Ugrás a tartalomhoz

Birtoktervezési és rendezési ismeretek 8., Vásárhelyi Terv birtokrendezési összefüggései

Horoszné Gulyás Margit (2010)

Nyugat-magyarországi Egyetem

8.2 Vízfolyások szabályozása

8.2 Vízfolyások szabályozása

Vízfolyásaink, minden élőlény számára, olyan fontos életelem hordozók hálózata, mint az emberi testben vérünk érrendszere. Folyóink a felszínre hullott csapadékból táplálkoznak és szolgáltatják az ivóvizet is, mely egyrészt legfőbb életelemünk, másrészt egy folyó nélküli város, szépségében sohasem versenyezhet egy Kék-Dunás, Bécs vagy Budapest lenyűgöző látványaival. Az emberiség lélekszámának növekedésével azonban egyre több gondot okoz a vízigények kielégítése és a vizek elszennyeződése. A természetes vízfolyások szeszélyes vízjárása egyáltalán nem felel meg a fogyasztók igényeinek, emellett azok, egyrészt károkat is okozhatnak (pl. árvízkatasztrófák), másrészt hasznosíthatók is. Ehhez a folyókat szabályozni kell és hasznosításuk érdekében műtárgyakat kell rajtuk építeni. Eddigi ismereteink alapján nyilvánvaló, hogy az alluviális vízfolyások örökösen változtatják medrüket, mivel mederanyaguk egyrészt erózióra hajlamos, másrészt rendkívül inhomogén is. A mederváltozások másik fontos tényezője, hogy a vízfolyások vízhozama is örökös szeszélyességgel változik. A mederben nemcsak víz, hanem hordalék, uszadék és jég is áramlik. A meder alakváltozása tekintetében a hordalék a legmeghatározóbb, melynek mennyisége és összetétele szintén a változó hatásoktól és a talajok erózióra való hajlamosságától függ. Az emberiség számára a legtöbb gondot még napjainkban is a kiszámíthatatlan természet okozza, amikor egy-egy heves zápor után, egész hegyoldalak suvadnak le a völgybe, kiterjedt mezőgazdasági területek kerülnek víz alá, ezzel is bizonyítva, hogy a folyók a természet nyugtalan és kiszámíthatatlan elemei.

Közismert, hogy az alluviális (kanyargós, hordaléklerakással jellemezhető) folyók medrüket állandóan módosítják, s így azt, az árvízlevezetés szempontjából egyre kedvezőtlenebb helyzetbe hozzák. Az ilyen folyók medre, partvonalai állandóan erodálódnak, s így a folyó is óriási (50-500 km széles) területeket is bebarangolhat. Ez azzal jár, hogy a folyó mezőgazdasági és települési szempontból hatalmas területeket veszélyeztethet és azokat értéktelen, lakhatatlan és fertőző mocsárrá változtathatják. Hasonló helyzet alakult ki a Tisza-völgyben is már a XVIII. sz. végére. A lakosság felgyorsult gyarapodása és a területhiány miatt kialakult „földéhség” szükségessé tette a folyó árvízvédelmi töltések közé szorítását. Mindez Magyarország számára felért egy második honfoglalással. A Széchenyi és a Vásárhelyi szabályozás teremtette meg az alapját annak, hogy a Tisza-völgy ma az ország legfontosabb agrárbázisa. Az árvízi szabályozás lényege a folyó völgye ártéri kiterjedésének korlátozása árvédelmi töltésekkel és a főmeder vízszállító képességének növelése mederrendezéssel. Az ilyen jellegű árvízmentesítés teremtette meg az alapját egy 20 000 km2 értékes termőföld visszahódításának a mocsárvilágtól, ahol ma út-vasúthálózat, víz-csatornahálózat van (Kozák, 2002).