Ugrás a tartalomhoz

Genetika és genomika

Falus András, László Valéria, Tóth Sára, Oberfrank Ferenc, Pap Erna, Dr. Szalai Csaba (2014)

Typotex Kiadó

Öröklődés bizonyítása

Öröklődés bizonyítása

Ha azt nézzük, hogy több betegség gyakorisága az elmúlt évtizedekben jelentősen emelkedett, miközben a népesség genomikai háttere nyilvánvalóan nem változott, felmerülhet a kérdés, hogy egyáltalán van-e öröklődő része ezeknek a betegségeknek?

Ennek egyik egyszerű módszere a λR-érték kiszámítása. Ebben a paraméterben az alsó indexben szereplő R a rokonság mibenlétét jelenti, azaz itt az angol relative (rokon) szó első betűje. Például testvérek esetén az „s” betűt (sibling) szokták használni. Itt a családi halmozódást hasonlítjuk össze a populációs gyakorisággal. Például, ha annak az esélye, hogy egy betegség egy egypetéjű ikerpár mindkét tagjában megjelenik, 0,8, míg ugyanennek a betegségnek a populációs gyakorisága 0,2, akkor a λs értéke 0,8/0,2 = 4. Ebből két dolog látszik: 1. Ha a λ = 1, akkor a betegségnek nincs öröklődő hányada; 2. a populációsan gyakori betegségeknél, ahol a nevező magas, a λ-értéke alacsony, míg a ritkább genetikai betegségeknél, ahol a nevező kicsi, a λ általában magas, és nyilvánvalóan nagyon magas a monogénes betegségeknél, ahol a számláló magas, a nevező alacsony. Összehasonlításképpen pl. a monogénes cysticus fibrosis-nek a λs-értéke 500, míg a komplex multifaktoriális betegség közül az I-es típusú cukorbetegségnek (type I diabetes mellitus = T1DM) 15, a II-es típusúnak (T2DM) 3,5, a skrizoféniának 8,6, az asztmának 2 (bár vannak populációk, ahol ez utóbbi szám magasabb).

A legfontosabb ok, ami hibához vezethet a λ-érték megadásakor, hogy a rokonok, főleg a testvérek általában ugyanabban a környezetben nőnek fel, hasonló a táplálkozásuk, hasonló hatások (fertőzés, pszichés stb.) érik őket, s ez nyilvánvalóan torzítja a vizsgálatok eredményét, hiszen várhatóan a környezeti okok miatt is jobban hasonlítanak egymásra, mint két egymással rokonságban nem álló ember. Ezen lehet javítani, ha külön nevelt egypetéjű ikreket vagy testvéreket vizsgálunk. Ezzel az a probléma, hogy ilyenből egyrészt jóval kevesebb van, másrészt a közös környezetet itt sem lehet teljesen kizárni. Például az egypetéjű ikreknél az anyaméhben ért közös hatások nagyon jelentősen torzíthatják az eredményeket. Számos vizsgálat bizonyítja ugyanis, hogy az ember képességeit, betegségre való hajlamait talán legerősebben az anyaméhben ért hatások módosíthatják a környezeti hatások közül. Ismert például, hogy a koraszülés hajlamosít számos későbbi betegség (pl. T2DM) kialakulására, vagy a nagy születési testsúly pl. T1DM-re. Illetve, egy kutatásban kimutatták, hogy pl. az intelligenciában (IQ-ban) az öröklődő hányad mellett a legerősebbek az anyaméhben ért hatások. Mindezek ellenére jó néhány betegségben születtek értékes eredmények ilyen típusú vizsgálatokban, amihez nagyban hozzájárult az is, hogy Dániában a második világháború környékén, amikor nagyon sok volt az árva gyerek, az volt a szokás, hogy a testvéreket, még az egypetéjű ikreket is, külön nevelőszülőkhöz adták örökbe. Emiatt relatív sok olyan testvérpár adata állt rendelkezésre, akik külön nevelkedtek [9.1].