Ugrás a tartalomhoz

Alkalmazott gazdaságszociológia - tananyag

Kuczi Tibor

A tömegturizmus jellemzői és hatásai

A tömegturizmus jellemzői és hatásai

A turizmusirodalom egy része, amelyekből az alábbiakban bemutatok néhányat, azon gondolat köré csoportosítható, miszerint a turisztikai élmény konstruált társadalmi termék.

A turizmussal foglalkozó irodalom is átvette a mcdonaldizáció (Ritzer 1998[bib_346]) kifejezést, amely azt jelenti, hogy a turisták, akár a hamburgerevők, sztenderdizált, előre kiszámítható termékeket fogyasztanak. Azért fizetnek be szervezett utakra, hogy minél jobban kiküszöbölhessék a kockázati tényezőket, előre megtervezett és átlátható utazásban legyen részük. Ez akkor valósítható meg, ha az utazásszervező kezében tartja a teljes folyamatot, garantálja a szállástól kezdve az összes program minőségét, az utazónak felkínálja azokat a látnivalókat, amelyeket érdemes megnézni, így biztos, hogy az illető nem marad le a főbb látványosságokról. A szervezett utak végletes formája az enklávéturizmus – amely beékelődött, elzárt világot jelent –, ahol a turizmusszervezők a lehető legkisebb kapcsolatot engednek a külvilággal, ilyen például az utazás luxushajón, ahol csak néhány órára köt ki egy-egy kikötőben a hajó. A szervezett utazások jellemzője, hogy a turisták számára a lokális világnak egy ellenőrzött formája jelenik meg. A turizmusipar egy teremtett, átalakított valóságot tár az utazók elé, a helyi kultúrákat a fogyasztó igényei szerint szabja át, azaz inautentikus kultúrát kínál az eredeti helyett (Szöllős 2005[bib_353]).

A turizmus azonban nem pusztán kiszolgálja az emberek utazással kapcsolatos igényeit, hanem maga teremti meg a várakozásokat. Az útikönyvek és brosúrák látszólag a befogadandó élményekről tájékoztatnak, valójában sztenderd kínálatot tartalmaznak; listába szedik a kihagyhatatlan látnivalókat, ételeket, és megrajzolják a turista – adott kultúrában követendő – viselkedését. MacCannell [324] markereknek nevezi azokat a dolgokat, amelyek kijelölik, hogy mit kell látni, megnézni adott helyeken. Marker lehet az útikönyv, egy szuvenír vagy egy információs tábla. Milyen alapon tudnánk egyébként – veti fel MacCannell –, hogy mit kell látni Párizsban, vagy hogy a Louvre-ban Mona Lisa képét kell megnézni? A mai turista listákkal utazik, ahol kipipálja, mit látott eddig, és mit kell még megnéznie. De ki teremti ezeket a mítoszokat, és ki felelős ezeknek a „kijelöléséért”? Nehéz lenne megmondani. A szerző a látvány szakralizációjaként nevezi meg azt a folyamatot, amelynek során egy látványosság „valódi látvánnyá” válik. Ennek első lépése a látvány kijelölése (naming phase), a második fázis a kialakítás és elhelyezés (framing and elevation), a harmadik a megőrzés (enshirement), a végső lépés pedig a „szent tárgy” mechanikus reprodukciója (mechanical reproduction), amikor például csoportok, városok, régiók nevezik el magukat egy látványosság után. (MacCannell 1976[bib_336]) A szerző szerint létrejön egy közös érzés, amely diktálja, mit kell megnézni. Kialakulnak kötelező rítusok, „senki sem menekülhet a látnivalók vonzásától, hacsak otthon nem marad”. (MacCannell 1976[bib_336]: 43)

Lévi-Strauss szerint az emberek általában harcolnak azért, hogy megkülönböztessék magukat a turista sztereotípiájától: „A turisták utálják a turistákat.” MacCannell (1976[bib_336]) szerint az utazók ugyanakkor azért is szégyenkeznek, hogy „nem elég pedáns turisták”, azaz nem néznek meg mindent, amit látniuk kellene. Az emberek erőfeszítései annak érdekében, hogy ők maguk ne látsszanak turistának, azon a vágyon alapulnak, hogy mélyebbre szeretnének hatolni, jobban alá szeretnének merülni egy idegen kultúrába. Minden utazó vágya, hogy minél jobban belelásson a számára új világba. Ez a törekvés ellentmondáshoz vezet: a turisták fölkeresik a fő látványosságokat, azaz mintaturistaként viselkednek, ám szeretnének magányosan elmerülni a látványban, és bosszankodnak azon, hogy profánná változik a hely az oda zarándokló nagy tömegtől, amely úgy veszi körül a látnivalót, mint egy „birkanyáj”.

John Urry (1990[bib_355]) a turistatekintet (tourist gaze) terminust használja arra a jelenségre, hogy az utazó, kiszakadva a megszokott környezetéből, mindent megvizsgál, megbámul. MacCannellhez (1976[bib_336]) hasonlóan véleménye szerint ez a tekintet nem egyéni, hanem társadalmilag megszervezett és rendszerezett: hivatásos szakértők alakítják, hogy mit és hogyan vegyünk szemügyre, mintegy szemüveget tesznek ránk, amelyen keresztül látjuk az egyes országokat, tájegységeket. Persze a turista tekintetével nézett látnivalók a saját fantáziájának termékei is: képeslapok, prospektusok alapján elképzelt tájak, épületek vagy a televízió által közvetített, de mindenképpen irányított, teremtett valóságok.

A turistagyakorlat lényege Urry szerint az elutazás, eltávolodás a mindennapi élettől, a hétköznapok rutinjától. A szabadidő elválik a munkától (ez jelentette MacCannell szerint az ipari társadalom krízisét [325]), a modern társadalom a munkát a lét negatív tartományába helyezte, és egyre elterjedtebb lett a nézet, hogy nemcsak a játék, de az élet maga is szórakozás (fun). Míg a mai ember életében gyengülnek a hagyományos kötődések a munkához, családhoz, saját környezetünkhöz, addig mások élete iránt egyre nagyobb érdeklődést mutatunk.

A disneyzálódás (Bryman 1999[bib_324]) – a fentebb említett mcdonaldizációelmélethez hasonlóan – azon alapszik, hogy a turizmusban megfigyelhető homogenizációs trendek (mint például a Disney- és egyéb témaparkok kialakítása) egy sztenderdizált világot teremtenek. A disneyzálódást négy aspektusból vizsgálja a szerző, [326] amelyek közül egyet, a „performative labourt”, azaz a munka láthatóvá, látványossággá tételét emelem ki. Egyre inkább a turizmus eleme lesz ugyanis a munka előadássá válása, gondoljunk például arra, amikor egy pincér showműsorral egybekötve szolgálja ki a vendéget, vagy amikor egy kis házi üzemben bemutatót tartanak a látogatók részére, és a munkafolyamatok bemutatása közben különböző attrakciókkal szórakoztatják a vendégeket, természetesen a vásárlás reményében.



[324]  The tourist: A new Theory of the Leisure Class című, 1976-ban írott könyve alapirodalommá vált a turizmusszociológiában.

[325]  Míg az ipari társadalom hozzákötötte az embereket a munkához, addig manapság a nagy specializáció és fragmentáció, azaz a munka világának megváltozott formája nem tud többé egy komplex világba integrálni. Az ipari munka egyenlő a sikertelenséggel (MacCannell 1976[bib_336]).

[326]  1. theming (differenciálás mechanizmusa); 2. hybrid consumption (fogyasztások összekapcsolása); 3. merchandising (eladás); 4. performative labour (a munka láthatóvá, látványossággá tétele).