Ugrás a tartalomhoz

Birtoktervezési és rendezési ismeretek 8., Vásárhelyi Terv birtokrendezési összefüggései

Horoszné Gulyás Margit (2010)

Nyugat-magyarországi Egyetem

8.4 Tisza-szabályozás

8.4 Tisza-szabályozás

A Tisza vízrendszere és a táj ökológiai arculata folyamatosan változott története során. Az eredetmondákból kirajzolódó képet a tudományos igénnyel megfogalmazott földtörténeti folyamatok is visszaigazolják. A belőlük kirajzolódó folyamatos változásból azonban az a következtetés is adódik, hogy nem vetíthető vissza sem a mai tájhasználat alapján élő tapasztalatunk, sem az a XIX. század közepére jellemző állapot úgy, mint egy stabil tájhasználati állapot.

Eredetmondájában a Tisza útját a szamár mögé kötött aranyeke szabta meg, s bár e költői kép első pillantásra messze esik a valóságtól, ha a felszín mögé pillantunk, könnyen beláthatjuk, a Tisza születése és élete során valahogy úgy követte a természeti törvényeket, mint mesebeli párja az aranyekét. Igaz, pályáját nem a cötkény (szamárkóró) után kapdosó szamár, hanem évezredes földtörténeti változások formálták.

Az Alföld északkeleti részének negyedidőszaki fejlődéstörténetét az Ős-Tisza és Ős-Szamos, valamint a Bodrogot összetevő folyók feltöltő tevékenysége határozta meg. Az Ős-Tisza-Szamos a körösvidéki süllyedék felé tartó útjában délnyugati irányba szelte át az Alföldet. Üledékeit a Szatmári-síkságon, a Nyírség középső és déli területein, valamint a Hajdúság déli részén hagyta hátra. A negyedidőszak elejétől (2,5 millió éve) hosszú ideig az Ős-Tisza a Dunával Csongrád környékén találkozott. Az akkumuláció eredményeként az Alföld északkeleti részén egy nagy kiterjedésű hordalékkúp síkság alakult ki. Az első változás a würm (11200-8200 évvel i.e.) eljegesedés idején következett be, amikor az Ős-Tisza-Szamos lecsúszott a hordalékkúpról az Ér völgyébe. A folyó irányváltozását az Ér-völgy süllyedésével és a Nyírség megemelkedésével magyarázzuk. Az ér-völgyi Ős-Tisza széles eróziós síkot dolgozott ki, majd hordalékteraszokba ütközve nyugatnak fordult, s a Körösök mai nyomvonalán jutott el Csongrádig. A würm végén ismét irányt váltott, ezúttal északnyugatra fordulva. A Nyírséget övező északi és nyugati területek (Bereg-Szatmári síkság, Bodrogköz) erőteljes süllyedése indokolta az irányváltást. A Tisza megkerülve a Nyírséget a Bodrogközben délnyugati irányba fordult, felvette a Bodrogot összetevő folyókat, majd a Tokaji-kapun át kilépett a Hortobágy területére és így érte el a körösvidéki süllyedéket. A mai futásirányát valószínűleg a holocén szubboreális (5000-2500 évvel ezelőtt) fázisában vette fel a Jászság és a Hevesi-sík megsüllyedése miatt.

Hihetetlenül összetett, ugyanakkor igen érzékeny vízrendszert alakított ki a folyó, melynek jellemzője egészen a XIV–XV. századi időszakig az erek és vízfolyások nagy száma. Nézzünk bárhová, mindenütt folyókba, erekbe, kisebb-nagyobb élővizekbe akad a tekintetünk. Záhony alatt például rögtön három folyó szakad ki a Tiszából. Az első a Rétközt kerüli meg, a második a Latorcát követve egyesül a Bodroggal, a harmadik a Bodrogközt szeli át, hogy Tokaj felett térjen ismét vissza az anyamederbe. De a Lónya, a Tice és a Karcsa mellett számtalan apróbb ér is bebarangolja e teret. Tokaj alatt folytatódik a sorozat. A Taktaköz erei és vízfolyásai mellett itt születik a Hortobágy, lejjebb az Árkus-ér, a Zádor, Abád alatt a Kakat és a Mirhó. Ezek a folyóágak mind-mind a Körösök teknőjébe öntötték vizüket. A Tiszántúl déli felén ekkoriban a Biharból és az Erdélyből lefutó folyók a legfontosabb tájformáló tényezők. A hordalékkúpokon kanyargó folyók, mind a Maros, mind a Körösök számtalan ágra szakadva terítették szét vizüket a laza szerkezetű talajon. A Körösök medencéjének süllyedéke nem csak a Tiszát, a Körösöket, de a Marost is vonzotta. A síkra Lippánál kilépő folyó erre is, arra is bocsátott ki ágakat. Legdélebbi vonulata közvetlenül a Dunába folyt, legészakibb pedig a Körösök közvetítésével érte el a Tiszát. Ezek az ágak sokáig megmaradtak. Egy részüket, vagy feliszapolódott nyomaikat Huszár Mátyás mérte fel az 1800-as évek első felében, de mások is megemlékeztek róluk. A Maros ágai is tetten érhetők, ha máshol nem is, egykori nyomvonalukon kanyargó hol előtűnő, hol kiszáradó erek sorában, mint amilyen a Száraz-ér vagy a Kakasszéki-ér, avagy az egykori medrek mélyebb vonulatain sorjázó belvizekben.

Így alakult ki a Tisza, a Körösök és a Maros összeölelkezéséből az a vízrendszer, mely úgy hálózta be egykor az Alföldet, mint testünket az erek, s mely mintegy 2 millió hektárnyi árterületen terítette szét e folyók ma oly veszélyesen magas árhullámait. A szétterülő víz e rendszer révén eljutott az Alföld szárazabb régióiba. Kérdés, hogy ott mi történt vele. A „pocsolya-térkép” (8-1. ábra) szerint itt lefolyástalan pangó vizekben, mocsarakban gyűlt össze, ellehetetlenítve, megfojtva az életet.

8-1. ábra Kárpát-medence vízborítottsága a XIX. században (Kajner-Fazekas-Flachner-Molnár-Balogh, 2009).

Forrás: Kajner-Fazekas-Flachner-Molnár-Balogh, 2009.

Az újkori szabályozás az ország XVIII. században kezdődő modernizációjáig (Habsburg uralom megerősödése, felvilágosodás, gabonakonjunktúra) nyúlik vissza, amikor a törökkor után az erdőit vesztett, pusztásodott, elmocsarasodott táj alkalmatlan volt a modernizációra. A tiszai vízivilág lehetetlenné tette a szántók terjedését és a nagy tömegű termény olcsó elszállítását, illetve általában a modern árutermelő gazdasághoz szükséges infrastruktúra kialakítását: a táj és a népesség „civilizálását”. A fenntartható megoldás kutatásához fontos szempont, hogy a modernizáció és a kecsegtető pénzjövedelem realizálása feltételezte a táj kinyitását, külső hálózatokhoz való bekapcsolását, ami a korábbi – korszerűtlennek minősített – önfenntartó, önellátó közösségek, illetve a helyi táj-helyi ember kapcsolat szétzúzását jelentette (Kajner-Fazekas-Flachner-Molnár-Balogh, 2009).

A Tisza hossza valamikor 1419 km volt. Az Alföldön folyik keresztül, amely Közép-Európa legnagyobb síksága, s mint minden síkság, lelassítja a folyók futását. A Tisza is rengeteg kanyart és mellékágat alakított ki, így gyakoriak voltak az áradások ( 2).

Ha a Tisza szabályozásról beszélünk, mindig Vásárhelyi Pál neve bukkan fel Széchenyi Istvánnal párban. Jóllehet a köztudat Vásárhelyi-féle Tisza-szabályozásról tud, Vásárhelyi Pál az első kapavágást nem érhette meg, hiszen 1846 áprilisában meghalt, de a Tisza-szabályozásának koncepciója elvitathatatlanul az Ő munkája.

Az 1810-es évek végén, az 1820-as évek elején kezdődtek az ország nagy folyóinak vízrajzi felmérései. Mindenki érezte és tudta, hogy a szabályozatlan folyók és a rendszertelen kiöntések az ország gazdasági fejlődésének gátját képezik. Noha a víz mentén élők megpróbáltak együtt élni a folyóval, de a 19. század első felének rendkívüli áradásai már olyan helyeket is veszélyeztettek, amelyeket korábban nem ért víz, s ahol rendszeres mezőgazdasági termelés, földművelés folyt.

A nagy vízrajzi felmérések az 1820-as években a Körösök vidékén Huszár Mátyás vezetésével kezdődtek, az ő egyik segédje volt Vásárhelyi is.

Amikor a Tisza szabályozás gondolata kezdett kikerekedni, ebben Vásárhelyi Pálnak és segítőinek nagy szerep jutott. Az 1840-es évek elején jelentést tettek le József nádor asztalára, amely tartalmazta, milyen szempontok szerint kell a Tisza és elsősorban a Felső-Tisza vidékének vizeit rendezni. Ez felkeltette az érdekeltek, az akkor éppen szerveződő társulatok vezetőinek figyelmét, de kijelentették, csak akkor hajlandók ebbe a munkába beszállni, ha a Tisza valamennyi mellékfolyóját is szabályozzák. Addigra ugyanis nyilvánvalóvá vált, hogy a Tisza olyan hatalmas vízrendszer, amelynek nem lehet egyik vagy másik elemét kiemelni és ott valamiféle elszigetelt munkálatot végezni, hanem az egészet egységes rendszerként kell kezelni.

Széchenyi támogatásával Vásárhelyi ennek alapján dolgozta ki, most már nem "Előleges javaslat"-át, hanem a "Tisza általános szabályozásának tervezetét", azaz koncepcióját. Ez a munka elsősorban azokat az elveket és módszereket taglalta, amelyek révén a Tisza árvizeit, ha megszüntetni nem is, de az árvíz magasságát csökkenteni lehet.

Jóllehet a köztudat a Tisza-szabályozást egységes műszaki egésznek tekinti, a munka a költségek viselését illetően, két alapvető részre különül el. Az egyik a hajózhatóság érdekében a Tisza túlfejlett kanyarainak levágása, a hajózható meder karbantartása mindig is állami feladatot képzett, míg a folyó partjain a töltések emelése, azaz az ármentesítés feladata az érdekeltek anyagi erejére volt bízva. A Tisza szabályozást a nyugat-európai országok hasonló jellegű munkálataitól az különböztette meg, hogy ezen a területen a mezőgazdasági tőkefelhalmozás éppen az áradások és a szövevényes vízi világ miatt nem tudott megindulni, tehát itt az első lépést kellett megtenni ahhoz, hogy ezek a területek a gabonatermelés és egyáltalán a mezei földművelők számára hasznosíthatók legyenek. Nyugat-Európában viszont a viszonylag fejlett mezőgazdaság hozta létre azokat a vízi műveket, amelyeket saját termelési szintjének magasabbra emelése érdekében szükségesnek látott.

A Tisza-szabályozás általános tervét 1846 januárjában a Tiszavölgyi Társulat alapként fogadta el. Vásárhelyit Széchenyi, a készülő kivitelezés vezető mérnökeként szerződtette a Tiszavölgyi Társulathoz, mert az volt az elve, hogy aki a terveket készíti, az legyen a kivitelező is, hiszen a kivitelezés során előkerülő problémákat leginkább a tervező tudja megfelelően kezelni. Sajnos ez nem történhetett meg.

Vásárhelyi Pál halála után, külföldi szakértőt hívtak meg Pietro Paleocapa velencei építési főigazgató személyében. Paleocapa, aki egyébként remek mérnök volt, egy igen alapos részletes tanulmányt készített arról, miként kellene a Tiszát szabályozni. Munkája során ő is a Vásárhelyi-féle tiszai vízrajzi adatokat használta. A töltések és átvágások rendszerében ő a töltésezésre, a töltések nagyobb távolságára, s a kevesebb átvágásra tette a hangsúlyt. Vásárhelyi Pál, aki a helyzetet jobban ismerte, több átvágást kívánt megvalósítani és igyekezett a hajózás számára is minél gyorsabb víziutat biztosítani. A napjainkra kialakult rendszer lényegében mégis Vásárhelyi Pál kezemunkáját dicséri (1).

A szabályozás eredményeként a folyó új hossza 962 km lett (a Tisza magyarországi szakasza 597 km hosszú), született 136 km új, épített meder, valamint kialakítottak 589 km holtágat. A folyó esése a kilométerenként 3,7 cm-ről 6 cm-re növekedett. A szabályozás előtt mintegy két hónap alatt ért le az ár a Szamostól Szegedig, ma mindehhez 1-2 hét elegendő. A hajózható hossz ma 780 km ( 2).

Az ármentesítés kezdetétől eltelt másfél évszázad alatt ez az alföldi terület mind gazdaság-, mind természetföldrajzi tekintetben lényegesen megváltozott. Népessége négyszeresére gyarapodott, és például természetes vízfelületei mintegy tizedére csökkentek (8-2. ábra).

8-2. ábra A Tisza-völgy népességének és területhasználatainak évszázados alakulása (D).

Forrás: (D)

Míg korábban a mezőgazdasági kockázat volt a domináns, addig ma már az árvizek lehetséges károsításának mintegy 90 %-a a közel 400 településen és a mintegy 6500 km út- és vasúthálózatot érintően következhet be. Kiemelt társadalmi-politikai jelentősége van annak, hogy a kereken 300 ezer lakóépület sok tulajdonosa számára az árvíz rombolása nem vállalható kockázat.

A korábban váltakozva nedves és aszályos területen a vízjárás szabályozottságához (árvíz-, belvízmentesítés, duzzasztóművek, öntöző-vízpótló csatornahálózatok) igazodó gazdálkodás és településhálózat alakult ki. Egyidejűleg azonban szegényedett, egyszínűvé vált a táj természeti képe. Figyelmet érdemel az is, hogy a vízpótláshoz és a vizek szabályozásához nem társult a nedves élőhelyek rehabilitációja.

Az árvízvédelmi művek erősítése, de különösen a sikeres védekezések az indokoltnál erőteljesebben növelték a biztonságérzetet. Ehhez járult az árvízvédelmi művek védképességének félreérthető kifejezése is. A változás sajátos és mára fontos figyelmeztető vonása, hogy a területfejlesztési döntések mérlegeléséből kimaradt az árvízi kockázat számbavétele és ezzel összefüggésben aránytalanul növekedett az ártéren felhalmozott vagyon.

A Tisza-völgyben az árvizek károkozás nélküli levezetésére mára összesen 2850 km hosszúságú védtöltés épült ki. Ezeket a földanyagú – 4 - 6 m magas – műveket úgy méretezik, hogy a korábbi árvízi események alapján számított 1 %-os előfordulási valószínűségű árvíz szétterülését akadályozzák meg. Az „1 %-os” kifejezés ahhoz a félreértéshez vezetett, hogy veszélyes árvíz csak 100 évenként egyszer fordulhat elő. Ezzel szemben ilyen mértékű árvíz bármikor előfordulhat, és amint ezt a koncepció-terv bemutatja, katasztrófát okozó árvíz előfordulásának valószínűsége egy bő emberöltő alatt átlagosan 40 %. Növeli ezt az értéket az is, hogy a valószínűség becslése a vízjárás múltbeli adataiból történt, és nem számszerűsíti az árvízszintek tendenciózus növekedésének hatását.

Mára lényegesen megváltozott az árvízvédelem értéktartalma, alapvetően módosultak az érdekviszonyok. A károsodó polgárok számára egész vagyonuk és különösen lakóhelyük elvesztése egyénileg nem vállalható kockázat; az államot terhelő kártérítés pedig már kisebb területek elöntése esetén is meghaladja a biztonságnövelés költségét.

Az árvízvédelem további fejlesztésében arra kell törekedni, hogy a rendkívüli árvizek károkozás nélküli levezetésére szolgáló tartalékok növeljék a lakosság életkörülményeit meghatározó lakóhelyek illetve közlekedési hálózatok biztonságát, és ne csökkenjen a termelés, gazdálkodás általános biztonsága (D).

8.4.1 Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése (VTT)

1998-2001 között négy veszélyes árvíz vonult le a Tiszán, amelyek védekezési, kárelhárítási és újjáépítési költsége mintegy 120 milliárd Ft volt. A lakosságban fokozódott a veszélyérzet, és növekedett a biztonság megteremtésének igénye (1).

8-3. ábra Árvízszintek emelkedése a Tisza-völgyben (D).

Forrás: (D)

Az észlelt árvízszintek emelkedésének (8-3. ábra) több, egymást átfedő, egymásra halmozódó oka van. A folyószabályozás során változhat a vízfolyás vonala, a meder keresztszelvénye és a védvonalak kiépítettsége. Az észlelési idősor hosszának növekedésével párhuzamosan általában növekednek a maximumok értékei még akkor is, ha a körülmények változatlanok maradnak. Emellett azonban a maximumokat befolyásolhatja a vízgyűjtőn folytatott emberi tevékenység hatásának széles körű megjelenése is. Ide sorolható pl. a burkolt felületek növekedése, a csapadék- és szennyvízelvezetés, a hullámtér feliszapolódásának intenzívebbé válása a növénytakaró változásával összefüggésben stb. Amennyiben nem történik tudatos beavatkozás a vízgyűjtőn e folyamatok visszaszorítására, vagy ellensúlyozására, tudomásul kell venni az árvízszintek emelkedését. És végül, ugyancsak a kiváltó okok sorába tartozik az újabb – korábban még nem kialakult – időjárási helyzetekből származó következmények, illetve bizonyos mértékig az éghajlatváltozás – egyébként sok részletében még vitatott – hatása.

A vízgyűjtőn folytatott emberi tevékenység hatása megnyilvánul a térszíni fedettség változásában (utak, csatornák, beépített területek gyarapodása, a növényzet – erdő – gyérülése) a vízrendezések hatásában, a folyók töltésezésének vagy a tározók kialakításának és üzemeltetésének következményeiben.

Az elmúlt években megfigyelhetők az éghajlatváltozás hatásának bizonyos jelei: a csapadékintenzitás növekedése, a nagy esők és a hóolvadás egyidejűsége, a csapadékgócok kiterjedése, ugyanakkor pedig a hosszabb ideig tartó száraz időszakok megjelenése is.

Mindezek eredőjeként számolni kell az eddigieknél is nagyobb árvizek megjelenésével, s így a mentett terület veszélyeztetettségének növekedésével. Az árvizek keletkezésének folyamata elsősorban tározással szabályozható. Indokolt azonban kezdeményezni a hegyvidéki területek fokozottabb erdővédelmét és az erdősítést.

A Tisza folyó árvízi medre medencék sorozata, az árvízi levonulás itt tározódási folyamat formájában jelenik meg, ebből következik a tetőzések lassú levonulása és jelentős tartóssága. A Tisza árvízi helyzeteit a mellékfolyók erőteljesen befolyásolják, az árvizek kifolyását a folyóból pedig a Duna vízállásának alakulása határozza meg.

A hazai szakaszon a lefolyás meghatározó tényezői a következők:

  • A rendkívül kis esés és az árvízi meder nagy mértékű szabálytalansága (a hullámtéren kereszt- és ellenáramlások alakulnak ki).

  • A hullámtér folyamatosan töltődik.

  • Az árvizek lefolyása nem egyöntetű, a mellékfolyók és a Duna szakaszonként igen eltérő módon befolyásolják a folyó viselkedését.

  • A külföldi tározók üzemelésének – esetenként kedvezőtlen – hatásai.

  • Az árvizek lefolyása a hazai területen elsősorban árapasztással – szükségtározással – szabályozható. Bár a meder és a hullámtér rendezésével helyileg és korlátozott mértékben javítható a lefolyás, illetve csökkenthető az árvízszint, a rendezés fontos feladat, mind hidraulikai, mind pedig ökológiai szempontból (D).

A VTT első ütemében, 2013-ig összesen hat árapasztó tározó (Szamos-Kraszna köze, Cigánd-Tiszakarád, Hany-Tiszasüly, Nagykunság, Tiszaroff, Nagykörű) (8-4. ábra) épül meg, melyek – a legszükségesebb hullámtéri beavatkozásokkal – a Tisza teljes hazai hosszán átlagosan 50-60 centiméterrel lesznek képesek csökkenteni egy rendkívüli árhullám szintjét. A hatból két tározó – a Cigándi (8-5. ábra) és a Tiszaroffi – már elkészült, és a tervek szerint a Felső-Tiszán megépül a Szamos-Kraszna közi is.

8-4. ábra Az árvíztározók viszonya az ártérhez (4).

Forrás: (4)

8-5. ábra A cigánd-tiszakarádi árapasztó tározó elhelyezkedése (4).

Forrás: 4

A VTT egészének megvalósulása másfél millió ember élet- és vagyonbiztonságát növeli majd. A legszükségesebb hullámtéri beavatkozásokkal és a tervezett, tíz-tizenkét tározóból álló rendszer segítségével – amely másfél milliárd köbméter árvíztömeg visszatartására lesz alkalmas – a Tisza hazai hossza mentén mintegy egy méteres vízszintcsökkentés érhető majd el.

8-6. ábra A Vásárhelyi-terv Továbbfejlesztése, mint komplex program (3)

Forrás: (3)

Vásárhelyi terv olyan komplex program (8-6. ábra), amelynek segítségével nemcsak a Tisza-völgy árvízi biztonságát növelhetjük, hanem gondoskodhatunk az érintett térség terület- és vidékfejlesztéséről is (3).

A VTT, mint beavatkozás a Tisza-völgy komplex vízgazdálkodási problémáinak kezelésére kell, hogy irányuljon, és a vizekkel kapcsolatos fő célja nem a víz elvezetése, hanem az egyenletesebben eloszló vízjárás elősegítése kell legyen.

A Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése című dokumentum - az eredeti célkitűzések szerint - a Tisza-völgy árvízvédelmi biztonságának megteremtését szolgálta. A tervezés előrehaladtával az eredeti cél mellett olyan új törekvések jelentek meg, hogy a fejlesztések járuljanak hozzá egyúttal a Tisza-mente komplex fejlesztésének igényeinek megvalósításához. Legalább is olyan mértékben, hogy a tervezett beruházások vegyék figyelembe és a térség természetvédelmi, tájgazdálkodási törekvéseit. Ezt a törekvést jól jelzik a VTT céljai:

Fő célkitűzés: az árvízvédelem tervezése és működtetése a természeti rendszerek fejlesztésével és megőrzésével összehangoltan történjen. Tisza völgy árvízvédelmének fejlesztését előirányzó munka célja az emberek és javak védelme az árvizekkel szemben, miközben a Tisza, mellékfolyói és árterületeik ökológiai fejlesztése is megvalósul. A VTT-nek mindemellett a tiszai Alföld tekintetében új lehetőségeket kell biztosítania a vidékfejlesztés számára.

A fejlesztés árvízvédelmi szempontból a következő célt tűzte ki: a Tisza mentén az érvényes mértékadó árvízszinthez képest 1,0 m-rel magasabban levonuló jégmentes árvíz szintje legalább 1,0 m-rel csökkenjen, vagyis a mértékadó árvízszinteknél magasabb vízszintek kialakulása a Tiszán ne jöjjön létre. Az 1 m-rel magasabban levonuló árvízszint a tiszai viszonyok között hozzávetőlegesen megfelel a korábbi vízjárásból becsülhető, átlagosan 1000 éves visszatérési idejű vízszintnek.

Az árvízi tározók a fentieknek megfelelően a Tisza árvízi vízszintjének csökkentését végeznék el rendkívüli árvizek esetén. (A rendkívüli árvíz a mértékadó árvízszintet meghaladó esemény, mely árvízkatasztrófával, töltésszakadással fenyeget.) A tervezett tározók e mellett megfelelő vízkormányzással, rendszeres vízbevezetéssel alkalmassá tehetők az adottságoknak jobban megfelelő gazdálkodás kialakítására (A).

Az árapasztó tározók megépítése előtt az alábbi munkafázisok történtek meg:

  • a nagyvízi meder vízszállító képességének helyreállítása,

  • a hullámtér természetvédelmi rekonstrukciója:

  • a Tivadar környéki szakaszon,

  • Szolnok és a déli országhatár között,

  • árapasztó tározó-rendszer kiépítésének megkezdése (3).