Ugrás a tartalomhoz

Társadalmi rétegződés olvasókönyv

Karl Marx, Ralf Dahrendorf, Max Weber, Talcott Parsons, Kingsley Davis, Wilbert E. Moore, Melvin M. Tumin, Gerhard E. Lenski, Frank Parkin, Erik Olin Wright, Szelényi Iván, Robert Erikson, John H. Goldthorpe, Pierre Bourdieu, Ferge Zsuzsa, Kolosi Tamás, Szántó Zoltán, Peter M. Blau, Mark Granovetter, Nan Lin, Angelusz Róbert, Tardos Róbert, Ulrich Beck, Stefan Hradil, John Scott, Róbert Péter, Randall Collins, Tardos Róbert

ELTE

Max Weber: Rendek és osztályok

Max Weber: Rendek és osztályok[75]

1. Fogalmak

1.§. „Osztályhelyzetnek”nevezzük

  1. a javakkal való ellátottságnak,

  2. a külső életkörülményeknek és

  3. a megélt életsorsnak

azt a tipikus esélyét, amely a javak vagy szakképzett tevékenységek fölötti rendelkezési hatalom mértékéből és jellegéből (illetve hiányából), valamint abból következik, hogy miként lehet ezt a rendelkezési hatalmat az adott gazdasági rendszeren belül bevételek vagy jövedelmek elnyerésére fölhasználni.

„Osztálynak”az emberek azonos osztályhelyzetben lévő csoportjait nevezzük.

  1. Birtok szerinti osztálynak hívunk egy osztályt, amennyiben az osztályhelyzetet elsődlegesen a birtokkal kapcsolatos különbségek határozzák meg.

  2. Nyereség-, illetve kereset szerinti osztálynak nevezünk egy osztályt, amennyiben az osztályhelyzetet elsődlegesen a javak vagy szolgálatok piaci értékesítésének lehetőségei határozzák meg.

  3. Társadalmi osztálynak nevezünk minden olyan osztályt, amelyek közt

    1. az egyén életében, vagy

    2. az egymást váltó generációk során könnyen lehetséges – és elég gyakran elő is szokott fordulni –, hogy az egyik osztályból átlépnek a másikba.

Az azonos osztályérdekűek között mind a három osztálytípusban létrejöhetnek társulások (osztályszervezetek). De nem feltétlenül jönnek létre: az osztályhelyzet és az osztály önmagában véve csupán azt a tényállást írja le, hogy az egyének olyan helyzetben vannak, amelyben tipikus érdekeik azonosak sok más egyén érdekeivel (illetve hasonlítanak hozzájuk). Elvben persze mindenféle élvezeti cikk, termelőeszköz, vagyon, üzleti eszköz vagy szakképzett tevékenység fölötti rendelkezés más-más osztályhelyzetet teremt, és csak a teljesen „tanulatlanok”, birtok nélküliek és az – állandó foglalkozás híján – alkalmi munkával szerzett keresetből élők osztályhelyzete egységes. Az osztályok közti határvonalak nagyon bizonytalanok, és nagyon változó az is, hogy mennyire könnyen lehet átlépni az egyik osztályból a másikba. Ennek következtében nagyon változó az is, hogy a „társadalmi” osztály mennyire egységes.

a)[-hoz] A pozitív privilégiumokkal rendelkező birtok szerinti osztály elsődlegesen azt jelenti, hogy

  1. tagjai monopolizálják az ellátásra szánt fogyasztási cikkek egy részét – a nagyon magas árú (költségekkel legjobban terhelt) cikkeket – a vásárlásnál,

  2. tagjai monopolhelyzetben vannak – és lehetőségük van rá, hogy következetes monopolpolitikát folytassanak – az eladásnál,

  3. kizárólag nekik nyílik lehetőségük – felhasználatlan feleslegeik folytán – a vagyonképzésre,

  4. kizárólag nekik vannak lehetőségeik – megtakarításaik folytán – a tőkeképzésre, vagyis arra, hogy vagyonukat kölcsöntőkeként fektessék be, és ezzel megszerezzék a vezető (vállalkozói) állások fölötti rendelkezést,

  5. rendi kiváltságként monopolizálnak mindent (pl. az előkelő nevelést), ami költséges.

  1. A pozitív privilégiumokat élvező birtok szerinti osztályok tipikus tagjai a járadékosok. Járadékosok lehetnek

    1. az emberek birtokosai (rabszolgatartók),

    2. a földjáradékosok,

    3. a bányájuk után járadékot húzók,

    4. az olyanok, akik különféle berendezések után kapnak járadékot (a munkához szükséges berendezések és készülékek birtokosai),

    5. a hajótulajdonuk után járadékot húzók,

    6. a hitelezők, éspedig azok, akik

      1. marhát hiteleznek,

      2. gabonát hiteleznek

      3. pénzt hiteleznek, és végül

    7. az értékpapírjaik járadékát élvezők.

  2. A negatív privilégiumokkal, azaz terhekkel sújtott birtok szerinti osztályok tipikus tagjai

    1. azok, akik maguk is valakinek a birtokában vannak (a nem szabadok, lásd a „rendnél”),

    2. deklasszált elemek („proletariusok”, ahogyan az ókorban használták a szót),

    3. adósok,

    4. „szegények”.

A kettő között állnak a „középrendi osztályok”. Minden olyan réteg idetartozik, amely számára birtoka vagy neveltetése megélhetést biztosít. A középrendi osztályok közül egyik-másik „nyereség, illetve kereset szerinti osztállyá” válhat (a lényegében pozitív privilégiumokkal rendelkező vállalkozók és a negatív privilégiumokkal sújtott proletariátus azzá lettek). De nem mindegyik középrendi osztály vált azzá (a parasztok, a kézművesek és a hivatalnokok nem váltak azzá).

A tisztán birtok szerinti osztálytagolódás nem „dinamikus”, azaz nem vezet szükségképpen osztály harcokhoz és osztályforradalmakhoz. A nagyon erősen privilegizált birtok szerinti osztályok, például a rabszolgatartók és a sokkal kevesebb pozitív privilégiumot élvező parasztok – vagy akár a deklasszált elemek – között egyáltalán nincsenek osztályellentétek, sőt olykor még össze is tartanak (pl. a nem szabadokkal szemben). A birtok szerinti osztályok közül csak

  1. a földjáradékosok–deklasszált elemek, illetve

  2. a hitelezők–adósok közti ellentét (amely gyakran a városlakó patríciusok és a vidéken élő parasztok, illetve a városi kis kézművesek közti ellentétként jelenik meg)esetében fordul elő, hogy az osztályellentétek forradalmi harcokhoz vezetnek. Az ilyen harcok azonban nem feltétlenül a gazdasági rendszer megváltoztatását tűzik ki célul, hanem elsődlegesen csupán a birtok elosztásán kívánnak változtatni (birtok szerinti osztályok forradalmai).

Az osztályellentétek hiányára a klasszikus példa a „poor white trash” (rabszolgával nem rendelkező fehér ember) és az ültetvényesek viszonya a déli államokban. A poor white trash még sokkal négerellenesebb volt, mint az ültetvényes, akit ebben a helyzetben gyakran befolyásoltak patriarchális érzelmei. A deklasszált elemeknek a birtokosok ellen vívott harcára, valamint a hitelezők–adósok, illetve a földjáradékosok–deklasszáltak ellentétére az antikvitás nyújtja a legjobb példákat.

2 §. b)[-hez] A pozitív privilégiumokkal rendelkező nyereség-, illetve kereset szerinti osztály elsődlegesen azt jelenti, hogy

  1. tagjai monopolizálják a vezetést a javak előteremtésében, mégpedig annak érdekében, hogy ezzel az osztályhoz tartozók számára nyereség-, illetve keresetszerzési lehetőségeket biztosítsanak, és

  2. a politikai és másfajta szervezetek gazdaságpolitikájának befolyásolásával is biztosítják maguknak a nyereség-, illetve keresetszerzési lehetőségeket.

  1. A pozitív privilégiumokat élvező nyereség, illetve kereset szerinti osztály tipikus tagjai a vállalkozók:

    1. kereskedők,

    2. hajótulajdonosok,

    3. ipari vállalkozók,

    4. mezőgazdasági vállalkozók,

    5. bankárok és pénzemberek, továbbá bizonyos esetekben:

    6. kimagasló képességű vagy kiváló iskolázottságú „szabad foglalkozásúak” (ügyvédek, orvosok, művészek),

    7. monopolhelyzetben lévő munkások (mindegy, hogy a saját képességeik, neveltetésük vagy iskolázottságuk folytán vannak ilyen helyzetben).

  2. A negatív privilégiumokkal sújtott nyereség, illetve kereset szerinti osztályok tipikus tagjai a munkások, akik között a következő – minőségileg különböző – csoportokat különböztethetjük meg:

    1. szakképzettek,

    2. betanítottak,

    3. szakképzetlenek.

A pozitív privilégiumokat élvező és a negatív privilégiumokkal sújtott osztályok között is vannak „középosztályok”, például az önálló parasztok és a kézművesek. Nagyon gyakran a középosztályokhoz sorolhatók továbbá

  1. a hivatalnokok (mind a közhivatalnokok, mind a magánhivatalnokok),

  2. az I. f) pontban említett szabad foglalkozásúak és a kivételes képességeik (saját képességeik, neveltetésük vagy iskolázottságuk) folytán monopolhelyzetben lévő munkások [I. g].

c) [-hez] A társadalmi osztályok a következők:

  1. a munkásság mint egész, méghozzá annál inkább, minél automatizáltabbá válik a munkafolyamat,

  2. a kispolgárság és

  3. a vagyontalan értelmiség és a szakképzettek (technikusok, kereskedelmi és másfajta „alkalmazottak”, a hivatalnokok, általában az iskoláztatási költségektől függően egymástól társadalmilag nagyon elkülönülő csoportok),

  4. a vagyonuk és műveltségük folytán kiváltságos osztályok.

Karl Marx: A tőke című művének befejezetlen utolsó része nyilvánvalóan a proletariátus osztályegységének – a proletárok közti minőségi különbségek dacára meglévő osztályegységnek – a problémájával kívánt foglalkozni. Ebből a szempontból az a döntő, hogy a „szakképzett” munka rovására – sőt, olykor még a „szakképzetlen” munka rovására is – nő a betanított munka (a nem túlságosan hosszú idő alatt a gépek használatára megtanított munkások) szerepe. Mindazonáltal a betanított munkások is gyakran szert tehetnek olyan képességekre, amelyek monopolhelyzetet biztosítanak a számukra (a takácsok esetében tipikus, hogy olykor már 5 év után maximális teljesítményt érnek el!) Korábban minden munkásnak az volt a célja, hogy „önálló” kispolgár váljék belőle. De ennek megvalósítására egyre kisebb a lehetőség. A következő generációi számára mind az a -hoz tartozók, mind a b-hez tartozók esetében a c társadalmi osztályba való „felemelkedés” (az, ha valaki technikusnak tanul vagy elmegy kereskedősegédnek) viszonylag a legkönnyebb. A d osztály esetében – legalábbis több generációt tekintve – egyre inkább igaz az, hogy pénzzel mindent el lehet érni. A c osztály [kivált] a bankokban és a részvénytársaságoknál dolgozó hivatalnokok [a magasabb szinteken dolgozó hivatalnokok] számára nyitva van a d osztályba való felemelkedés lehetősége.

Egy osztályon belül akkor jön létre a legkönnyebben társulás a közös cselekvésre,

  1. ha közvetlen érdekellentétről van szó (a munkások például fellépnek a vállalkozókkal szemben, de nem lépnek fel a részvényesekkel [szemben], akik pedig valóban „munka nélkül” húznak jövedelmet, és a parasztok sem lépnek fel a földesurakkal szemben), továbbá

  2. csak, ha nagy tömegek vannak jellegzetesen hasonló osztályhelyzetben,

  3. ha adva az összefogás technikai lehetősége: különösen könnyen meg lehet szervezni például az egy helyen összezsúfolódott munkásközösséget (egy műhelybeli közösséget),

  4. csak, ha a vezetés világos célokat tűz ki, amelyeket rendszerint a nem az osztályhoz tartozó személyek (értelmiségiek) erőltetnek az osztályra, vagy legalábbis értelmeznek az osztály számára.

3. §. Rendi helyzetnek nevezzük a társadalmi értékelésben tipikusan szerepet játszó és figyelembe vett pozitív, illetve negatív privilégiumokat, amelyek alapja

  1. a jellegzetes életvitel – s ennélfogva

  2. a formális nevelés, éspedig ennek valamilyen

    1. tapasztalati vagy

    2. racionális tana, illetve a megfelelő életformáknak ezek alapján való birtokba vétele, valamint

  3. a származásnak vagy a foglalkozásnak kijáró presztízs.

A gyakorlatban a rendi helyzet elsősorban

  1. az egymás közti házasodásban: connubium,

  2. esetleg a közös asztalnál való étkezésben: kommenzalitás,

  3. gyakran: bizonyos kiváltságokhoz kötött nyereség-, illetve keresetszerzési lehetőségek monopoljellegű elsajátításában, illetve bizonyos keresetfajták megvető elutasításában, vagy

  4. másfajta rendi konvenciókban („tradiciókban”) jut kifejezésre.

Előfordulhat, hogy a rendi helyzet meghatározott módon, vagy több értelemben is az osztályhelyzeten alapul. De nem csak az osztályhelyzet határozza meg: a pénz birtoklása és a vállalkozói helyzet önmagában még senkit nem tesz alkalmassá arra, hogy egy előkelő rendbe tartozzék – noha előkelő rendi helyzethez vezethet –, mint ahogy önmagában a vagyontalanság sem jelent még kizáró okot, noha kizáró ok lehet belőle. Ugyanakkor – más tényezőkkel együtt vagy önmagában – a rendi helyzet is meghatározhatja az osztályhelyzetet, de mégsem azonos vele. Egy katonatisztnek, hivatalnoknak vagy diáknak a vagyonától függő osztályhelyzete rendkívül eltérő lehet, rendi helyzetük mégsem fog különbözni, hiszen neve1tetésük folytán – mindenben, ami rendi szempontból döntő – egyforma az életvitelük.

„Rendnek” nevezzük az olyan emberek sokaságát, akik egy szervezeten belül

  1. külön rendi megbecsülést vívnak ki – és esetleg még

  2. külön rendi jellegű monopóliumokat is kapnak.

A rendek kialakulásában

  1. elsődleges szerepe van a rendre jellemző életvitelnek, ezen belül különösen a hivatásnak (sajátos életvitelű rendek, illetve hivatásrendek),

  2. másodlagos szerepe van az örökletesen karizmatikus jellegnek: a rendi származás folytán kijáró presztízsnek (születés szerinti rendek),

  3. végül szerepe van a politikai vagy egyházi úri hatalmi jogok monopoljellegű rendi elsajátításának (politikai, illetve hierokratikus rendek).

A rendi születés megkövetelése rendszerint a kiváltságok (öröklődő) elsajátításának – a szervezet általi vagy egy arra kijelölt egyén általi elsajátításának – egyik formáját jelentette. A lehetőségek – kiváltképpen az úri [hatalmi jogok és szerzési] lehetőségek – végleges elsajátítása mindig könnyen vezet rendek kialakulásához. Ugyanakkor a rendek létrejötte is mindig könnyen vezet az úri hatalmi jogok és a szerzési lehetőségek monopoljellegű elsajátításához.

Míg a nyereség-, illetve kereset szerinti osztályok a piachoz igazodó gazdaság talaján jönnek létre, addig a rendek kialakulásának és fennmaradásának inkább a szükségleteiket monopoljelleggel, kötelező munkaszolgálat alapján vagy feudális szolgáltatások alapján vagy rendi, patrimoniális alapon fedező szervezetek kedveznek. „Rendi” társadalomról beszélünk, ha a társadalom inkább rendek szerint, „osztály”társadalomról pedig, ha inkább osztályok szerint tagolódik. Az „osztályok” közöl a „társadalmi” osztály áll a legközelebb a „rendhez”, és a „nyereség-, illetve kereset szerinti” osztály hasonlít rá a legkevésbé. A rendeket, vagy döntő részüket gyakran birtok szerinti osztályok alkotják.

Minden rendi társadalomnak – a rendi életvitel szabályai által kialakított – konvencionális rendje van. Ezért az ilyen társadalom gazdasági szempontból irracionális feltételeket szab a fogyasztásnak, és ily módon akadályozza a szabad piac kialakulását. Az akadályt a monopoljellegű elsajátítás, valamint az jelenti, hogy a rendi társadalomban az egyén nem rendelkezhet szabadon a saját tehetségei – nyereségszerzési lehetőségei és keresőképessége – felett. Erről külön lesz szó.

Fordította: Erdélyi Ágnes



[75] Forrás: Max Weber: Gazdaság és társadalom. A megértő szociológia alapvonalai. I. Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1987, 303–308. old.