Ugrás a tartalomhoz

Talajvédelem

Dr. Farsang Andrea (2011)

5. fejezet - A talajszennyezés megítélése a talajtulajdonságok függvényében. Határérték rendszerek

5. fejezet - A talajszennyezés megítélése a talajtulajdonságok függvényében. Határérték rendszerek

Toxikusnak tekintünk egy anyagot (kémiai elemet, vegyületeit, szerves anyagot), amennyiben káros hatást fejt ki talajra, növényre, állatra, emberre (5.1. táblázat). Adott elem esszenciális – toxikus volta, az adott talaj ill. vízszennyezés mértéke koncentrációfüggő (5.1. ábra).

5.1. ábra - A talaj elemtartalom toxikusságának megítélése koncentrációfüggő

A talaj elemtartalom toxikusságának megítélése koncentrációfüggő


Az adott elem hatását más elem/anyag jelenléte módosíthatja, toxikusságát csökkenti. Egyes antagonista hatású elemek túlsúlyba kerülve gátolják a többiek felszívódását (másodlagos hiány). Az egyik legfontosabb antagonista hatású elem a Ca, amely túlsúlyban gátolja a Zn, a Cu, a Mg felszívódását. Hasonló gátlás tapasztalható a Cu-S, valamint a Se-S viszonylatában. Elem antagonisták pl. Zn – Cd. Toxikusság függ az expozíciós időtől, azaz hogy rendszeres, tartós terhelésről, vagy egyszeri, akut hatásról van-e szó. Meghatározó a szennyezés megítélésében az, hogy >a káros anyag milyen formában van jelen: pl. metilhigany vegyületek erős mérgek, de a HgS oldhatatlan semleges anyag. Meghatározó az oxidációs fok is, pl. Cr(III-vegyületek nem mérgezők, a Cr(VI) azonban erős méreg, rákkeltő. Egy adott szennyezőanyag megítélésében jelentős szerepe van az adott elem lebomlási tulajdonságának, perzisztenciájának. A perzisztencia nem más, mint a természetes lebontással szembeni ellenálló képesség. Minél perzisztensebb egy vegyület, annál nagyobb annak a veszélye, hogy a környezeti elemekben felhalmozódik és bekerül az élő szervezetekbe. Lassan bomló, perzisztens vegyület pl. a klórozott szénhidrogének, policiklusos aromás szénhidrogének. Egyáltalán nem degradálódnak a nehézfémek. Emberi ill. állati szempontból fontos a szervezetbe kerülés módja: bőrön, szájon át, tüdőbe ill. mely szervekbe kerül a mérgező elem. S nem utolsó sorban a környezeti feltételek egész sora módosítja az adott szennyező anyag hatását.

5.1. táblázat - Egyes elemek áttekintése potencális toxicitás, ill. élettani hasznosságuk alapján a növényi és állati táplálásban (Alkalmazott rövidítések: En = növények számára esszenciális, Eá = állatok számára esszenciális, Tn = növények számára toxikus, Tá = állatok számára toxikus) (Merian, 1984 után módosítva)

 EnEáTnTá
Al  * 
Cd  **
Co *  
Cu****
Fe**  
Mn*** 
Ni ** 
Pb  **
Zn*** 

A nyomelemek közé, melyek koncentrációja kisebb mint 0.1 tömeg% (< 1000 g/t ill. ppm) sorolható az elemek majd 90%-a. Közéjük tartozik az 5 g/cm3-nél nagyobb sűrűségű nehézfémek többsége is. Atomszámuk 23-32, 40-51, 57-84 és 87-106. Ezek közül különleges érdeklôdés csak mintegy 12 elem iránt van. Ezek a Cd, Cr, Co, Cu, Fe, Hg, Mn, Mo, Ni, Pb, Sn valamint a Zn. Mint potenciális szennyezô források a Cd, Hg, Ni és Pb napjainkban különösen kutatottak.

A nyomelemek egy része a növények számára, ill. az állati táplálásban nélkülözhetetlen (5.1. táblázat). A növények, különösen a magasabb rendű növények számára akkor tekintünk egy elemet esszenciálisnak, ha hiánya közvetlenül a növény abnormális növekedését ill. pusztulását okozza, hatása specifikus, más elemmel nem helyettesíthetô, adagolásával a hiányjelenség megszüntethetô (Kádár, 1991). Az állati táplálásban a nélkülözhetetlenség kritériumai hasonlóképpen fogalmazhatók meg. Egyes elemek hasznosságáról, esetleges potenciális toxikusságáról az 5. táblázat nyújt áttekintést.

Egy elem, mégha esszenciális is, egy optimális szint, egy határkoncentráció felett toxikussá válik, sérülést okozhat egy szerv, vagy a növény növekedésében, anyagcseréjében. Létezik egy optimális tápelem koncentráció, mely azonban egyes elemeknél (pl. Mo, B) igen szűk tartományt jelent. A nem esszenciális elemek a kritikus határkoncentráció alatt nem mutatnak hatást, felette viszont potenciális toxikus hatásuk nyilvánvaló. Bowen 1966-ban toxikusságuk alapján az alábbiak szerint rangsorolta az elemeket (Csathó, 1994):

  • Nagyon toxikus elemek, amelyek a tesztnövényeket már 1 mg/l oldat-koncentráció alatt is károsítják (pl. Ag, Be, Hg, Sn).

  • Közepesen toxikusak, amelyek 1-100 mg/l közötti oldat-koncentrációban mutatnak gátlást (pl. As, Cd, Cr, Fe, Mn, Zn).

  • Gyengén toxikusak, amelyek még 1800 mg/l oldat-koncentráció felett is csak ritkán mutatnak károsító hatást (pl. Cl, Br, Mg, K).

A talaj-növény rendszer legnagyobbrészt kiküszöböli a nagyon toxikus elemek táplálékláncba mérgező mennyiségben való bekerülését. A növényi növekedés leáll ill. erősen lecsökken mielőtt ezek az elemek olyan koncentrációt elérhetnének a növényi szövetekben amely már mérgezést okozna. Természetesen a talaj oldaláról is számos tényező segíti elő a potenciálisan toxikus elemek immobilizációját, ezért a nehézfémmel terhelt talajok esetén a még tolerálható határértékek megállapításánál ezeket is figyelembe kell venni (5.2. táblázat) (Fiedler, Rösler 1993).

5.2. táblázat - Nehézfémmel terhelt talaj tolerálható Cd, Zn és Pb tartalma különbözô talajparaméterek függvényében (Fiedler, Rösler, 1993 alapján)

pH érték57
Agyagtartalom (%)10301030
Szervesanyag tartalom (%)13131313
Cd (ppm)0,30,90,92,70,41,31,33,8
Zn (ppm)30909027040130130280
Pb (ppm)1003003009001404204201260

Magyarországon a fémek hatályban lévő határértékeit a 6/2009 (IV.14.) KVvM-EüM-FVM együttes rendelet a felszín alatti víz és a földtani közeg minőségi védelméhez c. rendelet szabályozza. A földtani közeget ért szennyezések minősítéséhez az ebben a rendeletben magadott határértékeket kell figyelembe venni. A 219/2004. (VII.21.) Korm. Rendelet (A felszín alatti vizek védelméről) alapján megkülönböztetünk:

  • Igénybevételi határérték: a környezet vagy valamely eleme jogszabályban vagy hatósági határozatban meghatározott olyan mértékű igénybevétele, amely kizárja a környezetkárosítást

  • Kibocsátási határérték: a környezetnek vagy valamely elemének jogszabályban vagy hatósági határozatban meghatározott olyan mértékű terhelése, amely kizárja a környezetkárosítást

  • Szennyezettségi határérték: a környezet valamely elemének olyan - jogszabályban meghatározott - mértékű szennyezettsége, amelynek meghaladása - a mindenkori tudományos ismeretek alapján - környezet- vagy egészségkárosodást idézhet elő

A rendelet megadja a határértékeken kívül a szennyezőanyagok háttér koncentrációját is, amit irányelvnek kell tekinteni addig, amíg az adott területen a tényleges háttér koncentráció megállapításra nem kerül. A rendelet melléklete tartalmazza a fogalom meghatározásokat is:

(A) háttér koncentráció: reprezentatív érték, egyes anyag természetes vagy ahhoz közeli állapotot jellemző koncentrációja a felszín alatti vízben, illetve a talajban;

(Ab) bizonyított háttér koncentráció: adott térségre jellemző az (A) háttér koncentráció helyett alkalmazandó koncentráció, ami a természetes adottságok, továbbá felszín alatti vízen, földtani közegen kívül más környezeti elemen keresztül történt terhelés hatására alakult ki. Értékét a környezetvédelmi felügyelőség az engedélyezés vagy kármentesítés során vizsgálatokra alapozva állapítja meg;

(B) szennyezettségi határérték: felszín alatti víznél az ivóvízminőség és a vízi ökoszisztéma igényei, földtani közeg esetén a talajok multifunkcionalitásának és a felszín alatti vizek szennyezéssel szembeni érzékenységének figyelembevételével meghatározott kockázatos anyag koncentráció.

(Ci) intézkedési szennyezettségi határérték: egy adott terület – külön jogszabály szerint – szennyeződés érzékenységétől függően meghatározott kockázatos anyag koncentráció, amelyet meghaladó érték esetén – (E) egyedi szennyezettségi határérték vagy (D) kármentesítési szennyezettségi határérték hiányában – a környezetvédelmi felügyelőségnek intézkednie kell (C1 = Fokozottan érzékeny-, C2 = Érzékeny-, C3 = Kevésbé érzékeny terület)

(D) kármentesítési szennyezettségi határérték: komplex értékelésen, a kockázatos anyagnak a környezeti elemek közötti megoszlására, viselkedésére, terjedésére vonatkozó méréseken vagy modellszámításokon, mennyiségi kockázatfelmérésen alapuló, a területhasználat figyelembevételével, a kármentesítési eljárás keretében, hatósági határozatban előírt koncentráció, amelyet az emberi egészség és az ökoszisztémák károsodásának megelőzése érdekében a kármentesítés eredményeként el kell érni.

A földtani közegre vonatkozó szennyezettségi határértékeket az egyes toxikus fémek esetében a 6/2009 (IV.14) együttes rendelet mellékletében közlik. A rendeletben közölt fémekre vonatkozó határértékeket a következő táblázat szemlélteti (5.3. táblázat):

5.3. táblázat - A fémek (”összes” kioldható) és félfémek szennyezettségi határértékei földtani közegre (mértékegysége: mg/kg szárazanyag)(A = háttér koncentráció; B = szennyezettségi határérték; *k = a kimutathatósági határ értéke

 A (mg/kg)B (mg/kg)
Króm összes3075
Kóm IV.*k1
Kobalt1530
Nikkel2540
Réz3075
Cink100200
Arzén1015
Szelén0,81
Molibdén37
Kadmium0,51
Ón530
Bárium150250
Higany0,150,5
Ólom25100
Ezüst0,32

A talaj ill. felszín alatti víz szennyezések kapcsán meg kell határozni a terület és a szennyező anyag tulajdonságait, ezek után elvégezhető a terület szennyezettségének értékelése. Az értékelés során először a szennyezőanyagot vizsgálják, úgymint a toxicitását, mennyiségét, koncentrációját. Ezután a kiterjedését, a szennyezőanyag hozamát, és a migrációt. Végül a védendő értékeket, a háttérterhelést, a terület hasznosítását, és az expozíciót. A kapott vizsgálati eredményeket összevetik a különböző határértékekkel, megállapítják a Kármentesítési szennyezettségi határértéket (D), végül megtörténik a tényleges kármentesítés.

A szennyezőanyag kockázatának megítélése mindig anyag és helyspecifikus. Nem beszélhetünk általában egy vegyi anyagnak a környezeti kockázatáról. Ugyanaz az anyag, vegyület bizonyos körülmények között lehet teljesen ártalmatlan, míg más esetben kifejezetten ártalmas. Ezért a szennyezettségi határértékek mindig orientáló jellegűek, nem értelmezhetőek abszolút merev határértékként (Szabó 2002).

A talaj tisztítási célállapotának meghatározásakor a már elszennyeződött területeknél elsősorban a területhasználatok befolyásolják a kitűzhető célállapotot. A talaj célállapotának megfogalmazása szempontjából irányadó a Kt. 13. § (1) bekezdése: „minden környezeti elemet önmagában, a többi környezeti elemmel alkotott egységében és az egymással való kölcsönhatás figyelembe vételével kell védeni”. A talaj célállapotának kijelölésekor általában cél a multifunkcionalitás megóvása, de legalább a felszín alatti vizek védelmének megfelelő minőséget jelölhetjük ki. (Ötvös K. 1998.)

A nehézfémek mobilitását a talajban több talajtulajdonság befolyásolja. Ezek közül jelentős a fizikai talajféleség, és a kémhatás. Ez utóbbi nagy jelentőségű, hiszen a talaj savanyodás hatására jelentősen megnő a mobilis ionok koncentrációja, a fémion oldatbeli mennyisége. Ez a már eleve szennyezett talajoknál nagyon veszélyes lehet, mert az oldhatatlan nehézfém-vegyületek mobilizálódhatnak a savanyodás hatására, és súlyos környezeti károsodást okozhatnak (Stefanovits et al. 1999). A talaj szervesanyag-tartalmának is fontos szerepe van a fémek mobilitásában, hiszen a nehézfémek szerves anyagon történő adszorpciójának nagy a jelentősége. A talajszennyeződés környezeti hatásának megítéléséhez ezért nem csak az összes nehézfémtartalmat kell figyelembe venni, hanem a mobilis készletet és a talajtulajdonságokat is.