Egy másik csoportja a fehérjéknek, a ciklin dependens kináz gátlók, nevükből adódóan gátolják az enzim működését. A Cdk-ok működése igen sokrétűen szabályozható még a fentieken kívül is. Mindegyik, már említett fehérje expressziója szabályozható a transzkripció és a transzláció szintjén, és természetesen a proteaszómában történő lebontás, illetve az azt megelőző ubiquitinálás szintjén is. Ez teszi olyan hihetetlenül bonyolulttá, de egyben rendkívül finoman szabályozhatóvá a sejtciklust. A ciklin dependens kinázok különböző célfehérjék foszforilálásán keresztül irányítják a sejtciklust. Az utóbbi években mutatták ki, hogy a ciklin dependens kinázokon kívül még más kinázok is (pl. Polo, Aurora stb.) szerepet játszanak a sejtciklus regulációjában.

A sejtciklus szakaszai nem cserélhetők fel, szigorú sorrendben követik egymást. Az, hogy tovább lehet-e lépni az egyik szakaszból a másikba, az ún. ellenőrzési pontoknál dől el. Az ellenőrzés célja, hogy valóban genetikailag azonos sejtek keletkezzenek az osztódás során (1.1. ábra).

1.1. ábra - A sejtciklus fázisai (G1, S, G2, M) és ellenőrzési pontjai (G1, G2, M). Az irányító rendszer csak abban az esetben engedi folytatni a sejtciklust, ha az ellenőrző pontokon semmilyen hiba nem állítja meg a folyamatot

A sejtciklus fázisai (G1, S, G2, M) és ellenőrzési pontjai (G1, G2, M). Az irányító rendszer csak abban az esetben engedi folytatni a sejtciklust, ha az ellenőrző pontokon semmilyen hiba nem állítja meg a folyamatot

Az ellenőrzés három fő ponton történik. Az első a G1 fázis végén van, ez a G1 ellenőrzési pont (magasabb rendűekben restrikciós pontnak nevezik), ahol elsősorban a DNS épségét ellenőrzi a rendszer. A második ellenőrzési pont a G2 fázis végén van, ez a G2 ellenőrzési pont, ahol ismét a DNS sértetlenségét, valamint a megkettőződés hibátlanságát ellenőrzi a rendszer. Végül az M ellenőrzési pont az osztódás metafázisában van, ahol az a kérdés, hogy vajon pontosan rendeződtek-e a kromoszómák az egyenlítői síkban, azaz hogy pontos lesz-e a kromatidák szétválása. A sejtciklus csak akkor folytatódik, ha a DNS nem sérült, pontosan duplikálódott és a kromoszómák megfelelően helyezkedtek el az egyenlítői síkban.

És most röviden összefoglaljuk a soksejtűekre jellemző sejtciklus folyamatait és azok szabályozását.

G0–G1 átmenet

Mivel a felnőtt soksejtű szervezetekben a legtöbb sejt G0 szakaszban van, a sejtciklusba vissza kell térnie a sejtnek. Ez lényegében a G1-ben R, azaz restrikciós ponton való átjutást jelenti. A restrikciós pont előtt különböző környezeti hatások érik a sejteket. Amennyiben ekkor megfelelő extracelluláris mátrix komponens és/vagy növekedési faktor stimulus éri a sejtet, akkor az addig hiányzó ciklin: a ciklin D átírása és transzlációja is megnő, ugyanakkor néhány Cdk-gátló mennyisége viszont lecsökken úgy, hogy elsősorban a proteaszómában való lebomlásuk fokozódik. Ezek a Cdk-gátlók ap16, p15, p18 és p19 és jellemzőjük, hogy specifikusak, kizárólag a Cdk4 és a Cdk6 működését gátolják, oly módon, hogy megakadályozzák a D ciklin kötődését, de a már kialakult a komplexnek az aktivitását is gátolják. Az aktív Cdk4/6-D ciklin komplex legfontosabb szubsztrátja a pRb (retinoblasztoma, a retina tumoros megbetegedését okozó gén terméke) és a p107, valamint a p130 fehérjék. Foszforilálatlan állapotban ezek mindegyike megköti az E2F-eket, a folyamatban központi szerepet betöltő transzkripciós faktor család tagjait. A pRb és a másik két fehérje térszerkezete a foszforilálódás hatására úgy változik meg, hogy elengedik az átírást serkentő E2F proteineket. Ez a foszforilálódás jelenti a sejtciklus restrikciós pontján való átlépést. Az E2F család tagjai ezután számos, az S fázisba lépéshez szükséges, illetve arra jellemző gén transzkripcióját indukálják. Ilyenek pl. az E ciklin, az A ciklin, a timidin kináz, a DNS polimeráz stb. Az E ciklin a Cdk2-vel kapcsolódik és a Cdk4/6-D-ciklinhez hasonlóan az Rb proteint foszforilálja elsősorban (pozitív visszacsatolás). Az A ciklin a Cdk2-vel kapcsolódva viszont nélkülözhetetlen az S fázis beindításához (1.2. ábra).

1.2. ábra - Összefoglaló ábra a G0 fázisból a sejtciklusba való visszatérés feltételeiről és a visszatérés gátlásáról

Összefoglaló ábra a G0 fázisból a sejtciklusba való visszatérés feltételeiről és a visszatérés gátlásáról

A külső környezeti hatások természetesen kedvezőtlenek is lehetnek, ilyen pl. a hipoxia (nagymértékű sejtproliferáció esetén a sejtek vérellátása nem megfelelő), vagy a DNS sérülését okozó tényezők (itt van a már említett G1 ellenőrzési pont, aminek a működésére még visszatérünk). Ezekben az esetekben, a sejtekben nagy mennyiségben mutatható ki aktív p53 fehérje, ami szintén egy transzkripciós faktor, és fokozza egy másik, általános Cdk gátló fehérjének, a p21-nek az átíródását. A p21 viszont gátolja mindegyik, G1 fázisban jelen lévő Cdk komplex (a Cdk4/6-D ciklin, a Cdk2-E ciklin és a Cdk2-A ciklin) aktivitását is, tehát nem engedi a sejtet az S fázisba lépni. Ennek az általános Cdk-gátló családnak van még két ismert tagja, a p27 és a p57. Ezek a proteinek megakadályozzák a hibás DNS megkettőződését, felfüggesztik a sejtciklust, lehetővé téve a hiba kijavítását. Röviden, meggátolják, hogy genetikailag különböző sejteket eredményezzen a sejt osztódása (1.2. ábra).

A fentiekben említésre került a két legismertebb tumorszuppresszor géntermék. Az egyik a p53, amelynek a hiánya vagy nem funkcióképes formája a tumorok felében kimutatható. A tumorok kialakulásának másik gyakori oka az rb gén recesszív mutációja. Lényegében az összes felsorolt Cdk-gátlót kódoló gén a tumorszuppresszorok közé tartozik, hiszen mindegyik gátolja a Cdk-k aktivitását, és így a sejt osztódását.

G1–S átmenet, S-fázis

Az S fázis legfontosabb eseménye a sejt DNS-ének a megkettőzése, replikációja. Mivel az eukariótasejtekben igen nagy mennyiségű DNS van a prokariótákhoz képest, egy kromoszómán belül több helyen található origó, ahonnan egyszerre indul el mindkét irányba a replikáció. Ide kötődnek az iniciációs fehérjék, a DNS szétcsavarodik, majd a replikációs komplex többi tagja is bekapcsolódik. Ezek számos, csak részben ismert fehérjéből álló komplexek. Mint az egész sejtciklus alatt, ebben a lépésben is a ciklin dependens kinázok játsszák a fő szerepet. A Cdk2-E-ciklin komplex aktiválásához szükség van a jelen lévő Cdk-inhibitor, a p27 lebontására, amit egy ubiquitin-ligáz, az SCF (Skp-Cullin-F-box protein) végez. Végül az aktivált Cdk2-k (és egy másik proteinkináz, a Cdc7) foszforilálják a replikációs komplex még pontosan nem ismert tagjait. Ez a hatás egyúttal meggátolja az újabb iniciációs komplexek kialakulását, illetve kötődését. Ennek a lépésnek az a jelentősége, hogy biztosítja, hogy csak egyszer duplikálódjon a DNS.

A DNS-megkettőződés vagy -replikáció során a DNS mindkét szála mintaként, templátként szolgál, és a komplementaritásnak megfelelően épülnek be a nukleotidok a képződő láncba. Radioaktív izotóppal jelzett monomerekkel végzett vizsgálatokkal igazolták a szintézis szemikonzervatív voltát, tehát azt, hogy a szintézis után keletkezett két molekulában az egyik szál mindig a régi, a másik pedig az újonnan készült. A bázispárosodás egyértelműsége miatt így a keletkező két DNS szükségszerűen megegyezik egymással.

G2–M átmenet

1.3. ábra - Az aktív MPF kialakulása. A Cdk1-hez először a B ciklin kapcsolódik, majd a komplexet két, egy aktiváló és egy inaktiváló kináz foszforilálja. A még mindig inaktív MPF-ről egy foszfatáz lehasítja az inaktiváló foszfátcsoportot és így létrejön az aktív MPF – http://www.ncbi.nlm.nih.gov/books/NBK28366/figure/A4636/?report=objectonly; 2013. 02. 20.

Az aktív MPF kialakulása. A Cdk1-hez először a B ciklin kapcsolódik, majd a komplexet két, egy aktiváló és egy inaktiváló kináz foszforilálja. A még mindig inaktív MPF-ről egy foszfatáz lehasítja az inaktiváló foszfátcsoportot és így létrejön az aktív MPF – http://www.ncbi.nlm.nih.gov/books/NBK28366/figure/A4636/?report=objectonly; 2013. 02. 20.

A G1–S átmenetnél jobban ismert a G2–M átmenet szabályozása, az MPF kialakulása, aktiválódása és működése. Az MPF (maturation (vagy mitosis) promoting factor) egy ciklinfüggő kináz, a Cdk1 és a B ciklin komplexe, amelynek az aktiválásához további poszttranszlációs modifikációkra (fehérjeszintézis utáni átalakítások) van szükség. Ezek a következők: az inaktív MPF két, egy gátló és egy aktiváló kináz szubsztrátja, amelyek közül az előbbi tirozinon, az utóbbi treoninon foszforilálja az MPF-et. Ezután a még mindig inaktív MPF-ről egy foszfatáz (a CDC25 géncsaládba tartozó gén terméke) lehasítja a gátló kináz által felrakott foszfátcsoportot, és ezzel válik funkcióképessé, aktívvá az MPF (1.3. ábra).

Az MPF-nek számos szubsztrátja van, ezek közül a legelső a már említett Cdc25 fehérje, tehát az a foszfatáz, amelyik működése révén aktiválódik az MPF. Így ebben a folyamatban egy pozitív visszacsatolás típusú szabályozás során egyre több MPF aktiválódik. Emlőssejtekben három foszfatáz közül, Cdc25A, B és C, ezen a ponton az utóbbi működik.

Ezután az MPF stimulálja a sejt M fázisba való lépését számos célfehérje foszforilációján keresztül. Először is foszforilálja a lamina fibrosa A, B és C laminjait, ennek következménye lesz a sejtmaghártya lebomlása.

Az aktomiozin ATP-ázát is foszforilálja, ami az enzim aktivitását gátolja, így megváltozik a mikrofilamentumok elrendeződése is, aminek a sejt jellegzetes morfológiai megváltozása, a lekerekedés lesz a következménye és meggátolja az idő előtti citokinézist.

A kromoszómák kondenzációját a kondenzinek foszforilálódása váltja ki. A hisztonok közül a H1 és a H3 is foszforilálódik.

Közvetett módon ugyan, de az APC is aktiválódik a G2–M-fázisátmenetben.

Az MPF szubsztrátjai a MAP-ok (mikrotubulusokhoz asszociált proteinek) is. Ezek megváltozása eredményezi a sejt mikrotubulus rendszerének az osztódó sejtre jellemző átalakulását, tehát a mitotikus orsó megjelenését.

A G2–M átmenet, az MPF aktivációja csak akkor lehetséges, ha az itt működő ellenőrzési rendszer a DNS-t és annak duplikációját hibátlannak találta.

M-fázis

Az M-fázis, csakúgy, mint az interfázis, egy összetett folyamat, egymást követő lépések, események sorozatából áll, de néhány jellegzetes, morfológiailag is elkülöníthető szakaszra szokták bontani. A mitózis alatt a sejt DNS-ének kromoszóma formájában való kettéosztódása, az azt követő citokinézisben pedig a citoplazma feleződése történik.

A mitózis szakaszai és eseményei röviden a következők:

Profázis . A legfontosabb változás a sejtmagban történik, ugyanis a sejtmag kromatinállományából fokozatosan kialakulnak a kromoszómák. Ez a DNS maximális spiralizálódását jelenti. Mivel az M-fázist megelőzően a DNS replikálódik, minden kromoszóma két kromatidából (testvér vagy sister kromatidákból) áll. A citoplazmában pedig a szintén megkettőződött centroszóma (sejtközpont) kettéválik, a sejt két ellenkező pólusára kezd vándorolni, és megkezdődik a mikrotubulusokból álló mitotikus orsó kialakulása.

Prometafázis . Eltűnik a sejtmagvacska, a kromoszómák kialakulása tovább folyik. A sejtmaghártya vezikulumokra esik szét. A kromoszómák centromér régiójánál megjelenik a kinetokor, kromatidánként egy. Ehhez kapcsolódnak a mikrotubulusok közül a kinetokor mikrotubulusok. A másik két fajta mikrotubulus, az asztrális és poláris is kialakul.

Metafázis . A kinetokor mikrotubulusok közreműködésével a kromoszómák a sejt egyenlítői síkjába rendeződnek. A kinetokor régiók a sejt két pólusa felé néznek, a mikrotubulusok mindegyik kromoszómához, mindkét centroszóma irányából kapcsolódnak.

Anafázis . A kromoszómák kromatidái kettéválnak, a sejt két pólusa felé vándorolnak. Az anafázis elején (anafázis A), a kromatidák egymástól való eltávolításában a kinetokor mikrotubulusok, a végén (anafázis B) pedig a poláris mikrotubulusok játszanak szerepet. Ez a fázis a mitózis legrövidebb szakasza.

Telofázis . A kinetokor mikrotubulusok eltűnnek, a sejt két pólusára került kromatidák, ill. utódkromoszómák körül megjelenik a sejtmaghártya. A kromoszómák despiralizálódásával ismét kromatinállomány alakul ki. Kialakulnak a magvacskák. A poláris mikrotubulusok még jobban megnyújtják a sejtet.

A mitózis után nézzük a:

Citokinézis t. A citoplazma befűződése az anafázis végén kezdődik, és a telofázisban válik nyilvánvalóvá. A sejt közepénél, a mitotikus orsó tengelyére merőlegesen egy befűződés keletkezik, ami egyre mélyül, és így egyre szűkül a kapcsolat a két sejtfél között. A poláris mikrotubulusok átfedő régiójának a maradványából az ún. középtest (midbody) jön létre. Végül a sejt citoplazmája teljesen kettéválik, és a centroszómák irányításával az interfázisra jellemző mikrotubulus rendszer keletkezik.

Az előzőekben röviden ismertetett folyamatokat most részletesebben is tárgyaljuk.

A kromoszóma szerkezete

Ahhoz, hogy az eukarióták nagy mennyiségű, több cm hosszú, megkettőződött DNS-e pontosan, törés nélkül megfeleződjön, kromoszómákba (néhány μm hosszúságúak) kell rendeződnie. Eközben a DNS hossza eredeti hosszúságának tízezredére csökken. Azt, hogy ez pontosan hogyan is történik, még nem ismerjük. Az alábbiakban egy olyan modellt ismertetünk, amelynek bizonyos pontjai már bizonyítást nyertek (1.4. ábra).

1.4. ábra - A DNS kettős hélix kromoszómává szerveződése – http://www.nature.com/scitable/topicpage/eukaryotic-genome-complexity-437; 2013. 02. 20.

A DNS kettős hélix kromoszómává szerveződése – http://www.nature.com/scitable/topicpage/eukaryotic-genome-complexity-437; 2013. 02. 20.

A DNS hiszton oktamerből (2 - 2 H2A, H2B, H3 és H4) álló korongokra csavarodva nukleoszómákat hoz létre, amelyeket a folyamatos DNS-molekula köt össze. Ez az ún. nukleoszómális szerkezet, amelynek az átmérője 11 nm. A H1 hiszton összepakolja a nukleoszómákat, így egy 30 nm átmérőjű kromatin vagy másnéven szolenoidszál keletkezik. A H1 hiszton a szolenoidszál kialakulásakor hat nukleoszómát kapcsol össze egy síkban. A szerveződés következő szintjét az jelenti, hogy a kromatinszál fehérjevázhoz (kromoszómaváz) kapcsolódva hurkokat képez. Ezek a hurkok jelentik a replikáció és a transzkripció alapegységét, amelynek az átmérője már 300 nm. Végül ez a huroksor erőteljesen tovább spiralizálódva a metafázisos kromoszómát hozza létre, amelynek az átmérője 1400 nm (1.4. ábra). A kromoszómakondenzációban az MPF által foszforilált kondenzinek játszanak fontos szerepet. A kromoszóma szerkezetének kialakításában, illetve működésében két egymáshoz hasonló szerkezetű fehérjekomplex vesz részt, az előbb említett kondenzinek és a kohezinek. Mindkét komplex részben ATP-áz aktivitással bíró különböző, ún. SMC (structural maintance of chromosomes) fehérjékből, illetve reguláló proteinekből áll. A legújabb elképzelések szerint a fehérjekomplexek gyűrűket alkotnak (1.5. ábra).

1.5. ábra - A kohezin és a kondenzin – http://www.nature.com/nrg/journal/v4/n7/box/nrg1110_BX3.html; 2013.02.19.

A kohezin és a kondenzin – http://www.nature.com/nrg/journal/v4/n7/box/nrg1110_BX3.html; 2013.02.19.

A metafázisos kromoszóma jellegzetes részei a következők. Mivel a DNS az S fázisban megkettőződött, a kromoszóma két kromatidából áll, amelyek ekkor már csak az elsődleges befűződésnél, a centromér régiónál kapcsolódnak egymáshoz. A DNS-szintézis után a DNS-molekulákat az előzőekben említett kohezin gyűrűszerűen tartja össze. Ennek nagy része a kromoszómakondenzáció során már a profázisban leválik, a metafázis végére már csak a centromér területén marad meg. A centromér környéki kohezin lehasítása után válnak szét az anafázisban a kromatidák. A centromérrégió elhelyezkedése alapján szokták a kromoszómákat osztályozni (lásd 3. fejezet, Citogenetika). A centromér régió kijelöli a kinetokor helyét, amely a profázis és prometafázis alatt kapcsolódik a centromérhez, és amelyhez a kinetokor mikrotubulusok (kb. 30-40) kapcsolódnak. Morfológiailag a kinetokor egy három rétegből álló fehérjelemez, ami többek között mind dinein, mind pedig kinezin típusú motorfehérjét tartalmaz. Ismeretes egy olyan autoimmun betegség, a szkleroderma, amelyben a betegek valamelyik kinetokorfehérje ellen termelnek antitesteket.

A centromér két karra osztja a kromoszómákat, amelyek végei a telomérák. Ezek a területek a kromoszómák integritásának megőrzésében fontosak (1.6. ábra).

1.6. ábra - Eukarióta kromoszóma – http://www.emc.maricopa.edu/faculty/farabee/biobk/biobookmito.html; 2013. 02. 20.

Eukarióta kromoszóma – http://www.emc.maricopa.edu/faculty/farabee/biobk/biobookmito.html; 2013. 02. 20.

Vannak olyan kromoszómák, az emberi genomban 5 pár, amelyeken másodlagos befűződés is van. Itt található nagy kópiaszámban a nagy (45S) rRNS génje, ezért ezt NOR-nak, nukleolárisorganizátor régiónak nevezik.

A sejtmaghártya eltűnése és újraképződése

Az MPF fő szubsztrátját jelentik a belső sejtmagmembránhoz kapcsolódó lamina fibrosa laminjai. A prometafázisban, a foszforilálódás hatására, vezikulumokra esik szét a magmembrán. A lamin B a membránhoz kötötten, az A és a C pedig szolubilis formában található a citoplazmában. A sejtmagpórus is alkotóelemeire bomlik. Az osztódás végén, a telofázisban, foszfatázok hatására megtörténik a laminok defoszforilálódása. A lamina fibrosa újrarendeződése a kromoszómákon kezdődik, így körülöttük kialakul a sejtmaghártya. A kromoszómák közelednek egymáshoz, a magmembránrészletek összeolvadnak, és a pórusok is újraszerveződnek. Végül a kromoszómák dekondenzálódásával újjáalakul a kromatinállomány.

A mitotikus orsó felépítése és szerepe a mitózisban

A mitotikus orsó részei a centroszóma és a mikrotubulusok. Az állati sejtekben a legfőbb mikrotubulus-organizáló centrum (MTOC) a centroszóma, ami interfázisban általában a sejtmag közelében foglal helyet. Központjában két egymásra merőleges, hengeres test (a centriólumok) helyezkedik el, amiket alapjuknál fehérjék kapcsolnak össze. Körülöttük egy amorf, szerkezet nélküli terület, a pericentrioláris mátrix van, amelyben sok különböző fehérje található. A centriólumok 9x3, szélkerékszerűen elrendeződő mikrotubulusból állnak. A pericentrioláris anyagból nőnek ki csillagszerűen a mikrotubulusok, ezért nevezik ezt a régiót aszternek (1.7. ábra). A mikrotubulusok - vége a centriolumok felé, a + vége pedig kifelé áll. Minden eukariótasejtben van mikrotubulus-organizáló centrum (MTOC), de ez nem feltétlenül jelent centriólumot. Kimutatták, hogy a mikrotubulusok organizálásához, a tubulinmonomerek polimerizációjához nem a centriolumra van szükség, hanem a tubulinnak egy formájára, a γ-tubulinra, amely állati sejtekben a centroszómamátrixban, mint γ-tubulin-gyűrű, található.

1.7. ábra - A centroszóma (sejtközpont) sematikus képe. Középen két egymásra merőleges centriolum, körülötte a pericentrioláris mátrix helyezkedik el. Ez utóbbi a mikrotubulusok nukleációs helye – http://www.irbbarcelona.org/index.php/es/research/programmes/cell-and-developmental-biology/microtubule-organization; 2013.02.19.

A centroszóma (sejtközpont) sematikus képe. Középen két egymásra merőleges centriolum, körülötte a pericentrioláris mátrix helyezkedik el. Ez utóbbi a mikrotubulusok nukleációs helye – http://www.irbbarcelona.org/index.php/es/research/programmes/cell-and-developmental-biology/microtubule-organization; 2013.02.19.

1.8. ábra - A centroszóma megkettőződése és feleződése – http://www.nature.com/nrc/journal/v2/n11/box/nrc924_BX3.html; 2013. 02. 20.

A centroszóma megkettőződése és feleződése – http://www.nature.com/nrc/journal/v2/n11/box/nrc924_BX3.html; 2013. 02. 20.

A DNS-tartalom mellett a centroszóma megkettőződése és feleződése biztosítja a sejtciklus során, hogy genetikailag egyenértékű sejtek keletkezzenek. Ha a centroszóma nem kettőződik meg, nincs mitotikus orsó, nem történik osztódás, és ez poliploidiát eredményez. Ugyanakkor, ha többször duplikálódik, akkor több pólus alakulhat ki a sejtben, és a kromoszómák egyenlőtlenül oszlanak meg az utódsejtek között (lásd az atípusos osztódások okait). A késői G1 fázisban a centriolumok egy kissé eltávolodnak egymástól, majd az eredetiekre merőlegesen, az S-fázisban egy-egy új centriolum jön létre, tehát megkettőződnek. A két centriolumpár a G2 végén, illetve a mitózis elején szétválik egymástól, végül a mikrotubuláris rendszer, illetve a motorfehérjék segítségével a sejt két pólusára vándorolnak, ahol a mitotikus orsó jellegzetes mikrotubulus-rendszerének a kialakulását organizálják (1.8. ábra).

Ehhez azonban az MPF közreműködésére is szükség van. Ugyanis az MPF szubsztrátjai közé tartoznak a MAP-ok, a mikrotubulus asszociált fehérjék, amelyek az osztódás elején szintén foszforilálódnak. Valószínűleg ennek köszönhetően rendeződik át a sejtek mikrotubulus-rendszere, alakul ki a mitotikus orsó. Interfázisos sejtben kevés, hosszú és relatíve stabil szerkezetű mikrotubulus van. A mitotikus orsóra ezzel szemben a nagyszámú, rövid és rendkívül dinamikus mikrotubulus a jellemző.

Profázisban az egymástól eltávolodó centroszómák körül minden irányba véletlenszerűen, igen sok, hosszúságát dinamikusan változtató mikrotubulus keletkezik. A mikrotubulusok akkor stabilizálódnak, amikor + végükkel kapcsolatot teremtenek valamilyen képlettel. Az egymással szembe növekvő mikrotubulusok ugyanis kapcsolódhatnak egymással, így jönnek létre az egymást részben átfedő poláris mikrotubulusok. Az átfedő régióban valószínűleg + vég motorfehérjék találhatók, amelyek részben a stabilizálásban, később, az anafázis B-ben pedig a két pólus eltolásában játszanak szerepet.

A prometafázisban, amikor a sejtmaghártya eltűnik, a mikrotubulusok nemcsak egymáshoz, hanem véletlenszerűen a kromoszómákhoz is kötődhetnek. Megfigyelték, hogy ilyenkor a kromoszóma az egyik kinetokorjával, mint egy csúszdán, végigcsúszik a mikrotubuluson, a dinein közreműködésével.

1.9. ábra - A mitotikus orsó felépítése. Részleteket lásd a szövegben – http://www.mun.ca/biology/desmid/brian/BIOL2060/BIOL2060-19/19_25.jpg; 2013. 02. 20.

A mitotikus orsó felépítése. Részleteket lásd a szövegben – http://www.mun.ca/biology/desmid/brian/BIOL2060/BIOL2060-19/19_25.jpg; 2013. 02. 20.

A centroszóma körül egy nagyon sajátságos erő, a poláris szél érvényesül, amelynek a természete nem ismert. Mindenesetre a hatás lényege, hogy a sejt pólusáról minden nagyobb részecske kizáródik. Az egyik magyarázat erre a jelenségre az a konkrét mechanikai hatás lehet, ami a mikrotubulusok intenzív növekedéséből származik. Ahogy nőnek, szinte ellökik az odakerülő képleteket, pl. a kromoszómákat. Ugyanakkor, ismét csak véletlenszerűen, a növekvő mikrotubulusok + végükkel kapcsolódnak a kromoszómák pólus felőli kinetokorjához, miközben a másik pólus felé eső egyelőre szabadon van. Ehhez a kinetokorhoz majd a másik pólus felől növekedő mikrotubulusok kapcsolódhatnak. Ezeket a mikrotubulusokat nevezzük kinetokor mikrotubulusoknak.

A kinetokor mikrotubulusok segítségével a kromoszómák végül a metafázisban, a sejt egyenlítői síkjában fognak elrendeződni (1.9. ábra).

Ez az elhelyezkedés azonban soha nem stacioner, a kromoszómák a mikrotubulusok dinamikájának megfelelően oszcillálnak az egyenlítői síkban. Mivel a mikrotubulusok folyamatosan, ugyanolyan sebességgel nőnek a + végükön, mint amilyen sebességgel depolimerizálódnak a - végükön, hosszuk nem változik.

A metafázis–anafázis átmenet

A mitotikus osztódás metafázisa végén a sejtekben az anafázist elősegítő komplex (APC) aktiválódik, proteinkinázok közreműködésével. Az APC lényegében egy ubiquitin ligáz, tehát egy olyan enzim, amely ubiquitint kapcsol a fehérjékhez, amivel a proteaszómákhoz irányítja őket. Az egyik szubsztrátja a szekurin, ami egy enzimet, a szeparázt gátló protein. Amikor a szeparáz felszabadul a gátlás alól, lehasítja a kromoszómákról a kromatidákat összetartó kohezint, és így a kinetokor mikrotubulusok el tudják őket húzni a sejt két pólusára. A másik szubsztrát a B ciklin, amelynek proteolízisével az MPF inaktiválódik. Ez teszi lehetővé az M-fázis befejezését: a mitotikus orsó eltűnését, a kromoszóma dekondenzálódását, a maghártya újraképződését és a citokinézist.

A metafázisban is működik egy ellenőrzési pont, ez az M ellenőrzési pont, aminek a működésére még visszatérünk. A jelentősége az, hogy az interfázisban megkettőződött DNS akkor feleződik el pontosan, ha a kromoszómák kromatidái közül az egyik az egyik, a másik pedig a másik pólusra vándorol.

1.10. ábra - A kinetokor mikrotubulusok kapcsolódása a kinetokor régiókhoz – http://en.wikipedia.org/wiki/File:MT_attachment_configuration-en.png; 2013. 07.03.

A kinetokor mikrotubulusok kapcsolódása a kinetokor régiókhoz – http://en.wikipedia.org/wiki/File:MT_attachment_configuration-en.png; 2013. 07.03.

A kinetokor mikrotubulusoknak a kinetokor régiókhoz való kapcsolódási lehetőségei az 1.10. ábrán láthatók. A kromatidák pontos feleződését az amfitelikus kapcsolódás biztosítja. Akkor, ha a mitotikus orsó nem megfelelő, tehát nem minden kromoszómához kapcsolódnak kinetokor mikrotubulusok mindkét pólus felől, szabad kinetokor régió van: nem aktiválódik az APC, megáll az osztódás addig, amíg a hiba ki nem javítódik. A kolhicin, ami a mikrotubulusok szétesését okozza, így állítja meg az osztódást a metafázisban. Ha a metafázisban hibátlanul rendeződtek el a kromoszómák, akkor az APC aktiválódik, és a sejt továbbléphet az anafázisba. Ennek a szabályozására is visszatérünk még.

Az anafázis-A során a kinetokor mikrotubulusok mindkét végükön rövidülnek. A kinetokor egy - vég motorja, ami kivételesen nem dinein, hanem kinezin, összekapcsolja a kromoszóma mozgását a mikrotubulus depolimerizációjával. Így a kromoszómák kromatidái a sejt két pólusára kerülnek, de a két pólus további eltávolítása már az anafázis-B-ben történik (1.11. ábra).

1.11. ábra - A kromatidák szétválasztása (anafázis A) és a pólusok egymástól való eltávolítása (anafázis B) – http://greatcourse.cnu.edu.cn/xbfzswx/wlkc/kcxx/11English.htm; 2013. 02. 20.

A kromatidák szétválasztása (anafázis A) és a pólusok egymástól való eltávolítása (anafázis B) – http://greatcourse.cnu.edu.cn/xbfzswx/wlkc/kcxx/11English.htm; 2013. 02. 20.

A citokinézis legfontosabb folyamatai

A citoplazma kettéosztásában a citoszkeleton más komponensei vesznek részt, mint a kromoszómák szétválasztásában, de a két citoszkeletális rendszer nem független egymástól. A citoplazma kettéválásának helyét először is maga a mitotikus orsó jelöli ki. Aszimetrikus elhelyezkedésű mitotikus orsó eltérő méretű sejteket eredményez. A késői anafázisban (anafázis B), miután a kromatidák már a két pólusra vándoroltak, kialakul a centrális orsó (középzóna), ami a poláris mikrotubulusokon kívül nagyon sok különböző eredetű és funkciójú fehérjét tartalmaz. Pl. vannak közöttük kromoszóma eredetű fehérjék, motorproteinek (kinezinek) és kinázok is, pl. a Polo-kináz, ami az újabb adatok szerint fontos szerepet játszik a mitotikus orsó kialakításában. Az anafázisban a mitotikus orsó tengelyére merőlegesen, a plazmamembrán alatt egy aktin és miozin II filamentumokból álló, ún. kontraktilis gyűrű alakul ki. Nem ismert még pontosan, hogy a centrális orsó milyen módon szabályozza a kontraktilis gyűrű létrejöttét, de kinázok és monomer G-fehérjék szerepét valószínűsítik. A kétféle filamentum egymáson való elcsúszása végső soron a sejt fokozatos befűződéséhez vezet. Végül, a kontraktilis gyűrű alatt, a két sejtet már csak a középtest (midbody), a centrális orsó maradványa köti össze. Az új sejtek membránja vezikulumok beolvadásával jön létre. A vezikulumok transzportja valószínűleg a centrális orsó mikrotubulusainak mentén történik.

Ellenőrzési pontok

A fejezet bevezetésében már említettük az ellenőrzési pontokat, illetve azok jelentőségét. De vajon hogyan működnek a sejtciklus kritikus pontjain, a G1 végén, a G2 végén és a metafázisban? A rendszernek három fő komponense van, az érzékelő, ami észleli a DNS-ben bekövetkező hibát, és ezt, mint jelet továbbítja egy közvetítő molekulának (transzducernek), ami végül a végrehajtó fehérjéket, az effektorokat működteti.

A G1és a G2 ellenőrzési pontokban a DNS sérüléseit, pl. az egyszálú DNS-t, vagy a mindkét szálat érintő töréseket érzékelik bizonyos fehérjék. A közvetítő molekulák is protein kinázok (nem ciklin dependensek), amelyek a G1 ellenőrzési pontban a p53-at foszforilálják, amivel az stabilizálódik és megállítja a sejtciklust, tehát itt a p53 a végrehajtó molekula. A G2 ellenőrzési pontban viszont a foszfatáz, a Cdc25 foszforilálódik, ezáltal inaktiválódik, és nem hasítja le az inaktiváló foszfátcsoportot az MPF-ről, és a sejt nem tud az M fázisba lépni.

Az M ellenőrzési pontban az érzékelő fehérjék a kromoszómák szabad kinetokorjához kötődnek. Ugyanakkor ezek a fehérjék az APC működéséhez is szükséges fehérjét is megkötik, működését gátolják, tehát amennyiben a szabad kinetokorokhoz kapcsolódnak, az APC nem aktiválódik, tehát a sejt megáll a metafázisban.

Az ellenőrzési rendszerek működése természetesen a fent leírtaknál jóval bonyolultabb, részleteiben csak most kezdjük megismerni, mindenesetre ezek precíz működése biztosítja, hogy genetikailag azonos sejtek keletkezzenek az osztódás során.

A szabályozási és /vagy az ellenőrzési rendszer hibája esetén a normál osztódástól eltérő, ún. atípusos osztódások történhetnek. Ezek közül egyik-másik fajtól és sejttípustól függően nem feltétlenül kóros, de többségük a tumorsejtek jellemzője. Természetesen mindegyik atípusos osztódás genetikailag eltérő sejteket hoz létre.

Endomitózisban nem tűnik el a sejtmagmembrán, ezért a sejt DNS-mennyisége megnő. Természetesen a sejtmag és a citoplazma mérete is nő, ún. óriássejtek keletkeznek. A megkettőződött DNS kettéválhat a sejtmaghártyán belül, ez a kromoszómaszám növekedésével jár (poliploidia), de az is lehet, hogy nem válnak el a kromatidák, ami óriáskromoszómák (politén, sok kromatidás) kialakulásához vezet.

A citokinézis elmaradása is óriássejteket eredményez, de ezekben a sejtekben természetesen több mag lesz.

Számos rendellenesség hátterében a mitotikus orsó hibája áll.

Amennyiben a centroszómák megkettőződése és/vagy szétválása nem szabályosan történik, bipoláris osztódás helyett multipoláris osztódás: tri-, tetra- stb. poláris osztódás következik be.

A testvér kromatidák nem szétválása (nondiszjunkció) kiszámítható kromoszómaszám-változáshoz (aneuploidia) vezet, az egyik utódsejtben eggyel több, a másikban pedig eggyel kevesebb lesz. Az oka a syntelikus vagy monotelikus kinetokor mikrotubulus kapcsolódás a kinetokorhoz (lásd 1.9. ábra).

A merotelikus kapcsolódás ugyanakkor hídképződéshez (anafázis híd) vezethet, az a kromatida, amelyik kinetokorjához mindkét pólus felől kötődnek mikrotubulusok, eleinte hidat képez a két kromoszómagarnitúra között, de a későbbiekben minden valószínűség szerint eltörik (kromoszóma szerkezeti mutáció) és a centromer nélküli fragment kilökődik a sejtmagból, és ún. mikronukleuszt képez. Ezt a jelenséget mutagenitási tesztben alkalmazzák olyan hatások, vegyületek kiszűrésére, amelyek fokozzák a kromoszómák törését.