Fotogrammetria 11., Térfotogrammetriai műszerek
Dr. Engler Péter (2010)
Nyugat-magyarországi Egyetem
A digitális fotogrammetria témakörét a 12. modul foglalja össze. A teljesség miatt - ugyan vázlatosan - itt is foglalkozunk a digitális fotogrammetriai munkaállomásokkal és a térlátás módszereivel.
A digitális térfotogrammetriában a térkiértékelést a modulrendszerűen felépített ún. fotogrammetriai munkaállomások segítségével hajtjuk végre. Maguk a munkaállomások több más feladat elvégzésére alkalmasak (pl. digitális ortofotó készítés), de itt csak a térkiértékelést tárgyaljuk. A digitális kiértékelés egyik előfeltétele, hogy a feldolgozandó felvételek digitális (raszteres) formában álljanak rendelkezésre. A fotogrammetriai munkaállomások tulajdonképpen minden digitális számítógépre installálhatók, amelyek azonban meglehetősen sokoldalú perifériákkal kell, hogy rendelkezzenek. Az egyes szoftverek minimális követelményeit azok leírásai tartalmazzák. A követelményeknek a kielégítésére jó teljesítményű PC-k és ún. munkaállomások elegendőek. A digitális fotogrammetriai munkaállomások általános felépítését mutatja a 11-12. ábra.
A képe(ke)t nagyfelbontású grafikus képernyőn jelenítjük meg. A képpár, illetve a modell szemlélésére többféle módszert dolgoztak ki:
kétmonitoros rendszer, ahol a bal és a jobb képet két külön monitoron jelenítik meg és a szemlélést egy tükrös sztereoszkóp biztosítja,
osztott képernyőjű egymonitoros rendszer, ahol a képernyő bal oldalán a bal, jobb oldalán a jobb képet jelenítik meg és a szemlélés itt is sztereoszkóp segítségével történik,
anaglíf szemlélés, ahol a megfelelő szűrővel (piros-zöld, vagy piros-kék) egymásra vetített képeket anaglíf szemüveg segítségével szemlélhetjük,
passzív polár szemlélés, ahol az osztott képernyőre bal oldalára függőlegesen, jobb oldalára vízszintesen polarizált képet vetítenek ki és térlátást egy polár szemüveg teszi lehetővé,
váltott képes vetítés, ahol a képeket nagy frekvenciával (25 Hz képváltási frekvencia esetén a szem már egy „folyamatos” képet lát) egymásra vetítik az egész képernyőre, majd a szemlélés olyan szemüveggel történik, amelyik folyadékkristályos zárral van ellátva. Ennek eredményeként a bal szemmel a bal képet, jobb szemmel a jobb képet látjuk. A szinkronizálást a képernyő és a szemüveg között egy infravörös vezérlőegység biztosítja.
aktív polár szemlélés (váltott képes vetítés elve), ahol a polarizált képeket szinkronizálva egymásra vetítik egy polarizált képernyőre. Egy megfelelően polarizált szemüveg segítségével létrejön a sztreoszkópikus hatás.
A digitális térkiértékelés célja a két (vagy több) digitális kép alapján a mérendő pontok térbeli koordinátáinak meghatározása és/vagy vonalas digitális térképek létrehozása. A kiértékelés végterméke tehát vektoros adatállomány.
A feladat a tájékozással, a térmodell előállításával kezdődik. Már a tájékozásnál a digitális technika lehetővé teszi, hogy a keretjeleket, rácspontokat, vagy a homológ pontpárokat automatikusan megkeressük. Az automatikus pontkeresés alapja az intenzitásértékek mérésén alapuló korreláció-számítás. A pontkeresést végezhetjük a képeken felületek alapján, jellemzők alapján vagy kapcsolatok alapján. A tájékozott modellt a megjelenítő képernyőn a kiértékelő (operátor) térben látja. A kiértékelendő vonalon végigvezetve a mérőjelet (kurzort), a számítógép út-, vagy időintervallumonként rögzíti a vonalpontokat. Természetesen lehetőség van arra is, hogy pontonként regisztráljuk a mérőjel helyzetét. A kiértékelő szempontjából az a lényeges különbség az analóg, az analitikus és a digitális kiértékelés között, hogy a kiértékelt szakasz érzékelhető a képernyőn. Mivel a kiértékelés eredménye többnyire térinformatikai hasznosításra kerül, a kiértékelés folyamatában az operátor létrehozhatja a kiértékelt vektorok topológiáját is.
A ma már nagyszámú magyarországi digitális fotogrammetriai munkaállomások többségét digitális ortofotó előállítására használják, de gyakori a digitális térkiértékelés is.