A komposztálás az ember legősibb hulladék újrahasznosító eljárása (Már I. e. 2350-ban Akkád – Mezopotámiában is alkalmazták).

Már 4000 éve Kínában törvény született, mely előírta a hulladék alkalmazását a talaj termékenység fenntartásában.

2000 éve Columella, római író, politikus mezőgazdasági tankönyvében „receptet” adott meg a jó komposzt elkészítéséhez.

A X-XI. században már részletesen ismereték a komposzt készítés technikáját.

A XIII. században angol apátságok szabályzatban írták elő a kötelező komposztálást.

Hollandiában, az 1500-as években élénk trágyakereskedelem alakult ki.

Az 1850-es években a műtrágyák használata miatt a komposzt visszaszorult.

1856-ban Erelyn vizsgálatokkal alátámasztja, hogy többféle alapanyagból a komposzt jobb minőségű lesz.

A komposztálás módszerét végül több kutató együtt dolgozta ki:

Howard (1931-1940) kidolgozta az Indore módszert, melynek lényege, hogy az állati, növény anyagokat váltogatva, rétegesen rakják halomba, forgatják, a nedvességét szennyvízzel pótolják.

Roolale (1942) továbbfejleszti a módszert, ő már kőzetpor adagolását javasolt a keverékhez, valamint a szerves anyagok aprítását.

Magyarországon Herke Sándor és Zucker Ferenc voltak a komposztálás úttörői. (Alexa- Dér, 2001.)

A komposztálás talajbiológiai szempontból a korhadással azonosítható folyamat, mely során a szerves anyagok aerob mikroorganizmusok segítségével mineralizálódnak, illetve bizonyos hányaduk humifikálódik.

Végterméke a komposzt, mely nem más, mint a stabilizált (humifikált) szerves anyag, ásványi tápanyagok és mikrobiális termékek (fermentumok) összessége.

3.1. ábra - A szerves anyag lebomlásának folyamata