Ugrás a tartalomhoz

Birtoktervezési és rendezési ismeretek 9., A tájrendezés szerepe a birtokfejlesztésben

Horoszné Gulyás Margit (2010)

Nyugat-magyarországi Egyetem

9.3 Tájökológia – tájhasználat

9.3 Tájökológia – tájhasználat

9.3.1 Tájökológia

A tájökológia kifejezést Troll, C. (1939) alkalmazta először a szakirodalomban, egy kelet-afrikai szavanna légifénykép interpretációjával kapcsolatban. A tudományág kialakulása és kibontakozása a múlt század derekára tehető, napjainkban pedig reneszánszát éli. A biológiai és a geográfiai megközelítésű ökológiai irányzatok egymáshoz közelednek, ugyanakkor megmaradt a két szemléletmód közötti különbség (Kertész, 2008).

A geográfia tértudomány, ezért a geográfusokat mindig a „hol” és a „miért ott” kérdés érdekli a legjobban. A tájökológiát némelyek „horizontális ökológiának” nevezik, arra utalva, hogy e tudományterület megkülönböztetett figyelmet fordít az anyag- és energiafolyamatok területi elrendeződésére. A tájökológia a térbeli elrendeződések sokszínűségének feltárására, az ember helyének, lehetőségeinek meghatározására hivatott tudomány (Schweitzer, Tiner, 2000).

A tájökológia fő törekvése, hogy feltárja a táji adottságokat, potenciális lehetőségeket és ezeket valamilyen kompromisszum keretében összhangba hozza a társadalom által megfogalmazott igényekkel. A probléma abban rejlik, hogy a társadalmi igényt felmérni rendkívül nehéz, hiszen ez egy soktényezős és gyorsan változó komponenst tartalmazó kérdés (Csorba, 2006).

A tájra, a tájökológiára való figyelem nagyban növekedett a környezeti hatásvizsgálatok (KHV) bevezetésével. Az első hazai környezeti hatásvizsgálatra vonatkozó rendelet 1986-ban jelent meg. A KHV azt vizsgálja, hogy a tervezett beruházás várhatóan milyen hatással lesz a környezeti elemekre, azok rendszereire, folyamataira és magára a tájra (Csorba, 2007).

A tájökológiai tervezés fő feladata a táj optimális hasznosításának kialakítása lenne, de ennek megvalósítása már csak azért sem könnyű, mert a kérdés igen ritkán merül fel olyan formában, hogy mi lenne egy adott terület leghelyesebb, legcélszerűbb használata. Az esetek döntő többségében arra vagyunk kíváncsiak, hova helyezhető el a lehető legkisebb mértékű környezeti következmény nélkül valamilyen erőforrást hasznosító társadalmi-gazdasági tevékenység, földhasználat (Lóczy, 2005).

9.3.2 Tájhasználat

Mivel a különböző célú területrendezések (birtokrendezés, tájrendezés, vízrendezés, rekultivációs talajjavítás és- védelem, fásitások stb.) a megelőző helyzetfelmérő elemzések, vizsgálatok tekintetében a földhasználati és tájhasználati adottságokból indulnak ki, szükséges értelmezni ezeket a fogalmakat is.

A földhasználat fogalma alatt mindig a vizsgált területen, illetve a régióban kialakult, vagy kialakítható művelési ágakat, azok arányait (egyes művelési ágak dominanciáját) értjük. Ilyen értelemben alapvetően eltérő adottság mutatkozik egy vegyes földhasználatú övezet (rét, legelő, szántó, erdő, nádas, halastavak stb.), illetőleg egy szántó vagy csak erdő földhasználatú övezet között.

A tájhasználat fogalmába nemcsak az előzőek es a földhasználati elemek (művelési ágak) tartoznak, hanem az alépítmény, a geomorfológiai térszín: a hegyek, völgyek, medencék, síkságok, turjánok, vápák stb. is, amelyeken a művelési ágak elhelyezkednek. (Ez a legfőbb oka, hogy a táj változása valójában a művelési ágak változása, változtatása folyamatával történik.)(Dömsödi, 2009)

A tájhasználat vizsgálata szintén az antropogén hatásokat mutatja. A használat lenyomata a területhasználat-szerkezet. A geomorfológiával és a vízhálózattal együtt, arra épülve a területhasznosítás mutatja a táj fő struktúráját. Ezen belül a használati mód és intenzitás a lényeges karakteradó elem. A természetföldrajzi adottságok, a területhasználat szerkezet és mód együttesen a felszínborítási kategóriákat hoznak létre. A természetes és természetközeli élőhelyek és mesterséges felszínek, illetve antropogén elemek minden tájrészletre, illetve tájra jellemző mozaikszerkezetet alkotnak, amelyek tükrözik a természeti adottságokat és a használatot is. A felszínborítás vizsgálatát Európában egységes rendszer szerint készítik az országok a CORINE Land Cover program keretében (Konkolyné, 2003).

A tájhasználati változások környezeti következményeinek tudományos igényű és gyakorlati haszonnal járó tanulmányozására született egy viszonylag új környezettudományi irányzat, a környezeti hatások értékelése (Lóczy, 2005).

A tájhasználatban bekövetkező változásokat generáló hajtó erők a globálistól a lokális szintig fejtik ki hatásukat. Az előbbieket úgy is definiálhatjuk, mint olyan magasabb szinteken lejátszódó folyamatok, amelyek viselkedésüket tekintve figyelmen kívül hagyják a helyi sajátosságokat. Ezzel szemben a regionális és lokális hajtóerők sokkal dinamikusabbak, komplexebbek és erősen függnek a szűkebb térség sajátosságaitól (Duray, 2008).

9.3.3 Gyakorlati alkalmazás

A tájökológiai alapkutatás és az alkalmazott kutatás egymással igen szoros kapcsolatban állnak, hiszen mindkét megközelítés esetében igen összetett környezeti rendszerekkel van dolgunk. Így az alkalmazások során felmerülő problémák egyben alapkutatási kérdésnek is minősülnek. Fordítva is igaz, hogy olyan elméleti kérdések, mint amilyen például a modellezés, egyben az alkalmazásokhoz is tanulsággal szolgálnak. A gyakorlati alkalmazások alapvetően a köré a gondolat köré fűzhetők fel, amely szerint a tájat úgy kell használni, hogy annak természetes voltát maximálisan megőrizzük, a természeti folyamatokba pedig legfeljebb minimális mértékben avatkozzunk bele. A táj teljesítőképességének, terhelhetőségének és hasznosításának elbírálása a földhasználat – tájhasználat – optimalizálását, a területfejlesztésnek a fenntartható fejlődés elvei szerinti megvalósítását szolgálja. A 9-1. ábra tartalmazza a legfontosabb alkalmazási területek összefoglalását.

9-1. ábra A tájökológia legfontosabb alkalmazási területei (Kertész, 2003).