Ugrás a tartalomhoz

Föld- és területrendezés 10., Birtokrendezés és tájrendezés

Prof. Emer. Dr. Szabó Gyula (2010)

Nyugat-magyarországi Egyetem

10.3 A fogalmak értelmezése

10.3 A fogalmak értelmezése

A fejezet beiktatását azért tartjuk szükségesnek, mert a fakultáció miatt a III. éves földrendező hallgatók fele nem rendelkezik a modul elsajátításához szükséges alapismeretekkel és nagy az oktatási távolság az 1. és 6. félév között. A felejtési görbe meredeken emelkedik.

A táj fogalmát először a földrajztudomány vezette be a tudományos irodalomba és ott gazdasági, természeti egységet jelentett. Ma már a táj (régió) fogalma, a településtudományban újabb, komplexebb értelmezést kapott, általában a területrendezések egységének tekintik. Értelmezése, nagyságrendje és területe országonként is változó, emiatt megfogalmazása is különböző.

Egyik értelmezés szerint a táj emberiesített természet, a természeti és művi elemek, valamint ezek kölcsönhatásainak dialektikusan változó egysége.

Az 1996. évi LIII. a természet védelméről szóló törvény szerint „a táj a földfelszín térben lehatárolható, jellegzetes felépítésű és sajátosságú része, a rá jellemző természeti értékekkel és természeti rendszerekkel, valamint az emberi kultúra jellegzetességeivel együtt, ahol kölcsönhatásban találhatók a természeti erők és a mesterséges (ember által létrehozott) környezeti elemek.”

A három definícióból is megállapítható, hogy alapelveikben azok lényegében egyezők (gyűjtő fogalom; tájelemek egyszerűsége; a táj részei-, fejlődése-, változásai-, jellege; természetes és mesterséges alkotó elemek szerepe; mint élőhely és esztétikai élmény stb.).

Más megfogalmazásban a táj alapvetően természetföldrajzi fogalom, amelynek alakításában, egyben védelmében legnagyobb szerepet a földhasználat gyűjtőnevű emberi tevékenység tölti be.

A tájrendezésnek a feladata a táj, a tájelemek potenciális adottságainak, a területfejlesztési- és rendezési elveknek megfelelő, tervszerű alakítása; a táj szerkezetének, arculatának ökológiai (ökológia = környezettan, görög szó) ökonómiai (gazdaságtan, görög-latin szó) és esztétikai célok érdekében történő formálása.

10.3.1 Tájelemek

Természeti és módosított természeti elemek:

  • földfelszíni, domborzati, geográfiai elemek;

  • éghajlati elemek;

  • talaj;

  • levegő;

  • víz;

  • növényvilág;

  • állatvilág.

A felsorolásból látható, hogy a természeti elemek biológiai jellegűek, nagyobbrészt élőszervezetek rendszeréből állnak. Ember nélkül is létező, önmagát felújító és regeneráló, önszabályozó rendszer - olvasható a vonatkozó szakirodalomban.

Az ember kezdettől fogva alakítja, számos esetben átalakítja a maga természetes környezetét. Eleinte csak védelmi célból tette, a későbbiekben pedig - még ma is - az egyre jobban kiterjedt társadalmi funkciók: a termelés, az ellátás, az igazgatás feladatai, valamint az ezzel kapcsolatos kommunikációs (közlekedés, szállítás, hírközlés) feltételeit kívánja ezzel biztosítani.

Előzőek szerint a természetes bioszférának az ember tevékenységei által érintett területein (az űrhajózás megkezdése óta a világmindenségnek a földi bioszférán kívül eső egyes területein is) mesterségesnek tekinthető művi környezet jött létre.

Főbb művi elemek:

  • városok, lakótelepek, települések;

  • ipari és mezőgazdasági üzemek;

  • bányák, energia-termelő és elosztó üzemek, berendezések;

  • közlekedési és hírközlő eszközök, berendezések;

  • egyéb létesítmények.

Az ember létének, a Földön elfoglalt helyének záloga a környezeti elemek dialektikus egységének fenntartása, károsodásának megakadályozása.

Károsodik a környezet akkor, ha egy-egy tájtípuson belül az egyik elemet a másikkal szemben túlsúlyba juttatjuk, vagy a művi elemeket a természeti elemek rovására fejlesztjük. Ilyenkor felborul az egyensúly. Sajnos, a természeti elemek károsodása sok helyen olyan mértékű, hogy pótlása, regenerálódása már szóba se jöhet.

A tájalkotó elemek sokfélesége miatt a csoportosítás nem egyszerű, két csoport elkülönítése azonban mégis célszerűnek látszik. Vannak olyan elemek, amelyek felszámolhatók, szükség szerint igazíthatók, ezeket „minor” elemeknek nevezzük, (a felszín kisebb morfológiai egységei, a kis vízfolyások, a flóra, fauna stb.). A „maior” elemek teljes alkalmazkodást igényelnek, nem változtathatók. A domborzat nagyobb morfológiai egységei: hegyek, alföldek, fennsíkok, éghajlati tényezők, napsugárzás, légköri viszonyok, csapadék stb.

10.3.2 Tájbeosztás

A tájbeosztás fokozataira több alternatív javaslat látott napvilágot. Az egyik szerint kiterjedése alapján megkülönböztethetünk makrotájat, amely nagyobb összefüggő területet jelent, mint pl. a Hortobágy; mezotájat, amely még szintén összefüggő, de kisebb területi egység, pl. Alföldünknek egy része, Kunfehértó környéke. A mikrotáj, a tájnak pedig egészen kis része.

Antropogén, emberi hatás szerint elkülöníthető az ősi táj, amely az emberi tevékenységtől mentes, ezek még természetes területnek tekinthetők. Ebben a csoportosításban az olyan tájat, amely már emberi tevékenységgel érintett, de a terület még mindig megőrizte a természetes jellegét, módosult tájnak nevezzük. A kultúrtáj olyan terület, ahol a termelés szolgálatában művelt területen elsődlegesen az emberi gazdálkodás a jellemző.

Teljesítőképesség szerint megkülönböztethetünk terméketlen és termő-, a védelem oldaláról közelítve pedig védett és nem védett tájat.

Tájvizsgálat: a tájelemek számbavétele.

Tájértékelés: a táj természeti, módosított és művi elemeinek értelmezése, ezek ökonómiai, ökológiai és esztétikai értékének egzakt vagy relatív meghatározása.

A táj értéke és teljesítőképessége Rakonczay (1995) szerint is igen összetett fogalom, alkotóelemei egyszerűen nem adhatók össze, hagyományos eszközökkel jelenleg nem mérhetők.

A táj természetes elemeinek értéke, ökológiai potenciálja, a domborzat, a talaj, a felszíni vizek, a növénytakaró és az állatvilág teljesítőképességétől függ.

A táj gazdasági értéke. A gazdasági értéket eredeti állapotában, az előzőkön túl elsősorban a hasznosítható ásványi anyagok, a talaj, a vizek, az erdők és füves térségek határozzák meg, amelyhez az ember által már átalakított tájban hozzá kell adni az általa létrehozott (beépített) értékeket (mezőgazdasági kultúrákat, halastavakat, településeket, ipartelepeket, utakat, vasutakat stb.) is.

A táj esztétikai értéke. A táj arculata, látványa, szépsége, hangulata, színei; pihentető, gyógyító, felüdítő, vagyis kedvező hatása, tehát eszmei értéke határozza meg az esztétikai értéket.

A táj vagy egyes elemeinek értéke sok esetben még gazdasági szempontból sem egyértelműen mérhető. Ennek az az oka, hogy a legtöbb természeti érték egyszerre más-más embernek vagy társadalmi csoportnak más-más értéket jelent.

A táj gazdasági teljesítőképességének kihasználása, - lehetőleg növelése - a gazdasági fejlődés egyik alapja, ami azonban folyamatosan fogyasztja, rombolja, szennyezi és át is alakítja azt. A táj túlzott igénybevétele a gazdaság fejlődését is csak rövid távon és csak egy bizonyos mértékig szolgálhatja. A táj szépségét, idegenforgalmi értékét csökkenti például egy szép faegyed kivágása, az erdők kiírtása, a kilátóhelyek elzárása vagy beépítése, a szabad mozgás kerítésekkel való korlátozása, légvezetékek építése, a gyepek feltörése stb.

Érvényes előírások szerint a területrendezési tervnek mindig tartalmazni kell az egyedi tájértékek jegyzékét.

Tájvédelem: a társadalmi-gazdasági tevékenység szabályozása a táj és elemei jellegének, értékeinek megóvására.

Szakági tervek: adott szakágra vonatkozó tervféleségek, amelyek biztosítják a szakág (pl. mezőgazdaság, erdészet) optimális gazdálkodását, a tájhasznosítás részeként és nem az egésztől függetlenül. Ezek a tervek valósítják meg a szakági fejlesztési elképzeléseket.

Tervezéseknél fontos az objektum, a létesítmény tájbaillesztése, a tájképi összhatás.

A tájkép a tájnak vizuálisan érzékelhető megjelenési formája, kiterjedése a szemlélés helyétől a látóhatárig terjed. Egyetlen objektum elhelyezésekor gyakran csak a tájképnek egy kisebb része a tájképi részlet érdekli a tervezőt. Nagyon természetes, hogy a tájképi összhatást soha nem lehet figyelmen kívül hagyni.

10.3.3 Táj és növénytermesztés

Szakirodalomból, a gyakorlat közelségéből is tudjuk, hogy a táj és a növénytermesztés közös egységet alkot. A tájban történt bármilyen változás jelentős hatást gyakorol a termesztésre, annak körülményeire és természetesen eredményességére (Tiszalöki duzzasztómű, szigetközi erőmű, ipari üzemek szennyező hatása...). Fordítva is igaz, a növénytermesztés technológiája is visszahat, befolyásolja a táj állapotát, arculatát és a környezetet (növényválaszték, kistáblás-nagytáblás termesztés, öntözés, nagyüzemi állattartás...). Az egyensúly megteremtéséhez ismernünk kell a termelés környezetét, az alkalmazott növényfajokat, növényfajtákat, a termelési tényezőket és várható hatásait, alkalmazkodó képességét. Az igények és az adottságok legjobb közelítését kell mindig keresni.

A tájba illeszkedő növénytermesztés régóta ismert, 30-40 éve még nem tudott megvalósulni ellentétes érdekek miatt. Az új helyzetben mindnyájunk kötelessége a gazdálkodók figyelmét a tájtermesztés fontosságára irányítani. A tájak megismerését és megismertetését kutatási eredmények, kiváló szakkönyvek segítik (Ángyán J. –Menyhért Z., 2004; Konkolyné Gy.É., 2003) Az ún. középtájak rendszerét az MTA Földrajztudományi Kutató Intézet már 1990-ben kidolgozta.