Ugrás a tartalomhoz

Alkalmazott gazdaságszociológia - tananyag

Kuczi Tibor

VIII. A vállalkozások és a társadalmi-gazdasági környezet

VIII. A vállalkozások és a társadalmi-gazdasági környezet

A térség közép- és nagyüzemi méretű gazdaságai a környékben általánosnak mondható magas munkanélküliség ellenére munkaerő-hiánnyal küszködnek, vagyis nélkülözik a vállalkozás működtetéséhez elengedhetetlen, megbízható munkaerőt. Az interjúk tapasztalatai szerint annak, hogy a térségi munkavállalók nem szívesen töltik be a helyi vállalkozásoknál kínálkozó álláshelyeket, a segélyszerű jövedelmekkel közel azonos összegű mezőgazdasági munkabérek mellett az egalitáriánus társadalomszemlélet az oka, amely az 1945 előtti társadalomszerkezetből eredeztethető. A térségi falvak többségének társadalmát a kollektivizálást megelőzően hasonló méretű paraszti gazdaságok egymás mellett éléseként írhatjuk le, amelyben nem voltak kirívó társadalmi különbségek. A helyi társadalomban a mai napig rendkívül erőteljes az a meggyőződés, hogy a gazdagodás mindig csak mások elszegényedése árán mehet végbe, éppen ezért a gazdagság kötelez, azaz számtalan gazdasági és nem gazdasági szívességet ró tulajdonosára. [275] Egy botpaládi, 180 hektáros területet művelő agrárvállalkozó a következőképpen számol be a vállalkozására nehezedő kötelezettségekről: „Gazdasági szempontból mi nagyon sokat próbáltunk itt tenni, mikor kezdték itt adni a kis földtámogatásokat, mi nagyon sokat segítettünk. A mienket megcsinálta a feleségem egy óra alatt, de utána még megcsinált másik százat, szinte az egész faluét mi rendeztük. Aztán almaeladástól vetőmagbeszerzésig, értékesítésig mindenben segíteni próbáltunk, de utána megkaptam, hogy mennyit loptam én ezen. Ahhoz, hogy valamit elfogadjanak, az embernek borzasztóan könyökölni kellett.”

Az egyoldalú szívességnyújtás ugyanakkor sajátos lekötelezettségi hálózatot, ún. kliens-patrónus viszonyokat teremt, amelyek lehetővé teszik a munkaerőhiánnyal küszködő vállalkozások munkaerőigényének kielégítését. A szívességek nyomán kialakuló aszimmetrikus kapcsolatok fenntartása tehát valójában a vállalkozók hosszú távú érdeke, hiszen csak így képesek biztosítani a folyamatos munkaerő-utánpótlást. A fentieket példázza annak a 800 hektáros, juhtenyésztéssel foglalkozó térségi vállalkozónak a sorsa is, aki személyre szóló kedvezményekkel, sajátos szívességekkel igyekszik lekötelezni alkalmazottait. „Ezekkel a fiúkkal az a baj, hogy ha ő nekem eljön dolgozni, akkor ő nekem a cselédem, de akik itt dolgoznak nálam fiúk, még olyat nem tudtak kérni tőlem, hogy én azt ne intéztem volna el nekik. Mert most van egy akciós bútor, most azt akarom megvenni, most a fiam autót vett, egy kicsit csavarjunk rajta. Tehát nem cseléd, bejön, iszunk egy kávét, megbeszéljük a hogyan továbbot.” A juhtenyésztő vállalkozó alkalmazottaival a családi-rokoni kapcsolati mintát imitáló viszonyt tart fenn, hogy tartósan biztosíthassa vállalkozásának munkaerő-szükségletét.

3. kép. Egy középüzem hátulnézetben (Szőke Alexandra felvétele)

3. kép. Egy középüzem hátulnézetben (Szőke Alexandra felvétele)

A korlátozottan rendelkezésre álló helyi munkaerő miatt a térségi agrárvállalkozások munkaerő-szükségletüket gyakorta a határ túloldaláról érkező ukrán és román munkások alkalmazásával igyekeznek kielégíteni, illetve a távlati beruházások tervezésekor a kevésbé munkaigényes, gépesíthető ágazatok irányába mozdulnak. A térségi agrárvállalkozók emellett igyekeznek a vállalkozáshoz kapcsolni erős kötéseiket: [276] a vállalkozás iránt elkötelezett, megbízható családtagokat, a közeli és távoli rokonokat, hajdani kollégákat. Ennek egyik szemléletes példája az a szatmárcsekei agrárvállalkozás, amelyben a családtagok a nagyapától az unokáig képviseltetik magukat. „A papa kényszervállalkozásával indítottunk, ez egyéni vállalkozás volt, aztán majd valamikor 2001-ben átalakultunk kft.-vé, öt embernek ez már másképp nem ment. Tehát tulajdonképpen a család, a családtagok, ugyanúgy megmaradt az édesapám, a nejem, tehát ez tulajdonképpen egy családi vállalkozás, csak most kft.-nek hívják. […] A vállalkozásban a két gyerek is benne van, meg a nővérem. A nővérem kezdettől fogva, lévén pénzügyi szakon indult el, ő csinálja a könyvelést. A keresztfiam az egyetem után fogja váltani a nejemet az ügyvezetésben, hogy állása is legyen, ne menjen el itt 100 ezer vagy 120 ezer forintért rabszolgának máshova, hanem csinálja a maga sajátját, de keressen is akkor.” Más kutatások eredményeiből ismert, hogy a vagyongyarapodást ellenségesen, de legalábbis bizalmatlanul szemlélő társadalmi környezet a vállalkozások továbbfejlődését, növekedését korlátozhatja, az erős kötésekre támaszkodó vállalkozások ugyanis nem tudják a szűkebb családon, rokonságon kívülre tolni működési mezőjüket (Kuczi 2000[bib_266]).

A kutatás tapasztalatai szerint munkahelyi és baráti kapcsolataikra a térségi agrárvállalkozók jellemzően a gazdaság indításánál támaszkodtak, elsősorban az alapvető termelési eszközök beszerzése, üzemképessé tétele során. A munkahelyi és baráti kapcsolatok mobilizálhatók voltak a termelési eszközök téeszből történő kimozdítása során is. A korábban téeszben dolgozó, majd vállalkozásba kezdő gazdálkodók a saját eszközök megvásárlását lehetővé tevő tőkefelhalmozásig jobbára közösen használták a privatizált erőgépeket. E kapcsolatok – a közösen használt eszközök körüli elszámolási nehézségek miatt – egy idő után a vállalkozás rugalmas működtetésének akadályává váltak, így a folyamat végpontján az eredetileg közös tulajdon egy kézben koncentrálódott. Egy tiszakóródi gazdálkodó a következőképpen emlékszik vissza vállalkozása elindításának körülményeire: „Akik kijöttek velünk [a téeszből], azok nyugdíjasok voltak, akik látták, hogy nekik innen egy kis pénzük lesz. Amikor kijöttünk tisztességesen, ők azt mondták, hogy ők nem akarnak gazdálkodni, meg nem bírnak, és akkor mi értékben tőle megvettük [az eszközöket]. Tehát mondjuk kihoztak egy MTZ-t öten, na, akkor én kiszállok belőle, akkor én is kiszállok, na, akkor ezt milyen értéken hoztátok ki? Ha volt benne egynegyed része, akkor azt megkapta, parázs pénzhez jutott, ő meg eszközhöz jutott. Ha mindenkinek kellett az eszköz, akkor kisorsolták, és az alapján fizették ki egymást.”

A vállalkozásalapítás és a működés kezdeti szakaszában a térségi gazdálkodók rendszerint nem a piac játékszabályai szerint szervezték kapcsolatrendszereiket, hanem olyan kooperációs mintákhoz nyúltak vissza, amelyek korábban a bizalmi kapcsolatokon nyugvó helyi gazdatársadalmat jellemezték. A rendszerváltás első éveiben induló vállalkozások elsődlegesen ezeket a téeszidőszakban is sikerrel használt, a reciprocitás elvén működő szívességi kapcsolatokat igyekeztek működtetni. [277] Egy korábban már említett szatmárcsekei téesz-középvezető, ma a térség egyik legjelentősebb gabonaintegrátora a következőképpen idézi fel a vállalkozásalapítás időszakát. „Az indulásnál megvettem az alapvető gépeket, tulajdonképpen ócskavasat vettünk, aztán vannak bennünk ilyen gépészérzékek is, és akkor azt megpróbáltuk rendbe tenni, rendbe raktuk, egy-két éves dolog, aztán lehetett újat venni. A szomszédom műhelyfőnök volt, ő segített, barátaim jöttek, tehát akkor ez ilyen segítségbe ment, nekik volt akkor olyan egy hektár földjük, vagy kettő, aztán elvitték a traktort, megtárcsázták, elvetették. Vagy én elvetettem nekik, hogy mondjam, segítettünk egymáson.”

A kölcsönös szívességi kapcsolatokon alapuló együttműködés azonban egyes partnerek inkorrektsége, a kötelezettségek elmulasztása, illetve az időben elhúzódó szívességek számon tartásának nehézsége miatt egy idő után nem volt gazdaságosan fenntartható, ezért helyébe a pontos elszámoláson alapuló és jobban ellenőrizhető piaci viszony lépett. E folyamat szemléltetésére a már említett juhtenyésztő vállalkozót idézzük, aki kezdetben egy szimmetrikus cserekapcsolatokon alapuló hálózat tagja volt, a tőkefelhalmozást követően azonban a piac játékszabályai szerint rendezte át kapcsolatait. „Én 1992-ben kint voltam Németországban. A gazdától elkért a bátyja egy kombinátort, egy olyan eszközt, amit ha jön valaki, én azt szó nélkül odaadom, és akkor megnézte az órát, elvitte, visszahozta, és akkor a testvérének adott három márkát. Hát mondom, ez micsoda dolog, micsoda smucig népség. És akkor rá kellett jönnöm itthon, hogy ez a teljesen normális, mert nem mindegy, hogy én kérek kölcsön egy pótkocsit, vagy én kérek kölcsön, mondjuk egy kaszát, mert a kettő nem ugyanaz. Vagy van közösen egy eszközünk, és közösen kijavítjuk az eszközt, csak énnekem 10 hektárt kombájnolt ez az eszköz, a másiknak meg harmincat, de ötven-ötven százalékban javíttatjuk. Na most, a pontos elszámolás a hosszú barátság titka, akkor ennek is van egy tarifája, meg a szállításnak is van egy tarifája, meg a kaszálásnak is, és akkor én azt mondom, hogy lekaszáltam tíz hektárt, az ötvenezer forint, te voltál nekem szállítani, az harmincezer forint. Nem muszáj ezt rögtön kifizetni, hanem akkor egy időpontban leülünk, hogy na, akkor csináljunk egy elszámolást, és akkor azt mondjuk, hogy nesze, én tartozok neked ötezerrel vagy húszezerrel, és akkor normálisan működik a dolog. Mert rájöttünk a saját bőrünkön, hogy nem mindegy, hogy ki miért megy, tehát nem mindegy, hogy én szállítani vagy rendsodrózni megyek, vagy én szántani megyek, mert a végeredmény nem ugyanaz, de ennek is van egy érteke, meg annak is van egy értéke, csak össze kell vezetni, és akkor működik.”

Az interjúk tapasztalatai szerint a szívességi kapcsolatok piaci kapcsolatokra váltása elsősorban a nagyméretű gazdaságok tulajdonosait jellemzi, a forrás- és eszközhiányos üzemek változatlanul előnyben részesítik a kölcsönös szívességek sorozatán alapuló, szimmetrikus kapcsolatokat. Ahogy egy 16 hektáros túristvándi gazda fogalmaz: „A haverokkal oldom meg a vetést, segítünk itt egymásnak. Én szólok neki, hogy »gyere vetni«, utána megyek én is valamit csinálni. Most például vetett nekem az egyik fiú, én meg vegyszereztem neki. Mi itt hárman-négyen összedolgozunk. […] Én nem is tudom, hogy alakult ki ez a kör, ismertük egymást régebbről.” A cserekapcsolatok fontos jellemzője, hogy a természetben nyújtott szívességeket természetben segítik vissza egymásnak a cserepartnerek, vagyis a szívességi hálózaton belül nincsen pénzmozgás. Ennek részben a pénzhiány, részben a sajátos bizalmi viszony az oka, amely nem tűrné a rokoni, baráti szívességek forintosítását.

A fentiekben említett egalitáriánus társadalomszemlélet nemcsak munkaerő-piaci problémákat vet fel, hanem a térség gazdálkodóinak birtokgyarapítási törekvéseit is korlátozza. A földeladási szándékú tulajdonosok ugyanis gyakorta inkább idegen vállalkozásoknak adják tovább parcelláikat, mint hogy a helyi gazdálkodók bővítési törekvéseit lehetővé tegyék. [278] Ahogy egy földvásárlást fontolgató túristvándi gazdálkodó fogalmaz: „Mondjam ki? Nekünk nem adnak el földet. […] Mi már próbálkoztunk, de azt mondták, »mire nektek?« […] Hamarabb eladják X. Y.-nak, mint nekünk. És ez egy nagyon helytelen dolog, én biztos, hogy nem engedném azt, hogy Túristvándi határára idegen tegye rá a kezét, ha van a faluban rá vevő, olyan tehetős, aki meg tudja venni. Hát megadnánk mi is érte ugyanazt az árat!” Egy másik, közepes méretű gazdaság tulajdonosa arról számol be, hogy nem csupán a földvásárlás lehetőségeit, de a földbérlést is akadályozza a helyi társadalom vagyongyarapodással szembeni rosszallása. „Nagyon sok földet, amit mi is bérelhetnénk, már elhalásznak előlünk. Nem helyiek, hanem egy csaholci vállalkozó. Mi most vettünk meg egy kéthektáros területet, úgy, hogy ráígértünk. A csaholci vállalkozó kilencezret adott volna érte, mi meg adtunk 12 500 Ft-ot. Muszáj volt, ha lenne rá pénzünk, vennénk többet is.” A térség földpiacát jellemző sajátosságok felértékelik a gazdálkodók helyi kapcsolatrendszereit: a térségi agrárvállalkozások birtokgyarapítási lehetőségei döntően azon múlnak, hogy sikerül-e a környékbeli földtulajdonosokkal olyan többszálú érdekeltségi viszonyokat teremteniük, amelyek a parcellák megvásárlását vagy legalább tartós bérletét biztosítják számukra.



[275]  Az algériai paraszttársadalom vizsgálata során hasonló jelenséget ír le Pierre Bourdieu (1978[bib_250]).

[276]  Az erős és gyenge kötésekről lásd Mark Granovetter (1973[bib_254], 1985[bib_255]) írásait.

[277]  Lásd erről Juhász Pál Agrárpiac, kisüzem, nagyüzem című tanulmányát (1988[bib_261]).

[278]  A helyi társadalom gazdasági szereplőket megkötő, noha ellenkező hatású jelenlétét tapasztalhattuk egy észak-alföldi településen, Derecskén folytatott vizsgálat során is. A heterogén, kis- és közepes méretű gazdaságok mellett nagygazdaságokban is bővelkedő gazdatársadalom örökségével rendelkező alföldi településen azonban a parcelláikat értékesítő idősebb földtulajdonosok kifejezetten ragaszkodtak ahhoz, hogy az eladásra kerülő földet szimbolikus jelentéstartalommal telítve, mintegy „megőrzésre” helyi gazdálkodóknak adják át (Rácz 2003[bib_272]).