Horoszné Gulyás Margit (2010)
Nyugat-magyarországi Egyetem
Az Európai Unió strukturális politikája főként a földhasználati elveket érinti, de a birtokpolitikával is összefügg. A közös mezőgazdasági politika kezdettől két pillérre, a piacszabályozásra és a strukturális politikára támaszkodik. A piacpolitika volt eleinte nagyobb jelentőségű. A túlkínálat, a termelés fokozását előidéző nagyarányú környezetszennyezés és a déli országok belépése vezetett a strukturális politika korábbinál nagyobb térnyeréséhez. Az Európai Bizottság a strukturális politika 1991-ben meghirdetett eszközeivel kívánta helyreállítani a termelés és a piaci felvevőképesség egyensúlyát. További feladatai közt szerepelt:
a farmok hatékonyságának növelése – fejlesztésükkel és struktúrájuk átalakításával;
a mezőgazdaság fenntartható fejlődésének támogatása (beleértve a hegyi, dombvidéki és kedvezőtlen adottságú területeket);
a hatékony környezetvédelem megteremtése;
a természeti erőforrások tartós fennmaradásának segítése.
1999 decemberében az Európai Unió formálisan is elfogadta a vidék fejlesztési szabályozását. Az Agenda 2000 további intézkedésekkel erősítette meg a fenti elveket. A strukturális politika földhasználatot is érintő szabályozását a következő főbb intézkedésekkel kívánják megvalósítani:
a földpihentetési program, amelyben a szántóterület – időről időre változóan – 10-30 százalékát kívánják a termelésből kivonni;
a művelt földterület egy részének – elsősorban a kedvezőtlen adottságú területeknek – a mezőgazdasági termelésből történő kivonása, más célokra (erdő, gyep, egyéb) történő hasznosítása;
a túltermelést előidéző magas garantált árak csökkentése és piac-semleges területi támogatás;
a túltermelésben lévő termékek1 esetében a termelés külterjesebbé tétele;
a mezőgazdasági struktúra átalakítása a kevésbé termelt termékek javára;
a farmok modernizációjának és hatékonyságának előmozdítása, beruházásaik és koncentrációjuk támogatása.
A modernizációs irányelv szerint támogatni kell az olyan beruházásokat, amelyek jövedelmezőbbé teszik a termelést, javítják az életkörülményeket és a termelési körülményeket. A termelés jövedelmezőbbé tétele érdekében támogatják a birtokkoncentrációt – a gazdálkodás megszüntetésének, a korai nyugdíjaztatási sémáknak (a gazdálkodással való felhagyás vagy a birtok átadásának esetén), az állami földvásárlásnak és a földeladásnak a segítségével. A tagországok eredeti és részben még ma is érvényben lévő birtok- és földhasználati szabályozását több tekintetben a felsoroltaktól eltérő elvek jellemzik (Burgerné, 2003).