Ugrás a tartalomhoz

Birtoktervezési és rendezési ismeretek 14., A KÖLCSÖNÖS MEGFELELTETÉS ÉS A BIRTOKRENDEZÉS

Katonáné Gombás Katalin (2010)

Nyugat-magyarországi Egyetem

14.2 Agrármodernizáció, európai agrármodell

14.2 Agrármodernizáció, európai agrármodell

Sikeres 25 évet (1960.–1985.) tudhat maga mögött a magyar mezőgazdaság: Anyagi gyarapodás, szociális biztonság jellemezte a magyar falvakat. A nagyüzem, kisüzem háztáji eredményesen és hatékonyan működött együtt. A területegységre jutó termésmennyiségek megkétszereződtek, a mezőgazdaság exportaktívuma jelentős mértékben járult hozzá a fizetési mérleg egyensúlyban tartásához.(Szabó,2004)

Rendszerbeli gyengeségek, az eltelt évtized útkeresése, többszöri irányváltás és a csatlakozás miatt egyre erőteljesebben jelenik meg a szakirodalomban az ökoszociális piacgazdasági elvekre épülő többfunkciós agrármodell megalkotásának igénye. Ennek a főiránynak a tézisszerű összefoglalását adjuk meg Ángyán (2001.) után az alábbiakban: „Az iparszerű gazdálkodás teljesítette történelmi feladatát. Ez a gazdálkodási rendszer nem a helybelieknek ad munkát, egészséges környezetet és ehető táplálékot, hanem a helyi hagyományokkal és kulturális értékekkel szemben szinte kizárólag a beszállító iparok és az ezeket zömében megtestesítő multinacionális cégek érdekeit szolgálja. Ez a rendszer a természeti és társadalmi környezetet egyaránt veszélyezteti, energetikai és közgazdasági szempontból is irracionális, hosszú távon fenntarthatatlan, termékei rossz minőségűek, kemikáliákkal szennyezettek, táplálkozásfiziológiai értékük rossz, fogyasztásuk komoly humán-egészségügyi problémákhoz vezet, és a fizetőképes piacokon mindezek következtében alig értékesíthetők. A világélelmezési problémákat sem az eddig is intenzíven művelt régiók ipari ráfordításainak további növelésével lehet megoldani. E problémák a rendszer logikáján belül maradó technológiai tökéletesítéssel, technikai modernizációval és ipari ráfordítás-növeléssel nem oldhatók meg.” Olyan gazdálkodási stratégia-, rendszer- és szerkezetváltásra van szükség, amely környezetérzékenységét, terhelhetőségét, termelési adottságait, valamint a mezőgazdálkodás egyéb (környezeti, regionális, foglalkoztatási, szociális, kulturális,stb.)feladatait is figyelembe veszi. Az Európai Közös Agrár- és Vidékpolitika (CAPRE: Comon Agricultura and Rural Polici for Europe) 1992 óta építi a termeléspolitikai pillért kiegészítő vidékpolitikai-, a környezeti, társadalmi, regionális, szociális és foglalkoztatási elemekre épülő pillért. Támogatások oldaláról csökkennek a termelés és nőnek a vidékpolitikai célok megvalósítását szolgáló források. (Mindez tükröződik az Agenda 2000, az EU 2000–2006. közötti időintervallumra szóló költségvetésben. Az EU közös Agrár és Vidékpolitikai keretéből az országban minden felhasznált forinthoz három forint közösségi támogatás vonható be. Ennek összege 2006-ban 250 milliárd Ft.)

Az uniós tagországoknak a 90-es évektől kötelező a hazai viszonyokhoz igazodó agrárkörnyezeti program koncepciójának és gyakorlatának kialakítása. Olyan programot kellett meghirdetni, amelynek feladata a környezet, a természet védelmét, a táj fenntartását és megőrzését célzó mezőgazdasági termelési módszerek kialakítása és terjesztésének támogatása. Ezért készült el hazánkban is 1999-ben a földhasználati zónarendszerre építve a Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program (NAKP). Megvalósulását kormányhatározat támogatta.

Célprogramjai:

  • Agrár-környezetgazdálkodási alprogram;

  • Integrált gazdálkodási célprogram;

  • Ökológiai gazdasági célprogram;

  • Extenzív gyephasznosítási célprogram;

  • Vizes élőhely-hasznosítási célprogram;

  • Érzékeny Természeti Területek célprogramja;

  • Képzési, kutatási-fejlesztési, szaktanácsadási és demonstrációs programok. (Szabó,2004)

Az Európai agrármodell, olyan mezőgazdasági modell megalkotása, amelyik valamennyi tagország számára elfogadható lenne. Célazonosság ellenére a célhoz vezető utak nagyon eltérőek. Az útkeresést érdekellentétek, heves viták kísérik. Terjedelmi korlátok miatt sem vállalhatjuk az egyes országok álláspontjainak bemutatását, az osztrák eredmények sorolásával szeretnénk az eddigi magyar útkeresést igazolni, a modell továbbgondolását segíteni.

Szakirodalom alapján, elsősorban az EU Mezőgazdasági Minisztereinek Tanácsa soros elnökét, Wilhelm Molterer (1999.) minisztert idézzük:

Az európai modell, amely az osztrák sikerek titka, megkülönböztet másoktól minket.

Alapértékei ennek a modellnek:

  • Szilárd demokrácia és erre épülő demokratikusan legimitált döntési struktúrák,

  • A szociális piacgazdaság koncepciójának ökoszociális piacgazdasági modellé fejlesztése,

  • Szociális stabilitás jól kiépített ellátórendszerekkel,

  • Magántulajdon, teljesítmény, felelősség, stb.,

  • Az ökológiai irányultság kiterjesztése a politika széles területeire,

  • Kulturális sokszínűség, mint erősség és nem, mint hátrány.

Ebbe az európai modellbe és értékrendszerbe kell, hogy ágyazódjon be az európai mezőgazdálkodás modellje, mely e kontinens történelmére épül, és amelyre kontinensünknek, kultúránknak, tájainknak és társadalmainknak szüksége van.

Az európai agrármodell felfogható úgy is, mint egy politikai, pontosabban társadalompolitikai jövőkép. Egy olyan jövőkép, amely egyáltalán nem csak Európa parasztságának, hanem mindannyiunk számára fontos, mert életünk alapjainak jövőjét határozza meg.

A mezőgazdálkodás európai modelljének dimenziói lehetnek:

  • Többfunkciós mezőgazdaságot akarunk, azaz olyan mezőgazdaságot, amely minden - élelmiszertermelési, ökológiai-környezeti, valamint regionális, társadalmi - funkcióját betölti, melyeket a társadalom elvár tőle. Ez megkülönböztet bennünket azoktól az egy-dimenziós agrárkoncepcióktól, amelyeknek középpontjában például csak az élelmiszerek termelése áll, és egyéb feladatokat nem vesznek figyelembe.

  • Fenntartható mezőgazdálkodást akarunk, vagyis olyan mezőgazdaságot, amely tartósan abban a helyzetben van, hogy e többféle funkcióját egyaránt el tudja látni. Egyrészt azáltal képes erre, hogy fenntartható termelési módszereket alkalmaz. Például a vízjogi játékszabályok követésétől egészen az állatvédelmi előírások betartásáig. Másrészről annak beismerése által, hogy e termelési, gazdálkodási mód nagyobb költségeit kompenzálnunk, környezeti valamint társadalmi, regionális teljesítményeit honorálnunk kell.

  • Egész területünkre kiterjedő („területfedő”) mezőgazdaságot akarunk, amely védett vagy hátrányos helyzetű térségeinkben ugyanúgy jelen van,mint agrártermelési régióinkban, de itt ökoszociális feladatai kerülnek előtérbe, mely egy olyan magas hegyvidékekkel borított országban, mint pl. Ausztria létfontosságú.

Végezetül versenyképes mezőgazdaságot akarunk, olyan mezőgazdaságot, amely megállja a helyét a piacokon is. A verseny számunkra azonban tisztességes versenyt jelent, vagyis azokat az „ökoszociális játékszabályokat”, amelyeket az európai mezőgazdaság modellje magába foglal és gyakorlata betart, azokat a WTO (World Trade Organisation; Világkereskedelmi Szervetzet) keretei között is rögzíteni kell.

Túlélési kérdés a piacgazdaság szociális és ökológiai keretfeltételeinek meghatározása. Ebben a paradigmaváltásban a mezőgazdaság úttörő szerepet játszhat, ha az ökoszociális piacgazdasági modellt következetesen alkalmazza.

Még mindig olyan gazdasági rendszerben élünk, amely rövidtávra orientált. A mezőgazdaság fenntartható gyakorlatával és tapasztalataival megtermékenyítő hatással lehet az egyéb szektorokra is. Különösen az ökológiailag érzékeny régiókban, ahol a természetbe való beavatkozások hosszú távú hatásai világosan láthatóak és érezhetőek, megtanulta a mezőgazdaság az alkalmazkodás és a fenntarthatóság jelentőségét. Ausztriában az osztrák gazdaságok 70%-a, a mezőgazdasági területnek pedig 90%-a vesz részt az agrár-környezeti programban (ÖPUL: Österreiches Program für Umweltgerechte Landbewirtschaftung, Környezetbarát Mezőgazdálkodás Osztrák Programja). Az EU-átlag e tekintetben 20 %.

Az EU tagországainak, a korlátozás nélküli liberális világkereskedelem küzdőterében, külön-külön is meg kell találni azt a modellt, amelyik a versenyhátrányoktól megmenti a termelőket.

Jó szándékkal feltételezhető, hogy Európa elkötelezte magát a többfunkciós mezőgazdaság mellett. A megvalósítás esélyeit azonban számos tényező (tőkeérdekeltségek, élelmiszer-gazdasági szerkezetek, amerikanizálódási folyamatok, stb.) nehezíti. Az egymással szemben álló két irányzat harca minden szinten (termelés, értékesítés, oktatás, kutatás, fejlesztés, stb.) és mindenhol folytatódik. A közeljövő birtokstruktúra korszerűsítése, a tervezés szintjén már elkezdődött a térségi-, kistérségi programok is jól szolgálhatják a helyes modellválasztást, a sajátosan magyar modell megtalálását és megvalósítását. A természetvédelem, a mezőgazdaság és a vidék „hármasának” együttdolgozását köztudottan növekvő forrásokkal támogatja az EU közös Agrár- és Vidékpolitikája. A mennyiségekhez kötődő kompenzációs keretek csökkenő volumenéből ezzel szemben pedig mindig több jut a második irányzat követőinek.” (Szabó,2004)