Ugrás a tartalomhoz

Birtoktervezési és rendezési ismeretek 9., A tájrendezés szerepe a birtokfejlesztésben

Horoszné Gulyás Margit (2010)

Nyugat-magyarországi Egyetem

9.4 Tájrendezés Magyarországon

9.4 Tájrendezés Magyarországon

Az interdiszciplináris jellegű tájrendezési tevékenységek felsorolását sokféle értelmezéssel lehet elvégezni. Itt viszont csak a nemzetközi gyakorlat szerint is „tájrendezésinek” tekinthetők ismertetésére szorítkozunk.

Éles és egyértelmű időhatárokat aligha lehet meghatározni. Az egyes évtizedek szerinti fejlődésben mégis lényeges különbségek mutatkoznak. A tájrendezési jellegű munkákat, intézkedéseket ezért évtizedenkénti csoportosításban közöljük.

Sajátos helyzet adódott Az emberi környezet védelméről szóló 1976. évi II. törvény értelmezéséből. A hat témakörből kettő, nevezetesen a táj és a települési környezet védelme témakörök – más főhatósági hovatartozásban ugyan – a tájhasználati konfliktusok feltárására, környezeti hatástanulmányok készítésére és a tájrendezési lehetőségek kifejtésére adtak lehetőséget. A környezetvédelmi törvénnyel hivatalosan foglalkozók ezért a „tájat”, a tájvédelmet nem tudták „kikerülni”. A tájvédelemmel igen eltérő módon, de sokan kényszerültek ezért foglalkozni.

A környezetvédelmi konferenciák (1972) – világkonferencia Stockholmban, „szocialista” Drezdában – az ökológiai és a műszaki szemléletet egyesíteni képes egyetlen tervfajtára, a tájrendezési tervre irányították a figyelmet.

9.4.1 50-es évek

Az 1950-es évek elejétől diktált nagyarányú iparosítási programmal annak „melléktermékei” is megjelentek. A környezetet károsító Dunaújvárosi Vasmű körül például ezért telepítettek véderdőt, a növekvő meddőhányók megkötésére erdészeti módszereket kezdtek alkalmazni. A megszüntetett kőbányák (Visegrád, Badacsony, 1960) rekonstrukciójára elképzelések születtek. A kétségtelenül dicséretes lépések és a megoldás HOGYAN-jára tett intézkedések mind-mind tájrendezési tevékenységnek minősülnek.

9.4.2 60-as évek

A szakterület képviselői az 1960-as évek elejétől a lakótelepek zöldfelületi tervezési munkáinak során és a regionális tervek készítésekor társtervezőként – elsősorban a VÁTI-ban – oldottak meg tájrendezési jellegű feladatokat. A munkák többsége azonban az akkor szokásos műszaki-fizikai tervezési szemléletet tükrözte és messze állt a tájrendezési tervek színvonalától.

A hegy-völgy irányú művelés talajvédelmi szempontból mindig is látványos volt. Az 1959–62 közötti szövetkezetesítés után a mezsgyék fokozatosan eltűntek, táblákat összeszántottak, az erózió fokozódott. Az OMMI-ben és a VIZITERV-ben létrehozott talajvédelmi osztályokon készített komplex talajvédelmi tervek műszaki és tájrendezési tartalma egyaránt magas színvonalú volt. A szükségszerű vízrendezés mellett agrotechnikai, tájökológiai és vizuális-esztétikai szempontokat is sikerült a Horváth Vilmos vezette osztályon a talajvédelmi tervekben és a kivitelezés során érvényesíteni. Az elkészült munkák többsége tájrendezési tervnek is tekinthető.

Az 1960-as évek végére az üdülési igények, a természetvédelmi szükségszerűség, a rombolt felületek aránya újabb lépésre ösztönzött. Megindult a parkerdő-mozgalom, rádöbbentek a környezeti ártalmak veszélyeire, elkészültek az első tájrendezési tervek.

9.4.3 70-es évek

A Pilisi Állami Parkerdőgazdaság létrehozása (1969) nagy lendületet adott a parkerdők kialakításának. Bár a pilisihez megnevezésben is hasonlóvá más erdőgazdaság nem vált, városközeli erdők parkerdőkké alakítása, nyilvánítása futótűzként terjedt az országban.

Az elsődlegesen szociális-üdülési rendeltetésű erdők aránya elérte az erdőterületek 10%-át. Az ezen belül megkülönböztetett pihenő-, séta- és kirándulóerdők, valamint az erdei autóspihenők berendezései eltérőek voltak. A padok, asztalok, szemétgyűjtők, tűzrakóhelyek, esőbeállók, útépítések és korszerűsítések, kilátóépítések, információs táblák-elhelyezése mellett sífelvonók, erdei tornapályák is létesültek. A 80-as évek elejére Budapest környékén mintegy 45, a Balaton térségében 20, Nyugat-Dunántúlon 16, Dél-Dunántúlon 26, a Dél-Alföldön 16, Észak-Alföldön 6 és Észak-Magyarországon 40 parkerdőt, illetve kiránduló erdőt, erdei pihenőt, autóspihenőt, berendezett kirándulási célpontot alakítottak ki odaadó munkával.

Az átszervezett Országos Természetvédelmi Hivatal az 1970-es évek elejétől nyitottá vált. A passzív, a zárt természetvédelmi terület kutatási szemléletét a nemzeti parkok és a tájvédelmi körzetek létesítésének időszaka váltotta fel. Rakonczay Zoltán úttörő munkát végzett a védettség kiterjesztésében, a nemzeti parkok létesítésében. A széles körű propaganda nemcsak a területek megismertetésére, hanem azok védelmére is ösztönzött.

Az első – mai értelemben is és a nemzetközi gyakorlatnak is megfelelő –- tájrendezési tervek a VÁTI-ban, a 70-es évek elején készültek (Misley Károly és Plósz Sándor). A Tihanyi-félszigetre (1970), a Badacsonyra (1971) készített tájrendezési tervek ma is megfelelnek a velük szemben támasztott szakterületi elvárásoknak.

A Pilisi tájegység rendezésének kísérleti terve (1973–1977) Korbonits Dezsőné vezetésével készült. Az interdiszciplináris munkában több tájrendezési elv tükröződik (szakági tervező: Vörös László). Badacsony tájrendezési és összevont rendezési tervének nemcsak címében, hanem tartalmában is kifejeződött a tájrendezői szándék. A beépítések terjedésének, a szőlő felhagyásának, a parti sáv túlzott igénybevételének, a nádasok gondozatlanságának tájpusztító hatásait a helyi lakosság életkörülményeinek javításával, szőlőrekonstrukcióval, azaz a tájvédelmi körzethez méltó intézkedések sorozatának érvényesítésével kívánták ellensúlyozni.

9.4.4 80-as évek

Az 1980-as évek közepétől a számítógépek alkalmazása, a számítógéppel támogatott tájtervezés hazánkban is kezdett terjedni. Tájrendezési és környezetvédelmi, valamint agroökopotenciál értékelési munkák egyaránt készültek a VÁTI-ban (Tenke Tibor), az ÖKOPLAN-ban (Rácz Tamás) és a Kertészeti Egyetem Tájrendezési Tanszékén.

A területrendezési tervek tartalmi követelményeiről megjelent 9007/83. ÉVM számú közlemény alapján a Tájrendezés és természetvédelem, valamint a Környezetvédelem kötelező alátámasztó szakági munkarészek készítése az általános rendezési tervekben a tájrendezési szemlélet terjesztésének új lehetőségét jelentette.

A másik „újdonság” a környezeti hatástanulmányok készítésekor érvényesíthető. A beruházások rendjéről szóló 46/1984.sz. minisztertanácsi rendelet (a rendeletet a 90-es években hatályon kívül helyezte a 88/1990 (V.30.) rendelet) ugyanis előírta a nagyobb kiterjedésű, bonyolult hatásokat kiváltó beruházásokhoz a hatásvizsgálatok, tanulmányok készítését.

Az utóbbi években divatossá vált fenti két tájrendezési tartalmú terv, illetve tanulmány mellett számtalan egyértelműen tájrendezési terv is készült.

9.4.5 90-es évek

A jelenlegi helyzet áttekintését lehet egyszerű és szinte megoldhatatlan feladatként is értelmezni. A rendszerváltozásig, azaz a 80-as évek végéig a hazai tájrendezési – elsősorban a tájtervezési – tevékenység jól áttekinthető volt. Általánosságban elmondhatjuk, hogy a kerttervezők, a zöldfelületi tervezők mellett (vagy azokból) tájtervezői műhelyek is kialakultak. A tájtervezési léptéket művelők köre szélesedett, formai keretei megváltoztak.

Az átmeneti, de a vártnál hosszabb ideig tartó időszakban újszerű elemek is megjelentek. Előnyösnek tekinthető a megbízások pályáztatása, a térinformatika szélesebb körű terjedése a topográfiai térképek, a légifotók hozzáférhetősége, a környezeti hatástanulmányok készítése, a külföldi cégek megjelenése, a nemzetközi együttműködés széles körűvé válása, az euroharmonizációs törekvések erősödése, önszerveződő szövetségek létrejötte, az egyetemi képzés ugrásszerű emelkedése. Hátrányosnak minősíthető a területfejlesztési, a regionális, a tájrendezési tervek készíttetése iránti hiányt, a rendeleti, törvényi háttér bizonytalanságát, a nyugat-európai tervezési támogatások visszásságait és a kontárok megjelenését. Sajnálatosan egyazon folyamatot – a végrehajtástól függően – lehet kedvezőnek is és hátrányosnak is tekinteni. A „határok” nem mindig élesek. Hasonló indíttatású munka az egyik esetben kedvezően hat a hazai tájak alakítására, tájtervezőinek tapasztalatainak gyarapítására, míg a másik esetben ugyanennek az ellenkezője érvényesül.

A térinformatika széles körű elterjedésére szolgáljon két tanszéki példa. Kezdeményezésünkre és a HUNGIS Alapítvány támogatásával 1992-től évente immáron ötödik alkalommal rendezzük meg Prajczer Tamás áldozatos szervezőmunkájával a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemen a „Térinformatika a felsőoktatásban” szimpóziumot. A szimpóziumokat mintegy 20 felsőoktatási intézményből 80–100 oktató, kutató látogatja rendszeresen.

A légifelvétel segítségével lehet a pillanatnyi állapotot a legjobban dokumentálni. Azon egyértelműen és költséges mérések nélkül is látszanak a vízszennyeződések, növényzetpusztulások, az engedély nélküli építkezések, a művelési ág változtatások. A tájvizsgálatokban, zöldfelületi adottságok megállapításában, a környezeti ártalmak jellegének becslésében a légifelvétel igen megkönnyíti és meggyőzővé teszi a tervező munkáját.

Általánossá vált a környezeti hatástanulmányok (KHT) készíttetése. A 12 000 km2-nyi Duna–Tisza köze vízpótlásának hatásaitól az ipari objektumokig, az ártalmasnak is tekinthető szolgáltatásokig (szennyvíztisztító, benzinkút, hulladék-lerakóhely, termelőüzemek), bányanyitások és terjeszkedések várható környezeti következményeinek feltárásáig születtek munkák.

A nemzetközi együttműködés is új alapokra helyeződött. Közvetlen lehetőség nyílt regionális léptékű, település szintű, környezeti hatástanulmányok készítésére irányuló közös munkákra. A „nyugati” korszerű metodológia (tudományos kutatás módszertana), technika és ami talán fontosabb, a táji, az ökológiai szemlélet is bejut az országba, teret hódít, terjed. A korrekt együttműködés keretében készülő munkák során a hazai szakemberek hosszabb időt tölthetnek külföldi cégek irodáiban, ahol közvetlenül sajátíthatják el a tervezési módszereket, munkamorált. Az ilyen kapcsolatok a szaknyelvi ismeretek elmélyítését is lehetővé teszik.

Az euroharmonizáció nemcsak a jogalkotásban kezdődött meg. A tájtervezési különbözőségek, hasonlóságok és a közelítés várható előnyeinek és következményeinek feltárására is történtek lépések. Meggyőződésünk, hogy a hazai tájak, értékek védelme, a környezeti nevelés elősegítése, az ökologikus gondolkodásmód terjesztése érdekében előnyökkel járhatna az európai uniós „táj” normák átvétele. Az Európai Unió fejlettebb országaiban a tájtervezés, a tájrendezési terv különböző formában, rendeletekben és törvényekben is szerepel.

Közel öt éves előkészítés után – az egyeztetéseken szakterületünket Jámbor Imre kitartóan képviselte – 1996. június 25-én az Országgyűlés megszavazta a tervező és szakértő mérnökök, valamint az építészek szakmai kamaráiról szóló törvényt. Törvény, kormányrendelet vagy miniszteri rendelet által engedélyhez és névjegyzékbe vételhez kötött önálló építészeti tervezői és műszaki szakértői tevékenység csak a törvényben szabályozott kamarai tagság alapján folytatható. A kamarai tagsághoz kötött építészeti tevékenységet a kamara tagjai az ország egész területén végezhetik. Gazdálkodó szervezet és más jogi személy építészeti tevékenységet csak építész kamarai tagsággal rendelkező alkalmazottja útján vállalhat. A kamarai tagság a tervezést és szakértést végző építészek, tájépítészek számára kötelező. A kamara a tervezési tevékenység mederbe tereléséhez a jogi keretet jelenti. A többi a végrehajtáson, a törvény érvényesítésén múlik.

A rendszerváltozással a táji, a „zöld”, az „ökológiai” szemlélet nem hozott átütő sikert.

A „zöld szemlélet” hiánya miatt a városi közparkok, terek, zöldfelületek, lakótelepi kertek aránya a legkülönbözőbb trükkökkel csökken, a fenntartás extenzitása fokozódik. A városi közhasználati zöldfelületek kaszálása is megritkult, az öntözés hiányáról nem is beszélve (Csemez, 1996).