Ugrás a tartalomhoz

Birtoktervezési és rendezési ismeretek 12., A Magyar erdő jövőképe

Katonáné Gombás Katalin (2010)

Nyugat-magyarországi Egyetem

12.5 Fatermesztés és a magyar erdők jövőképe

12.5 Fatermesztés és a magyar erdők jövőképe

Az utóbbi években örvendetesen megszaporodott a magyarországi erdőkkel foglalko-zó szakirodalomban azoknak a kiadványoknak a száma, amelyek az erdők természet-védelmi jelentőségét, ezen belül különösképpen a természetszerű, természet közeli ál-lapotukat és a biológiai sokféleség fenntartásában, fejlesztésében betöltött szerepüket tárgyalják. Ilyenképpen szerencsés módon kiegészült és korszerűsödött az a korább-ról ismert erdőművelési szemlélet, amely már a XIX. sz. végétől a természet közeli er-dőművelési módokat helyezte előtérbe, tartotta követendő célnak (pl. természetes fel-újítás, többszintű, vegyes korú, elegyes erdők kialakítása és fenntartása, az őshonos fafajok előnye az erdővédelemben stb.). Emlékeztetnünk kell arra, hogy még a XX. sz. első felében is elsősorban ezek az alapelvek érvényesültek a magyarországi erdő-művelési szakoktatásban.

Miközben a természet közeli erdőkre és azoknak a természetvédelemben betöltött szerepére vonatkozó ismeretek egyre gyarapodtak és mind általánosabban elterjedtek, ugyanakkor - legalábbis látszólag - mintha háttérbe szorultak volna az igények az olyan ismeretek iránt, amelyek a faanyagtermesztés hatékonyságának a fokozására, a nemzetgazdaság faellátásának a biztonságos és minél teljesebb körű kielégítésére irá-nyulnak. Egyes túlzó, többnyire e kérdéseknek csupán csak a felszínes ismeretére tá-maszkodó, gyakran szélsőséges vélemények szerint egyfelől a természet közeli erdő-gazdálkodás (benne a biológiai diverzitás fenntartásának az igénye), másfelől a nem-zetgazdaság faanyag-ellátottságának kikerülhetetlen követelménye látszólag kibékíthe-tetlen érdekellentétbe kerültek egymással. A valóságban ez a vélemény egyáltalán nem helytálló. A követelmények és a lehetőségek tárgyilagos szándékú mér-legelésével, egyeztetésével megvalósítható olyan „kompromisszum", amely mindkét oldal érdekeit, kívánalmait kellőképpen kielégítheti. El kell fogadni pl., hogy a nemzet-gazdaság faanyagigényét szükségszerűen kielégítő, hatékony belterjes fatermesztés adott helyen, adott viszonyok között lényeges és társadalmilag hasznos tevékenység.

Ebben a törekvésben a faanyag előállításának egyik - és talán leginkább hatékony megoldási módja a termesztés technológiai színvonalának olyan mértékű emelése, amely ugyanazon a területen a fatermés növelését eredményezi. Ezzel talán enyhíthe-tő az őshonos fafajú természet közeli erdőkre nehezedő, azok fennmaradását esetleg veszélyeztető, de esetenként éppen a tulajdonos gazdasági érdekeit szolgáló „fakiter-melési nyomás". Ennek a magyarországi erdő (faállomány) gazdálkodásban való megvalósíthatóságát éppen a II. világháborút követő időszak erdészeti politikájának eredményei igazolják. A háborús károk felszámolása, az újjáépítés, az ezt követő erő-teljes gazdasági fejlesztés rendkívüli módon megnövelte a faszükségletet, ami miatt az akkor meglévő őshonos fafajú erdőkre nagymértékű fakitermelési kényszer nehe-zedett. Ezt sikerült mérsékelni gyorsan növő fafajok széles körű elterjesztésével, va-lamint belterjes erdőművelési technológiákra épülő ültetvényszerű fatermesztési mó-dok bevezetésével, tökéletesítésével.

Természetesen ezek a belterjes erdőművelési módok csak ott használhatók, és csak ott vezethetnek a kívánt eredményre, ahol ehhez a szükséges termesztési feltételek (te-repi-, termőhelyi viszonyok, a megfelelő fafaj kiválasztási lehetőségek stb.) megvan-nak. A területi lehetőségeket várhatóan bővíti majd az a tény, hogy a következő évti-zedekben számottevően csökkentenünk kell az élelmiszer-termelést szolgáló területe-ket. A mezőgazdasági földterületek egyik jövőbeli hasznosítási módja az erdőtelepítés lesz. Ezeken az erdősítendő területeken, vagy legalábbis nagy részükön a valamikori (akár csak néhány évszázaddal korábbi) természeti viszonyok visszafordíthatatlanul megváltoztak. Magyar Pál Alföldfásítás (1960) c. művében említi, hogy a gátak meg-építése, illetve vízrendezések előtt az Alföldnek csak egyharmada volt tartósan száraz terület, a többi kétharmad pedig vízjárta, víz borította térség volt. Így a múltban sem volt erdő számára alkalmas terület. A valamikori ökológiai adottságoknak megfelelő-en értelmezhető „természet közeli" erdők létesítésének a lehetőségei ma már nyilván-valóan erősen korlátozottak lesznek hegy- és dombvidékeinken is elsősorban a mezőgazdasági művelés okozta termőerő-csökkenés miatt.

Természetesen ahol ennek a feltételei megtalálhatók, kívánatos e lehetőségeket megragadni.

Hangsúlyoznunk kell, hogy a fára a magyar nemzetgazdaságnak is elengedhetetle-nül szüksége van. Szakemberek egybehangzó véleménye szerint a fa a XXI. század rendkívül fontos nyersanyaga lesz. Nagy előnye, hogy környezetszennyezés nélkül megtermelhető; feldolgozása, hasznosítása viszonylag kevés energiát igényel, kör-nyezetkárosodást az elhasználódása után sem okoz. Ezen kívül, mint megújítható ener-giaforrás is figyelmet érdemel.

Az említett új erdőtelepítések (majdani „kultúrerdők") egy része belterjes kezelési módokkal várhatóan alkalmas lesz nagy fahozamú, így jövedelmező ültetvényszerű fatermesztésre. Ezt a hatékony fatermesztési módot kí-vánatos minél szélesebb körben bevezetni ott, ahol a területi, termőhelyi feltételei megvannak. Ezzel ugyanis adott nagyságú területen rövidebb termesztési idő alatt, nagyobb famennyiséget gazdaságosabban lehet előállítani. A belterjes termesztés, amely a mezőgazdasági termelésben magától értetődő kívánalom, egyes szélsősé-gesebb természetvédelmi nézet számára ma még sajnálatosképpen nehezen elfogad-ható fatermesztési gyakorlat. Rá kell azonban mutatnunk arra, hogy a jövőbeli erdő-telepítésekben a valóban ültetvényszerűén művelhető erdők aránya - elsősorban a ter-mőhelyhez kapcsolódó fafaj választási korlátok miatt -, a természet közeli vagy a más jellegű kultúrerdők arányához képest jóval kisebb lesz. Éppen ezért a nemzetgazda-sági érdekek oldaláról nézve bűn lenne nem kihasználni az ültetvényszerű fatermesztésből adódó lehetőségeket.

A napi szakmai szóhasználatban a természet közeli erdők, illetve az ültetvényszerű fatermesztés megkülönböztetése tévesen, többnyire és általában eredet szerinti kate-gorizálást jelent. Ebből adódik, hogy egyes - akár túlzónak is mondható - vélemé-nyek szerint minden mesterséges erdősítést, ilyen eredetű erdőt az ültetvényszerű er-dők (fatermesztő ültetvény elnevezéssel) kategóriába sorolnak. Ilyen értelmezésben a magyarországi erdők mintegy 60%-a lenne ültetvényszerű erdőnek tekinthető (Somogyi, 2001.). Ezek helyesebben a „kultúrerdők" arányát jelenthetik. Az „ültetvényszerű" meghatározás kifejezetten termesz-téstechnológiai (kezelési, művelési) fogalmat jelent, függetlenül a faállomány erede-tére vonatkozó utalástól. Ilyen értelmezésben a valóban ültetvényszerű erdők terület-aránya jóval kisebb.

Az erdőterületet a világon mindenütt, elsősorban mesterséges erdőtelepítés (pl. „faültetvények" létesítése) útján növelik, és csak kisebb részben természetes felújítás-sal.

A mesterséges erdőtelepítések szukcessziós fejlődése (A szukcesszió olyan ökológiai folyamat, amelynek során élőlény közösségek tér-idő átalakulásai játszódnak le. Eredményeként csökken a társulás fennmaradásának valószínűsége, elősegítve a következő stádiumba való átmenetet. A változás iránya meghatározott: pionír növénytársulástól több lépcsőn keresztül a klimax társulás felé mutat.) a természet közeli erdők irányába halad, (fafajtól, termőhelytől, termesztési adottságoktól függően), vagy –a síkvidéki erdőtelepítések esetében - ültetvényszerű fatermesztés tárgyává válhatnak. Ennek a folyamatnak természetesen Magyarországon is tanúi lehetünk.

Az ültetvényszerű erdők a szabályosságra törekvő, tervszerű erdőgazdálkodás ter-mékei. A hasznosítható faanyag előállításában és a faanyagigény kielégítésében sze-repük nélkülözhetetlen és elsődleges. A biológiai sokféleség fenntartását csak részle-gesen szolgálják, ámbár a levegő széndioxid forgalmában, a szén lekötésében továb-bá pl. a deflációs talajkárosodások elhárításában - különösen egyes nagy lombfelüle-tű gyorsan növő fafajok állományai, számottevő környezetvédelmi, környezetjaví-tási szerepet tölthetnek be.

Az ültetvényszerű erdők jellegzetes képviselői mindenekelőtt a nemesnyárak, valamint ki-sebb mértékben a közönséges dió. Megfelelő termesztési körülmények között és ter-mesztési célok mellett érvényesíthetők az ültetvényszerű fatermesztési technológiák még egyes akác, fehér nyár, fehér fűz, alföldi homoki erdei- és feketefenyő faállo-mányokban, vagy (inkább csak) állományrészekben is.(Führer et al.,2003)

Az ültetvényszerű fatermesztés környezetvédelmi aspektusai, valamint szerepe és jövőbeli jelentősége a vidékfejlesztésben, egyre inkább ráirányítja a figyelmet a fenntartható erdőgazdálkodásra.