Ugrás a tartalomhoz

Föld- és területrendezés 13., Erdőstratégia, erdőprogram, tulajdonosi és birtokstruktúra változások

Prof. Emer. Dr. Szabó Gyula (2010)

Nyugat-magyarországi Egyetem

13.6 Az erózió elleni védekezés erdővel és fásítással

13.6 Az erózió elleni védekezés erdővel és fásítással

A termőtalajok pusztulását termőképességük csökkenését - szélső esetben megsemmisítését - a víz és a szél idéző elő. Mindkét tényező káros hatása csökkenthető, vagy megszüntethető erdősítéssel, fásítással. Az erdő védi és javítja a saját és hozzá csatlakozó területek talaját. A kedvező térbeli elosztással telepített erdősítések záródásuk után, 4–6 éves koruktól, betöltik talajvédelmi rendeltetésüket.

A természetes erdők nem mindig úgy helyezkednek el, ahogy a vízrendezési elképzelések, a talajvédelmi követelmények azt megkívánnák.

Ezért a mezőgazdaság termelési tábláit, a családi gazdaságok területeit lehetőség szerint úgy kell kialakítani, hogy az évtizedek alatt települt véderdőkből minél kevesebbet kelljen kivágni. A zárt, elegyes erdő hatása sokszor meghaladja a műszaki beavatkozásokét.

Korábbiak és jövőbeni elképzelések szerint, a terület rendezésekor összefüggő erdő jellegű telepítések és fásítások is előirányozhatók.

Lejtőkön a talajvédő erdőtelepítések, fásítások hatékonysága fokozható azáltal, ha a telepítést padkás, árkos, ugróárkos, szélespadkás, vagy teraszos talajelőkészítés előzi meg. A módszernek előnye, hogy megakadályozzák az erózió keletkezését. A lejtőn sok vizet tartanak vissza, amivel az erdősítés eredményességét javítják. A padkák, illetve árkok távolsága legalább 2,0–2,5 m legyen.

A mértéktelen erdőirtás, legeltetés, a termőföld letaposása és az erózió káros következményei az üzemi területeken legtöbbször vízmosások formájában jelentkeznek.

A vízmosások megkötése biológiai és műszaki beavatkozások együttes alkalmazásával lehet igazán eredményes. A vízmosások továbbterjedésének megakadályozása és helyreállítása érdekében a vízmosáshoz csatlakozó területeken a talaj megkötését, a víz visszatartását és rendezését is meg kell oldani. Ezt a feladatot, ún. mérnökbiológiai építményekkel lehet elvégezni.

Az erdészeti gyakorlatban a vízmosások megkötése nem újkeletű. Több vízmosásrendszert lehetne említeni, ahol az erózió rombolását fásításokkal teljes mértékben megszüntették.

Dombvidéken az erdősávok telepítése mindig a vízválasztókon kezdőik, ahol az erdősávok a vízszabályozáson és talajvédelmen kívül egyéb, klimatikus, edafikus hatásokat (mikroklíma javítása, szélvédelem, biológiai növényvédelem, termésfokozás, stb.) is nyújtanak.

Síkvidéki területeken a defláció káros hatása csökkenthető, vagy meggátolható jól telepített erdősávrendszerrel. A szél ezeken a területeken elsősorban a talajok elhordásával és ráhordásával okoz kárt. A talajelhordással együtt járhat a vetőmagvak kifuvása, vegetációs időszakban a homokverés vagy a már kikelt növényzet teljes betakarása. Az eredeti talaj tápanyagban szegényebb lesz, ezáltal csökken annak termőképessége.

A deflációs károk következményeként megváltozik a természetes növény- és állatvilág, ennek révén a természetes környezet. További károk származnak abból, hogy az erodált területeken kedvezőtlen irányban változik meg a vízgazdálkodás.

Veszélyes lehet a defláció azáltal is, hogy szélvédő berendezések nélküli területeken a szél nagy mennyiségű finom talajt képes por alakjában továbbszállítani.

Szakirodalmi adatokkal bizonyítható, hogy a levegő portartalma ilyen helyeken az iparnegyedekre megengedett 200 to/km2/év értéknek a többszörösét is elérheti. (A „lébényi hanyban” a 70-es években 1200/to/km2/év értéket is találtak.)

A defláció kártételének számszerű kifejezése igen nehéz feladat. A károsodás maga is többségben hosszú időn keresztül ható, összetett folyamat eredménye. A kár meghatározása több évtizedes megfigyelés alapján becsléssel történik. Hazánk defláció által veszélyeztetett területeinek nagyságára a szakirodalomban eltérő adatok találhatók. A szakemberek homokon kialakult defláció esetén 50 százalékos, a láptalajokon pedig 30 százalékos termés-csökkenéssel számolnak.

A védőfásítások egész rendszerében a mezővédő erdősávoknak igen nagy a jelentősége, mindenekelőtt a mezőgazdasági termelés folyamatosságának biztosítása, terméshozamainak növelése és a termőtalaj védelme tekintetében. A mezővédő erdősávok komplex vizsgálatával a Soproni Erdészeti és Faipari Egyetem (ma Nyugat-Magyarországi Egyetem) Erdőtelepítéstani tanszékén több évtizede foglalkoznak a szakemberek. A kutatás eredményeként ajánlásokat fogalmaztak meg a gyakorlat számára korszerű, nagyhatásfokú erdősávrendszerek telepítésére (GÁL–KÁLDY, 1977.).

Már a tervezéskor gondosan ügyelni kell arra, hogy a talajvédő erdősávok ne vonjanak el nagyobb területet a mezőgazdasági műveléstől, mint amennyire a talajvédelem érdekében feltétlenül szükség van! A 9.2. fejezetben megadott táblaméretekkel számolva a maximális védőhatás - helyesen kialakított sávszerkezettel és sávrendszerrel - elérhető, ha a terület 2–3 százalékát használjuk fel védőfásítás céljára.

Az egész védelmi rendszerben fel kell használni és be kell építeni a már meglévő fás növényzetet, a különálló erdőket, erdőfoltokat, facsoportokat, gyümölcsösöket, parkokat, ligeteket, szőlőtelepítéseket, stb.

Ezzel a védőhatás fokozható, csökkennek a költségek és tovább nem fogy a mezőgazdaság termőterülete.

A mezővédő erdősávok és fasorok (fásítások) jelentőségét a mezőgazdasági termelés szempontjából Magyarországon korán felismerték, létesítésüket már akkor szorgalmazták, amikor másutt még erdősávokat vagy fasorokat sem telepítettek. MAGYAR PÁL (1961.) szerint világviszonylatban az első széltörő erdősávot 1802-ben Fenyőfő, Bakonyszentlászló futóhomokos területén telepítették a szántóföldek megmentésére. Oroszországban az első sávrendszerek 1880-ban létesültek. Telepítése Karijer nevéhez fűződik. Az Amerikai Egyesült Államokban Roosevelt elnök kezdeményezésére 1934-ben dolgozták ki az állami prairievédelmi erdészeti tervét, amelyet az erdészeti és talajvédelmi szolgálat emberei állítottak össze és kezdték meg a végrehajtást.

1960-ban a mezővédő erdősávok hossza az Alföldön 1500-, a Dunántúlon 1000 kilométer volt. A következő évtizedben közel 35 000 ha erdősávot telepítettek. A 2001. év táján pedig 16416 ha mezővédő erdősáv rendeltetésű erdőterületet tartottak nyilván Magyarországon.

A termelőszövetkezetek felbomlásával, az állami gazdaságok privatizációjával elkezdődött az erdősávkorszak hanyatlása. Arról nincs információnk hány kilométer erdősáv tűnt el véglegesen a „kárpótláserdőosztás” után.

Cebe Z. (2003.) Bedő-díjas erdőmérnök, nyugalmazott főerdőfelügyelő prognózisa szerint a mezővédő erdősávok szerepe és jelentősége már a közeli jövőben is növekedhet. Körültekintő tervezéssel és kivitelezéssel a sávok elláthatnak - korábbiakhoz hasonlóan - védelmi feladatokat (szél elleni védelem, hótakaró megtartás, páratartalom növelés, madár és parazita rovar védelem, állattartó telepek takarása és védelme, stb.) és közjóléti feladatokat (szabadidő eltöltésének lehetősége, esztétika, kerékpár és séta út, települések összekapcsolása motorizáció nélkül, egészség megőrzés, oktatás, természet szeretetre való nevelés, stb.).

A NYME Erdőművelés Tanszékének oktató-kutató gárdája jelenleg is foglalkozik az erdősávok létesítésének, fenntartásának témakörével. Esettanulmányokat-, elemzéseket készítenek a földprivatizáció utáni helyzetről, a kezelések-, szakszerűtlen kezelések káros hatásairól. Részletes javaslatokat dolgoznak ki a teljes erdősávrendszer megújítására, irányelveket-, ajánlásokat fogalmaznak meg a hazai még meglévő erdősávok fenntartására, a birtokrendezéssel kapcsolható bővítés lehetséges megoldásaira (Frank N. – Takács V., 2003.).