Ugrás a tartalomhoz

Föld- és területrendezés 2., Agrárvilági fordulatok, magyar reformok

Prof. Emer. Dr. Szabó Gyula (2010)

Nyugat-magyarországi Egyetem

2.2 A magyar földbirtokrendszer történeti kialakítása

2.2 A magyar földbirtokrendszer történeti kialakítása

A Kárpát-medencében letelepedett törzsi szervezetben élő magyarok elfoglalt földjeinek birtoklásától kezdve nem ismertetjük részletesen a földbirtokrendszer létrejöttét. Csupán néhány jelentősebb momentumra hívjuk fel a figyelmet azért, hogy hallgatóink előtt világosan álljon az a földbirtokrendszer, amelyet gyökeresen először az 1945. évi 600 számú kormányrendelet alapján megindult földosztás változtatott meg.

Egy 1919-es móriczi irat szerint az 1945-ös eljárás tekinthető a 10. földosztásnak Magyarországon (A jegyzet és a tantárgy keretében mi ezt az első nagy reformnak tituláljuk).

Az első földosztást Árpád végezte, amikor a hét törzs között felosztotta a Kárpát-medencét.

A második Szent István vármegye rendszere.

A harmadik II. András nemesi alkotmányával, az 1222-ben kiadott Aranybullával kapcsolható össze.

A negyediket a török világ jelentette, a három féle adózással, a felhagyott falusi határokkal.

Az ötödik az 1689. évi bevándorlási fölszólítással és Lipót császár rendelkezéseivel, az Újszerzeményi Bizottság működésével kezdődött.

A hatodik a földelkobzással a XVIII. századi levert felkeléssel hozzák kapcsolatos (Zrínyiek, Rákócziak, földjének tulajdonosváltása).

Hetediknek sorolja Móricz az 1848-cal, a jobbágyfelszabadítással jelzett időszakot (Romány P., 2002).

A történelemből ismert földesúr-jobbágyi rendszer István király központi hatalmának megerősödésével nyugati mintára alakult ki. Ebben az időben földet csak a király adományozhatott. Így kapták birtokukat az egyházi és világi főurak, a köznemesek, valamint középbirtokosok. Előzőek a nagybirtokot részben tisztségük alapján birtokolták.

A jobbágyok a nagy- és középbirtokokon telepedtek le, munkájuk fejében házhelyet és művelésre alkalmas földet kaptak.

A jobbágytelek jogilag nem volt a jobbágy tulajdona, beépítésével, megművelésével csak használati jogot szerzett arra. Ebben az időben 1 hold föld - minősége szerint - 1100-1300 négyzetöl területet jelentett és a jobbágytelek nagysága vidékenként 24-40 hold között változott. A terület nagysága szerint voltak kéttelkes, másfél-, egész-, fél-, vagy negyed telkes jobbágyok. A jobbágyoknak haszonélvezeti jogaik címén lehetőségük volt az épület- és tűzifát a földesúr erdejéből kitermelni, állataikat a kijelölt legelőkön legeltetni stb.

Mindezek ellenében a jobbágyoknak fizetnie kellett. Házhelye után adót (füstpénzt) fizetett, terményeiből az egyháznak tizedet, földesurának kilencedet, a szőlőtermésből hegyvámot kellett adnia. Egy egész jobbágytelek után 52 igás, vagy 104 gyalognapot kellett teljesítenie. A szolgáltatásokat együttesen úrbérnek, a szolgáltatásra kötelezett jobbágyokat úrbéreseknek nevezték. Az úrbéresek jogviszonyait egyoldalúan, vagy az úrbéresekkel kötött szerződésekkel szabályozták. Az akkori magyar törvények egyoldalúan csak a jobbágyok kötelességeivel foglalkoztak. Volt idő, amikor egyetlen joguktól, a szabadköltözködési jogtól (miszerint a jobbágy átköltözhetett egy másik földesúr birtokára) is megfosztották.

A középkor folyamán Magyarországon is hatalmas feudális birtokok keletkeztek, amelyek urai jelentős katonai és politikai hatalmat gyakoroltak. Fennmaradásukat és további megerősödésüket biztosította az 1351. évi ősiségi törvény, amely megszüntette a különféle viszonyból származó birtokok közötti különbséget. Ha az elhalt tulajdonosnak nem volt megfelelő örököse, a birtok felett a király rendelkezett. A törvény a királyi adományi birtokokat is elidegenítési, terhelési és örökösödési korlátozásokkal családi tulajdonként juttatta a nemesi családoknak.

Az 1514. évi szabadságmozgalmak leverése a jobbágyok teljes kiszolgáltatottságát eredményezte. Megszüntették a szabadköltözködés jogát is, amelyet később Mária Terézia úrbéri rendeletével állított vissza.

Az 1848. VII. törvénycikk tette lehetővé, hogy „... a földesúr és jobbágy közötti szabad egyezség által meghatározandó bizonyos általános somma fizetésével akár egyes jobbágyok, akár egész községek földesúri tartalékaikat és adózásaikat ... tökéletesen és örök időre...” megváltsák.

Az úrbériséget az 1848. IX. törvénycikk törölte el, az ősiséget és az adományrendszert az 1848. XV. törvénycikk számolta fel.

A rendi országgyűlés táblái által 1848. március 18-án elfogadott a parasztságot minden tekintetben megnyugtató törvény:

Az úrbér és azt pótló szerződések alapján eddig gyakorlatban volt szolgálatok (robot), dézsma és pénzbeli fizetések, e törvény kihirdetésétől fogva örökösen megszüntetnek.

  1. §. A törvényhozás a magán földesurak kármentesítését, a nemzeti közbecsület védpajzsa alá helyezi.

  2. §. Ő Felsége a magán földesuraknak akénti kármentesítése iránt, hogy az eddi-gi úrbéri tartozásokkal felérő tőke érték részükre a közállomány által hiány nélkül kifizettessék, a legközelebbi országgyűlésnek részletesen kidolgozandó törvényjavaslatot fog magyar minisztériuma által előterjesztetni.

  3. §. Oly helyeken, hol eddig úrbéri rendezés, vagy legelő-elkülönzés még meg nem történt, a faizásra és legeltetésre nézve az eddigi gyakorlat továbbá is megtartatik.

  4. §. Az úri törvényhatóság megszüntetik; - ideiglenesen míg a törvénykiszolgál-tatás általánosan rendeztetni fog, azt, polgári ügyekben a sommás perekre néz-ve, ott, hol rendezett első bírósági hatóságú tanácsok nincsenek, a szolgabírák, - büntető és rendes folyamatú polgári perekre nézve pedig a megyei törvény-szék fogja gyakorolni.

  5. §. Oly földbirtokos ellen, kinek birtokához e törvény kihirdetése előtt úrbériség volt kapcsolva, a kereskedési viszonyokból eredő váltók kivételével, egyéb adóssági követelések, a törvény további rendeletéig fel nem mondhatók, és csupán a törvényes kamatok nem fizetése iránti követelések hajtathatnak be ellene bírói eljárás útján.

A társadalom polgári átalakulása szempontjából döntő fontosságú volt a jobbágyfelszabadítás. Az úrbéres szolgáltatások azonnal és kötelezően megszűntek. A jobbágyfelszabadítás révén az ország népességének négyötöd része vált személyében szabaddá. A törvény szavai nem, de szellemisége egyértelművé tette, hogy a parasztok tulajdonosai lettek addig használt úrbéres földjeiknek. A parasztság több mint 90%-a lett kisebb-nagyobb földnek polgári tulajdonosa. Fontos volt, hogy az állam magára vállalta a földesurak elveszett jövedelmeikért történő kártalanítást. (Estók J. és társai, 2003)

Az úrbéri földek tulajdonának, valamint a jobbágyi tartozások teljesítéséből származó jövedelmek vesztése miatt a földesurak kártalanítását az 1853. 03. 02.-án, és az 1854. 01. 16.-án kiadott kárpótlási és földtehermentesítési nyílt parancsok rendezték (8 osztályba sorolták a megyéket és úgy állapították meg az egy jobbágytelekre eső kárpótlási összeget).

Előzőek szerint a jobbágyság 40 %-a kaphatta tulajdonába az addig használt úrbéri földeket. A nem úrbéri jellegű szőlők, „irtványok”,... felett megmaradt a földesúri tulajdonjog, fenntartották a használatért járó tartozásokat. A korábban föld nélkül maradtak ezután is mezőgazdasági bérmunkából éltek.

A fejezet összefoglalása Tanka E. (1999) nyomán: Végeredményben a magyar megoldás a kelet-európai jobbágyfelszabadítások közül jelentősen kiemelkedett, mert a földalap meghatározó részére és a termelők döntő hányada javára szabad földmagántulajdont teremtett. Az úrbériség hazai megszűntetése a parasztság túlnyomó részét egész birtokával, másik részét (amely mást, szőlőt stb. is birtokolt) földjének egy - általában nagyobb - hányadával, a harmadik (számszerűen legkisebb) csoportját viszont csak személyében (háztelke és esetleges külsősége nélkül) emelte ki a feudális függésből. 1848 földbirtok – számait a miatt érdemes felidézni, mert a későbbi un. „földreformokkal" (ideértve az 1989 utáni földprivatizációval) való összehasonlításból kitűnik, hogy a földkérdés megoldásának modern kísérletei minőségileg jóval alatta maradtak a feudalizmus méhében fogant forradalmi földreformnak. 1848-hoz képest valódi földreformra Magyarországon - beleszámítva az 1945. évi földosztást is - mind máig nem került sor.

A helytelen földbirtok-politika passzívnak bizonyult, az elszegényedett lakosság városokba igyekezett, az elégedetlenség az Alföld egyes részein földosztó mozgalmakat eredményezett.