Ugrás a tartalomhoz

Birtoktervezési és rendezési ismeretek 9., A tájrendezés szerepe a birtokfejlesztésben

Horoszné Gulyás Margit (2010)

Nyugat-magyarországi Egyetem

9.2 A táj fogalma

9.2 A táj fogalma

A táj alakul, átalakul, méghozzá anélkül, hogy különösebb befolyást tudnánk gyakorolni rá. A táj egyes elemeiért felelősök egymástól függetlenül, koordináció nélkül dolgoznak. Ugyanakkor a táj az ember viszonya a környezetéhez, ezért nem definiálható tulajdonként, ezért nem szűkíthető le közigazgatási területre. A tájnak nem az önkormányzat a gazdája, hanem minden egyes ott élő ember. Az emberek a tájat saját létük részeként élik meg, ha ez minden esetben nem is tudatosul bennük. Tehát a táj nagyon fontos és lényeges eleme életünknek, amit öntudatlanul használunk (Falu,Város,Régió, 2006).

A tájkutatás hagyományos irányzatai a földrajzi táj fogalma körül bontakoztak ki. Az általános földrajzi megközelítésen kívül a geográfiának mindig szüksége volt valamilyen térbeli egységre, melynek keretében a természeti-társadalmi jelenségeket, kölcsönhatásokat teljes komplexitásukban tudta tárgyalni. A tájföldrajz így az általános földrajz regionális vetülete volt, és sok ország gyakorlatában mindmáig az is maradt (Lóczy, 2002).

A komplex, térbeli szemlélet alkalmazásával a tájtan alapjait Humboldt rakta le. A későbbiekben a táj fogalma kettévált: egyrészt természettudományi kategóriává (természeti táj), másrészt a német (pl. Hettner), a francia (pl. Vidal de la Blache) és inkább az angol nyelvterületen egységes földrajzi kategóriává (földrajzi táj) (Borsy, 1992).

Magyarország tájföldrajzával, a magyar tájakkal a 20. század elején kezdtek foglalkozni. Ezt a munkát id. Lóczy Lajos és Csolnoky Jenő kezdték meg. A magyarországi tájak feldolgozásának kiemelkedő összefoglaló műve a Kistájkataszter (Magyarország kistájainak katasztere), amelyet az MTA Földrajztudományi Kutató Intézete adott ki (Kertész, 2003).

A táj szó valamennyiünk képzeletében valamilyen konkrét, vagy kevésbé konkrét természeti képet jelenít meg. Így szubjektív értelemben a táj tulajdonképpen természeti tájat jelent. A tájat kezdetben természettörténeti kategóriaként értelmezték, és csak később merült fel a kultúrtáj fogalma. A kultúrtáj abból a felismerésből született, hogy a természeti táj, mint szubsztrátum (alaptényező) bár létezik, de az emberi tevékenység azt nemcsak befolyásolja, hanem át is alakítja. A kultúrtáj mellett megjelent az ipari-városi táj, majd az antropogén táj elnevezés. Már a 19. század második felében megfogalmazódott az a felismerés, hogy a táj valamiféle egység, szintézis, amely a különböző tájalkotó tényezők kölcsönhatása révén jön létre. Ez az összehatás minden konkrét esetben valami új egységet hoz létre. Más szóval ez azt jelenti, hogy egymáshoz hasonló tájak léteznek ugyan, de teljesen azonosak sohasem. Ha a számtalan tájdefiníciót összehasonlítjuk, akkor valamennyi esetben hasonló, csaknem azonos fogalmakkal találkozunk: térbeli, területi egység, a földfelszín részlete, kivágata. Ha a tájat funkcionális szempontból határozzuk meg, és nem a területi momentumot hangsúlyozzuk, akkor a hatásrendszerekhez tartozik. A táj meghatározásában tehát szerepelni kell annak, hogy a táj a földfelszínnek egy darabja, méghozzá valamilyen szempontból egységesnek tekinthető része. Másodsorban célszerű arra is utalni, hogy a tájat élő és élettelen tényezők, továbbá az ember alakítja, harmadrészt, hogy valamiféle rendszerről, hatásrendszerről van szó. Mindezek alapján az egyik legjobb meghatározást Bulla Béla adta 1947-ben: „A táj tájalkotó tényezők (szerkezet, domborzat, éghajlat, hidrológiai hálózat, természetes növénytakaró) és az ember tájalkotó, kultúrateremtő tevékenységének természetes együttese, szintézise. Földrajzi területegység, amelyhez hasonló van a Földön, de teljesen azonos soha. Tehát minden táj önálló individuum, egyéniség.” Kiegészítésképpen Pécsi Márton definíciójat is idézem: „...a táj hosszú természettörténeti és rövid, de igen hatékony gazdasági fejlődés együttes eredménye” (Kertész, 2003).

A tájalkotó tényezők kor szerint is elkülönülő abiotikus (az élettelen természettel kapcsolatos) (pl. földkéreg, domborzat, légkör, sugárzás, vizek, gravitáció) és biotikus (az élő környezettel kapcsolatos)(növényzet, állatvilág, ember) csoportba sorolhatók. Szolncev ismerte fel, hogy maguk az alapvető tényezők sem egyenrangúak (ún. Szolncev-elv), hanem egymásnak alárendelt sorozatot alkotnak. Szolncev szerint öt alapvető komponens különíthető el, amelyek az alábbi egymásnak alárendelt sorozatot alkotják: földkéreg – atmoszféra – víztömegek – növényzet – állatvilág (Borsy, 1992).

A tájnak kettős jellege van. Működési egység, tehát anyag és energiamozgás történik benne, ugyanakkor vizuális forma is egyben. Ez a kettősség alakítja ki a belső és külső megjelenési tájszerkezetet. A belső tájszerkezet a tájat alkotó tényezők egymás közötti kapcsolatrendszerét, a külső a vizuális szerkezet, a mozaikosságot takarja (Csorba, 2007).

Az Európai Tájegyezmény (2000) megfogalmazása szerint: „- a táj emberek által érzékelt területet jelent, amelynek karaktere a természeti, illetve a humán tényezők hatása és kölcsönhatása eredményeként jön létre” (Konkolyné, 2003). Az egyezményt Magyarország 2004-ben írta alá, és a 2051/2005. (IV. 8.) Korm. határozattal lépett hatályba. Az egyezmény fő célja hogy elősegítse a táj védelmét, kezelését és tervezését valamint, hogy hozzájáruljon a tájak vonatkozásában megvalósuló európai együttműködéshez. Ez az első olyan nemzetközi egyezmény, amely kizárólag a táj védelmével, kezelésével és továbbfejlesztésével foglalkozik. Az egyezményt aláíró országok vállalják, hogy

  • a tájat, mint az emberi környezet meghatározó komponensét, a természeti és a kulturális örökség sokféleségének kifejezőjét és az önazonosságuk alapját, törvényben ismerik el;

  • a tájak védelmére, kezelésére és tervezésére kiterjedően jogszabályba foglalt tájpolitikát alkotnak;

  • a tájpolitikában foglaltak megvalósítása érdekében intézkedéseket tesznek a közvélemény, a helyi hatóságok és más szereplők bevonásával;

  • a tájat integrálják a regionális és településtervezési politikákba, csakúgy, mint a kultúr-, környezet-, agrár-, társadalom- és gazdaságpolitikákba és minden olyan koncepcióba és stratégiába, amely közvetett, vagy közvetlen hatással van a tájra;

  • növelik a tájjal kapcsolatos fogékonyság, tudatosság növelés eszközrendszerének kidolgozását minden döntési szinten, a különböző társadalmi csoportok és egyének körében;

  • növelik a lakosság és civil szervezetek részvételét a döntéshozatalban;

  • lépéseket tesznek annak érdekében, hogy a tájjal kapcsolatos képzést, továbbképzést kiterjesszék más szakterületekkel foglalkozó szakemberekre is (1).