Ugrás a tartalomhoz

Háromdimenziós szövettenyésztés

Dr. Bartis Domokos, Dr. Pongrácz Judit (2011)

Pécsi Tudományegyetem

Sejtek és szövettípusok a TE-ben – Őssejtek

Sejtek és szövettípusok a TE-ben – Őssejtek

A „tissue engineering” során többfajta sejttípust használnak, melyek több szempont szerint csoportosíthatóak. Differenciálódási állapot szerint mind az érett, differenciálódott sejtek, a köztes előalakok (progenitorok) és a differenciálatlan őssejtek alkalmazása megtalálható a különféle technikákban. Az utóbbi 2 típust lehet őssejtként definiálni.

Az őssejtek differenciálatlan sejtek, melyek proliferációs képességüket sejtkultúrában megtartják, és különféle speciális sejtalakokká képesek differenciálódni. Az őssejtek forrásuk szerint 2 csoportra oszthatóak: „felnőtt” és „embrionális” őssejtekre. (II-1. ábra)

II-1. ábra: Őssejttípusok

Amíg a felnőtt őssejtek „multipotensek”, addig a legtöbb embrionális őssejt „pluripotens”, kivéve az egyedfejlődés legkorábbi stádiumában levő embrionális őssejteket (ami megfelel a megtermékenyített petesejtnek), amelyek „totipotensek”.

Az őssejt „niche”-ek azok a speciális mikrokörnyezettel rendelkező helyek ahol az őssejtek az embrióban vagy a felnőtt szervezetben elhelyezkednek. Az őssejt sorsát a mikrokörnyezetből, a strómából érkező jelek határozzák meg. Az őssejtek – a stimulustól függően – kétféle módon osztódhatnak: szimmetrikusan, amikor is két ugyanolyan tulajdonsággal rendelkező leánysejt képződik, vagy aszimmetrikusan, amikor az egyik leánysejt örökli az őssejt tulajdonságait, a másik pedig érni, differenciálódni kezd. (II-2. ábra)

II-2. ábra: Az őssejt osztódásának típusai I.

Az osztódások számának növekedésével párhuzamosan az őssejtek proliferációs képessége csökken, és előtérbe kerülnek a differenciáltabb fenotípusú sejtek.

II-3. ábra: Az őssejt osztódásának típusai II.

Ennek eredményeként a proliferációs szignálok folyamatos jelenléte az őssejt-állomány csökkenéséhez vezethet.

Őssejt-típusok

Embrionális őssejtek (Embryonic Stem Cells (ESC)): Annak ellenére, hogy az embrionális őssejtek alkalmazásának etikai kérdései folyamatosan napirenden vannak, ezen sejtek felhasználása a károsodott szövetek regenerációjára, új szervek/szövetek növesztésére vagy gyógyszerek tesztelésére intenzíven kutatott terület. A legfontosabb területnek emberi szervek vagy szövetek előállítását tartják transzplantáció vagy gyógyszertesztelés céljából, emberi őssejtek alkalmazásával. A humán sejtek alkalmazása különösen fontos, mivel a legelterjedtebb modellként alkalmazott rágcsáló-őssejtek másképp viselkednek, mint az emberi őssejtek, és más tenyésztési feltételeket igényelnek.. Nemrég fedezték fel, hogyha a rágcsáló embriókból korai blasztociszta-állapotnál később veszik ki az ún. epiblaszt-őssejteket (az embrió legbelsőbb sejtrétegéből, II-4. ábra) akkor ezek az őssejtek több tulajdonságukat tekintve jobban emlékeztetnek a humán őssejtekre, így bizonyos kutatásokban helyettesíthetik a humán őssejtek alkalmazását.

II-4. ábra: Epiblaszt őssejtek

Felnőtt őssejtek. A felnőtt vagy szomatikus őssejtek (II-5. ábra) minden szervben jelen vannak, mint például a csontvelő, bőr, gyomor- és bélrendszer, vázizomzat, agy, stb., (II-6. ábra) ahol a szövetspecifikus mikrokörnyezet megtalálható számukra, így ezek a sejtek képezik szöveti sérülés esetén az adott szerv regenerációs tartalékait.

II-5. ábra: Felnőtt vagy szomatikus őssejtek

II-6. ábra: Hemopoetikus őssejtek

Ahhoz, hogy a „tissue engineering” hatékony legyen, könnyű és gyors hozzáférés szükséges ezekhez a nagy osztódási kapacitású sejtekhez. Ezen felül szükséges az is, hogy megfelelő számban álljanak rendelkezésre az új szerv képződéséhez. A sejteknek/szöveteknek nem szabad kilökődési reakciót vagy malignus tumort kelteniük a recipiens szervezetében, és túl kell élniük a sebészeti beültetést követően előálló alacsony oxigénnyomású környezetet. Az érett, felnőttből származó sejtek nem teljesítik e kritériumokat, részben azért, mert az oxigénszükséglet párhuzamosan nő a metabolikus aktivitással. Miután ezeket a sejteket inkubátorban szaporították a beültetést megelőzően, viszonylag magas az oxigénszükségletük és a beültetés után nem viselkednek normálisan. Egy májsejtnek, például, ötvenszer nagyobb az oxigénszükséglete, mint egy porcsejtnek. Éppen emiatt fordult a kutatók figyelme az éretlen progenitorok és az őssejtek felé. A valódi őssejtek képesek mindenféle sejtté differenciálódni, míg a progenitorok már többé-kevésbé elkötelezett sejtek valamely szövetben, így csak az adott szövettípus sejtjeivé képesek differenciálódni. A szomatikus felnőtt őssejtek azok a progenitor sejtek, amelyek az adott szövet bármely sejtes alkotójává képesek átalakulni. Ha a szomatikus őssejteket akarjuk terápiásan felhasználni, a legjobb, ha autológ eredetű, saját, egészséges sejteket ültetünk be a recipiensbe, mivel a saját sejtek nem keltenek kilökődéshez vezető immunológiai reakciókat. Ugyanígy, azok a szervek, amelyek saját sejtek felhasználásával készültek, mentesek a fertőzés-átvitel kockázatától. Sajnos az autológ sejtek felhasználása kizárt genetikai betegségek esetén, nagy kiterjedésű sérülésnél (pl. súlyos, nagy testfelületet érintő égések) vagy nagyon idős beteg esetében, mert itt a proliferálódni képes sejtszám lehet korlátozott és a kinyert sejtmennyiség valószínűleg nem elegendő a regenerációs terápiára. További kockázatot jelent ezeknél a betegeknél az autológ sejtek felhasználása esetén a fájdalmas kinyerési módszer, valamint a kinyerési hely befertőződésének lehetősége, ami miatt az előny-kockázat arányt gondosan mérlegelni kell; hiszen maga a beavatkozás sikertelenségi esélye már kezdetben magas. Ezen felül a kinyert autológ sejtek tiszta populációjára van szükség a módszerek többségében és a terápiás alkalmazás előtt a megfelelő számban fel kell őket szaporítani. Mivel a tisztítás és a tenyésztés sok időt vehet igénybe, ezek a megoldások néha túl lassúak a hatékony terápiához.

Az utóbbi időben terjedt el a zsírszövetben és a csontvelőben levő mezenchimális őssejtek (MSC) felhasználása terápiás célokra. Ezek viszonylag könnyen hozzáférhetőek, és többfajta sejt/szövettípussá képesek differenciálódni, például csont-, porc-, zsír-, és idegszövetté.

Csontvelői őssejtek. A csontvelői őssejtek tovább oszthatóak strómális (endotheliális és mezenchimális) valamint hemopoetikus (vérképző) őssejt-vonalakra. Mindegyik őssejt-típus tisztán kinyerhető a csontvelőből a sejtfelszíni markermolekulák különbsége alapján. A csontvelői mikrokörnyezet fenntartásában mind a stróma mind pedig az őssejtek és különféle előalakok kölcsönösen részt vesznek; az őssejt-niche fennmaradásához szükséges ezen sejtek interakciója.

II-7. ábra: A csontvelői őssejtek interakciója a strómával

A csontvelői őssejtek különféle szövetekké való differenciációs képességét a II-8. ábra foglalja össze.

II-8. ábra: Egyes szöveti sejtek eredete a csontvelői őssejtekből

Köldökzsinórvér-őssejtek. A regeneratív orvoslásban a leggazdagabb őssejtforrás, amit jelenleg is elterjedten alkalmaznak, a köldökzsinórvérben levő őssejtek. Ez nem meglepő, ha az évente születő mintegy 130 millió újszülöttet tekintjük. A köldökzsinórvért azonnal, születés után nyerik ki, és az őssejteket sejtfelszíni markerek alapján tisztítják, vagy tisztítás nélkül fagyasztják le a sejteket folyékony nitrogénben, DMSO hozzáadásával.

II-9. ábra: Köldökzsinórvér-őssejtek és magzati őssejtek

II-10. ábra: Őssejt-típusok a köldökzsinórvérben

A köldökzsinórvér-őssejtek transzplantációja esetén természetesen ugyanazok a szabályok érvényesek, mint bármely más szövet transzplantációja esetén: hacsak nem a korábban nyert autológ sejteket használják fel a későbbi regeneratív terápiára. Az utóbbi 36 évben több mint 10 000 beteg több mint 80 fajta betegségét kezeltek köldökzsinórvér-őssejtekkel. Ideálisan a köldökzsinórvér-bank egy nemzetközi adatbázishoz csatlakozik és minden tárolt sejt HLA-tipizálásának adatai hozzáférhetőek. Sajnálatos módon az őssejtek tárolása meglehetősen költséges, így az őssejteknek ez a rendkívül egyszerűen hozzáférhető forrása nincsen a lehetőségekhez mérten kihasználva.

Zsírszövet-eredetű őssejtek. Mostanában terjedt el a zsírszövetből izolált mezenchimális őssejtek alkalmazása. Ugyanúgy, ahogy más differenciálódott szövetek, a zsírszövet is tartalmaz zsírszöveti őssejteket (adipose stem cells, ASC). Ezeket az őssejteket könnyű izolálni (II11. ábra), multipotensek, konzisztens fenotípusos markerekkel rendelkeznek, és egyszerű a genetikai manipulációjuk.

II-11. ábra: Zsírszöveti őssejtek (ASC) izolálása

II-12. ábra: ASC-k immunológiai fenotípusa

Az ASC-k differenciációs potenciálja is meglehetősen széleskörű. A megfelelő faktorok alkalmazásával szívizomsejtek, harántcsíkolt izomsejtek, porcsejtek, csontsejtek, idegsejtek, endodermális és ektodermális sejtvonalak differenciáltathatók belőlük.

Az őssejtek alkalmazása egyre széleskörűbbé válik, ahogy a sejtek növekedésének és differenciálódásának irányítására egyre tökéletesebb módszerekkel kontrollálható.

II-13. ábra: Embrionális és zsírszöveti őssejtek alkalmazása

A sejteket mintegy „újraprogramozzák”, hogy az eredeti génexpressziós mintázat vagy a differenciáció a kívánt irányba módosuljon. Ehhez leginkább szolubilis citokinek, növekedési faktorok vagy sejt-sejt interakciók (pl. tápláló sejtréteg (feeder layer) alkalmazása szükséges. Természetesen e faktorok mibenlétét és az alkalmazás módját a klinikai vagy üzleti célú alkalmazás előtt pontosan azonosítani szükséges. A „tissue engineering” útján előállított szövetek laboratóriumi vagy klinikai alkalmazása nagyon szoros törvényi szabályozás alá esik. Az embrionális őssejtek alkalmazásán kívül GLP (Good Laboratory Practice) és GMP (Good Manufacturing Practice) minőségbiztosítási rendszernek megfelelő kipróbálási és gyártási körülmények szükségesek, ami ezeknek a szöveteknek a kifejlesztését és előállítását rendkívüli módon megdrágítja.

Differenciálódott sejtek. A régi nézet, miszerint a felnőtt szövetek differenciálódott sejtjeinek proliferációs képessége nagyon korlátozott, mostanában megdőlni látszik. Ma már egyre több dedifferenciálódott sejtet alkalmaznak „tissue engineering” célra klinikai alkalmazások kereteiben. A sejtek dediffrenciálódása sok esetben úgy érhető el, hogy az izolált sejteket hagyományos 2 dimenziós módszerrel tenyésztik in vitro, ahol elvesztik eredeti differenciáltsági állapotukat. Gyakran felhasznált sejtek közé tartoznak a fibroblasztok, keratinociták, oszteoblasztok, endothel sejtek, pre-adipociták és zsírsejtek.

A porcsejtek a leggyakrabban alkalmazott sejttípusok közé tartoznak. A következőkben a differenciálódott porcsejtek példáján keresztül mutatjuk be a differenciálódott sejtek „tissue engineering” célokra történő felhasználását. Az emberi porcsejtek izolálása invazív folyamat. A porcot meglehetősen fájdalmas bordabiopszia során, vagy egy nagyizület (leggyakrabban térd) nem terhelt felszínéről nyerik ki. Fontos, hogy a szervezeten kívüli porcsejt-tenyésztés során megfelelő számú egészséges porcsejtet nyerjenek a terápiás felhasználáshoz, ami gondot okozhat, ha a minta már eleve beteg porcból származik. Fontos, hogy a porcsejtek II-es típusú kollagént termelnek, amelyek a proteoglikán komponensekkel együtt 3 dimenziós hálózatot alkotva átszövik a hyalinporcszövet sejtközötti állományát, ezzel biztosítva a szövet mechanikai tulajdonságait, élettani terhelhetőségét. Növekedésben levő egyénekben a porcsejtek termelik az extracelluláris állományt, így terjesztik ki és formálják újra a porszövetet. Az öregedés során a porcsejtek e képessége csökken, csakúgy, mint a megfelelő proliferációs válaszkészség a növekedési faktorokra. Az öregedéssel összefüggő változások így csökkenthetik a porcsejtek képességét arra, hogy fenntartsák a porcszövetet, ami az ízfelszín degenerációját eredményezheti. A porcszövet regenerációjához felhasznált sejteket ezért megfelelő bioreakotrokban kell tenyészteni, hogy később a testsúly terhét viselő ízfelszínre megfelelő mechanikai tulajdonságokkal rendelkező szövetet lehessen beültetni.

Annak ellenére, hogy a differenciálódott porcsejtek a „tissue engineering” útján előállított szövetek egyik legjobban felhasználható forrásai, manapság már szövettenyésztési módszerek autológ, minimális invazivitással járó és könnyen egyénre szabható megoldást kínálnak a sérült porcszövet regenerációjára.