Ugrás a tartalomhoz

Birtoktervezési és rendezési ismeretek 20., A BIRTOKTERVEZÉS ÉRTÉKELÉSI ALAPJAI

Mizseiné Dr. Nyiri Judit (2010)

Nyugat-magyarországi Egyetem

20.3 Életképes üzemi méret

20.3 Életképes üzemi méret

Az életképes üzem fogalma, meghatározása, feltételrendszere közösségi szinten nem rögzített, annak meghatározása az egyes tagországok feladatát képezi. A legelterjedtebb minősítési mutatóvá a Standard Fedezeti hozzájárulás vált, melyet mind a statisztikai összeírások során, mind a Mezőgazdasági Számviteli Információs Hálózat keretében használnak (FADN). Ez a nemzetközi szakirodalomban is gyakran használt fogalom (SGM=Standard Gross Margin) a termelés egységnyi mértékére vetített hozzáadott érték. Egy-egy üzem SFH-a viszonylag könnyen mérhető és összehasonlításra is lehetőséget nyújt az egyes eltérő szerkezetű üzemek között, mivel a termelés egységnyi méretéhez rendelt SFH-t szorozzuk a konkrét méretekkel, majd az így kapott ágazatonkénti SFH-okat összegezzük A SFH képezi az alapját az Európai Méret Egység meghatározásának is. Jelenleg 1200 euro SFH tesz ki egy EME-t.

Az életképes üzem meghatározása során viszont a határ meghúzásánál itt is szubjektív elemek játszanak közre, nincs egységes európai gyakorlat.Pl. az életképes üzem minimális mérete Spanyolországban 2 EME, Dániában 4 EME, de Belgiumban 12 EME, Hollandiában 16 EME.

Magyarországon ezt 2 EME szintben határozták meg. Ez meglehetősen kiszélesíti az „életképesség” küszöbét, túl sok üzem kerülhet bele, ami túlzottan szétteríti a fejlesztésre várhatóan rendelkezésre álló forrásokat, és ezért kevés jut a versenyképes gazdaságok fejlesztésére. Ezért Magyarországon a 4 EME méretet tartjuk reálisabb méretküszöbnek.

20-1. ábra Minimális ágazati méretigény a családi gazdaságoknál

A Nyugat-Magyarországi Egyetem Matematikai és Ökonómiai Intézet a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium megbízásából megvizsgálta az erdészeti üzemek életképességi kritériumának meghatározását az SFH erdészeti adaptációjának lehetőségeit, elvégezte a módszertani fejlesztést és a kiszámított értékek alapján javaslatot tett az erdőgazdálkodási SFH értékekre.

20.3.1 Életképesség vizsgálata és mezőgazdasági példái

20.3.1.1 Az életképesség közgazdasági tartalma

A gazdálkodás életképességének fogalma hétköznapi értelemben azt jelenti, hogy a gazdálkodási tevékenység, vagy egy vállalkozás egész tevékenysége a jövőben is folytatható lesz. Ennek megállapítása alapulhat szubjektív értékelésen és objektív kritériumok alapján, ám ez utóbbiakkal kapcsolatban a tanulmány elején le kell szögezni, hogy nincs általános érvényű kritériumrendszer (Lett-Schiberna, 2007).

Az AKI Lin-t idézi, aki megállapítja, hogy a neoklasszikus közgazdaságtan kimondatlanul, de mégis feltételezi, hogy azon vállalkozások működhetnek hosszú távon, amelyek szabad versenyes piacon az un. normál profit kitermelésére képesek állami támogatás nélkül. Ezen megállapításról – közgazdaság-elméleti tartalmának részletes kifejtését mellőzve - annyit jegyzünk csak meg, hogy mivel a normál profit kitermelése annyit jelent, hogy a felhasznált termelési tényezők (tőke, munka, természeti erőforrások stb.) - azonos kockázati szint mellett, amit a neoklasszikus közgazdaságtan azonos iparág kritériummal határoz meg - más kombinációban sem volnának hatékonyabban felhasználhatók, ezért a normál profit megléte az életképesség egyik fundamentális feltétele. Ugyanakkor ez egyrészt csak szükséges, de nem elégséges feltétel, másrészt a gyakorlati vizsgálata is nehézségekbe ütközik, elsősorban az igen részletes adatszükséglet miatt.

Meg kell említeni, hogy az erdőgazdálkodás tartamosság fogalma, amennyiben gazdasági tartamosságról beszélünk, közel áll az életképességhez, de amíg a tartamosság fogalmában a hozamok és ráfordítások időbeli kiegyenlítése áll a középpontban, addig az életképesség a hosszú távú tőkemegtérülést tekinti elsődleges kritériumnak.

Amennyiben az életképesség feltétele, a normál profit megléte nem teljesül, akkor a tevékenység még nem lehetetlenül el azonnal, de mivel az erőforrások az alternatív felhasználási lehetőségekhez képest rosszul hasznosulnak, a piacgazdaság szabályai szerint hosszú távon a tevékenység nem tartható fenn.

20.3.1.2 Az életképességi kritériumok gyakorlati alkalmazása a mezőgazdaságban

Az életképességi kritériumok konkrét alkalmazásának megértéséhez bemutatjuk a standard fedezeti hozzájárulás (SFH) és az európai méret egység (EME) fogalmát, amelyek a mezőgazdasági üzemek méretének jellemzéséhez, és a hatékonyság vizsgálatához egyaránt felhasználásra kerülnek. (Lett-Schiberna, 2007).

Az Európai Unió 1965-ben hozta létre a mezőgazdasági üzemek jövedelmére és üzleti tevékenységére vonatkozó számviteli adatok gyűjtésére szolgáló hálózatot, amit angolul Farm Accountancy Data Network-nek (FADN) hívnak. Tekintettel arra, hogy ez a hálózat eredeti célját megtartva ma is a mezőgazdasági tevékenységre vonatkozó információs hálózat, az alább leírtak értelmezésekor, és az erdészeti alkalmazások tervezésekor ezt a tényt figyelembe kell venni.

A standard fedezeti hozzájárulás (SFH) fogalmát az Európai Unió a 85/377/EEC Bizottsági Határozatban definiálja, és egyes termelési ágazatok tartós jövedelemtermelő-képességét jellemzi. A standard fedezeti hozzájárulás a kibocsátás értékének (termelési érték) és meghatározott közvetlen költségeknek az egyenlege. A figyelembe vett költségek köre egyezményes, és kiválasztásukban a legfontosabb szempont volt, hogy a termeléshez könnyen hozzárendelhetők legyenek.

Az SFH számításokban felhasznált áraknak un. „üzemkapu-áraknak” kell lenni, az erdőgazdálkodás esetében ez a felsőrakodói árban határozható meg. Az árak és költségek hozzáadott érték adót nem tartalmazhatnak.

Egy üzemág SFH-ja a standardizált termelési érték és az üzemágra közvetlenül elosztható változó költség különbsége. A termelési érték magában foglalja az értékesítés, a természetbeni járadék és a készletváltozás értékét mind az elsődleges és másodlagos termékekre vonatkozólag. A támogatások közül azokat kell csak figyelembe venni, amelyek az üzemági termeléshez közvetlenül kapcsolódnak, például a termékhez vagy a megművelt területhez köthetők, és értelemszerűen nem vehetők figyelembe a gazdálkodó szervezetek működési és egyéb támogatásai.

A költségek esetében a közvetlen változó költségek vehetők figyelembe a felhasználáshoz kapcsolódó támogatások nélkül.

A „standard” jelző azt jelenti, hogy az SFH értékek 3 vagy 5 éves időszakok átlagértékeit jelentik (évente számított 3 vagy 5 éves mozgóátlag), ezzel egyenlítve ki a rövid távú gazdasági ingadozásokat.

Az SFH tehát egy pénzértékben kifejezett gazdasági jellemző, amit üzemágakra határoznak meg, és az üzemág termelési alapegységére fejeznek ki: ha-ra vagy db-ra. Ha tehát a búza „SFH 2004” értéke 91 638 Ft/ha, az azt jelenti, hogy a 2003, 2004 és 2005 években minden évre kiszámított fedezeti érték, ami a búza 1 ha vetésterületén keletkezett éves termelési érték és a termeléshez kapcsolódó

(egyezményes körbe tartozó) közvetlen költségek különbsége, átlaga 91 638 Ft/ha.

A fentiek alapján az SFH-t tehát értelmezhetjük úgy, hogy az a termelés alapegységére jutó átlagos fedezettermelési potenciál, vagy átlagos fedezettermelési képesség. Használatával egyrészt meghatározhatjuk egy konkrét gazdálkodási tevékenység illetve ágazat (pl: búzatermelés vagy pecsenyecsirke hízlalás) teljes fedezettermelő képességét, ha a termelés naturális mennyiségét (ha vagy db) megszorozzuk a vonatkozó SFH értékkel, illetve egy gazdálkodási egység minden ágazatára kiszámított fedezettermelő képességek összege megadja a gazdálkodási egység egészének fedezettermelő képességét. Ezzel a gazdálkodási egység egészére vonatkozó fedezettermelő képességet értelmezhetjük annak ökonómiai méreteként, valamint az egyes ágazatok teljes fedezettermelő képességen belüli részesedése alapján jellemezhetjük a gazdaság termelési irányát is (pl: növénytermesztő, állattenyésztő, vegyes, stb.).

Az SFH mindig pénzértékben kifejezett mennyiség, aminek van egy váltószáma: az „európai méret egység” (EME). A fogalmat 1999-ben vezették be, a tanulmány készítésének időpontjában (1984 óta) 1 EME = 1200€ (illetve annak megfelelő érték nemzeti valutákban kifejezve), amit az EU-ra egységesen határoztak meg, és az infláció követésének érdekében időnként megemelik. A gazdálkodó egységek ökonómiai méretét EME-ban fejezik ki, és ezt felhasználva méretkategóriák kerültek kialakításra 10-es és 6-os csoportosításban. (20-2. táblázat). A táblázatban az EME kifejezés helyett EUME került feltüntetésre. A jelenlegi meghatározás szerint az EME van érvényben.

20-2. ábra Az Európai Méret Egység szerint kialakított mezőgazdasági üzemekre vonatkozó méretkategóriák

Egy gazdálkodó egység un. „termelési iránya”, azaz a jellemző üzemágai, a gazdálkodó egység üzemági szerkezetét jellemzi, meghatározása az egyes üzemágaknak a gazdálkodó egység teljes SFH-jához való hozzájárulása alapján történik.

20.3.1.2.1 Életképességi és egyéb méretkritériumok: FADN korlát

A FADN a mezőgazdasági üzemek jövedelmének és üzleti működésük elemzésére, valamint a Közös Agrárpolitika hatásainak követésére jött létre. A megfigyelt farmok körül az un. ’commercial farm’-okat, magyarul piacra termelő farmokat jelölték ki. A piacra termelő farmok kritériumait minden EU tagországban a mezőgazdasági üzemek ökonómiai méretével határozzák meg, az egyes országokban alkalmazott küszöbszint azonban eltérő. (2. táblázat)

Ezzel a méretkorláttal az elnevezéssel ellentétben nem azt szabályozzák, hogy a bekerülő üzemek ténylegesen piacra termelő üzemek legyenek, hanem azt, hogy a kialakított minta lefedje a teljes mezőgazdasági ágazat EUME-jének több mint 90%-át. Így érik el, hogy nem foglalkoznak a szektor egészének szempontjából összességében kis gazdasági jelentőséggel bíró, kis ökonómiai mérettel rendelkező üzemekkel - és ezzel jelentős ráfordítást spórolnak meg – az eredmények mégis jól reprezentálják a mezőgazdasági ágazatot.

20-3. ábra FADN-ben alkalmazott, EME-ben kifejezett ökonómiai méret küszöbértékek az EU tagországaiban 2004-ben (Forrás EU Comission, 2004, http://ec.europa.eu/agriculture/rica/methodology1_en.cfm#dotfoto)

20.3.1.2.1 Életképességi kritériumok az EU pályázati rendszerében 2007-ig

Az életképességre vonatkozó kritérium az EU pályázati rendszerében az EMOGA-ból nyújtott támogatások rendjét szabályozó 1257/1999 EK rendeletben jelent meg eloször, amelynek preambuluma kimondja:

„(34)... mivel gondoskodni kell arról, hogy az ilyen beruházások életképesek legyenek, és a gazdálkodók részesüljenek a megtett intézkedés gazdasági hasznából;”

5. cikke a beruházási támogatásokkal kapcsolatban:

„Beruházási támogatásban olyan mezőgazdasági üzemek részesülnek,:

  • amelyek gazdasági életképessége bizonyítható,

  • amelyekben betartják a környezetvédelemre, a higiéniára és az állatok kíméletére vonatkozó minimum-előírásokat, és

amelyekben a gazdálkodó megfelelő szakismeretekkel és szakmai alkalmassággal rendelkezik.”

8. cikke a fiatal gazdálkodók támogatásáról[21]:

„(1) A fiatal gazdálkodók tevékenységének megkezdését megkönnyítő támogatás a következő feltételek teljesülése esetén adható:

  • a gazdálkodó 40 évnél fiatalabb,

  • a gazdálkodó megfelelő szakismeretekkel és szakmai alkalmassággal rendelkezik,

  • a gazdálkodó első alkalommal indít be mezőgazdasági üzemet,

  • a mezőgazdasági üzem tekintetében:

  • a gazdasági életképesség kimutatható, és

  1. teljesülnek a környezetvédelemre, a higiéniára és az állatok kíméletére vonatkozó alapvető előírások, és

  2. a gazdálkodó a mezőgazdasági üzem vezetője.”

A mezőgazdasági termékek feldolgozásának és forgalmazásának javításával foglalkozó 26. cikk szerint:

„(1) Támogatásban részesülnek azok a személyek, akik olyan vállalkozásokba történőberuházások finanszírozásának végsőfelelősei,

  • amelyek gazdasági életképessége kimutatható, és

  • amelyek betartják a környezetvédelemre, a higiéniára és az állatok kíméletére vonatkozó minimum-előírásokat.”

A 1257/1999 EK rendelet alkalmazásának részletes szabályait tartalmazó 445/2002 EK rendelet értelemszerűen többször is tartalmaz az életképességre vonatkozó kitételeket. Ezek közül a preambulum 4. pontja szerint:

„(4) A támogathatósági feltételek szempontjából az 1257/1999/EK rendelet három alapvető feltételt állapít meg a mezőgazdasági és a feldolgozóüzemekbe történő beruházás támogatására, valamint a fiatal gazdálkodók támogatására vonatkozóan. Meg kell határozni az említett feltételek teljesítésének időpontját, beleértve beruházási támogatás esetén a mezőgazdasági üzem gazdasági életképességének az adott üzem jövőjére vonatkozó megfelelő értékelés alapján történő igazolására vonatkozó feltételeket. Az igen súlyos strukturális nehézségekkel küzdő vidéki térségekben lévő gazdaságok adott esetben meglehetősen nehezen tesznek eleget az említett követelményeknek. A kis beruházások esetében a tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy haladékot adjanak a mezőgazdasági üzemeknek a követelményeknek való megfelelésre.”

A fiatal gazdálkodók tevékenységének megkezdéséről szóló 2. szakasz:

„(2) A szakismeretek és a szakmai alkalmasság, a gazdasági életképesség, valamint a környezetvédelemre, a higiéniára és az állatok kíméletére vonatkozó minimum-előírások tekintetében azonban a gazdálkodási tevékenység megkezdésétől számított legfeljebb hároméves időtartam biztosítható ezeknek a feltételeknek a teljesítésére, amennyiben a fiatal gazdálkodónak adaptációs időszakra van szüksége tevékenysége megkezdésének megkönnyítéséhez vagy mezőgazdasági üzeme strukturális alkalmazkodásához.”

A támogatási rendben megjelenő életképességi kritériumok vizsgálatát a fent hivatkozott jogszabályi helyek előírják ugyan, de az életképesség fogalmát és a kritériumok tartalmát nem definiálják, meghatározásának jogát a tagállamokra ruházzák.

20.3.1.2.3 Életképességi kritériumok az EU pályázati rendszerében 2007-től

Az 1290/2005 EK rendelettel létrehozott EMVA működésének szabályait az 1698/2005 EK rendelet rendezi, amit az 1974/2006 EK rendelet részletez. Ezen jogszabályokban az életképességi kritériumok a korábbiakhoz képest sokkal kisebb hangsúllyal szerepelnek.

Amíg 2007 előtt az életképességi kritérium megfogalmazása a beruházási támogatásoknál, a fiatal gazdálkodók támogatásánál és a mezőgazdasági termékek feldolgozásánál szerepelt, addig 2007 után csak a félig önellátó gazdálkodás esetében található meg ez a kitétel. A fiatal gazdálkodók támogatása esetében az EU jogszabályok csak elérendő célértékeket tartalmazó üzleti terv készítését írják elő. A gazdasági üzemméret már csak az induló gazdaság nemzeti hatáskörben meghatározott, ÚMVP-ben szereplő definíciójában szerepel, miszerint az kisebb 3 EME-nél (a vonatkozó nemzeti rendelettervezet szerint eléri).

Új támogatási elem a félig önellátó gazdaságok támogatása, amely esetében a félig önellátó gazdasággal szemben támasztott kritériumok között (1974/2006 EK rendelet) szerepel olyan üzleti terv készítése, amelynek a gazdasági életképesség elérését bizonyítania kell:

„24. cikk

(1) Az 1698/2005/EK rendelet 34. cikkében említett üzleti terv:

a) bizonyítékot nyújt arra nézve, hogy a mezőgazdasági üzem gazdaságilag életképessé válhat, figyelembe véve adott esetben a mezőgazdasági háztartás egyéb bevételi forrásainak kiegészítő jellegét.”

Az életképesség fogalma nem konzisztensen használt fogalom – persze konkrét definíció híján nem is lehet az – és implicit módon magában hordozza azt, hogy az életképesség összefüggésben van a gazdasági mérettel. A fent említett félig önellátó gazdaságok támogatására is előírja az 1974/2006 EK rendelet, hogy ezen üzemekre alsó és felső méretkorlátot kell megszabni.

További méretkorlát az 1974/2006 EK rendeletben éppen arra az intézkedésre vonatkozóan fordul elő, amely e tanulmány szempontjából az egyik legfontosabb, ez pedig a mezőgazdasági és erdészeti termékek értékének növelése, amellyel kapcsolatban a II. melléklet 5.3.1.2.2. pontja előírja „a kedvezményezett vállalkozások típusa és mérete” meghatározását.

20.3.1.3 Az életképesség megítélése a magyarországi pályázati rendszerben

Attól, hogy az életképesség gazdasági kritériumát egy tevékenység nem teljesíti, az még lehet nyereséges és termelhet jövedelmet időlegesen. Egyes ágazatok, így különösen például az agrár-tevékenységek tartósan életképtelen állapotban vannak, amelyekben az állami támogatások tartják fenn a szükséges munka és tőkemennyiséget. (Lett-Schiberna, 2007).

A pályázati rendszerben tehát az életképesség értékelése szigorú közgazdasági értelemben nem is volna helyénvaló, ehelyett arra kell helyezni a hangsúlyt, hogy a rendelkezésre álló források a céljuknak megfelelően hasznosuljanak. Ehhez kétféle kritériumtípus alkalmazását javasoljuk, amelyek a pályázati rendszerben korábban is alkalmazásra kerültek: a méretkorlátok, illetve a hasznosulási hatékonyság.

Mivel a vonatkozó EU jogszabályok megengedik, hogy a tagállamok az EU előírásoknál szigorúbb feltételeket támasszanak, Magyarország esetében a 2. pontban bemutatottaknál több esetben fordul elő olyan (akár életképességi kritériumnak nevezett) feltétel, amely a pályázók gazdasági üzemméretével szemben állít korlátokat, és olyan is, amely üzleti terv tartalmára vonatkozik.

Méret

A gazdasági méret minimum vagy maximum értékének megadásával meg lehet határozni, hogy milyen gazdálkodók férjenek hozzá a pályázati forrásokhoz. Ennek akkor van értelme például, ha a pályázat tárgyának megvalósulása csak egy bizonyos üzemméret mellett nyer értelmet. Természetesen az, hogy minek van gazdasági racionalitása, azt elsősorban a pályázónak kell eldöntenie, a pályázat kiírójának pedig olyan ösztönző rendszert kell kialakítani, amely ezt a gazdálkodói racionalitást hagyja érvényesülni (pl.: megfelelő nagyságú önrész előírásával). A méretkorlát megadásának legfontosabb feladata, hogy szabályozza a pályázók körét.

Hasznosulási hatékonyság

A hasznosulási hatékonyság értékelése az alapján történik, hogy a gazdálkodó az erőforrásait a tevékenységében milyen eredményességgel használja fel. Az AKII pályázatértékelő rendszerében az az elv érvényesül, hogy a hatékonyság szempontjából az „átlagos gazdálkodók” esetében hasznosulnak a támogatások leginkább. Értelemszerűen az alacsony hatékonysággal gazdálkodók a támogatásokat nem fogják tudni hatékonyan felhasználni, az átlagosnál magasabb hatékonysággal gazdálkodók pedig kevésbé vannak a támogatásokra rászorulva, mint a kevésbé hatékonyak.

Értékelési eljárások

A méret és a hasznosulási hatékonyság értékelése kétféle módszerrel történik. Az alsó és felső korlátok a pályázókat beengedik, vagy kizárják a lehetséges kedvezményezetti körbe, míg a mutatók sávos értékelése, és sávonkénti pontozása a pályázatok rangsorolását teszi lehetővé.

A pályázati rendszerben jelenleg alkalmazott eljárásokban a méret feltétel korlátként használatos, és ezt hívják szoros értelemben vett életképességi kritériumnak, a hatékonyságot pedig a pályázatok rangsorolására használják a különböző hatékonysági kritériumok pontozásán keresztül. (20-4. ábra)

20-4. ábra A pályázatokkal szemben támasztott kritériumok alkalmazása

20.3.1.4 Az erdészeti vállalkozások életképességi kritériumainak javasolt meghatározási módszere

Az alábbiakban bemutatásra kerülő fedezetmutató felhasználható az erdészeti üzemek életképességének vizsgálatához, azonban meg kell jegyezni, hogy a felhasználási cél követelményeinek függvényében a számítás módjában változtatás válhat szükségessé. (Lett-Schiberna, 2007).

Az alkalmazott eljárás lényegében a tényleges tevékenységek fedezetére épül azzal az eltéréssel, hogy nem az éves tényleges teljesítmény, hanem az üzemtervi ciklus 10 évre vonatkozó lehetőségének éves átlaga szolgál a számítás alapjául. További változtatás a fent elmondottakhoz képest, hogy bár fedezetről, egészen konkrétan SFH-ról beszélünk, a valóságban a javasolt módszer valójában nem SFH, mivel az EUROSTAT nem akkreditálta az eljárást, másrészt nem is fedezet, mivel az SFH számítás szellemében eljárva az erdőgazdálkodás munka-intenzív viszonyai mellett lényegében bevétellel számolunk.

Az erdőgazdálkodási szektorban két olyan gazdálkodási forma illetve gazdálkodási jellemző létezik, amely a mezőgazdaságtól eltérő megítélést igényel. Egyrészt a tulajdonosi gazdálkodás és a bérlet mellett igen jelentős az olyan gazdálkodási konstrukció, amelyben a tulajdonos, vagy a tulajdonosi közösség az erdőgazdálkodási feladatok ellátására, ezen belül is különösen az erdészeti hatósághoz való bejelentkezésre, és a hatóssággal való kapcsolattartásra magánszemélyt vagy vállalkozást bíz meg. A megbízás fejében a tulajdonos megbízási díjat fizet, amely jellemzően a végrehajtott erdészeti munkák bevételével, vagy költségeivel arányos. Mivel azonban a megbízott az erdészeti hatóságnál bejelentett erdőgazdálkodó, illetve a megbízás tartalmától függően ugyan, de általában pénzügyileg is a megbízott tűnik fel erdőgazdálkodóként (számlát fogad be és bocsát ki az erdőgazdálkodással kapcsolatban, amikről a tulajdonossal elszámol), első megközelítésből a megbízott látszik az erdőgazdálkodási jövedelem élvezőjének. Ennek ellenére az erdőgazdálkodás jövedelmének élvezője a tulajdonos, az erdő hasznainak a közvetlen élvezője, ezért az erdőgazdálkodási SFH fentiek szerinti megosztására van szükség.

A másik lényeges eltérés a mezőgazdasághoz képest az erdőgazdálkodási kivitelezés helyzete. Mivel a mezőgazdaság éves gazdálkodási rend mellett működik, ezért lehetőség van arra, hogy a gazdálkodók saját gépparkot tartsanak fenn, és azt folyamatosan működtessék. A fellépő kapacitáshiányokat gépszolgáltatás igénybevételével pótolják, a felesleges kapacitást pedig gépszolgáltatások nyújtásával kötik le. Ezzel szemben az erdőgazdálkodásban általános a vállalkozókkal történő munkavégzés amiatt, hogy az erdőgazdálkodási munkák egyenletessé tételéhez nagyon nagy erdőterületre van szükség, ezért a gépeket az erdőgazdálkodók önállóan nem tudják gazdaságosan működtetni. Ugyanakkor szükséges, hogy olyan vállalkozások is szerepeljenek az erdőgazdálkodás modernizációját célzó pályázatokban, amelyek erdőgazdálkodási szolgáltatásra specializálódtak, következésképpen saját erdőgazdálkodói területük nagyon kevés, vagy nincs is.

20.3.1.5 Erdőgazdálkodási SFH

Az SFH számítás alapját az üzemtervben szereplő, 1-es és 2-es sürgősségű éves átlagos fahasználati lehetőségek bruttó fatérfogatban megadott naturális mennyiségei adják. Az egységnyi fatérfogatra kiszámítottuk a fafaj-csoportonkénti és fahasználati módonkénti SFH nagyságát, amelyet a 20-5. táblázat tartalmaz.

20-5. ábra Erdőgazdasági SFH számítási táblázat

A táblázatban kiszámolt összes SFH adja meg az erdőgazdálkodási vállalkozás éves átlagos összes SFH-ját. SFH-t az erdészeti hatóságnál bejelentett erdőgazdálkodó a hatályos üzemterve alapján mutathat ki olyan erdőterületre, illetve olyan erdőgazdálkodási munkára, amely esetében az erdő használatának jogalapja tulajdonlás, bérlet, vagy egyéb teljes haszonszedési jogot biztosító jogviszony. Megbízásos erdőgazdálkodás esetén az SFH számítás alapjául szolgáló fahasználati lehetőség 50%-át lehet figyelembe venni. Amennyiben ugyanazon gazdálkodónak több rész-üzemterve van, az egyes üzemtervek hozamai összeadhatók akkor is, ha az üzemtervek érvényességi időszaka nem egyezik meg. Ugyanazon hozamlehetőséget azonban csak egyszer lehet figyelembe venni, tehát ha egy erdőterület egyazon erdőgazdálkodó több rész-üzemtervében is szerepel, az azon keletkező hozamlehetőség csak egyszer vehető figyelembe. Ha egyazon állományon az üzemterv több hozamlehetőséget is megállapít, akkor az 1-es és 2-es sürgősségűek mindegyike figyelembe vehető. Egészségügyi fahasználatok nem vehetők figyelembe. (Lett-Schiberna, 2007).

A Szerzők megítélése szerint ez az eljárás ésszerű kompromisszumot teremt a fedezettermelő képesség valósághű jellemzésének igénye és a velejáró adminisztrációs munka csökkentése között.

Bár a kidolgozott eljárás nem a mezőgazdasági SFH esetében alkalmazott nemzetközi standardokra épül, annak szemléletmódját igyekszik követni, és az ezúton kapott erdészeti SFH értékek felhasználhatók akár a vegyes erdészeti és mezőgazdasági tevékenységet folytató gazdaságok gazdasági üzemméretének meghatározásához is.

20.3.1.6 Az erdőgazdálkodás életképességi kritériumai

Az erdőgazdálkodás SFH értékeinek kidolgozásakor a mezőgazdasági SFH szolgált mintául, és az életképességi kritériumok esetében is ez látszik kézenfekvőnek. A mezőgazdasági életképességi kritérium az üzem gazdasági méretével határozza meg az életképesség küszöbértékét, amely elvben benne foglaltatik az az elv, miszerint az életképes gazdálkodáshoz szükség van a „kritikus tömeg” elérésére. Az alsó mérthatárt az AKI a legalább egy főfoglalkozású munkaerőt, legalább a minimálbér szintjén eltartani képes üzemméretben javasolta megszabni6, azonban - ahogyan azt korábban említettük – a végleges életképességi kritérium elsősorban nem a fenti feltételhez, hanem a támogatható gazdálkodók számának kívánt szintjéhez igazodott. (Lett-Schiberna, 2007).

Az életképesség fogalma az SFH-nál sokkal kevésbé egyértelmű fogalom, különösen annak eldöntése okoz nehézséget, hogy az SFH segítségével számított, EUME-ben kifejezett gazdasági üzemméret milyen szintje jelentse az életképesség alsó határát. Ebben a kérdésben állást nem foglalhatunk, ehhez ugyanis először a támogatni kívántak pontos meghatározására van szükség.