Cseri Julianna (2011)
Debreceni Egyetem
Az intersticiális tér, mint a sejtek belső környezete
Többsejtű szervezetekben a sejtek többsége nem érintkezik közvetlenül a külvilággal, ezek közvetlen környezetét az interstíciális folyadék (nyirok) alkotja.
A nyirok a vérplazmából ultrafiltrációval szűrődik ki. Állandóan recirkulál, mivel az időegység alatt képződött ultrafiltrátum teljes mennyisége visszajut az intravazális térbe (egy része a kapillárisok vénás végén reabszorbeálódik, más részét a nyirokkeringés vezeti el).
A folyamatos recirkuláció biztosítja a sejtműködések optimális belső feltételeit, a belső környezet állandóságát, amit homeosztázisnak is nevezünk. Az állandóság ellen ható tényezők a következők: a sejtek bizonyos anyagokat felvesznek az intersticiális térből, így azok mennyisége csökkenne, míg más anyagokat kiválasztanak, melyeknek a mennyisége növekedne, ha nem lenne folyamatos kicserélődés a vérplazma és az intersticiális folyadék között.
A homeosztázis a következő paraméterek szabályozottságát jelenti:
a testfolyadékok konstans térfogata (isovolaemia)
a testfolyadékok ozmotikus koncentrációjának állandósága (isosmosis)
a hidrogénion koncentráció állandósága (isohydria)
állandó ionösszetétel (isoionia)
a testhőmérséklet állandósága (homoiothermia)
A felsorolt paraméterek értékei fiziológiás körülmények között csak szűk sávban változnak (de azon belül változnak), ezáltal biztosítják az enzimek optimális működését és a sejtanyagcsere zavartalanságát.
A szabályozó mechanizmusok közvetlenül a vérplazma állandó összetételét biztosítják, de ezen keresztül az extracelluláris tér többi komponense is szabályozottá válik, mivel a vérplazma diffuzibilis komponensei számára a kapillárisfal nem jelent gátat, tehát egyensúly alakul ki az extra- és intravazális tér között.