Ugrás a tartalomhoz

Föld- és területrendezés 15., A földügyi irányítás továbbfejlesztésének hatása a birtok- és földrendezésre

Dr. Szabó Gyula (2010)

Nyugat-magyarországi Egyetem

15.3 Elemzési tanulságok, lehetőségek és célmeghatározás

15.3 Elemzési tanulságok, lehetőségek és célmeghatározás

Ismételten megállapítható írásainkból is, hogy a hazai kiváló adottságaink alkalmasak a jövedelmező mezőgazdálkodásra.

A vidéki népesség életfeltételeinek európai szintre emelése reális célként megfogalmazható.

A földprivatizáció befejezettnek tekinthető, de az osztatlan közös földek sorsának rendezése nem halogatható sokáig. A megoldásra vonatkozóan a javaslatok ellentmondásosak. Hasonló a helyzet a birtokrendezés témájában, módszereinek feltételrendszerének meghatározásában is.

A földtulajdon nyilvántartások szerint széttagolt, a földhasználat azonban kedvezőbb képet mutat. Együtt van jelen a nagy- és kisebb méretekkel jellemezhető családi gazdálkodás. A „nagy” jótékony hatása érződik, még nagyrészt használható a korábbi üzemi infrastruktúra (úthálózat, víz- és öntöző rendszerek,...) üzemközpontok, majorságok, tanyák, funkcióképes épületegyüttesek.

A szaktudás jelenléte is sok hasznos innovációt generál. A földbérleti rendszer előnyére változott. A nagyméretű gazdaságok egyre gyakrabban vállalják a koordinációt, a termeléstől az értékesítésig.

Az előzőekben generálisan összefoglalt erősségek a birtokrendezés-, birtokfejlesztés szervezhetőségét és végrehajtását támogatják.

A gyengeségek között sorolható, a szerény méretnövekedés-, koncentráció ellenére a birtoktestek tagoltsága, a szétdaraboltság.

Az állattartó telepek körül sincs a működtetéshez elégséges földterület. Az sem szerencsés, hogy a telepek többségében külföldiek tulajdonában vannak. A „kölcsönös megfeleltetés” rendszerének feltétel nélküli megvalósítása alig-, vagy egyáltalán nem képzelhető el így.

A földhasználat tervezésénél és szervezésénél nem érvényesülnek eléggé a társadalompolitikai célok, érdekek (vidékfejlesztés, a tanya, mint komplex vidéki élettér fenntarthatóság, tájvédelem,...).

Nincs pontosan definiálva az a cselekedetsor, amellyel a külföldiek földtulajdonszerzésének lehetősége után a földpiaci változásokat fogadni tudnánk.

A jelenlegi öröklési szabályok még nem védenek a mezőgazdasági külterületek további elaprózódásától.

Egyre távolabbinak tűnik a társadalmi közmegegyezésen alapuló birtok- és erdőpolitikai koncepció kialakítása.

Felméréseink nem mutatják pontosan a „zsebszerződéses tulajdonok” pontos képét. Valamiért nem akarjuk megmondani, mekkora területet használnak, tulajdonolnak a településeken rendszerességgel előforduló, ott dolgozó külföldiek, pedig ez egyetlen nap alatt is kideríthető lenne.

Az előzőekben tömören fogalmazott gyengeségeink közül bármelyik továbbélése és felerősödése veszélyhelyzetek sokaságát eredményezheti:

  • Tovább romlik a termelők, a gazdálkodók – jelenünkben sem túl jó – versenyképessége;

  • Tovább erősödnek a spekulatív célú földvásárlások (MTV 1 híradás szerint a magyar föld kb. 30 %-a ma is olyan csoportok kezében van, akik a „szabad földpiacon”, ma megbecsülhetetlen áron értékesítik a birtokolt területet);

  • Erodálódik a föld minősége regenerálódás nélkül, ha a rövid bérleti idő miatt nem érdemes befektetni;

  • Részben előzőekkel is összefügg a kárt okozó természeti elemek (árvíz, belvíz, erózió, defláció, klímaváltozás,......) kézben tarthatósága;

  • Nem tudjuk felkészülten fogadni az EU-KAP reformjának hatásait.

Lehetőségeink adottak, feltételrendszerünk csatasorba állításával már középtávon is elérhetőnek látszik a 80-as évek mezőgazdaságához való közelítés eredményességben, exportaktívumban. Folytatódhat a falu megakadt polgárosodása. Ahhoz, hogy ez bekövetkezzen, számos stratégiai kérdésre kell helyes választ adni:

  • Milyen legyen élelmiszer-kereskedelmünk, feldolgozóipar fejlesztésünk?

  • Milyen legyen állattenyésztésünk komplex programja?

  • Továbbfejlődés lesz-e?

  • Hatékony lesz- e Nemzeti Kutatási és Innovációs Programunk?

  • Milyen lesz az agrárgazdaság humán tőkéje?

  • Hogyan szüntethetők meg a mezőgazdasági hátrányok?

Jó lenne azt is pontosan tudni, ill. megfogalmazni, hogy milyen KAP reformra van szüksége a magyar agrárgazdaságnak, benne a vidéknek? Milyen válaszokat adhat a birtokpolitika a „párhuzamos lét” fejlődési kérdéseire: a mezőgazdasági terület hány százalékát használják majd az európai gazdaságok, és hányat a társas gazdaságok?

Vincze László a Felmérési és Földrendezői Tanszék egykori vezetője, az AKI-val végzett megbízás intézményi koordinátora, az áttekinthetőséget növelendő, a problémák és fontosabb következtetések, a cél elérését szolgáló intézkedéseket Probléma és célfa táblázatban összegezte (Dorgai L. és tsai, 2004).

Korábbi modulokban is válaszolgattunk arra a kérdésre, hogy szükséges lenne-e ma felértékelni az egész agrárgazdaságot? A fejezet összefoglalásaként a kérdésre ezen a helyen is Romány Pál (2009) szavai, ill. mondata a legalkalmasabb: „A reálgazdaságot kell felértékelni, a javak előállításáért és elosztásáért végzett munkát s akkor „helyére kerülhet az agrárgazdaság is.” Úgy gondoljuk, ez a mondat ma hangsúlyosabb , mint leírásának időpillanatában volt.

Az ERDŐRE vonatkozóan minden olyan ismeretet leírtunk a 13. 14 modulban, amelyeket a földrendező szakos hallgatóknak alapozás, ill. annak hiány amiatt tanítani kell.

(A modul szerzője erdőmérnöki pályafutását 1960-ban Miskolcon a 10. sz. Erdőrendezőségen kezdte. Maga is készítette üzemterveket és hozzákapcsolódó üzemtervi térképeket. Később egyetemi oktatóként tanított olyan hallgatókat (Berdár Béla, Rátkai Sándor, Csapó Mihály, Jancsó György, Farkas Julianna, Szederjei Ágnes, Szabadhegyi Lajos, Péti Miklós), akik az Állami Erdőrendezőségek Műszaki Irodájának (és előd szervezetének) fejlődést szolgáló és meghatározó mérnökei voltak. Azóta is nyomon követi e szakterület fejlődését és oktat ilyen ismereteket.)

A jelenlegi (MgSzH és erdészeti igazgatóságai, FVM Természeti Erőforrások Főosztálya - Erdészeti Osztály) szerveződést kezdettől fogva sokan minősítették, bírálták. A modul író szerényen így minősít: volt már ennél sokkal erősebb a szervezet, hiszen volt OEF miniszteri rangú főigazgatóság, Erdőrendezési Főosztály, Erdészeti Hivatal, Erdészeti és Faipari Főosztály, ..... és a jelen. A 14. modul tartalmából viszont az is megállapítható, hogy a DET minden igényt kielégítő színvonalon és a legkorszerűbb eszközállomány használatával kiváló felkészültségű szakemberek munkájának eredményeként áll rendelkezésünkre!

A kárpótlás befejezése óta (90-es évek) az erdész szakemberek egyik irányzata az osztatlan közös tulajdonú erdőkezelés miatt nagy, ill. nagyobb működési területeket tartanának egyben. Indokaik racionálisak: kedvezőbb piaci hatás, alacsonyabb fajlagos üzemirányítási költség, gazdaságosság, tartamosság megőrzése (egy erdőfelügyelőre korábban 5-10 gazdálkodó jutott kb. 10 000 ha területtel). A másik irányzat, a magán szektor önrendeződése, a megosztás, kiosztás mellett van és érvel. Itt erős a tulajdonosi érzés, tudat. Utóbbiak érvrendszerében elgondolkodtató az hogy a közösségi tulajdonú erdő, mint vagyonelem jelentősen leértékelődik.

A megosztásnak számos más akadálya is van:

  • A tulajdonosok 100 %-os egyetértése;

  • Elhunyt, ismeretlen helyen tartózkodó tulajdonosok;

  • Örökösödési késedelmek;

  • Használat és tulajdonos különválása;

  • Kis tulajdonosi hányad, nagyobb területű osztási feltételek (Belső koncentrációra ma kicsi a hajlandóság);

  • Megosztási költségek nagysága; (Vas, Zala, Győr-Moson_Sopron megyében az a feladat közel 3 milliárd Ft forrást igényelne).

  • A rövidtávú érdekek, gazdasági haszon az erdők megszűnését is jelentené;

  • 2-3 éves haszonbérlés, ha az osztás költségeit a tulajdonosok fedeznék.

Mértékadó vélemény szerint (Nagy I., 2008) a két irányzatnak közelíteni kellene egymáshoz:

  • Türelem 2011-ig;

  • az új Ert és Vhr-k kényszerhatása;

  • birtokkoncentráció helyrajzi számokon belül;

  • örökösödési jog átalakítás;

  • állami beavatkozások;

  • hozzájárulás kiváltás.

Vázlatosan ennyiben összegezhetők az MgSzH Igazgatóságának feladatai, amelyek a földügyi igazgatás támogatása nélkül meg sem oldhatóak.

A magántulajdonú erdők értéke legtöbbször különböző, melyek ismerete nélkül az erdőosztás, mindenki megelégedésére nem képzelhető el. Az erdővagyon pénzbeli számbavétele, értékkifejezése elengedhetetlen. Az erdőérték-számítás gazdag irodalmából, mi a soproni Lett Bélára hivatkozunk és azt ajánljuk (2009). A professzor szívesebben nevezi sajátossága és pénzösszeg bizonytalansága miatt értékbecslésnek.

Sokféle ÉRTÉK megközelítés lehet az erdőben: Gazdasági érték pénzben kifejezhető és realizálható összeg. Agrárgazdasági érték döntő része jelenleg az erdőtalaj és élőfakészlet, amelyből az erdőgazdálkodás során a társadalom számára hasznosítható, természetes erdei fatermék, majd faipari termék sokasága készül. Előzőekből is következik,hogy az erdőgazdálkodás őstermelő ágazat, a „termeléshez” a környezet erőforrásait, az erdőtalaj erejét, a talajban lévő vizet és a Nap sugárzó energiáját hasznosítja, a természeti folyamat a meghatározó (Lett B., 2009). Az is természetes, hogy az erdővagyon pénzbeli meghatározásnak kiterjedése az erdőtalaj és a faállományokon kívül, az egyéb elemekre, funkciókra, szolgáltatásokra is érvényes. (Erdei ökoszisztémák értéke; Állat- és növényfajok összessége; Védelmi szolgáltatások; Rekreációs- üdülés hatása; CO2 szabályozás, kvótaérték; vadállomány...). Könnyű belátni, hogy ez többszörösen összetett rendszer, mint a kárpótlásnál használt Aranykorona.