Ugrás a tartalomhoz

Megújuló energia

Dr. Horváth József (2011)

7. fejezet - Az energiafelhasználás környezeti hatásai

7. fejezet - Az energiafelhasználás környezeti hatásai

Az ipari forradalom kezdete óta eltelt csaknem két és fél évszázad alatt az emberiség megterhelte a természeti környezetet. Ez nemcsak a népesség igen jelentős és még ma is gyorsuló növekedésének a következménye, hanem a szakadatlan technikai és civilizációs fejlesztések is módosították és módosítják ma is a természetes környezet állapotát. A környezet megterhelésében meghatározó az energiaellátás. Az energiaellátás környezetre gyakorolt hatásának egyik legfontosabb eleme az, hogy az energetika a természeti környezetből veszi erőforrásait, mindenekelőtt a kimerülő fosszilis és nukleáris energiahordozókat, valamint a megújuló energiákat is. Másik lényeges elem az, hogy az energiaellátás során keletkező szilárd, folyékony és gáz halmazállapotú szennyezőanyagok a természeti környezetbe (talajba, levegőbe, tengerekbe, stb.) kerülnek vissza, megterhelve azokat.

Az energia és a környezet közötti kapcsolatot különösen ez utóbbi folyamat alakította mind a környezetvédők, mind az energetikusok körében. Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy minden környezeti terhelés egylényegű, azaz egyszerre valósítja meg a környezet terhelését a természeti erőforrások elvételével és átalakításával, a környezeti tér felhasználásával és a különböző szennyezőanyagok kibocsátásával. Ezért minden környezeti terhelés csillapítása csak a három feltétel egyszerre történő kielégítése esetén valósítható meg [7.1].

A meglévő hő- és atomenergetikai létesítmények, valamint a megújuló energiaforrásokat hasznosító létesítmények is meglehetősen nagy telephely igényűek, és ugyancsak nagy területet foglalnak el a primer energiahordozók kitermelő, feldolgozó, és a hulladék elhelyezésére szolgáló létesítmények is.

A lakosság elsősorban a globális felmelegedést előidéző üvegházhatású gázok kibocsátását tekinti a legfontosabb környezeti kérdésnek, és fél a globális éghajlatváltozástól. A légtér globális felmelegedésében így az energetika az egyik előidéző tényező.

Azonban az éghajlatváltozás esetében is a három terhelés párhuzamos könnyítéséről van szó. Ennek értelmében csak egyik feladat az üvegházhatású gáz kibocsátás csökkentés, amely nem valósulhat meg a természeti erőforrás-felhasználás, és a térfelhasználás mérséklése, átalakítása nélkül.

Magyarázatként szolgáljon, hogy az üvegházhatású gázkibocsátás azért módosítja a légkör összetételét, mert azok nyelői bioszféra léptékben beteltek. A megváltozott bioszféra szolgáltatás oka, hogy az ember meggondolatlan anyag és energia-áramlások létrehozásával felborította az anyag és energiaáramlások tér-idő dinamikáját. Ezzel megbolygatta a biogeokémiai ciklusok kialakult önszabályozó rendszerét. A felszín struktúrájának, ezzel funkciójának megváltoztatása okán (térszerkezeti változások) megváltoztatta a felszín éghajlat-alakító hatásait. Megváltozott a felszín vegetációs borítása, a borítás milyensége, s időbeli lefutása, megváltozott a felszín sugárzási-elnyelési tulajdonsága, a vízháztartásban, a mikro- és mezoklíma alakításában betöltött szerepe. A bioszférában az ember által kialakított strukturális változások szükségszerűen hozzák magukkal a funkcionális változásokat (új struktúrához új működés tartozik), az ember pedig arról álmodozik, hogy a strukturális változások ellenére képes megőrizni a számára megszokott funkciót.

A föld felszínében (térszerkezetében) okozott változásokat tehát legalább egyenrangú terhelésként kell kezelni az üvegházhatású gáz kibocsátással, amennyiben választ szeretnénk adni az éghajlatváltozásra. Az állandóan fogyásban lévő természetes vegetáció az üvegházhatású gáz kibocsátással vetélkedő terhelés, amelyek ráadásul egymás hatását erősítik. Az üvegházhatású gázkibocsátásra módosuló éghajlat rontja a biomassza produkció esélyeit, ezzel csökkenti annak szénmegkötő szerepét. Az emberi beavatkozások hatására a kiterjedésében csökkenő természetes vegetáció nem képes lépést tartani a növekvő szén-mobilizációval.

A terhelések szempontjából fontos kérdés, hogy ne csak a közvetlen terhelőket (értsd: üvegházhatású gázok) tekintsük annak, hanem azokat is, amelyek kerülő úton vezetnek a helyzet romlásához. A kibocsátások bármilyen természetes és természetidegen anyag lehet. A környezetet nemcsak toxikus anyagokkal, de egyébként nem toxikus anyagok túlzott kibocsátásával is terhelhetjük. Pontosan erre mutat rá a szén-dioxid története. Az éghajlatváltozás esetén csábító, hogy csak az üvegházhatású gázokkal foglalkozzunk, s más kibocsátásokkal nem. Ugyanakkor más kibocsátások toxikus voltuk miatt csökkentik a környezeti szolgáltatásokat. Jó példa a kéndioxid, amely a savas ülepedés miatt rendez át egy sor környezeti folyamatot, amelynek hatására csökken a produkció, vagy éppen letális hatások jönnek létre (pl. erdőpusztulás). Ez közvetetten hat az éghajlatváltozásra, az ökoszisztéma-szolgáltatások módosításán keresztül.

A természeti erőforrások elvétele olyan terhelés, amely a biogeokémiai ciklusok tér-idő eloszlását, s a kialakult egyensúly-közeli állapotokat zavarja meg. Az ember belenyúl a kialakult eloszlásokba, s új eloszlásokat hoz létre. Pl. koncentrál bizonyos anyagokat, másokat éppen szétszór a térben, átalakít anyagokat, s más formába hoz. Olyan anyagokat is kibocsát, amelyekkel nem tudnak a kialakult folyamatok mit kezdeni.

A terület-felhasználásból származó terhelések a természetes térszerkezetre nehezedő tevékenységek. Ezek sokfélék lehetnek:

  1. Építési tevékenységek, amelyek legtöbbször a terület irreverzibilis elvételét jelentik. Ilyen tevékenységek: „betonozás”, infrastruktúrákkal, településekkel, ipartelepekkel történő terület lefedés.

  2. Reverzibilis területhasználat, amely kisebb-nagyobb mértékben átalakítja az eredeti ökológiai feltételeket, de megtartja a lehetőségét annak, hogy az eredeti folyamatok regenerálódjanak. Mezőgazdasági, erdőgazdasági, zöldfelületi tevékenységek tartoznak ide. Az eredeti vegetációhoz képest általában csökken az ökoszisztéma nem anyagi szolgáltatása, pl. egyensúly-közeli folyamatok fenntartásában játszott szerep, míg ennek kárára nő az elvehető produkció.

  3. Fölösleges igénybevétel, a területen megvalósuló olyan tevékenység, amelynek nincs társadalmi haszna. Ilyen a parlagterületek égetése, technikai sportok űzése.

  4. Hatásterületként történő használat. Az ökoszisztéma-szolgáltatás akkor is csökkenthető, ha közvetlenül nem folyik közvetlen tevékenység, de a szomszédságában folyó tevékenység kihatása átalakítja a területen megvalósuló folyamatokat.

Az üvegházhatású gáz kibocsátások 75%-a az energia szektorhoz köthető. Ebbe beleértik a villamos-energia-, hő- és ipari termelés számára termelt energiát, valamint a közlekedési és egyéb ágazatok energiafelhasználását.

A statisztikai adatok azt mutatják, hogy a rendszerváltást követő radikális visszaesés óta folyamatosan növekszik az energiafelhasználás. Az ország közvetlen, anyagjellegű és nem energetikai felhasználás nélküli energia-felhasználása például 1995 óta átlagban évi kb. 2 %-kal nőtt, és 2005-re meghaladta az 1990-es szintet. A villamosenergia-ipar is átlagban évi 2 % bruttó villamos energia fogyasztás-növekedéssel és hasonló mértékű csúcsigény-növekedéssel számol, de legfrissebb publikációkban már ennél nagyobb mértékű és gyorsuló ütemű növekedést alátámasztó trendekről számol be (összehasonlításképpen az elmúlt egy évtizedben a villamos energia felhasználás növekedése évi 1,5 % alatt volt).

Magyarországon a 2004-es statisztikák alapján 3,75 millió háztartás működik, ezek energiafelhasználása a teljes primerenergia-fogyasztás 38 %-át teszi ki. Az ebből származó üvegházhatású gáz kibocsátás a hazai kibocsátás kb. egyharmadát jelenti. Ezért minden, a háztartási szektorban megtakarított kibocsátás nagyjából harmada országos kibocsátás-csökkentésként is megjelenik. A lakossági és kommunális szektor nemcsak azért érdemel különös figyelmet, mert a végfelhasználói kibocsátások legnagyobb szegmenséért felelős, hanem azért is, mert e kibocsátások folyamatosan nőttek az elmúlt években (1998-hoz képest - a közlekedésből származó kibocsátás nélkül - mintegy 20 %-kal). Ugyanakkor az eddigi és jelenlegi kibocsátás-csökkentést célzó intézkedések, szakpolitikák a lakossági szektort kis részben, sőt alig érintették.

A lakossági és közszféra primerenergia fogyasztása 38 %, s ez a üvegházhatású gáz kibocsátás 33 %-áért felelős, növekvő a kibocsátási trend, 1998-hoz képest 20 %.

Az ipar energiafelhasználása 1990 és 1997 között jelentős mértékben (40 %) csökkent, azóta állandónak tekinthető, az utóbbi években kis mértékű növekedés figyelhető meg. 2005-ben e szektor közvetlen energiafelhasználása 275 PJ volt, ami a teljes közvetlen felhasználás több mint 30 %-a. Az energiafelhasználás tüzelőanyag-szerkezete ebben a szektorban a legváltozatosabb, azaz kevésbé érvényesül a földgázfogyasztás más szektorokban megfigyelhető dominanciája. Ezért az ipar energiafelhasználásának arányát némileg meghaladó mértékben, mintegy 34 %-ban felelős az összes üvegházgáz kibocsátásért.

A közlekedési ágazat részesedése Magyarországon a közvetlen energiafogyasztás alapján 21%-os; ha a járulékos, támogató rendszerek energiafelhasználását tekintjük, akkor 36 %-os részarányt képvisel a teljes energiafelhasználásban, így az egyik legjelentősebb összetevője a magyar energiafelhasználásnak. Emellett a világtrendekhez hasonlóan nálunk is rendkívül dinamikusan nő a közlekedési ágazat energiaigénye.

Az üvegházhatású gáz kibocsátások a statisztikában szereplő valamennyi ágazatban külön-külön is csökkentek, kivéve a közlekedési ágazatot, ahol 27,5 %-os növekedés volt tapasztalható. Ezzel a közlekedési kibocsátások aránya az összes kibocsátáson belül 1980 és 2004 között 9,4 %-ról 19,2-re növekedett.

A közlekedési kibocsátásokat tekintve fontos tendencia a közlekedésben végbemenő struktúraváltozás: a tömegközlekedéstől az egyéni közlekedés felé, valamint a vasúti áruszállítástól a közúti szállítás felé – vagyis a jóval energia- és kibocsátás igényesebb módok irányába. (Itt lehet tetten érni, hogy mennyire nincsenek összehangolva a különböző stratégiák és a fejlesztéspolitika).

A közlekedés technikai fejlődésének köszönhetően jelentősen csökkent a fajlagos szennyezőanyag- kibocsátás, azonban az állomány és a futásteljesítmény növekedése ezt az eredményt sajnálatosan felemészti.

Az éghajlatváltozás az egyik legsúlyosabb probléma, amelyre az emberiségnek megoldást kell találnia. Az Európai Unió azon munkálkodik, hogy globális megállapodás jöjjön létre az üvegházhatású gázkibocsátás csökkentésének kérdésében. Az EU rengeteget tesz azért, hogy jó példával járjon elől. Mérföldkőnek számít e küzdelemben az az átfogó kibocsátáscsökkentési intézkedéscsomag, melyet 2008 decemberében fogadtak el az Unió vezetői. A csomag azt hivatott elérni, hogy 2020-ra az EU tagországai legalább 20 %-kal kevesebb üvegházhatású gázt bocsássanak ki (az 1990-es szinthez képest), a teljes energiaszükséglet 20 %-át megújuló energiából fedezzék, energiafogyasztásukat pedig 20 %-kal csökkentsék (ahhoz a szinthez képest, amellyel a jelenlegi fogyasztási trendek folytatódása esetén számolni kellene). A megújuló energiaforrások térnyerésének elősegítése érdekében az uniós tagállamok azt is célul tűzték ki maguk elé, hogy 2020-ra a közlekedési és szállítási ágazat üzemanyag-szükségletét 10 %-ban bioüzemanyagból, villamos energiából vagy hidrogénből fedezzék.

Az éghajlatváltozás megfékezését célzó uniós stratégia sarokkövét a kibocsátáskereskedelmi rendszer jelenti, mely jutalmazza a szén-dioxid-kibocsátásukat csökkentő vállalatokat, és bírságot ró ki azokra, melyek túllépik a megengedett határértékeket.

A 2005-ben bevezetett rendszer alkalmazási köre mintegy 12 000 gyárra és üzemre terjed ki, melyek együttesen az EU szén-dioxid-kibocsátásának hozzávetőleg a feléért felelősek. A szén-dioxid az a gáz, mely a leginkább felelőssé tehető a globális felmelegedésért.

A rendszer keretében az uniós tagállamok kormányai határértékeket állapítanak meg az energiaigényes iparágak szén-dioxid-kibocsátása tekintetében. Példaként említhető a villamosenergia-termelés, az acél-, illetve a cementgyártás. Ha az említett ágazatokban működő vállalatok a számukra meghatározott kvótát túl kívánják lépni, az energiahatékonyabb cégektől fel nem használt kibocsátási egységeket kell vásárolniuk.

A jövőben az EU a rendszert más ágazatokra – köztük a légiközlekedési szektorra és a petrolkémiai iparra – is kiterjeszti. Az uniós tagállamok a kibocsátás ellensúlyozása érdekében kibocsátási egységeket vásárolhatnak olyan Európai Unión kívül indított projektekből, melyek a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését célozzák.

7.1. Levegőtisztaság-védelmi hatások

Az energiaellátás ökológiai hatásai rendkívül sokrétűek. Az energetikai környezetszennyezők hatnak a légtérre, az élővizekre, a talajra, és az élőszervezetekre is. Ebben a fejezetrészben csak az energiaellátás rendszerében jelentős környezeti hatással járó légtér szennyeződéseket vizsgáljuk meg . Ezek a légtér szennyezőanyagok az energiatermelés és –átalakítás során az egyes tüzelőanyagok égése során keletkeznek, de ide tartozik az energiafogyasztás rendszerébe tartozó közlekedés eredetű légtér szennyezőanyagok kibocsátása is.

Az energetika által kibocsátott légszennyezőanyagok kiterjedésüket és hatásukat tekintve a helyi és regionális hatást kifejtő lokális légszennyező anyagokra, illetve a globális légszennyező anyagokra oszthatjuk.

A lokális légszennyezés egyik meghatározó eleme a kibocsátott légszennyezőanyagok mennyisége (emissziója). A kibocsátás következtében a kibocsátás környezetében megnő a szennyező anyagok légköri koncentrációja (immissziója). A helyi immissziót nemcsak a szennyezőforrás emissziója, hanem a szennyezők légköri terjedési viszonyai (a forrás magassága, a szélirány, a szél terjedési sebessége, stb.) is befolyásolják.

A lokális szennyezőanyagok kibocsátott mennyisége megfelelő technikai eszközökkel és technológiai eljárásokkal csökkenthetők, valamint a különböző berendezésekből kibocsátható szennyezőanyagok fajlagos értékeire környezetvédelmi előírások, határértékek tehetők. Az előírások, határértékek betartásának be nem tartása az érintett tevékenység megszüntetését is jelentheti szélső esetben.

A nagytávolságú hatások miatt nemzetközi kötelezettség is a légszennyezés folyamatos csökkentése. A nagy távolságra jutó, határokon átterjedő légszennyezés csökkentésére 1979-ben Genfben Nemzetközi Egyezmény született, amelynek Magyarország is részes fele. A keretegyezményben foglalt célok elérését számos későbbi jegyzőkönyv szolgálja. A jegyzőkönyvek előírásai és az Európai Unió vonatkozó irányelvei alapján dolgozták ki a magyar jogszabályban (7/2003.(V.16.) KvVM-GKM együttes rendelet) megjelenő, 2010-re vonatkozó országos összkibocsátási határértékeket.

Az előírás szerint Magyarországon 2010-ig a kén-dioxid kibocsátást 50 %-kal, a nitrogén-oxid kibocsátást 17 %-kal, az illékony szerves anyag (VOC) kibocsátást 33 %-kal, az ammónia kibocsátást pedig 27 %-kal kell csökkenteni az 1990. évi szinthez képest. A 7.1 táblázat a legfontosabb légszennyező anyagok összes évi kibocsátását mutatja 2002-2008 között [7.2].

7.1. táblázat - Magyarországi légszennyező kibocsátások 2002-2008 között. [7.2]

Szennyezőanyag (kg)2002200320042005200620072008
1 - Kén-oxidok ( SO2 és SO3 ) mint SO2215 983 748210 021 884125 919 73018 540 54214 881 99017 313 69617 313 040
100 - METÁN954 7663 237 304137 266183 56378 32081 6767 035 538
13 - Kén-dioxid (SPECIFIKUS)709 01827 467334 295856356 251324 408346 237
2 - Szén-monoxid73 195 63285 681 44659 889 08647 369 20951 361 22751 125 80847 170 927
211 - DIKLÓR-DIFLUOR-METÁN< 0,52719013812511197
242 - TRIKLÓR-FLUOR-METÁN< 0,531< 0,5< 0,5< 0,5< 0,5
3 - Nitrogén oxidok ( NO és NO2 ) mint NO263 709 54957 352 08950 547 81151 397 54633 293 61936 041 41643 795 260
581 - Dinitrogén-oxid2 3074 0125 812 0895 453 7634 501 6862 854 38520 082
7 - Szilárd anyag15 619 77712 054 49210 739 5955 816 1645 571 0324 606 1994 206 449
98 - PM10 (Szálló por szemcse-átmérő 10 mikron alatt)21820722663223996596
999 - SZÉN-DIOXID28570504744412965985914773460941541373761414479945825584065902128052069773100

Valamennyi jelentős légszennyezést okozó tevékenységnek 2007. október végéig meg kellett felelni a legjobb elérhető technika követelményeinek, nem léphetik túl a jogszabályban előírt kibocsátási határértéket.

Mivel a légszennyezés átterjed a határokon, a magyarországi környezet állapotára pozitív hatással bírhat, hogy a szomszédos államok közül több szintén a közösségi előírásokat érvényesíti. Ezek között szerepel a határokon átnyúló problémák megoldására a kapcsolat felvételi és közös intézkedési kötelezettség is.

A legfontosabb lokális szennyezőanyagok a szálló por, a kéndioxid, és a nitrogénoxidok.

  • A szálló por a levegőben szuszpendált szilárd és /vagy folyékony részecskék elegye [7.3]. A szálló port két nagy csoportra lehet bontani szemcseméret alapján: a 10 mikrométer átmérőjű szemcséket durva részecskéknek (PM10) nevezik, ezek a szemcsék lejutnak az alsó légutakba. A 2,5 mikrométernél kisebb átmérőjű, „finom” porszemcsék (PM2,5) alkotják a belélegezhető frakciót, ezek lejutnak a tüdő léghólyagocskákba. A PM2,5 porfrakció másodlagosan keletkezett aeroszolokból, égési termékekből, és kondenzálódott szerves vagy fém részecskékből áll, és a szálló por mutagén hatásáért, valamint savasságáért felelős.

    A PM10 frakció a talaj eróziójából, valamint az utak kopásából és ipari tevékenységből származó részecskéket tartalmaz. A PM10/PM2,5 arány függ az egyes területeken az ipari tevékenység típusától, a fűtőanyagtól, a földrajzi és időjárási viszonyoktól. Európában a szulfát és a szervesanyag a két fő szálló por komponens, ami végül is meghatározza az évi átlagos PM10 és PM2,5 tömegkoncentációját. Az egészségkárosító hatásokkal kapcsolatos emisszió források a kipufogó gáz és a széntüzelés. A szél fújta inert por - nagyobb szemcsemérete miatt – kevésbé károsítja az egészséget.

    A szálló por koncentráció rövid távú emelkedése izgatja a nyálkahártyákat, köhögést és nehézlégzést válthat ki. A tüdőben felszívódva gyulladásos folyamatot indíthat el, aminek következtében növekszik a vér alvadékonysága, vérrögösödés léphet fel. Növekszik az asztma és a krónikus légcsőhurut fellángolások miatti orvoshoz fordulás, illetve a szív-érrendszeri megbetegedések száma. A levegőhigiénés index legmagasabb, „veszélyes” kategóriájában az összes halálok miatti halálozás is növekedhet.

    A kültéri levegő szálló por tartalmának hosszú távú hatásai a következők: a várható élettartam jelentős csökkenése a szív- és érrendszerei, a légzőszervi betegségek, valamint a tüdőrák miatti halálozás növekedése következtében. Irodalmi adatok támasztják alá, hogy a közlekedés eredetű levegőszennyezés (magában foglalva a szálló por szennyeződést is) a forgalmas utak mentén élő lakosság körében nagyobb mértékben fejti ki a káros hatásokat. Meg kell jegyezni, a szálló por még a legalacsonyabb koncentrációban is káros.

    Egy tanulmány szerint a szálló por (PM10) koncentrációja egészségügyi szempontból az összes légszennyező anyag közül jelenleg a legnagyobb problémát jelenti[7.4]. A tanulmány számításai szerint Magyarországon évente körülbelül 15 865 ember hal meg a PM10-légszennyezés miatt, ami kiemelkedően magas Európában (ld. az 7.1. ábrát!). E tekintetben a vizsgált 38 országban csak Szerbia és Montenegro, valamint Bulgária és Ciprus „előz meg” minket. Ezek az emberek nálunk átlagosan csaknem 10 évvel tovább élhetnének, ha nem sújtaná őket a részecske-szennyezés. Ez azt jelenti, hogy minden évben 153 000 életévet veszítünk. A felmérés szerint a PM10- szennyezettség miatti életvesztés tekintetében – a lakosság számához viszonyítva – Magyarországon a legrosszabb a helyzet, ráadásul nem csak az EU-ban, de a 38 vizsgált európai ország között is.

    7.1. ábra - A PM10 szennyezés miatti elhalálozások száma 2005-ben (1 millió lakosra vetítve) [7.3]

    7.1. ábra. A PM10 szennyezés miatti elhalálozások száma 2005-ben (1 millió lakosra vetítve) [7.3]


    Magyarországon a 14/2001. (V.9.) KöM-EüM-FVM együttes rendelet a „légszennyezettségi határértékekről, a helyhez kötött légszennyező pontforrások kibocsátási határértékeiről” szabályozza az egyes technológiákra vonatkozó eljárás specifikus technológiai kibocsátási határértékeket és egyéb előírásokat. E technológiákból kikerülő, a mellékletben nem szereplő légszennyező anyagokra az általános technológiai kibocsátási határértékeket kell alkalmazni. Az egyedi kibocsátási határértékeket - jogszabályban meghatározott esetekben - a környezetvédelmi hatóság határozatban állapítja meg.

    A hatályos uniós (és magyar) jogszabályok szerint a PM10-szennyezés egy évben legfeljebb 35 napon haladhatja meg az egészségügyi határértéket (50 mikrogramm/köbméter). Számos országban előfordul határérték-túllépés, de ennek mértéke Magyarországon a legmagasabbak közé tartozik.

    Bár az erőművi kibocsátott por mennyisége az elmúlt időszakban jentősen csökkent elsősorban a széntüzelés csökkenése és a szénhidrogén tüzelések növekedése, valamint a széntüzelési erőművekbe beépített korszerű porleválasztók beépítése révén, még mindig jelentős az energetika ipar por kibocsátása. A kisméretű szálló por (PM10) országos kibocsátása a 90-es évek elejétől közel felére mérséklődött, eleinte erős, később csökkenő ütemben. Országos szinten még mindig az ipar, az energiatermelés és a lakosság a fő porszennyező, de a közlekedési szektor részesedése folyamatosan nő, és a települési levegőminőségben - a kibocsátás helyi jellege miatt - meghatározóvá vált. Meg kell jegyezni, hogy napjainkban egyre nagyobb figyelmet kap ez a szennyezőanyag. Kutatási eredmények igazolták, hogy egészségügyi hatása sokkal komolyabb, mint korábban gondolták. Hazai szabályozás még nem készült a 2,5 mikron alatti szálló por koncentrációra, pedig az egészségügyi hatása még veszélyesebb a 10 mikron méretű szálló pornál.

  • A gázalakú légszennyezők egyike a kén-dioxid kibocsátás.

    A kén-dioxid (SO2) elsősorban a ként tartalmazó fosszilis tüzelőanyagok elégetésekor keletkezik.

    A kén-dioxid környezet-egészségügyi hatásai már régóta ismertek [7.3]. A magas koncentrációjú kén-dioxid belégzése esetén a légutak görcsös állapota alakul ki. Az asztmában szenvedők hevesebben reagálnak, mint az egészséges emberek. A kén-dioxid növeli izgatja a légzőrendszert, hörgő összehúzódást és csökkent tüdőfunkciót okoz.

    Fő kibocsátó az energia ipar, széntüzelés és a közúti közlekedés Az elmúlt közel 20 évben az ipar által kibocsátott kéndioxid mennyisége számottevően csökkent, mivel ez a szennyezőanyag főként az energiatermeléshez, fűtéshez köthető. A gazdasági szerkezet átalakulása, az energiaigényes ipari tevékenység visszaesése eredményezett látványos emisszió csökkenést a 80-as évek vége és a 90-es évek közepe között. Ezt követően az eredmények már a tudatos beavatkozás következményei. Az Európai Unió által támasztott szigorú környezetvédelmi követelmények rákényszerítették a légszennyezéssel járó tevékenységek üzemeltetőit a kibocsátások hatékony csökkentésére.

    Az energiaipari létesítményekben jelentős fejlesztéseket hajtottak végre az 1998-2006. közötti időszakban, amelynek eredményeként az évenkénti kén-dioxid kibocsátás közel 500 kt-val, az 1998-as szint 20 %-ra csökkent.

    Igen nagy hatással volt a szennyezőanyag kibocsátásra az üzemanyagok és tüzelőanyagok minőségében bekövetkezett pozitív változás is. A kőolajiparban végrehajtott nagy volumenű fejlesztések lehetővé tették, hogy Magyarországon 1999. április 1. után megszűnt az ólmozott benzin forgalmazása, így a korábban komoly problémát jelentő közlekedés eredetű ólom kibocsátás nem terheli környezetünket. Az üzemanyagok kéntartalmára vonatkozó előírások is folyamatosan szigorodnak. 2005-től a megengedett maximális mennyiség a benzinekben és a gázolajokban egyaránt 50 ppm. 2009-től valamennyi EU tagországban kizárólag max. 10 ppm kéntartalmú üzemanyagot lehet forgalmazni. A nem közlekedésben használt tüzelőanyagok kéntartalmát is jogszabályban előírt határérték korlátozza. Ez szintén hozzájárult az energiatermelésből, fűtésből származó kén-dioxid kibocsátás csökkenéséhez.

  • Egy másik fontos légszennyező a nitrogénoxid kibocsátás.

    A nitrogén-oxidok (NOx) elsősorban a járművek üzemanyagának égéstermékeiből származnak, valamint az energia-termelésből és a fűtésből [7.3]. A külső légtérben a nitrogén-monoxid (NO) gyorsan átalakul NO2-vé a légkörben jelenlévő oxidáló anyagok hatására. Az NO2 koncentráció a közlekedés eredetű légszennyezés indikátor paramétere. Az Európai Unióban az NOx kibocsátás több mint fele közlekedés eredetű, ez az arány még magasabb lehet a nagyvárosokban, Magyarországon 2000-ben 59 %.

    A nitrogén-dioxid irritáló hatású gáz. A nitrogén-dioxid és a többi légszennyező (szálló por és ózon) közötti összefüggés összetett, emiatt nagyon nehéz értékelni az NO2 elkülönített hatását az epidemiológiai vizsgálatokban. Emiatt az NO2 egészségi hatásait elsősorban állatkísérletek eredményei alapján határozták meg. A nitrogén-dioxid és reakciótermékei csökkent tüdőfunkciót és különféle légzőszervi tünetek kockázatának növekedését okozzák. Rendkívül magas koncentrációi esetén a légutak összeszűkülnek mind az asztmás, mind a nem asztmás egyéneknél.

    Az asztmásak ugyanakkor érzékenyebbek a nitrogén-dioxidra, mint az egészségesek. Kimutatták, hogy a forgalmas utak mentén élők között többen válnak asztmásokká. A nitrogén-oxidok magas koncentrációja valószínűleg hozzájárul a szív és tüdő betegségeihez, továbbá csökkenti a szervezet ellenálló képességét a légúti fertőzésekkel szemben.

    A nitrogén-oxidok (NOx) kibocsátása nem változott olyan jelentős mértékben, mint a kén-dioxid emisszió. Ennek oka pedig az, hogy míg az ipari NOx kibocsátások csökkentek, a közlekedési emisszióknál egy enyhe, de folyamatos emelkedés tapasztalható. 2006-ban az országos NOx szennyezés több, mint 60 %-a már a közlekedésből származott.

  • A talajközeli ózon másodlagos szennyező, mely elsődleges szennyezőanyagokból fotokémiai úton képződik [7.3]. A kiindulási szennyezőanyagok közé tartoznak a nitrogén-oxidok és illó szerves vegyületek, valamint az oldószerek. A nitrogén-oxidokból napsugárzás hatására ózon képződik, ami a fotokémiai szmog egyik indikátor paramétere.

    Az ózon kellemetlen szagú, izgatja a szemet és a légzőszervek nyálkahártyáját, súlyosbítja a krónikus betegségeket, elsősorban a hörghurutot és az asztmát. Egészséges embereknél is a hosszabb ideig tartó fizikai munka jelentősen csökkenti a tüdőfunkciót, amit émelygés, hányinger, köhögés, mellkasi fájdalmak kísérhetnek. Az ózon a légzőszervek gyulladását is kiválthatja. Pollen allergiás betegek tüneteit jelentősen súlyosbíthatja a magas ózon koncentráció.

    Európában az elmúlt tíz évben leginkább az ózon (O3) és – kisebb mértékben – a nitrogén-dioxid (NO2) koncentrációja emelkedett, azaz az oxidánsok mennyisége nőtt a levegőben. Ezeknek az anyagoknak a jelenléte rákkeltő, irritáló anyagok képződését eredményezi a városi levegőben. Az egészségügyi határértéket túllépő szennyezést jellemzően a dél-európai országokban mértek, de sajnos Magyarországon is jelentős mértékű volt az ózonszennyezettség. Az ózon miatti életvesztés szempontjából hazánk az ötödik legrosszabb helyen áll Európában – Görögország, Andorra, Ciprus és Horvátország után. Tehát az EU-ban a harmadik legrosszabbak vagyunk, még Olaszországban és Spanyolországban is kisebb az egy millió főre jutó életvesztés. Az ózon forrása 45 százalékban a közlekedés, 19,8 százalékban az energiatermelés, 13,6 százalékban az ipari kibocsátások és 6,4 százalékban a mezőgazdaság. Uniós kutatások szerint határérték feletti ózon-kitettség esetén 30 százalékkal nagyobb esélyünk van tüdőbetegségben meghalni. Érdekes módon viszont 2008-ban 10 év után a legkisebb ózonkoncentrációt mérték Európában. A 7. 2. táblázatban az indirekt üveghatású gázok kibocsátásának a trendjét mutatja Magyarországon, amely a legfrissebb jelentés adatait tartalmazza [7.4].

    7.2. táblázat - z indirekt üvegházhatású gázok kibocsátási trendje [7.4]

    Indirekt gázok (Gg)19851986198720002005200620072008
    NOx262,5264,2264,9185,08203,15202,44185,43170,58
    CO931,1 - - 592,66588,2594,31576,7570,34
    NMVOC232,0263,0228,0166,01176,23186,71167,68169,65
    SO21403,61361,81285,3488,96146,65123,1198,59106,73

    Az NOx, CO és NMVOC gázokat azért nevezzük indirekt gázoknak, mert közvetve, másodlagos hatások révén befolyásolják (csökkentik vagy növelik) a légkör melegedését. A nitrogén-oxidok, a szén-monoxid és a (nem metán) illékony szerves vegyületek kémiai folyamatok révén elősegítik az ózonképződést, az ózon pedig üvegházhatású gáz. A kén-dioxidból olyan kis lebegő részecskék (aeroszolok) alakulnak ki, amelyek befolyásolják a légköri sugárzási viszonyokat.

    A szén-monoxid (CO) színtelen és szagtalan, redukáló hatású gáz [7.3]. A szénvegyületek tökéletlen égése során, elsősorban belsőégésű motorokban keletkezik. A közlekedés okozta légszennyezés indikátor paramétere.

    A szén-monoxid gyengíti a vér oxigénszállító képességét, oxigénhiányos állapot kialakulását okozhatja. A szén-monoxid mérgezés tünetei a fejfájás, hányás, súlyos esetekben eszméletvesztés és halál - bár a rövid ideig tartó expozíció hatása visszafordítható. Az idült hatások tünetei: fejfájás, szédülés, álmatlanság, szívtáji fájdalmak, idegrendszeri tünetek, a szívinfarktus gyakoriságának növekedése.