Ugrás a tartalomhoz

Birtoktervezési és rendezési ismeretek 11., A magyar földhasználati reform

Horoszné Gulyás Margit (2010)

Nyugat-magyarországi Egyetem

11.5 Földhasználati zónarendszer

11.5 Földhasználati zónarendszer

A környezet- és tájgazdálkodás legfontosabb kiindulópontja, alapeleme - amint arra a korábbiakban utaltunk - a környezethez, az ökológiai feltételekhez a lehető legnagyobb mértékben alkalmazkodó földhasználati szerkezet, egy olyan föld-használati, gazdálkodási rendszer kialakítása, amely a környezetből, annak adott-ságaiból fakad, intenzitása és formája a termőhely környezeti érzékenységének, sérü-lékenységének, toleranciájának ill. termőképességének (fertilitásának), termelési po-tenciáljának egyaránt megfelel.

Az a tény, hogy hatékony és tartamos gazdálko-dás csak a termőhelyi adottságok messzemenő figyelembevételével valósítható meg, már korán megfogalmazást nyert a szakközleményekben.

Kreybig (1946) ezt a következőkben foglalja össze: „A mezőgazdasági tájak megál-lapítására és lehető pontos térképezésére azért van szükség, mert a mezőgazdasági termelésben alkalmazott termelési rendszerekben, a különböző üzemi rendszerek va-lóban okszerű tervezésében, a termesztési módokban, tehát az alkalmazandó művelé-si, trágyázási és talajhasználati eljárásokban és még sok más vonatkozásban a tájan-ként érvényesülő természeti adottságok és egyéb fontos termelési tényezők döntő sze-repet játszanak. Addig tehát, amíg a mezőgazdasági tájaknak a termelésben érvénye-sülő adottságai nincsenek pontosan megállapítva és egymástól szabatos vizsgálati és felvételi adatok alapján elhatárolva, és ameddig nem ismerjük behatóan a növények-nek ezekkel szemben fennálló igényeit, addig egy valóban tájszerű termelésszervezés és -irányítás nem valósítható meg."

Ezen elképzelések vezettek a földhasználat, a gazdálkodás racionális területi el-helyezésének addig nem tapasztalt széles körű kutatásához.

A földhasználati, területi elemzési valamint földértékelési, környezetminősítési munkák, ill. a gyakorlat részéről megfogalmazódó igények készítették elő azt a szé-les körű elemző munkát, amely Magyarország agroökológiai potenciáljának felméré-sét, az objektív területi fejlesztés megalapozását szolgálta. Ez a kutatás az átfogó, interdiszciplináris kutatási programoknak egy olyan sorozatát indította el, amelyet a következő főbb állomások jellemeznek:

  • „Magyarország agroökológiai potenciáljának felmérése" (1978-1981);

  • „A biomassza termelésének és komplex hasznosításának lehetőségei"(1981-1984);

  • „Az alkalmazkodó mezőgazdaság rendszere" (1985-1990);

  • „Magyarország környezeti jövőképe" (1992-1994);

  • „AGRO-21 (Az agrárgazdaság jövőképe)" (1992-1995);

  • „Az agrárgazdaság fenntartható fejlesztésének tudományos alapjai" (1994—1995);

E - többségében Láng István akadémikus által vezetett – programok jelentős előrehaladást hoztak a magyar agrárszférára és a természeti erőforrásokra vonatkozó azon adatok rendszerezésében, feldolgozásában és elemzésében, amelyek meghatározzák az ország agroökológiai potenciálját, területének mezőgazdasági alkalmasságát, és olyan kérdésekre formálták a válaszokat, mint:

  • Az ország mely részei a legalkalmasabbak a különféle növények termesztésére?

  • Meddig érdemes a ráfordítási szinteket a nemzetgazdaság és az agrárpolitika által meghatározott mozgástérben a különböző ágazatokban növelni?

  • A megtermelt biomasszát hogyan lehet a legmegfelelőbben hasznosítani?

  • Hogyan kell és hogyan tud a magyar mezőgazdaság alkalmazkodni a természeti feltételekhez és az adott közgazdasági, piaci körülményekhez?

  • Milyenek a különböző alternatív gazdálkodási módoknak a környezetre, a bioszférára és az élet minőségére gyakorolt hatásai?

Az 1990-es évek politikai és gazdasági változásai valamint euroatlanti törekvé-seink növekvő igényt támasztottak az ilyen típusú vizsgálatok iránt. Ennek jegyében 1996-ban indult Glatz Ferenc, az MTA elnöke kezdeményezésére és irányításával a „Magyarország az ezredfordulón" című stratégiai kutatási keretprogram. Ennek programjai közül a téma szempontjából a következőket kell kiemelni:

  • „Az agrártermelés tudományos alapozása" (programvezető: Kovács Ferenc);

  • „AGRO-QUALITAS 21 (A minőség dimenziói az agrárgazdaságban)" (program- vezető: Láng István)

  • „Zöld Belépő (EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata)" (programve-zető: Kerekes Sándor),

  • „Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem" té-materület (vezető: Ángyán József)

(Ángyán-Menyhért, 2004).

Hazánkban a földhasználati zónák koncepciója az Országos Biodiverzitás Megőrzési Stratégia előkészítéseként összeállított tanulmányban látott napvilágot, majd a Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program kapcsán vált általánosan ismertté. E prog-ram kidolgozása során készült el az egész országra kitterjedően a földhasználati zó-nabeosztás. Jelenleg folyamatban van a térségi szintű földhasználati zónák meghatá-rozási metodikájának kidolgozása és várható, hogy bekerülnek a rendezési tervek tar-talmi követelményei közé is.

A földhasználati zónabeosztás a használat intenzitása és a terület érzékenysége szerint sorol-ja kategóriákba a földfelszínt. Az intenzitás lehetséges mértékét az adott terület kör-nyezeti érzékenysége alapján állapítjuk meg. Ez a rendszer lehetővé teszi, hogy a ter-melési, építési, összességében a fejlesztési igények, valamint a védelmi érdekek össze-hangolhatók legyenek, mert minden hasznosítás számára megtalálható és kijelölhető a legmegfelelőbb térség. Kistájanként természetesen igen nagy az eltérés az alkalmassá-gok és a területek használati intenzitási tűrőképessége között. Vannak védelmi megha-tározottságú területek (pl. a Bükk-hegység és más döntően védett térségek) és vannak olyanok, ahol az intenzív agrártermelés vagy az ipar és a települések dominánsak. Nagytájak szintjén azonban bizonyosan kialakítható az a kiegyenlített térszerkezet, amelyben a természetes, természetközeli és mesterséges felszíneket eredményező te-vékenységformák helyet kapnak. Ezáltal a tájban olyan sokrétű gazdálkodási, haszno-sítási szerkezet alakulhat ki, amely a vidéki régiókban alapot ad a többfunkciós agrár-gazdaság kialakításához. A termelési, a jóléti, illetve a környezet- és természetvédelmi funkcióknak és elvárásoknak is megfelelő mezőgazdaság változatos táj szerkezetet hoz létre, ugyanakkor lehetővé teszi a vidéki lakosság számára a megélhetést. Ezt szorgal-mazza az EU 2078/92. sz. EU-rendelet, amelyet a CAP (Common Agricultural Policy), a Közös Agrárpolitika reformja keretében alkottak meg. „Ez a rendelet vala-mennyi tagállamban kötelezővé teszi olyan támogatási rendszerek bevezetését, amelyek elősegítik a környezet-, természet- és tájvédelmi célok integrálását a mezőgazda-sági termelésbe. A mezőgazdasági termelést azokra a területekre fogják nagy valószí-nűséggel koncentrálni, ahol az a leginkább jövedelmező, ahol a komparatív ökológiai előnyök a legnagyobbak." Ez azt jelenti, hogy a nem elsősorban termesztési, hanem védelmi és tájgondozási célú organikus és extenzív mezőgazdaság térnyerése és nagy területek erdősítése várható. Mindez csak egy olyan átfogó koncepció részeként való-sítható meg környezetnek megfelelő és lakosságbarát módon, amely a teljes térhasználat--szerkezetet átfogja. A földhasználati zónák koncepciója alkalmas ennek a feladatnak a betöltésére. Alapelemeit a következőkben ismertetjük (Konkolyné, 2003).

11.5.1 Területi érzékenység és a használat intenzitása

Az eltérő intenzitású földhasználati formák piramisszerű elrendezhetőségének gon-dolata és ennek nyomán a zónabeosztás kialakítása a területek természeti adottságai-nak, természeti rendszerei működésének sérülékenysége és hasznosításuk intenzitása, valamint a kettő kapcsolatának eredményeként létrejött területállapothoz köthető.

A területek érzékenysége ökológiai stabilitásukat vagy instabilitásukat, sebezhető-ségüket jelzi, amely egy több összetevőből álló komplex indikátornak tekinthető, de meghatározható egy környezeti elemre vonatkoztatottan is. Az érzékenység, ponto-sabban az ökológiai érzékenység jelzi, hogy egy területegység mennyire képes termé-szeti potenciáljának sérülése nélkül a különböző környezeti hatásokat, változásokat, környezetterheléseket elviselni. A természeti potenciálsérülés olyan irreverzibilis (visszafordíthatatlan) ká-rosodás, amely egyáltalán nem vagy csak nagyon hosszú idő (évszázadok) alatt rege-nerálódik és amely a táj ökológiai teljesítményét, pl. biomassza-termelő képességét teszi tönkre vagy csökkenti. A potenciálsérüléseknek elsősorban kitett környezeti ele-mek a vizek és a talajok. A levegő érzékenysége csak időszaki lehet olyan helyeken, ahol magas a kibocsátási szint és rossz az átszellőzés. Az élővilág érzékenysége, az ökoszisztémák stabilitása a talajhoz és a vizekhez kötött, és nem utolsósorban a dom-borzathoz, ehhez viszont közvetetten a talajok, az éghajlat és a vízrendszer által. A domborzat tehát lényegi faktor (összetevő), de nem, mint veszélyeztetett elem, hanem mint ve-szélyeztető tényező, hiszen a domborzat a bányaművelés kivételével kevéssé károso-dik. A természetes felszínformák külszíni fejtések általi károsodása pedig nem tekint-hető érzékenységet jelző elemnek, hiszen minden hegy visszafordíthatatlanul „deg-radálódik", ahol olyan meredek bányafalakat alakítanak ki, amelyen a korábban ott élt erdőtársulás már nem tud újra megtelepedni.

Az élő rendszerek életlehetőségeinek sérülékenysége tehát főként a talaj és a víz-ellátás stabilitásától függ. Fő tényezők, amelyek instabil körülményeket teremtenek az ökoszisztémák számára: az erózió- és deflációveszély, valamint a talajvizek szint-jének, illetve a területre beérkező felszíni vizek mennyiségének jelentős csökkenése vagy nagymérvű ingadozása és minőségromlása.

Az érzékeny területek sérülékenyek, itt a természetes növénytakaró (gyep vagy erdő-borítás) biztosítja leginkább a talaj és a vizek épségét. Ezekben a térségekben az emberi beavatkozások, a különböző hasznosítások megbillenthetik a törékeny „egyensúlyt". A sérülékeny gyepek túllegeltetése vagy a meredek lejtők szántóművelésbe vonása irrever-zibilis (visszafordíthatatlan) károsodásokat indíthat el. E területeket ezért célszerű nem bolygatni vagy csak környezetkímélő módszerekkel hasznosítani. A stabilabb térségekben viszont, ahol a ta-laj és a vízháztartási körülmények elviselik az antropogén hatásokat - mert nincs lejtő, nincs defláció, sem árvíz vagy aszályveszély stb. - lehetőség van intenzív használatok-ra, mint az iparszerű szántóföldi növénytermesztés vagy a településépítés. Emlékezte-tünk arra, hogy a természeti tájak birtokbavétele során a települések a legstabilabb tér-színeken, az átmentés síkokon és a hegyek völgykapuiban jöttek elsőként létre.

A területhasználat intenzitása azt jelzi, hogy az adott térségben folytatott tevé-kenység milyen mértékben veszi igénybe az ott található természeti erőforrásokat, il-letve milyen mértékben okoz a szennyezőanyag-kibocsátások vagy a környezeti fel-tételek megváltoztatása révén környezetterhelést vagy károsodást. A természeti erő-források hasznosítása intenzív, például, ha a mezőgazdasági termesztés során minden tápanyagot kivonunk a területről (szántóföldi kultúrák), így az ott termelt biomasszá-ból nem jut vissza semmi a talajba. Ebbe a kategóriába soroljuk a jelentős víz-, illet-ve energiafogyasztással vagy érc-, illetve ásványianyag-kitermeléssel járó tevékeny-ségeket, az ipari termelést vagy a településépítést stb. A beépítések és a termelés ki-bocsátásai is lehetnek kárt okozóak, ezért itt nem pusztán az erőforrás-igénybevétel, hanem a szennyező anyag természetbejuttatása is jelentős tényezője az intenzív kör-nyezethasznosításnak.

Az extenzív, környezetkímélő művelési módok azok, amelyek féltermészetes, ter-mészetközeli felszínborítást, illetve élőhelyeket eredményeznek. Ide soroljuk az állan-dó növényborítású gyep- és erdőterületeket, de lehetnek külterjesek a szőlők és gyü-mölcsösök, amelyeknél gyep fedi a talajt és vegyszermentesen műveltek. A környezet-használatok intenzitása, illetve extenzitása egy fokozatos átmenetű skálát rajzol ki.

A területhez kötött tevékenységek többségéhez hozzárendelhető valamely terület-használati kategória, hiszen mint a megnevezés is jelzi, ezek is a használathoz kötöt-tek. Az alkalmazott kategóriák között felállíthatunk egy általános használati intenzi-tás sorrendet: (1) település, (2) szántók, szőlő és gyümölcsültetvények, gyepek, (3) erdők és természetközeli területek, (4-5) vizenyős területek, vizek (11-2. táblázat).

11-2. táblázat A Corine felszínborítás adatbázis fő kategóriái (Konkolyné, 2003).. táblázat - A Corine felszínborítás adatbázis fő kategóriái (Konkolyné, 2003).

1. Mesterséges felszínek

1.1. Lakott területek 1.2. Ipari, kereskedelmi területek, közlekedési hálózat 1.3. Bányák, lerakóhelyek, építési munkahelyek 1.4. Mesterséges, nem mezőgazdasági zöldterületek

2. Mezőgazdasági területek

2.1. Szántóföldek 2.2. Állandó növényi kultúrák 2.3. Legelők 2.4. Vegyes mezőgazdasági területek

3. Erdők és természetközeli területek

3.1. Erdők 3.2. Cserjés és/vagy lágy szárú növényzet 3.3. Növényzet nélküli vagy kevés növényzettel fedett nyílt területek

4-5. Vizenyős területek, vizek

4.1. Szárazföldi vizenyős területek 4.2. Tenger melléki, vizenyős területek 5.1. Kontinentális vizek 5.2. Tengeri vízfelületek


Közelebbről szemügyre véve ezt a felsorolást, láthatjuk, hogy több feltétel teljesü-lése esetén igaz csak. Akkor például, ha a víz és az erdő természetes, ha a szőlő és a gyümölcsös intenzív nagyüzemi stb. Egy falusias település az erdőszélig nyúló kaszá-lókkal vagy extenzív gyümölcsösökkel a kertekben sokkal kevésbé intenzív, azaz környezetterhelő, mint egy homogén nagyüzemi szántótábla. Ezért elengedhetetlen a terület-, illetve környezethasználat-intenzitás megállapításához egy finomabb kategóriarendszer alkalmazása. Erre azért is szükség van, mert átjárhatóvá kell tennünk a „természeti" és a „humán" kategóriarendszereinket, azaz az adottságokat és a poten-ciált alapvetően és elsősorban megjelenítő élőhely-osztályozást, valamint a hasznosí-tási módokat mutató terület-besorolásokat. Erre a legalkalmasabb a felszínborítás legalább l:50 000-es léptékű térképezéshez készített osztályozási rendszere. Ebben arányosan részletezettek a természetes és a mesterséges élőhelyek, felszínek (11-3. táblázat).

11-3. táblázat A Corine felszínborítási kategóriáknak megfelelő tájhasznosítási-táj szerkezeti kategóriák és becsült hasznosítási intenzitásértékük (példa) (Konkolyné, 2003).. táblázat - A Corine felszínborítási kategóriáknak megfelelő tájhasznosítási-táj szerkezeti kategóriák és becsült hasznosítási intenzitásértékük (példa) (Konkolyné, 2003).

Corine számkód

Felszínborítás kategóriák Corine M= 1:50 000

Tájszerkezeti területi kategóriák M= 1:25 000

Becsült intenzitási pontérték

1.3.2.1.

Szilárdhulladék-lerakó helyek

Szilárdhulladék-lerakó helyek

90-100

1.1.1.1.

Városközpontok

Településközpont

70-90

1.2.4.1.

Repülőterek szilárd burkolatú kifutópá-lyával

Szilárd burkolatú repülőtér

80-90

1.2.1.1.1.

Ipari és kereskedelmi létesítmények

Ipari létesítmények településen

60-100

1.2.2.1.

Úthálózat és csatlakozó területek

Úthálózat

60-100

2.1.1.1.

Nagytáblás szántóföldek

Nagytáblás, homogén, fátlan szántóföld

80

2.2.1.1.

Szőlők

Művelt homogén nagyüzemi szőlőültetvény

80


A 11-3. táblázatban a Corine 1:50 000-es léptékű felszínborítási kategóriákat alapul véve, a megfelelő tájhasználati kategóriákat hozzáillesztve jelezzük az intenzitássor-rendeket. A táblázat válogatás a teljes kategóriarendszerből. Az intenzitási pontérté-kek iránymutatóak, nem konkrét indikátorokból levezetett adatok, elsősorban az egyes hasznosítás-típusok egymáshoz viszonyított intenzitását mutatják.

11.5.2 Földhasználati piramis

Ha a táj- és földhasználat rendszere nem felel meg a terület adottságainak, akkor később ez a hiba agrotechnikával tartósan és eredményesen nem hozható helyre. A védelem és a használat területre jellemző egyensúlya tehát az értékőrző, fenn-tartható gazdálkodásnak kulcskérdése, kiinduló feltétele.

A természetvédelem és a mezőgazdaság egymásrautaltságának ismeretében két-ségtelenül el kell vetni az ún. szegregációs (elkülönítéses) modellt, amelynek alapelve a természet-védelem korlátozása meghatározott felületekre, és minden egyéb területen megengedi a környezetorientált felelősség és korlátozás nélküli mezőgazdálkodást. („Itt tiszta ter-mészetvédelem, ott tiszta mezőgazdálkodás!") De az a másik szélsőség sem tartható, amely szerint az egész mezőgazdálkodás általános extenzifikálására („külterjesítésre") lenne szükség, így tulajdonképpen az egész terület természetvédelmi oltalom alá kerülne, s az a felület 100%-án biztosítaná a fajok védelmét. Ez a nézet nemcsak a gazdasági szempontok miatt tarthatatlan, hanem éppen az antropogén ökoszisztémák (emberi befolyásoltság alatt lévő élővilág) megléte miatt a bennük életteret találó fajok védelme szempontjából sem egészen igaz (Ángyán-Menyhért, 2004).

Az adottságokat, a védelmi, valamint a használati igényeket tekintetbe vevő integrált földhasználati stratégia alapjait Erz fektette le a hetvenes évek végén a földhaszná-lati piramis modell megalkotásával.

A piramis csúcsa felé haladva a hasznosítás intenzitása egyre csökken, a védelem intenzitása pedig egyre nő. A természetességi állapot és az érzékenység a védelemmel egyenes arányban áll és a használati intenzitással pedig értelemszerűen fordítottan arányos (11-5. ábra).

11-5. ábra Földhasználati piramis.

Forrás: Konkolyné, 2003.

  1. A piramis csúcsán - régiónként eltérő nagyságú — olyan térségek helyezked-nek el, amelyek fokozottan védett természeti területek, így a természetvéde-lem hatáskörébe tartoznak.

  2. A következő sávban azok a szintén védett térségek, pl. a magterületeket kö-rülvevő pufferzónák találhatók, amelyekben korlátozott mezőgazdasági hasz-nosítás lehetséges.

  3. Az alsóbb sávot a bizonyos földhasználati korlátozásokat igénylő területek foglalják el, ahol az extenzív földhasználati formák jellemzőek.

  4. A piramis legalján, a valóságban is a legnagyobb területet elfoglalóak az intenzív mezőgazdasági területek, ahol az integrált, környezetkímélő gaz-dálkodás, a környezethez való alkalmazkodás szintén követelmény. Kiter-jedése attól függ, hogy milyen az adott régió mezőgazdasági kapacitása.

Az integrált gazdálkodás megnevezés a mezőgazdasági és kertészeti termesztésben használatos, annak a művelési módnak a megnevezésére, amelynél az intenzív ter-mesztésben minimalizálják (legalacsonyabb szintre szorítják) a vegyszerhasználatot és a lehető legnagyobb mértékben alkalmazkodnak a termőhelyi adottságokhoz, így a természetes termőképesség alap-ján próbálják a maximális terméshozamot elérni.

A piramis megalkotói egy elvi, ideális állapotot mutatnak be a mezőgazdasági ter-mőterületre vonatkozóan. Nem említik az erdőket és nem szerepelnek a piramisban a települések és a vízfelületek sem. A koncepció azonban mindenképpen követésre méltó. Ennek nyomán született meg az a besorolás, amely egy háromfokozatú skálát kialakítva mutatja a területi funkciók, a földhasználat és a természetvédelmi célok összefüggéseit. Ez a beosztás a 11-4. táblázatban látható.

11-4. táblázat A földhasználat és a természetvédelem összehangolásának modellkoncepciója (Konkolyné, 2003).. táblázat - A földhasználat és a természetvédelem összehangolásának modellkoncepciója (Konkolyné, 2003).

Terület/funkció.

Földhasználat

Státusz

Természetvédelmi

   

célok

objektumok

1. Védelmi

nincs

totális rezervátum, lehetőleg állami tu-lajdon

fajok, biotópok (élőhelyek), bio-cönózisok (életközösségek), természeti rendszerek védelme

védett listán szereplő növény- és állatfajok

2. Védelmi prioritások alapján korlátozott használat

korlátozott

vízvédelem, tájvéde-lem, védett tájele-mek

a természeti javak (talaj, víz, növény-és állatfajok) védel-me

felszíni vizek és par-ti területeik, felszín alatti vizek, talajok, mocsarak, vizes ré-tek, száraz, füves puszták, természet-közeli erdők

3. Használati

rendeltetésszerű és a természetvédelmi cé-lokat figyelembe ve-vő

művelt táj

a tájkarakter fenntar-tása és ökológiai funkcióinak megőr-zése

élősövények, erdő-sávok, fasorok, tábla-szegélyek, erdőszé-lek, mozaikstruktúrák


Az említett gondolati szálakon elindulva alakították ki a földhasználati zónabeosz-tás rendszerét a közelmúltban az agrár-környezetvédelem megalapozására (Konkolyné, 2003).

11.5.3 Földhasználati zónák

A zónabeosztási rendszer a táj adottságai alapján határozza meg a védelem és a hasz-nálat intenzitását, szerepét. A kategóriák a következők:

Természetvédelmi magzónák: ahol a természetvédelmi rendeltetés kizárólagossága, egyéb hasznosítás teljes tilalma áll fenn. Ezek megegyeznek a fenti piramis legfelső sávjába eső fokozottan védett természeti területekkel. Idesorolhatók emellett olyan térségek is, amelyek még nem állnak hatósági védelem alatt, de élőhelyeik természetiérték-gazdag-sága és egyedisége indokolja, hogy természetvédelmi magzónaként regisztráljuk őket. Vé-delem alá helyezésük indokolt. Az ökológiai hálózatban magterületi szerepet töltenek be.

Természetvédelmi pufferzónák: talaj- és vízbázisvédelmi területek, a magzónák kö-rül elterülő térségek, ahol alapvetően tájápoló, természet- és környezetvédelmi szem-pontú gazdálkodást folytatnak, környezeti, foglalkoztatási, kulturális és rekreációs funkciók érvényesülnek.

Átmeneti zónák: mezőgazdasági termelési és védelmi, valamint egyéb, pl. rekreá-ciós szerepet betöltő területek, ahol az ökológiai és egyéb extenzív gazdálkodás, va-lamint a tájkarakter fenntartását szolgáló tevékenységek, gazdálkodási formák jel-lemzőek. Idetartoznak a természeti és az érzékeny természeti területek, részben még bolygatatlan élőhelyek hálózatával, valamint a tájképvédelmi szempontból értékes térségek (változatos szőlővidékek, erdő-gyep-kertmozaikok).

Agrárzónák: mezőgazdasági rendeltetésű területek, ahol elsődleges a termelési funkció, az intenzív kultúrákban azonban integrált környezetkímélő gazdálkodást folytatnak.

Művelés alól kivett területek: döntően mesterséges felszínek, beépített térségek, amelyek települési, urbanizációs, fogyasztási-szolgáltatási, infrastrukturális és ipari funkciókat töltenek be.

A földhasználati zónabeosztás alapul szolgál egyrészt a rendezési tervekben a vé-delmi, az infrastruktúra- és az egyéb funkcionális övezetek lehatárolásához, valamint azoknak a támogatásoknak az odaítéléséhez, amelyek az Agrár-környezetvédelmi Program alapján, valamint az Európai Unióhoz történő csatlakozásunk után a gazdák-nak közvetlen juttatások és kompenzációs támogatások formájában juttathatók. A közvetlen kifizetések azt a szolgáltatást ellentételezik, amelyet a környezetkímélő gazdálkodási formák, illetve a hasznosítás beszüntetése által a gazdák a társadalom számára nyújtanak a biológiai sokféleség és a környezeti elemek megóvásával. A kompenzációs támogatások az extenzív és intenzív gazdálkodás közötti jövedelem-különbséget egyenlítik ki a termelők számára (Konkolyné, 2003).

11.5.4 Magyarország földhasználati zónái

Az ország területére készült beosztás három zónatartományt tartalmaz, amelynek le-írásában az érintett zónákra vonatkozó kívánt állapotot jellemzik.

A környezetérzékenységi, védelmi meghatározottságú térségek, az extrém talajok-kal borított, túl nedves és túl száraz területek, ahol a mezőgazdasági művelésből va-ló kivonás és az ökológiai hálózat folyosóinak létrehozása a cél.

A kettős meghatározottságú területek: „a biotóphálózat által strukturált térben a korlátozott szűrőképességű termőhelyek kivonása a belterjes (iparszerű) gazdálko-dásból és átállítása környezet és természetvédelmi szempontú, extenzív, illetve öko-lógiai mezőgazdasági földhasználatra, kiegészítve a természetvédelmi teljesítmények megfelelő honorálásával". Ebbe a kategóriába tartoznak a korlátozott mezőgazdasági termőképességű sekély termőrétegű talajok, amelyek azonban jelentős természetvé-delmi értéket hordozhatnak. A nagy felületeket borító laza homoktalajok esetében a talaj- és vízvédelmet és a lakosság megélhetését egyaránt figyelembe vevő földhasz-nálati stratégiákat kell kidolgozni.

Az agrártermelési meghatározottságú területeken alkalmazkodó, integrált, kör-nyezetkímélő mezőgazdálkodás folytatandó, amelynek követelménye a talajtermé-kenység fenntartása és a szennyeződésmentes élelmiszer energiatakarékos előállí-tása, a talaj és a víz-, valamint a légszennyezés elkerülése. Ez a gazdálkodási mód is hozzájárulhat a fajdiverzitás, a veszélyeztetett állat- és növényfajok fennmaradá-sához.

A koncepcióban a „biotóphálózatok", azaz az ökológiai folyosók szerepét hangsú-lyozzák, joggal. A természetes és mesterséges, a folyamatos és lépegetőkő jellegű fo-lyosók, a vízfolyásokat, az utakat kísérő, a mezsgyéket, táblahatárokat jelző fás és gyepes vegetációsávok jelentősége a használat intenzitásával egyenes arányban nő és a javaslat szerint a legjobb szántóföldi alkalmasságú térségekben is el kellene érnie az összterület 7-12%-t.

A fenti zónarendszer a hazai földhasználat szerkezet jövőbeni - környezeti adott-ságokhoz alkalmazkodó szerkezetének - kialakítására tesz javaslatot. Eszerint a ma meglévő állapot földhasználat intenzitása „lefelé", tehát az extenzifikáció irányába mozdítandó el. A javaslat nyomán készült becslések szerint legkevesebb 500 ezer, legtöbb 1 200 ezer hektárt kellene gyepesíteni és erdősíteni, illetve a zóna középső, extenzív sávjában meghatározott szempontok szerint hasznosítani (Konkolyné, 2003).

A zonalitás adja az alapját a területileg differenciált és a többfunkciós mezőgazdálkodás modelljének megfelelő agrárfejlesztés kereteit rögzítő Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Programnak. A kutatás a GATE Környezet- és Tájgazdálkodási Intézetében folyt (Magyari, 2005).

11.5.4.1 Módszertan

A vizsgálat az agráralkalmasság-környezetérzékenység fő koordinátái mentén tett kísérletet egy egységes földminősítési rendszer és erre alapozott földhasználati zónarendszer kidolgozására. A zonációs alapvizsgálatok a fellelhető adatbázisok komplex térinformatikai elemzésével keresték a választ. A rendszer az agrár-alkalmasságot 9 talajparaméterrel és 6 klímaparaméterrel jellemezte, a környezeti érzékenységet 7 élővilág-védelmi, 5 talaj-védelmi és 2 víz-védelmi paraméterrel jellemezte. A vizsgálati eredményeket a CORINE CLC100 adatbázison értelmezték.

  1. A felsorolt 29 területjellemző környezeti változót kategorizálták, és minden egyes változót és kategóriát súlyoztak (értékkel láttak el) aszerint, hogy milyen szerepet játszik a mezőgazdasági termékenység illetve a környezeti érzékenység kialakításában, a terület mezőgazdasági alkalmasságának illetve környezeti érzékenységének megítélésében.

  2. Az ország területét 100x100 méteres cellaméretű (felbontású) rácshálózattal 9,3 millió db 1 ha-os négyzetre osztották, majd a leírt változók területi eloszlástérképeire helyezve ezt a rácshálózatot az ország minden egyes ha-jára meghatározták a környezeti jellemzők értékeit. Így tehát cellánként 30 környezetjellemző értékhez jutottak.

  3. A 16 mezőgazdasági alkalmassági valamint a 14 környezetérzékenységi értékszámot megfigyelési egységenként (1 ha-os cellánként) összegezték, majd ezeket az értékeket térképen ábrázolták. Ezzel az ország területének minden egyes ha-ját elhelyezték egy 0-99 közötti mezőgazdasági alkalmassági és egy 0-99 közötti környezetérzékenységi értékskálán. Az adatbázist az 11-6. ábra szemlélteti.

11-6. ábra A földhasználati zónaelemzés adatbázisának felépítése (Kohlheb-Podmaniczky-Skutai, 2009).

Forrás: Kohlheb-Podmaniczky-Skutai, 2009.

  1. A cellánkénti mezőgazdasági alkalmassági értékszámokból (MAÉ) kivonták a környezetérzékenységi értékszámokat (KÉÉ) majd a különbséghez hozzáadták 100- at, azaz (MAÉ-KÉÉ)+100. Így egy 0-198 közötti értékskálát kaptak, ahol a 100 alatti értékek az adott terület környezetérzékenységi meghatározottságára, a 100 feletti értékek pedig az agrár-meghatározottságra utalnak. A skála két végpontján tehát az egyértelmű meghatározottságú (vagy agrár, vagy környezeti területek), a skála közepe körül pedig a kettős meghatározottságú (környezeti szempontok által korlátozott extenzív agrárterületek) helyezkednek el. Ezeket az értékeket egy szintézistérképen ábrázolták.

  2. E szintetikus (agrár és környezeti) értékskála-térkép segítségével három olyan forgatókönyvet is előállítottak a földhasználati zónarendszer kialakítására, ahol:

  • a 100 (átlag) alatti értékű területeket védelmi zónába,

  • a 100-120, a 100-125 illetve a 100-130 közötti értékű területeket átmeneti (védelmi-agrár) zónába, míg

  • a 120-as, a 125-ös illetve a 130-as érték fölötti területeket agrárzónába sorolták.

  1. Végezetül a forgatókönyvek alapján javaslatokat tettek a művelési ágak változtatásának irányára, belső arányaira és területi elhelyezésére.

A vizsgálatok eredményeképpen meghatározták Magyarország területének:

  • mezőgazdasági termelési talajalkalmasságát,

  • mezőgazdasági termelési klímaalkalmasságát,

  • mezőgazdasági termelési alkalmasságát (11-7. ábra),

11-7. ábra A mezőgazdaság termelési alkalmassága (Kohlheb-Podmaniczky-Skutai, 2009).

Forrás: Kohlheb-Podmaniczky-Skutai, 2009.

  • környezeti érzékenységét az élővilág szempontjából,

  • környezeti érzékenységét a talajok szempontjából,

  • környezeti érzékenységét a vízbázisok szempontjából,

  • környezeti érzékenységét (11-8. ábra),

11-8. ábra Környezeti érzékenység (Kohlheb-Podmaniczky-Skutai, 2009).

Forrás: Kohlheb-Podmaniczky-Skutai, 2009.

  • földhasználati zonációs alaptérképét (11-9. ábra),

11-9. ábra Földhasználati zonációs alaptérkép (Kohlheb-Podmaniczky-Skutai, 2009).

Forrás: Kohlheb-Podmaniczky-Skutai, 2009.

  • a jelenlegi mezőgazdasági illetve szántóterületek elhelyezkedését a földhasználati zónarendszerben, majd zonalitási példákat, mintaforgatókönyveket állítottak elő.

A felmérések alapján jól becsülhető, hogy Magyarország egyes területei mezőgazdasági termelésre mennyire alkalmasak, illetve környezeti szempontból mennyire sérülékenyek. A két térkép térinformatikai egyesítésével megállapíthatjuk, hogy az ország melyik területén milyen intenzitású gazdálkodás támogatandó. A fokozottan védett dolomit sziklagyepeken (a térképen környezet-érzékenységi meghatározottságú területeken) nyilván semmiféle emberi beavatkozásra nem kerülhet sor, míg a jó termőtalajú alföldi területeken (a térkép szerint agrártermelési meghatározottságú területeken) célszerű piacorientált, árutermelő szántóföldi gazdálkodást folytatni.

A vizsgálat folytatásaként az immár táji szinten végzett vizsgálat alapján meghatározható volt, hogy tájaink agrár-környezetgazdálkodási értéke és ennek megfelelő, ehhez illeszkedő földhasználati karaktere jelentősen eltér egymástól (11-10. ábra).

11-10. ábra Magyarország földrajzi nagytájai és középtájai (Kohlheb-Podmaniczky-Skutai, 2009).

Forrás: Kohlheb-Podmaniczky-Skutai, 2009.

Ez a jelleg jól elemezhető Magyarország természetföldrajzi tájainak földhasználati zonációs besorolása alapján, mely a zonációs alaptérkép és a magyar tájkataszter alaptérképének egybevetésével készült.

11-11. ábra Magyarország természetföldrajzi tájainak földhasználati karaktere (Kohlheb-Podmaniczky-Skutai, 2009).

Forrás: Magyari, 2005.

A 11-11. ábra alapján a nagytájak közül az érzékeny, sérülékeny területek legnagyobb (24-28%-os) arányban a Dunántúli-középhegységben és az Észak-magyarországi-középhegységben fordulnak elő. Az agrártermelési meghatározottság, az intenzív agrárterületek legnagyobb aránya (63-75%) leginkább a Tiszai Alföldre és a Kisalföldre jellemző (Kohlheb-Podmaniczky-Skutai, 2009).

11.5.5 Javaslat művelési ág váltásra

Az elkészült térkép információit egybevetve a jelenlegi földhasználattal annak formájával és intenzitásával megállapíthatjuk, hogy az ország területének mintegy ¼-én („sárga és zöld” területeken) jelentős művelési ág változásra illetve gazdálkodási rendszer és intenzitásváltozásra van szükség.

Ennek során a vizsgálatok szerint mintegy 1,5 millió ha-t célszerű az intenzív szántóföldi művelésből kivonni, melyből mintegy

• 6-700 ezer ha erdősítésre,

• 3-400 ezer ha gyepesítésre vár,

• 500 ezer ha külterjes szántóföldi művelésbe kerülhet,

• 20-20 ezer ha-ral pedig nőhet a kert, gyümölcsös, szőlő illetve az extenzív mezőgazdasági hasznosítású vizes élőhelyek (nádas, halastó) területe.

Ennek eredményeképpen a művelési ágak aránya a 11-5. táblázat szerint alakulhat (Magyari, 2005).

11-5. táblázat Művelési ágak és területei (ezer ha)(Magyari, 2005).. táblázat - Művelési ágak és területei (ezer ha)(Magyari, 2005).

Művelési ág

Jelenlegi terület

A konverziós javaslat szerinti terület

szántó

4714

3700

kert+gyümölcsös+szőlő

260

280

gyep

1148

1450

mezőgazdasági terület

6122

5430

erdő

1828

2500

nádas, halastó

68

88

termőterület

8018

8018

művelés alól kivett terület

1285

1285

Összes terület

9303

9303