Ugrás a tartalomhoz

Talajvédelem

Dr. Farsang Andrea (2011)

7. fejezet - Termőföld kivonás, a termőterületek más célú hasznosítása. Magyarországi tendenciák.

7. fejezet - Termőföld kivonás, a termőterületek más célú hasznosítása. Magyarországi tendenciák.

A Föld szilárd részének mindössze 11%-a termőföld. Az EU átlaga közel 30%, de hazánkban ez az érték több mint 60%. Magyarország természeti erőforrásainak jelentős hányadát, közel harmadát a termőföldek jelentik, ezzel hazánkban a termőföld a legnagyobb értékű megújuló természeti erőforrás. Az ország földterülete 9,3 millió ha, amelyből mintegy 7,72 millió ha-t tesz ki termőterület. Ebből mezőgazdasági terület 5,81 millió ha (KSH, 2007). A mutatók kedvező földellátottságra utalnak. A földellátottságot az egy főre jutó hasznosítható mezőgazdasági területtel jellemzik. Ez a mutató 2005-ben hazánkban (a legutóbbi KSH Mikrocenzus adatai alapján) 0,58 ha – összehasonlításul Bulgáriának 0,67, Dániának 0,64, Ausztriának 0,36, Hollandiának 0,18 ha/fő (Perczel, 2003). Az időbeli tendencia azt mutatja, hogy bár Magyarország lakossága fogy (1990-ben 10 374 823 fő, 2001-ben 10 198 315 fő, 2005-ben 10 090 330 fő), a mezőgazdasági terület nagyobb arányú csökkenése miatt egyre kisebb az egy főre jutó hasznosítható mezőgazdasági terület: 1990-ben 0,62 ha/fő, 2001-ben 0,58 ha/fő (KSH, 2005).

Gróf Széchenyi István 1830-ban a következőket fogalmazta meg: „Józan ész soha nem áldoz fel pillanatnyi, vagy igen kis időre terjedő haszonért, habár ma nem nyúlhat hozzá, jövendő nagyobb ’s tartósb hasznot. […] Nincs egészséges belátása azon gazdának, ki nagyobb jövedelmezés végett jószágait kimeríti, mert annál kevésb jövedelme lesz nemsokára.”

Napjaink termőföld-politikájának gyakorlati megjelenése azonban kedvezőtlen képet mutat: 1990-ben 8,24 millió hektárnyi termőterület volt Magyarországon, 2007-re ez az érték 7,72 millió hektárra csökkent (KSH, 2007). A termőföldkivonás folyamatát vizsgálva nyilvánvalóvá válik, hogy nagyobb időintervallumra vonatkoztatva évente egyre több termőföld kerül végleges, más célú hasznosításra: 1950 és 1990 között évente mintegy 9 ezer hektárral csökkent Magyarországon a termőterület, ugyanakkor 1950 és 2007 között az egy évre számított érték már 15 ezer hektár volt.

A talajkészletek megkülönböztetett jelentősége a természeti erőforrások között ésszerű hasznosítást, védelmet igényel. A talajhasználattal okozott károk nem csak közvetlenül a termőföldet, talajt érintik, hanem közvetetten a felszíni és felszín alatti vízkészleteket, felszín közeli légkört, élővilágot. A termőföldeket, a mezőgazdasági területeket természetes állapotukban is veszélyeztetik degradációs folyamatok, de emellett jelentősen csökkenti a területüket az urbanizáció, ipartelepítés, település-, infrastruktúra- és üdülőfejlesztés, bányászat, hulladék-elhelyezés. A felsoroltak a termőföldek, a talaj megsemmisülését, fizikai pusztulását jelentik, mert az elpusztult termőföld talajtani módszerekkel nem termelhető újra, így az „elvesztett” talajok soha többé nem vonhatók be a mezőgazdasági művelésbe (Megyes, 2006).

Az ipartelepítés, az urbanizálódás, a közlekedés fejlesztése is újabb és újabb területeket igényel. Ez az igény az eddigi tapasztalatok szerint csak a mezőgazdasági területek rovására elégíthető ki. Évről évre, egyre fokozódó mértékben csökken a termőföld, minden tiltás, befolyásoló rendelet, határozat ellenére. A mezőgazdaságnak a társadalom igénye által támasztott követelményeket tehát egyre kisebb területen kell kielégítenie (Major, 1987).

Problémát jelent, hogy elsősorban nem a gyengébb minőségű mezőgazdasági területeket vonják ki a művelésből, hanem azokat, amelyek olyan területen találhatók, melyek rövidtávon kedveznek az infrastrukturális beruházásoknak – azaz síkvidéki területeken. Ezáltal a termőterületeken belül tovább nő a valamilyen okból degradálódott (pl. szikes), lejtős, hegy-dombvidéki, erózióra érzékeny területek aránya. A problémára hathatós megoldást csak egy jól megalapozott földhasználati reform jelenthet, melyben a talaj védelme valamennyi művelési ágban a korszerű gazdálkodás követelményeivel összhangban valósulna meg (Megyes, 2006).

A talajhasználattal több Európai Uniós dokumentum is foglalkozik. A dokumentumok egységesen alapvető stratégiai célként tűzték ki, hogy minden talajhasználat a talaj ökológiai védelmének figyelembe vételével kell, hogy történjen, illetve a talajvédelemnek az ágazati politikákba kell integrálódnia, különösen a mezőgazdasági, az erdészeti, a bányászati, az ipari, a turisztikai, a közlekedési, a városfejlesztési és a területrendezési politikák esetében.

Az első és legfontosabb ilyen dokumentum az Európai Talaj Charta, melyet az Európa Tanács 1972-ben hozott létre, majd Átdolgozott Európai Talaj Chartaként 2003-ben bővített. A charta célja a talajok természetes és antropogén okokból bekövetkezett pusztulás elleni védelme. A következőkben a Talaj Charta azon pontjait idézem, melyek a termőföld kivonásánál irányadó elveket jelentenek.

A 3. pont kimondja, hogy „az ipari társadalmak a talajt ipari és mezőgazdasági célokra egyaránt hasznosítják. A ma és a holnap társadalma érdekében szükséges kidolgozni olyan talajhasznosítási politikát, mely a talajtulajdonságokon és a regionális sajátságokon alapul.” Ez a kitétel lényegében a fenntartható fejlődés egyik alapelvét irányozza elő.

A 7. pont legfontosabb kitétele, hogy „a városfejlesztési tervezésben a minimális talajkárosodás elsőbbsége érvényesüljön; a városok terjeszkedése csökkenti a talajfelületet és károsítja a tágabb környezetet. Gondoljunk csak az infrastruktúrára, a városi élet kellékeire, az utakra, vízhálózatokra és a megnövekedett hulladékmennyiségre, amelytől meg kell szabadulni. A beépítéseknél kerülni kell a jó termőföldek, farmok, erdők, természetvédelmi és pihenő körzetek szennyezését.”

12. pont kimondja, hogy „a kormányok és a helyi hatóságok céltudatos intézkedésekkel kötelesek segíteni a talajvédelem ügyét. A talaj létfontosságú, de korlátozottan rendelkezésre álló erőforrás, ezért használatát ésszerűen kell megtervezni. Az illetékes hatóságoknak a pillanatnyi szükségszerűségen túl szem előtt kell tartaniuk a talaj hosszú távú megőrzését, termőképességének javítását, de legalább annak fenntartását. A helyes talajvédelmi politikába beletartozik a megfelelően centralizált és regionális szinten is jól összehangolt jogi szabályozás.”

Magyarországon a mezőgazdasági területeknek (szántó, gyep, konyhakert, gyümölcsös, szőlő területek összessége) hosszú távú folyamatos csökkenése jellemző. 1990-ben 6473,2 ezer hektár volt a mezőgazdasági területek mérete, alig két évtized alatt, 2007-re pedig 5807,1 ezer hektárra csökkent. Mivel az erdő, nádas, halastó területek évente eltérő mértékben növekednek, így a termőterületek – amelyek a mezőgazdasági területek és utóbbi 3 művelési ág együttesét jelentik – évről évre más-más mértékben változnak (11. ábra). Vannak évek, amelyeknél növekedés is tapasztalható, azonban hosszabb távon vizsgálódva megállapítható, hogy a termőterület is csökken Magyarországon: 1990-es 8235,8 ezer hektárról, 2007-re 7721 ezer hektárra. És ahogy csökken a termőföld területe, úgy nő a művelés alól kivont terület.

Az alábbi diagram a termő-, mezőgazdasági és művelés alól kivett területek egymáshoz viszonyított változását mutatja (7.1. ábra).

7.1. ábra - A fölhasználat változása Magyarországon 1990 és 2007 között (Központi Statisztikai Hivatal, 2007 adatai alapján szerk.)

A fölhasználat változása Magyarországon 1990 és 2007 között (Központi Statisztikai Hivatal, 2007 adatai alapján szerk.)


A művelésből kivont területek arányának és területének változása Magyarországon

A talajok termékenységének, a termőföldek területének csökkenésének okait három tényező csoportba sorolhatjuk. Az első és legáltalánosabb a víz és szél által okozta talajpusztulás, az erózió és defláció. A második az elsavanyodásból, a másodlagos szikesedésből vagy a Magyarországon annyira nem meghatározó elsivatagosodásból származó termékenységcsökkenés. Ezek a termőföld mennyiségi és minőségi károsodását okozzák, de végleges pusztulását csak ritkán. Ellenben a harmadik csoportba tartozó tényezőből, a földkivonásból származó területcsökkenésről ez nem mondható el. A termőterület földkivonásból származó csökkenése a termőföld fizikai értelemben vett pusztulását, megsemmisülését jelenti. (Posta, 2002)

A magyarországi összes földterületből a művelés alól kivett 1,6 millió ha (2007-es adat), ami 17%-a az ország összterületének. Az 1990 előtti magyarországi változások legjobban a következő adatok vizsgálatával szemléltethetők: 1945-ben az ország területének még mintegy 81%-a állt mezőgazdasági művelés alatt. 1950-re ez az érték már csak 79% volt. 1970 és 1982 között a szántóterület 367 ezer hektárral csökkent, míg 1970 és 1984 között a művelés alól kivett, tehát beépített, elfoglalt terület 143 ezer hektárral nőtt. (Major, 1987)

A szocialista iparosítás korszakában a mezőgazdaságot csak másodrendű ágazatként kezelték. A termőföldeket területük nagysága és elhelyezkedésük alapján tartották nyilván, ami megkönnyítette, hogy különböző célokra szinte korlátlanul vonjanak ki területeket, függetlenül azok minőségétől és hosszú távú nemzetgazdasági jelentőségétől. Mivel építkezés céljára is azok a területek a legalkalmasabbak, amelyek sík vagy enyhén lejtős fekvésűek, megfelelő mélységben van a talajvíz, nem tartalmaznak káros sókat, azaz mezőgazdasági művelésre is a legalkalmasabbak lennének, így a legnagyobb pazarlást az jelentette, hogy a kivonás a legjobb adottságú földekre irányult. Ebben az időben az adminisztráció hiánya okozta a termőföld-állomány romlását. (Sántha, 1996)

Különösen kedvezőtlen, hogy a művelés alól kivont terület Magyarországon az 1950-es év 704,6 ezer hektárjáról 2007-re 1582,4 ezer hektárra nőtt, tehát több mint 2,2-szeresére.

A termőföldkivonást gyakran azzal indokolják adott területen, hogy az adott földterület mezőgazdasági művelése nagyságrendekkel kevesebb jövedelmet, profitot termel, mint ha ott esetleg más ipari telephely lenne. Csakhogy környezetvédelmi szempontból az ipari tevékenységhez képest sokkal kedvezőbb a mezőgazdasági művelés, hiszen a mezőgazdaságot értelmezni lehet környezetgazdálkodási szempontból is: a mezőgazdaság a természetes és az ember alkotta mesterséges környezetnek hosszabb távra szóló szabályos hasznosítása, tervszerű fejlesztése és hatékony védelme a természet ökológiai egyensúlyának fenntartásával. (Madas, 1985)

A mezőgazdaságnak szélesebb értelmezése ad lehetőséget azoknak a funkcióknak a felsorolására, amelyek elősegítik a fenntartható fejlődést, védve a természeti kincseket, köztük természetesen a termőföldet: tájfenntartás, kultúrtáj ápolása, földvédelem, vízvédelem, ökológiai feladatok. (Ángyán-Menyhért, 1988) Egyetlen más gazdasági ág sem képes a természetet és tájat olyan mértékben befolyásolni, mint a mezőgazdaság, a kultúrtáj fő használója. Ebből fakad, hogy a természetvédelem alapvetően rá van utalva a mezőgazdasággal való együttműködésre. A kettő terület „kooperációja”, közös munkálkodása tenné lehetővé a termőföldek nagy hatékonyságú védelmét – ellentétben az ipari beruházásokkal, melyek lényegében csak „kizsákmányolják” a környezetet.

Ezt figyelembe véve kell a társadalomnak olyan gazdálkodást folytatnia az adott területen, amellyel a művelési ágak optimális ökológiai arányát ki lehessen alakítani: a gyepek, erdők, nádasok, halastavak arányának növekedésére kell törekedni, a szántók arányának csökkenésével. A gyenge használati értékű szántó ajánlott földhasználati módja eszerint fásítás, erdőtelepítés, hullámterek bővítése, ugaroltatás, gyepesítés, halastavak létesítése stb. (Dömsödi, 2006).