Ugrás a tartalomhoz

Föld- és területrendezés 11., A többfunkciós mezőgazdaságI üzem, méret, hatékonyság

Prof. Emer. Dr. Szabó Gyula (2010)

Nyugat-magyarországi Egyetem

11.5 Üzemtípusok, üzemi méret, mértékegységek, hatékonyság

11.5 Üzemtípusok, üzemi méret, mértékegységek, hatékonyság

Az eddigi, folyamatosan változó birtokpolitikában jelenünkig a következő mezőgazdasági üzemeteket lehet felsorolni:

  • A tartósan állami tulajdonban maradt vállalatok. Területnagyságuk változása, számuk csökkenése, jövőbeli működésük a modulzárás időpontjában (2010.04.12) nem prognosztizálható.

  • A szövetkezetek (átalakult, beszerző, értékesítő...) sorsa, jövője is rendezetlen. Több érv szól megtartásuk, mint megszüntetésük mellett.

  • A gazdasági társaságok termelésben elfoglalt helye, a közöttük levő középüzemekkel együtt létezésüket garantálja. Befolyásolhatja létüket, jövőjüket és jövedelmezőségüket a földtulajdonszerzés, bérleti jogok szabályozása, nagyságuk, megalakulásuk törvénybeli szabályozása stb.

  • A magángazdaságok (családi gazdaságok, vállalkozások) létrejöttének, megerősödésének támogatása, számának meghatározása különféle eszközökkel (hitel, támogatás, elővételi jog, örökösödési rend...) lehetséges.

  • A részfoglalkoztatású gazdaság típus ma úgy tűnik, hosszantartóan fennmarad. Elképzelhető olyan agrárpolitikai magatartás is, hogy szövetkezésüket kell egy adott piaci helyzetben támogatni.

  • A kisegítő (hobby) gazdaságok esetében széleskörű, konszenzuson alapuló döntésekre lenne szükség, a társadalmi-gazdasági ellentétes érdekeket majd fel kell oldani.

A legtöbb szakirodalmi forrás egyetért abban, hogy az átalakuló, magántulajdonra épülő, uniós elvekkel és gyakorlattal egyező mezőgazdaságot hosszú ideig még az átmeneti üzemi formák együttélése jellemzi. A közgazdasági környezet formálta új üzemi formák úgy töltik be szerepüket, hogy megőrzik a vidék-, ember- és családközpontú gazdasági jellegüket. A családi gazdaság, új típusú szövetkezeti és társasági forma (Kft, Rt, stb.) körvonalazódott eddig (Szűcs I. és tsa, 2003). Az Agrár- és Vidékfejlesztés Nemzeti Stratégiája (AVNS) 2004-ben a jövő birtokszerkezetét 80-100000 életképes árutermelő magángazdaság és 6-7000 társas gazdaság jelenlétével határozta meg. Ezzel a szerkezettel az agrár külkereskedelmi forgalom nem fog romlani, becsült értéke 2.0 – 2.5 milliárd euró marad.

2010. április 7-én, a nyerésre esélyes Fidesz-KDNP a jövő agráriumát az alábbiak szerint képzelte el:

„Egy összetett, sok kis és közepes méretű birtokra épülő, változatos termékszerkezetű mezőgazdaságot építene, ami megélhetést és munkahelyeket teremt. Ennek a gazdasági szerkezetnek a piaci esélyeit önkéntes beszerzési, termelési, feldolgozási, illetve értékesítései társulások állami bátorításával, támogatásával javítanák. A párt a magyar termékek védelmével, a hungarikumok kiemelt támogatásával újítaná meg a mezőgazdaságot. Növelnék a hazai piacot, tisztességes viszonyokat alakítanának ki a kereskedelemben és fontosnak tartják hazánk GMO-mentes állapotának fenntartását. Sokrétű mezőgazdaságot, környezet- és tájgazdálkodást teremtenének, amely úgy állít elő értékes, egészséges és biztonságos élelmiszereket, helyi energiákat és különféle nyersanyagokat, hogy közben megőrzi a természeti értékeket. A tisztességtelen piaci magatartást tanúsító kereskedőláncokkal szemben a Fidesz-KDNP a mainál aktívabban használná az állami szabályozási eszközöket, akár újakat is bevezetve.” (MMG, 2010/14.sz.)

Az üzemi méretre, mértékegységre, hatékonyságra vonatkozó legfontosabb tudnivalókat a Földrendezési Tanszék oktatója, Katonáné Gombás Katalin előadás-cikke (Kecskemét, 2009) foglalja össze:

„Kiinduló tételként leírhatjuk, hogy a rendszerváltás után alapvetően megváltozott a mezőgazdaság tulajdonosi és birtokszerkezete, ezáltal üzemi szerkezete romlott, az ágazati jövedelemhelyzet, finanszírozó képességet is rontó struktúra jött létre. Következményeként a mezőgazdaságban is a gazdaságilag nem indokolható visszaesés jelentkezett. Sokkszerű lett a mezőgazdaság térvesztése, romlott a ráfordítások és teljesítmények abszolút értéke.”

Különféle programokban előzőek miatt, megfogalmazódott a vidék megtartó képességének növelése, a megfelelő jövedelemhez jutás biztosítása, a munkahely megőrzés és teremtés is! Ebben jelentős szerepet szántak a mezőgazdasági üzemeknek, a klasszikus családi- kis és középvállalatoknak. A romló tendenciát nemcsak agrárpolitikai, hanem a legsúlyosabb gazdaság-és társadalompolitikai kérdésként kell ma is kezelni!

Elodázhatatlan a mezőgazdasági üzem típusainak, mint a földbirtok-politika szervezeti alapegységeinek (tartósan ágazati tulajdonban maradó vállalatok, szövetkezetek, gazdasági társaságok, családi gazdaságok, vállalkozások, részfoglalkozású, ún. részfoglalkozású gazdaságok, kisegítő - hobby-gazdaságok) deklarálása, létrejöttük erősödésük, korszerűsítésük támogatása. Meg kell határozni az egyes típusok arányait, méreteit, konszenzust kell teremteni az álláspontokban és a megvalósítás módjában.

A birtoknagyság mérése legegyszerűbb terület nagysággal (saját és kezelt föld együtt), a gazdaság kiterjedése (pl.: 5 holdig törpe, 5-100 holdig kisbirtok, 100-1000 holdig középbirtok, felette nagybirtok).

Található a vonatkozó szakirodalomban előzőktől eltérő csoportosítás is: nagyüzem, középüzem, kisüzem, Laufer szerint: törpe üzem, kis parasztüzem, közepes parasztüzem, nagy parasztüzem, nagyüzem, stb.

Tudjuk azonban, hogy a családi gazdaság minimális mérete sem országosan, sem régiónként nem határozható meg egyetlen nagyságban. Szűcs I. (2003) szerint az üzemi méret összetett kategória. A méret meghatározás egy növény esetében, egy állat tartásakor egyszerű, több termékre szakosodottan olyan bonyolult, hogy nem alkalmas valós üzemi méret jellemzésére.

A hozzáférhető hazai szakirodalomból néhányat emelünk ki a logikailag végigvitt elmélet igazolására:

Standard fedezeti hozzájárulás (SFH), angolul(SGM). Az SFH meghatározott normatív egységnyi mérete -1 hektár, 1 állat - meghatározott termelési érték és a hozzákapcsolódó változó költségeknek a különbözete (Dorgai és tsai, 1999).

Az AKII tesztüzemi rendszerében a következő SFH méretkategóriákat vette alapul:

  • kis méretű, ha SFH-ja nem haladja meg az 1 millió forintot;

  • közepes méretű, ha SFH-ja nagyobb, mint 1 millió forint, de kisebb, mint 3 millió forint;

  • nagy méretű, ha SFH-ja nagyobb, mint 3 millió forint.

Meghatározták, hogy különböző időszakokban az előző értékeket búzatermesztéssel, cukorrépa termesztéssel, állattartással milyen volumennel lehetett elérni.

Tehát az SFH jövedelemtermelő kapacitást jelent és pénzegységben fejezik ki. 1200 ECU-nyi összegét Európai mértékegységnek (EME) nevezik.

Az EU üzemosztályozási (tipológiai) rendszerben a gazdaságok 10 méretkategória valamelyikébe sorolhatók be (Szűcs I. és tsai, 2003).

Kategóriahatárok: <2 EME, 2-4 EME, 4-6 EME, 6-8 EME, 8-12 EME, 12-16 EME, 16-40 EME, 40-100 EME, 100-250 EME, >250 EME felett. Forint felsőhatár az előzőek sorrendjében: 600000, 1200000, 1800000, 2400000, 3600000, 4800000, 12000000, 30000000, 75000000, illetve annál nagyobb.

AKII (1999) kutatások szerint 1 millió SFH-t 50 hektáron történő búzatermesztéssel, vagy 19 hektáron folytatott cukorrépa-termesztéssel, illetve 8db tejelő tehén tartásával és kb. 50 db sertés hizlalásával lehetett elérni.

Előzőek szerint többféle besorolás is elképzelhető. Fontos megjegyezni azt, hogy egy mezőgazdasági üzem akkor éri el az optimális nagyságot, ha az üzem nyereségkapacitása elérte a maximumot. AKII (1999) kutatások szerint 1 millió SFH-t 50 hektáron történő búzatermesztéssel, vagy 19 hektáron folytatott cukorrépa-termesztéssel, illetve 8db tejelő tehén tartásával és kb. 50 db sertés hizlalásával lehetett elérni.

Az üzemméret és a hatékonyság között általános, lényeges összefüggés matematikailag nem mutatható ki.

Az EU-tagországok átlagos üzemi területe-, mérete nagyon különböző, volumenében 15-szörös eltérés is mutatkozik (Kapronczai I., 2003). 2000-ben az EU15 országok átlagos üzemmérete 18,7 ha, Görögország: 4,4 ha; Egyesült Királyság: 67,7 ha; Ausztria 17,3 ha; Németország: 36,3 ha volt (EUROSTAT). Ez a méret az ottani körülmények hatására alakult ki, eddig jól szolgálta a területi foglalkoztatási, jövedelemkülönbségek kompenzálását, a támogatások hasznosulását. Érdemes lenne az uniós országok tapasztalatát átvenni a következő évtized földbirtok-politikai elgondolások kidolgozásánál, és a soron következő konszolidációs folyamatoknál figyelembe venni.

A téma és a fejezetrész összefoglalásaként leírhatjuk, hogy míg hazánkban a tulajdonosi struktúrát az elaprózottság, a jövedelmező gazdálkodásra alkalmatlan területnagyság, (2-3ha) jellemzi, addig a földhasználati rendszer átfogóbb, koncentráltabb képet mutat.

Az utolsó 5 évben a magánszemélyek által használt termőföldek átlagos nagysága 6 ha-ról 9 ha-ra, a gazdálkodó szervezetek esetében 180 ha-ról 264 ha-ra emelkedett. A közepes méretű, biztonságos megélhetést nyújtó gazdaságok száma igen szerény. A kis- és nagy-birtok modell érvényesül. Jelentős változás ezen a területen 2011-2013 után várható (Nagy O. ,2008).”

Termelési hatékonysági, jövedelmezőségi mutatók tesztüzemi adatok alapján:

„Magyarországon az egy hektárra jutó bruttó termelési érték 61,2%-a az EU-25-ök átlagának. Ugyanakkor ezt a közel 40%-al kisebb eredményt hozzávetőlegesen ugyanakkora ráfordítással érjük el, mint a régi EU tagországok. A költséghatékonyságot jól jellemzi, hogy míg Magyarországon 1 euró termelési ér-téket 82 euró cent felhasználásával állítanak elő, addig ugyanez az érték az EU-25-ök átlagában csak 71 euró cent. (A magyar érték kedvezőtlen voltában a relatíve magas ráfordítások, valamint a ráfordítások felhasználásának rossz hatékonysága egyaránt szerepet játszik.) Bár a nettó hozzáadott érték alakulását az adókkal csökkentett támoga-tások eltérő mértékű alakulása jelentősen befo-lyásolja - utóbbi értéke hazánkban csak 69,8%-a az EU átlagának -, elgondolkodtató, hogy az egy hektárra vetített nettó hozzáadott érték a mi ese-tünkben hozzávetőlegesen csak a fele az uniós átlagénak. (Az értékek az előbbiek sorrendjében 408,1 euró/ha, illetve 818,1 euró/ha.)

Az élőmunka termelékenységét illetően szem-betűnő, hogy míg a hazai mezőgazdaságban egy főfoglalkozású munkaerő éves szinten átlagosan 10358 euró hozzáadott értéket állít elő, addig az EU-27-ek átlagában ez az összeg 16900 euró, a régi tagországok (EU-15-ök) tekintetében a ma-gyar értéknek több mint a kétszeresét termelik meg (21715 eurót).

E pontnál célszerű említést tenni a belső piac-védelem hiányáról is. Ezt az eszközt még olyan mértékben sem vesszük igénybe, mint amennyire arra az európai uniós jogszabályok lehetőséget biztosítanának. (A szomszédos Ausztriában pél-dául a helyi gyümölcsfélék szezonjakor admi-nisztratív úton korlátozzák a gyümölcsimportot.) (Alvincz J. – Schmidt R., 2008)