Ugrás a tartalomhoz

Talajvédelem

Dr. Farsang Andrea (2011)

A „100 pontos” rendszer

A „100 pontos” rendszer

Mindezen hiányosságokat kívánja orvosolni a Fórizsné, Máté és Stefanovits által kidolgozott „100 pontos” rendszer, mely az Aranykorona-rendszer felváltására kidolgozott, tudományos, talajtani ismeretekre építő módszerként jelent meg az 1970-es években. A rendszer összetevői: talajértékszám + termőhelyi értékszám + közgazdasági tényezők.

A természeti viszonyokat kifejező talajértékszám, valamint termőhelyi értékszám a földértékelésnek csak egyik oldala, a másik pedig a közgazdasági tényezőket kifejező értékszám. Csak e kettő együttesen képes a föld valós értékét egészében kifejezni (Stefanovits et al, 1999).

A talajértékszám érzékelteti a talaj termékenységét, amely 1-től 100-ig terjedő pontértékkel közelíti meg a talajminőségben fennálló különbségeket. Ahhoz azonban, hogy a természeti viszonyok összességének hatása kifejezésre jusson, a talajértéken kívül az éghajlati, a domborzati és a hidrológia viszonyok számba vételére is szükség van. Ezek együttesen a termőhelyi értékszámot adják meg. A talajértékszám meghatározásának célja a talajtermékenységben fennálló viszonylagos különbségek kifejezése, éspedig azon termékenységi szinten, amelyet a fogatos szántáson és az istállótrágyázáson alapuló növénytermesztés képviselt. Ez az állapot a talajok alaptermékenységének felel meg (Fórizs J.-né, Máté F., Stefanovits P. 1971).

A különböző termékenységi szintek értelmezéskor a szakemberek abból indultak ki, hogy ezek az emberi tevékenység különböző mértékű és irányú hatásának eredményeként alakulnak ki, és ennek alapján különböztethetők meg.

A természetes termékenység egyrészt a természetes növénytakaró által produkált szervesanyag-tömeget, a biomasszát jelenti, amely kifejezhető g/m2-ben egy évre vonatkoztatva, másrészt mezőgazdasági számításokban az ősi növénytakaró felváltása után az első szántóföldi növény által elért termést vagy terméseket (Stefanovits et al, 1999).

Az alaptermékenység vetésforgó gazdálkodás keretében, istállótrágyázással mint tápanyag-utánpótlással és sekély vagy középmély fogatos szántással nyert termeléssel jellemezhető. Ez az állapot jellemezte a talajok termékenységét az 1930-as évekig.

Aktuális termékenység a jelenleg általánosan használt műtrágyaféleségek mindenkori adagjai, a talajviszonyok által megkívánt talajművelés és az esetleges talajjavítás alkalmazásával elért tényleges termések többéves átlaga, mind szárazgazdálkodás esetén, mind pedig öntözött viszonyok között.

Az optimális termékenység azt az átlagtermést jelenti, amely az összes gazdaságosan alkalmazható és a terülten indokolt melioráció alkalmazásával érhető el.

Potenciális termékenység az a többéves termésátlag, amely jelenlegi ismereteink szerint az adott viszonyok között eredményesen alkalmazható meloratív eljárások összességének bevezetésével érhető el (Stefanovits et al, 1999).

A talajértékszám meghatározásának alapja a talajok altípusa, a végleges talajértékszám kialakításakor pedig az egyes változatok, az egyszerűen mérhető talajtulajdonságok képezik a korrekciók alapját. Az altípus szerint szabják meg a talajpont érték alsó illetve felső határát, a változati tulajdonságok viszont pontok alapján módosítják a pontértéket (Stefanovits et al, 1999).

A módszer minden genetikai talajaltípusra megállapította a lehetséges maximális talajértéket, a vizsgált talajféleségre optimális esetben ez 100 pont volt. Majd a domborzat terén meghatározták a lejtőszöget és a kitettséget, és ennek, illetve az éghajlati viszonyoknak figyelembevételével korrekciók történtek. Minden községre meghatározták, hogy az ország öt éghajlati körzetének melyikébe tartozik, s ez a besorolás jellemezte átfogóan a klímaadottságokat (Szász G. 1979).

1981-től 1988-ig a földhivatalok munkatársainak részvételével folyt a termőhely-minősítés, ideiglenesen jórészt mintateres módszerrel. Az ország 60%-ára elkészült az értékelés.